Gyulai Hírlap, 1967. július-december (8. évfolyam, 50-100. szám)

1967-07-04 / 50. szám

1967. Július 4. Kiváló eredmények a Szarvasi Kísérleti Halastavakon A Szarvasi Kísérleti Halastavak központjában az eddiginél is eredményesebb a nemespontyok, ragadozók és a növényevő halak ivadékainak előnevelése. A 3—4 centis fogassüllő ivadékból például —, amely a hazai halfajták , legízletesebb és egyben legérzékenyebb példányai 100 ezret értékesítettek, s hamarosan sor kerül a parányi nemespontyok és más halfajták ivadékainak szállítására. .» Szarvasról hazánk különböző tájaira és külföldi halastavakba évente nagy mennyiségű halivadékot szállítanak. Az érzékeny kishalak elszállítása azonban sok gondot okozott. A hagyományos módon való szállításnál sok volt a veszteség. Most megoldódott ez a nagy gond, s 100 ezres tételeknél már maga az intézet szállítja az ivadékot, ráadásul garanciával. Eddig Szarvason adták át a kishalakat, most a tetthelyen adják át, s a vevőt semmiféle károsodás nem érheti. Szalay Mihály vezető kutató Franciaországban szerzett jó tapasztalatokat Koldus Zoltán magyar származású haltenyésztőnél. Az új módszert kipróbálták és nagyszerűen bevált. Az érzékeny kissüllőket 20 literes műanyag tömlőbe rakták. Egy-egy tömlőbe ezer, kettő- és háromezer kishal kapott helyet. A vízzel töltött műanyag tömlőt oxigénnel feszesre fúvatták, a tömlőket óriás kádba süllyesztették, s így a kishalak úgy érezték magukat, mintha a tóban lennének. A vizet eredetileg 17 fokról 9 fokra hűtötték le, s útközben is gondoskodtak a víz folyamatos hűtéséről. Így kevesebb az ivadékok oxigénigénye, jobb a közérzetük. Többek között Győrbe az Előre HTSZ-nek szállítottak ilyen módon fogassüllőivadékot. Éjfélkor szedték ki Szarvason a halastóból az ivadékot és déli 12 órakor érkeztek meg velük a tetthelyre. A 320 kilométeres út után idén, frissen foglalták el végleges helyüket, a győri halastóban a fogassüllőivadékok, s veszteség még abban a tömlőben sem volt, amelyikben 3000 kishalat szállítottak. Így gazdaságos szállítás. Hasonló módon juttatták el az ivadékokat Bajára és a gyomai Viharsarok HTSZ halastavába is. Az elkövetkező napokban így szállítják a nemesponty-ivadékokat is. Az ivadék szállításának gazdaságos megoldása sokat segít abban, hogy a Szarvason előnevelt ivadékok százezrei minimális veszteséggel juthatnak el az ország legtávolabbi halastavába is. — Ary — húzgálja elő, szinte egy végben pöfékel. — De okos vagy, kisöcsém — veti oda az őrvezetőnek, csontos képén gőgül. — Azért egy párszor mi is megtáncoltattuk őket, hiába voltak olyan sokan. Húztunk a fülükbe egy párszor olyan nótát, majd belebolondultak. Gallai ráförmed. — Jókor hencegsz, nem gondolod? Deső a határvadászt biztatja. — Mondd csak. Ráérünk. — Én csak azt láttam — mondja a határvadász —, hogy elnyomnak bennünket. — De mit kellett volna tenni? — Mit? Hát... abbahagyni. — Csakhogy a német a nyakunkon ült. Vele mit kezdtél volna? — Igaz. A német. Hát igen... A mi zászlóaljunk is mindig németek közé ékelve harcolt. Nem hagytak magunkra sose. Fésűs Járó megelégeli az ajtórugdosást. Úgysincs semmi foganatja. Inkább a Desős az őrvezető közt folydogáló párbeszédre figyel, összekapar a köpenye zsebében valamennyi dohányport, cigarettát csavar, rágyújt, s elérkezettnek látja az időt, hogy határozottabb irányt szabjon a diskurzusnak. Szabályos előadásba kezd, miért is tört ki a második világháború, kik miért harcoltak, kik képviselik az igazságot, kik csak az erőszakot, és így tovább. Amit állít, attól nem lehet elvitatni bizonyos logikát és tájékozottságot. Eléggé el is csendesül a bunker. Némelyeknek azonban se logika nem kell, se tájékozottság, amikor Fésűs Járó rátér a magyar hadba lépés okainak, céljainak elemzésére, mérgesen