Gyulai Hírlap, 1968. július-december (9. évfolyam, 50-99. szám)

1968-07-02 / 50. szám

ms. július 2. Tallinba érkezett a magyar párt- és kormányküldöttség Tallin A talliniak őszinte szeretettel, rokonérzéssel fogadták magyar vendégeiket. A magyar, szovjet és észt zászlókkal díszített repü­lőtéren a gépből kiszálló Kádár János­t és a delegáció tagjait I. Kubán, az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának első tit­kára, A. Mjuriszep, az észt mi­nisztertanács elnöke, valamint a köztársaság több más vezető sze­mélyisége fogadta. A bensőséges fogadtatás után a­­ küldöttség szállására hajtatott Az ősi város lakói meleg ün­neplésben részesítették a testvéri magyar nép küldötteit. Végig amerre a magyar delegáció gép­­kocsisora elhaladt, ezrek inte­gettek, éljeneztek, éltették a két nép barátságát Delegációnk másfél napot tölt Tallinban, ahol Kádár János és I. Rabin a magyar küldöttség tiszteletére rendezett baráti gyű­lésen beszédet mondanak tsz atomsorompó-egyezmény aláírása Moszkvában - Moszkva Hétfőn a moszkvai Kremlben aláírta az atomsorom­pó-szerző­­dést Péter János magyar, Ivan Basev bolgár, Jiri Hájek cseh­szlovák, Jozef Winiewicz lengyel ideiglenes külügyminiszer, Csi­­middorzs mongol külügyminisz­terhelyettes, Otto Winter, az NDK és Manescu Románia kül­ügyminisztere. Rajtuk kívül a szerződést kézjegyével látta el Frank Aiken ír miniszterelnökhe­lyettes és külügyminiszter, Thompson, az Egyesült Államok és Sir Jeffrey Harrison Nagy- Britannia moszkvai nagykövete is. A szerződést aláírta Ausztria, Finnország, Tunézia, Szenegál, Dánia, Izland, Görögország, La­osz, Libanon, Nepál, Ceylon, Irak, Nigéria, Norvégia, Csád, Szomáli és az EAK nagykövete, Szíria, Afganisztán, Ghána, Marokkó és Ciprus ideiglenes ügyvivője. A szerződést hétfőn 36 állam képviselői írták alá. Koszigin felhívása a világ kormányaihoz Az ünnepségen jelen volt és be­szédet mondott Koszigin minisz­terelnök. A szovjet miniszterelnök kor­mánya nevében, fontos leszerelé­si javaslatokat terjesztett elő. Koszi­gin bejelentette, hogy a szovjet kormány memorandumot juttatott el a világ összes kormá­nyaihoz. A memorandum intéz­kedéseket javasol a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, beleért­ve a nukleáris fegyvereik alkalma­zásának eltiltását, a magfegyve­rek előállításának megszüntetését, a nukleáris fegyverkészletek csök­­kentését, továbbá a stratégiai fegyverek célba juttatását szolgá­ló eszközök korlátozását és ké­sőbbi csökkentését. Mint a szovjet minisztertanács elnöke közölte, hazája­­ adítvá­­nyozta a tizennyolc hatalmi genfi leszerelési bizottságnak, hogy sür­gősséggel foglalkozzon a nukleá­ris fegyverek alkalmazásának el­tiltására vonatkozó konvenció­tervezettel. Kinevezés — felmentés A Minisztertanács Sulyok Bé­lát, a pénzügyminiszter első he­lyettesét — érdemeinek elismeré­se mellett — tisztségéből felmen­tette és nyugállománya helyezte; dr. Kardos Géza pénzügyminisz­­terhe­lyettest és Halász János belkereskedelmi miniszterhelyet­test tisztségéből felmentette és tudomásul vette, hogy más mun­katerületen dolgoznak tovább. A Minisztertanács dr. Garam­­völgyi Károly pénzügyminiszter­helyettest, a pénzügyminiszter el­ső helyettesévé, Faluvégi Lajost, a Pénzügyminisztérium főosz­tályvezetőjét és Madarasa Attilát, a Beruházási Bank vezérigazgató­jának első helyettesét pénzügy­­miniszterhelyettesnek kinevezte. D­ubcek: A Szovjetunióval és a szocialista országokkal való szoros szövetség az egész csehszlovák nép létérdeke Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára. Beszédében Dubcek leszögezte: külpolitikánk fő és alapvető vo­nala a Szovjetunióval való szoros szövetség. A Szovjetunióval és a szocialista országokkal fennálló szövetségi és barátsági politika az egész csehszlovák nép létérdeke. Létérdekünknek tartjuk nemcsak a Varsói