zúgni kezdenek. Egy felkötött karú százados lemarházza Fésűs Járót, s biztatja, bújjon bele a vörösökbe, mihelyt hozzájuk ér. Fésűs Járó nem hagyja magát. — Csodálkozom, százados úr, a káromkodás nem érv. Ha több nem telik öntől, kár kiabálni. A százados hápog. — Hát jó. Nem fogok gorombáskodni. De maga... miféle magyartalan beszédekre ragadtatja magát? — Kérem, százados úr... — Engem elfoghatnak, felnégyelhetnek, én az intranzigens magyar magatartástól nem tágítok, és csak annyit mondhatok, ha győztünk volna, a magaféle itt meg sem nyikkanhatna. — De nem győztünk. — Sajnos. — Nem is győzhettünk. — Akkor se engedje meg magának, hogy csaléteknek nevezze Erdélyt és a Felvidéket! — Az volt! Csalétek! Hitler kivetette, mi bekaptuk. (Folytatjuk) 3 Drága lett a poharazás Az Autóközlekedési Vezérigazgatóság vezetője rendelkezést adott ki: az a gépkocsivezető, aki szeszes ital fogyasztása miatt jogerős fegyelmi büntetésben részesül, első esetben a cselekmény elkövetésétől számított öt évig, második esetben pedig többé nem foglalkoztatható autóbuszon. Szalmahiány vagy szalmabőség? Az utóbbi években a mezőgazdaságban is és az ipar szalmát feldolgozó ágaiban is mind gyakrabban „szalmahiányról” hallani. Egyesek a kultúrfajták alacsonyabb szármagasságára, mások az aratásnál magasan hagyott tarlóra vezetik vissza az okot. Mindkét elgondolásban igazság van. Kétségtelen, a termesztett búzafajták rövid szárúak, így kisebb a szalmahozamuk is a magasabb szárú fajtákénál. A szalmahiányhoz hozzájárul a betakarítás és tárolás nálunk sok helyen előforduló pazarló módszere is. Mi a gyakori jelenség a szalma betakarításánál és tárolásánál? A munka lassúsága. Ebből következik, hogy aratás után hetekig a földeken kupacokban áll a szalma. A szél, a nap és az eső kilúgozza belőle az értékes anyagot Másrészt sok esetben a szalma betakarítása nem az alomért történik, hanem csak azért, mert akadályozza a szántást. Kevés olyan gazdaságról tudunk, ahol a tarlót, miután a kombájnszalmát betakarították, felgereblyéznék. A kazlak készítésénél szakmai hiba: elmarad a lekötés. Így egy erősebb szél az egész kazlat felboríthatja. Nagyon hasznos lenne, ha az idén a korábbi éveknél nagyobb gondot fordítanának üzemeinkben a szalma minél nagyobb mennyiségben való begyűjtésére, megóvására. A szemveszteség nélküli aratás fogalmát ki kellene terjeszteni a szálveszteség csökkentésére is. Indokolja ezt az is, hogy a szarvasmarha-tenyésztésben viszonyaink közepette még mindig nagy jelentősége van a szalmának. A higiénikus borjúnevelés és tejtermelés nem képzelhető el megfelelő almozás nélkül. Száraz, jó minőségű szalmával almozott borjúistállókban kevesebb a megbetegedés, az elhullás, jobb a fejlődés, mint a rosszul almozott borjúnevelőkben. Ezeken a helyeken állandósul a bél- és tüdőgyulladás. Gyakoriak a fertőző megbetegedések, rosszul fejlődnek az állatok, sok a veszteség. Az alommal jól ellátott tehenészetekben jobb minőségű a tej, mint a rosszul almozott tehenészetekben. Azokban a juhászatokban, ahol megfelelően almoznak, alig fordul elő a büdös sántaság. Az alomszalmának különös jelentősége van a sertéstenyésztésben. Megyénk sertéstenyésztése közismerten jó, magas színvonalon áll, noha az almozás szakszerűsége még mindig nem teljes, így ez továbbra is igen jelentős termelési tartalékunk. A jó minőségű, 4—5 centiméterre szecskázott alomszalmának a baromfitenyésztésben is nagy a jelentősége. Napos korban egyik jó eszköze a fehér hasmenés megelőzésének, később pedig, 5—6 hetes korban a véres hasmenés megelőzésének. Ahol a baromfi alá a követelménynek megfelelően almoznak, ott az előbb említett betegségek csak ritkán fordulnak elő. A szalmának takarmányozási szerepe is van. Jól értékesítik — különösen a tavasziak szalmáját — a juhászatok, de a lovak és a szarvasmarhák takarmányozásában sem lebecsülendő, különösen zöldtakarmánnyal keverve. Évről évre jelentős mennyiségű szalmát igényel az ipar is. A szalma a cellulózgyártás fontos nyersanyaga. Mint ilyen, nélkülözhetetlen a papír, a műanyagok és egyéb vegyipari termékek előállításánál. Kisebb mennyiségű szalmára tart igényt a bútoripar és a háziipar is. Mert ilyen fontos és nélkülözhetetlen, ezért célszerű lenne a szalmabegyűjtés jelenlegi módszerét nagyobb ütemben gépesíteni. Erre több-kevesebb lehetőség is kínálkozik a kombájn után csatoltárvabálázó gépekkel és a bálák automatikus szállításával. Ahol viszont erre nincsen mód, ott a hagyományos eszközök — jó kezekben — alkalmasak a szálveszteség csökkentésére. Dr. Földházi Sándor állami állatorvos a hódmezővásárhelyi közúti üzemi vállalat megvételre felajánl: Warszawa Pick-up, Zuk, Gaz 51/A, ZU—164-típusú tehergépkocsikat, Utos—45-típusú vonatokat, 2,5—5 t. teherbírású pótkocsikat, DT—54-típusú lánctalpas vontatókat, DT—54-típusú földtoló lapokat, 2,75 köbméter földnyeső ládákat, 2501-es betonkeverőket. Érdeklődni lehet a vállalat gépészeti osztályán, Hódmezővásárhely, Lenin u. 32. szám alatt. Telefon: 719—720/90. 140182 Kedd Önállóság a vevőért Különösen széles köröket foglalkoztat az a gondolatsor, amely egyetlen kérdésbe tömörítve így hangzik: hogyan változtatja a reform a fogyasztó helyzetét? Valljuk meg, nem kevés aggodalmas feltételezés is kapcsolódik ehhez a kérdéshez. Sokan tartanak például attól, hogy a megnövekvő vállalati önállóság miatt a vevő voltaképp az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül a termelővel szemben. Az érvek, amelyek ehhez az előlegezett aggodalomhoz kötődnek, első hallásra kétségkívül elgondolkoztatóak. Feltehető, hogy a vállalat önálló gazdálkodása — így szól az egyik t érv —, amely immár nem a kötelező tervutasításokon, hanem saját döntéseken alapul, végül is a fogyasztó számára lesz hátrányos, hiszen ha a vállalat legfontosabb célja a nyereség növelése, akkor kisebb gondja is nagyobb lesz annál, mint hogy a vevők igényeinek kielégítésére törekedjék. A vállalati nyereséget — folytatódik a gondolatsor —, más eszközökkel is növelhetik majd, például: bizonyos cikkek árának emelésével, metán burkolt árdrágítással, esetleg oly módon, hogy csak a számukra előnyös cikkeket termeli , elhagyva a kevésbé nyereséges áruk előállítását, következésképp: még több lesz a hiánycikk. A jövendőmondás természetesen nem tartozik a gazdaságtudomny eszköztárába, az iménti érveiket sem lehet a jóslás kategorikus állításaival megcáfolni, ám a jelen néhány ténye és a tudományos prognózis mégis meggyőző feleletet adhat az aggodalmakra. Talán nem árt mindenekelőtt arra utalni, hogy az említett negatívumokat — a burkolt árdrágítástól a hiánycikkekig — a jelenleg érvényes gazdaságirányítási rendszer, a kötelező tervutasítások, a korlátozott vállalati önállóság gazdálkodási rendje sem hárította el, siet! Az a feltételezés tehát nem állja meg a helyét, hogy a vevők igényeinek kielégítése szükségképp romlik, ha nem írják elő kötelező utasítások: mit ési ,mennyit termeljen a vállalat. Figyelembe kell venni továbbá, hogy hosszú távon végeredményben éppen az önállóság alapjain nyugvó vállalati érdek tereli majd a termelést a szükségletek kielégítése, a piaci igények mérlegelése irányába. A vállalat elemi érdekévé válik, hogy kapacitását ésszerűen kihasználva termeljen, következésképp, hogy eladjon,hiszen a jövőben, enyhén szólva, költséges luxus lesz, ha a kapacitást részben eladhatatlan termékek előállításával kötik le. További lényeges tényező: a központi irányító, tervező, pénzügyi szerveknek a mainál sokkal hatékonyabb módjuk lesz a beavatkozására, olyan befolyásoló eszközök