Szerződésben való részvé­telt, hanem annak az elérését, hogy ez a védelmi szövetség képes és kész legyen fellépni kívülről jövő fenyegetés esetén. Ezért ve­szünk részt minden olyan intéz­kedésben, amely ezt a készültsé­get segíti elő. A továbbiakban Csehszlovákia belpolitikai feladataival foglalko­zott. Az ünnepségen üdvözlő beszé­det mondott Popovics szovjet űr­hajós. Vasárnap a Brno közelében fek­vő Lisneben a béke és a Szovjet­unióval való barátság hagyomá­nyos ünnepén beszédet mondott A MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR répaátvételi idényre, jó kézírású férfi és női munkaerőket vesz fel 50 éves korhatárig. Jelentkezés írásban, önéletrajzzal együtt a cukorgyár répaosztályára küldendő. MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR 500 2 Hazaérkezett Losonczi Pál Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfő délben — kíséretével együtt — hazaérkezett Berlinből, ahol részt vett a Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság Állam­tanácsának elnöke, a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bi­zottságának első titkára 75. szüle­tésnapja alkalmából rendezett ün­nepségen. fi francia sajtó a választásokról Párizs René Andrieu az Humanité ve­zércikkében megállapítja, hogy a parlamenti erőviszonyok ugyan nem tükrözik híven az országban levő tényleges erőviszonyokat, ez azonban nem változtat azon, hogy a jobboldali előretörés tovább fo­kozódott. A választási törvény igazságtalansága szembeszökővé vált. A szavazatok 43 százalékával a gaulleisták több mint 350 man­dátumot szereztek. A baloldali pártoknak a szavazatok 40 száza­­­­lékával 100-nál kevesebb képvi­­­­selőjük van. Arányos választási rendszerben egyedül az FKP-nak 94 képviselője lenne. A továbbiakban rámutat, a két forduló között a gaulleisták által provokált véres, választási inci­densek csak fokozták a választók­ra gyakorolt nyomást. Végül arra figyelmeztet, hogy a választások nem oldották meg az ellentmondásokat, amelyek a munkásosztályt és az egyetemeket­­ májusban szembeállították az ál­lamfővel, megmaradtak a gazda­sági problémák, továbbra is félmil­lió körüli a munkanélküliek szá­ma, reformra vár az egyetem. A Figaro vezércikke örömmel üdvözli a gaulleista pártok válasz­tási sikerét, hangsúlyozza azon­ban, hogy az elnöknek és Pompi­dou minisz­terelnöknek hatéko­nyabban kell kormányoznia, mert újabb sikertelenség egyenesen a káoszhoz vezethet Az a tény, hogy „megmentették Franciaországot”, nem jogosítja fel őket újabb ku­darcra. Keif’ Hja, változnak az idők... Egykori képes újságokban lát­­tam csak a pónemét. Akkor, s azóta sem jegyeztem meg. Nem érdekelt régen, nem érdekel most sem, megvoltam, megva­gyok és megleszek nélküle ez­után is. Minden bizonnyal a honleányok sem álmodoznak jöveteléről, mert öregecske, vé­­necske királyfi immár az Ottó. Azt mondom, hogy nem érde­kel­t személye. Ám hiába mon­dom, ha lapjaink hír- és glos­­­sza-rovatai elég sok lépéséről adnak számot és elég gyak­ori időközönként. ..Habsburg Ottó itt, Habsburg Ottó ott, Habsburg Ottó amott.” Kénytelen voltam lapjaink hasábjairól végigkísér­ni nem, mindennapi pálfordulá­­sát. Közvetlen a második világ­háború után, mint Ausztria és Magyarország, azaz együtt a két ország trónjának követelőjeként lépett fel. Aztán szerényebb lett vagy egyik, vagy másik or­szág trónjával is megelégedett volna. „Szegény apja is ilyen volt’’ — szokták mondani egyes fura, feltűnő és tolakodó termé­szetű emberekre. Apja, IV. Ká­roly, hazánkba lopakodott be az első világháború után. A fia, Ot­tó a második világháború után Ausztriába. No, persze, nem mint trónkövetelő. Addigra egy­­szerű állampolgári rangra deg­­radálta önmagát. Változásának azonban nem ez a csúcspontja. Még talán az sem, hogy nemrégiben az egyik an­gol szakszervezet vendégeként a szervezeti élettel és a munká­sokkal