alkalmazására, amelyek valójában szigorúbbak a kötelező tervutasításoknál. A tervvel lehetett „alkudozni”, ismeretes, hogy a tervet jócskán lehetett módosítani is, ám a gazdálkodás pénzügyi „játékszabályai” a személyes érdek hatékony szeizmográfjával figyelmeztethetik a vállalati vezetőket a társadalmi érdekek érvényesítésére. Nem jelentéktelen befolyásoló tényező lesz továbbá az is, hogy éppen a fogyasztási cikkek piacán széles körű verseny bontakozhat ki majd —, verseny a vevőért, az értékesítésért. Egyrészt sorompóba állnak ezen a versenypályán a különböző állami vállalatok, amelyek azonos vagy egymással helyettesíthető fogyaszási cikkeket gyártanak, továbbá ott lesz a pályán sok kisipari szövetkezet, tanácsi vállalat és nem kevésbé: az import. Az utóbbival kapcsolatban elég csupán arra utalni, hogy a belkereskedelemnek lehetősége nyílik majd, hogy a gyenge minőségű, korszerűtlen vagy éppen hiányzó hazai cikkek helyébe külföldi eredetű árukat helyezzen el a piacon, ez pedig az illetékes vállalat számára valójában azt jelenti, hogy a világpiaccal kell versengenie — a hazai póitokban is! Mindaz, amit eddig elmondtunk, bár a gazdasági prognózis törvényszerű folyamatait összegezi, mégis: nyelvtani jövő időben beszél, tehát feltevésnek tűnhet. Nem árt ezért jelen idejű tényekre is utalnunk. Kérdés azonban: van-e a mai gazdálkodási gépezetnek olyan részegysége, amely a gyakorlati próba meggyőző tényeivel beszélhet a holnapról, a jövőbeni gazdálkodás folyamatairól? Nos, gazdasági életünk egy kevéssé ismert, bár nem jelentéktelen szektora adhat ilyen — bizonyos mérlegeléssel hasznosítható — tapasztalatokat. A kisipari szövekezeti mozgalom ez, amely jelenleg 220 ezer dolgozót foglalkoztat és termelése tavaly már elérte a 17 milliárd forint értéket A terv itt már régen csak úgynevezett értékmutatókkal dolgozik, a részleteket tehát nem határozzák meg, hanem csak ,az értékben kifejezett termelési volument, s ezen belül a szövetkezet kötelessége — bár lehetősége is — a piaci kapcsolatok alapján felderíteni, kidolgozni, mit termeljen. Önállóan keresi meg üzleti partnerét, mert itt — az állami ipartól eltérően — már évek óta nem írja elő kötelező mutató, hogy a terméket milyen kereskedelmi szervnek kell átvennie, következésképp : csak akkor veszik meg tőlük az árut, ha az jó és értékesíthető. Mindehhez kapcsolódik az anyagi érdekeltség sajátos rendszere. Az értékesítési siker vagy kudarc közvetlenül érezteti hatását a szövetkezeti tagok jövedelmében; nincs garantált kereset, ez a termeléstől és az értékesítéstől függ. Beruházás sem érkezik „ingyen”, csak a tiszta jövedelemből vagy hitelekből fedezhető, s a veszteség kockázata is jelentős; ilyenkor a ktsz nem kap költségvetési támogatást, hanem csakis hitellel emelkedhet ki a termelési hullámvölgyből. Ilyen, a piachoz szinte kizárólag üzleti — és nem mutatórendszerrel — kötődő gazdálkodási mozgástérben értek el jelentős eredményeket a szövetkezetek. A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata szerint termelésük az állami iparénál lényegesen gyorsabban nőtt, a második ötéves terv időszakában exportjuk 339 százalékkal emelkedett. Termékeik minősége is jobb az állami vállalatokénál (a cipőipar minőségi visszautasításainak aránya például az állami vállalatoknál 20, náluk 2 százalék), miközben műszaki színvonaluk rendkívül kedvezőtlen: az állami ipar egy dolgozójára átlag 9,4-szer több állóeszköz jut, mint a szövetkezeti iparban, s a száz dolgozóra jutó műszakiak aránya az állami iparban 12, náluk 4. 1 a a párhuzam, ismételjük, csak korlátozottan érvényes is, a tények azért megbízhatóan jelzik milyen eredményekhez vezethet a piac közvetlen — s az anyagi érdekeltség emelésével együttesen érvényesülő — hatása! Tábori András