ismerkedett. Valamikor azt mondták róla, hogy „e fiú­ból császár és király lesz”. Az­tán maradt a csak „király lesz”. Ám az idők elhalványították az összes ilyen reménysugarakat. Ottóból csupán állampolgár lett. A ranglétrán lefele vezető útja azonban kifürkészhetetlen. Nem csodálkoznék rajta, ha néhány nap múlva azt olvasnám, hogy Ottó belépett egy szakszervezet­be, mi több, egy marxista taná­ Itat valló (persze megvalósítani nem igyekvő) afféle angol mun­káspártba. Nem esett egészen a feje lá­gyára az a fiúi Lépést tud és akar az tartani a haladással. Van képessége felmérni, hogy a koronás fejeket már nem nagy becsben tartják, s nem nagyon rajonganak értük szerte a vilá­gon. Látszólag felismerte, hogy a köztársaságé a jelen és a jövő. Megérhetjük, hogy Ottó rövide­sen szervezett segédmunkásként, vagy párttagként kezdi elölről vágyálmai netovábbjának eléré­sét. Dolgozgat valamelyik gyár­ban, s közben annyira aktivizál­ja magát a politikában, hogy ta­nácstagnak, képviselőnek, mi­niszternek,miniszterelnöknek vá­lasztják. Onnan már csak egy lé­pés az a szék, ami nem trónus ugyan, de amelyből jól lehet uralkodni. No, persze, addig ki kell tar­tania és jól megkapaszkodnia a felfelé vezető létra fokaiban. Ország ugyan nincs egyelőre, ahol Ottó eljuthat a köztársaság elnöki székig. De talán lesz. Manapság ugyanis minden le­hetséges. Azt még nem tudni pontosan, hogy milyen élőlé­nyek élnek a világűr többi boly­­góin. Annyi bizonyos, hogy Ottó származását, életrajzát, földünk­ben ambícióit nem ismerik oda­fent. Ha netalán megismernék, akkor sem történik baj. Ottó egyenesen letagadja. Mint azt, hogy egykor egy-két ország császára és királya akart lenni, egy régen idejét múlta és enyé­szetnek indult örökösségi tör­vénycikk alapján. Nem törődöm vele, nem vesz­tegetek rá több szót.. Éljen Ottó — valahol a Holdon, valamelyik kráterország köztársasági elnö­ke — egye fenyő, ne legyünk szűkmarkúak — akár császára­ként is. K. I. Fordította: Radó György Igenám, de a mesterséges vérkeringés akkor­ már negyven perc óta tartott . A szív—tü­dő­motor árt a vörösvérsejtek­­nek. A szövetekben minden perccel szaporodnak az anyag­csere ártalmas termékei. S utá­na a szív nem bírná a mun­kát. A boncolásnál pompás var­ratokat láthatnék, de mit ér­ne ez? És aztán az a kis arc, a pap­­lanlepelő mögött. A rettegés las­san mindenemet eltölti, és csak nő, növekszik percről-percre... Nem ébred föl! A szíve nem fogja bírni. A szülei pedig ott járkálnak az épület előtt fel és alá, fel és alá. Láttam őket az ablakból, amikor bemosakod­tam... No, elég! Ennek nyilván semmi értelme. És mégis, akkor meg kellett volna állnom. Meggyőződnöm. És áthelyeznem a varratokat. Most már üres szavak. A kísérleti laborba megyek. Ez a napi programom: egy kis lyu­kas óra a műtét előtt. Különö­­ sen most, hogy semmi kedvem operálni. A labor a szerelmem. Életem utolsó szerelme. Sok mindent szerettem életemben: a költésze­tet, a nőket, a sebészetet, az autómat, az unokámat. És most, hogy életem a vége felé jár, egyet akarok: megérteni, mi is az ember. Az emberiség. És mit kell tennünk, nekem, meg a többieknek — fiataloknak, öre­geknek —, korunkban, amely olyan veszett iramban vágtat. Mesebeli óriásnak látom az em­beriséget, a magasba tör, de béklyóval a lábán. Még képes lezuhanni, eltűnni — elégni. Ez most is megtörténhet, ebben a pillanatban. Mint lidérces álom­ban, kiáltani szeretnék, vala­kit megállítani. De kit? És ho­gyan? Meg kell mondanom, a labo­ratórium céljai szerényebbek. Elérni azt, hogy a betegek rit­kábban haljanak meg. Egyelőre ennyit. Az intézet igazgatója külön kis házat építtetett nekünk személyzetet is adott. Hozzáfog­hatunk a munkához. Már van saját műhelyünk, néhány mér­nökünk és technikusunk, fizio­­lógusunk és laboránsunk. Még nem kovácsolódtak össze, de bízom fiatalságukban. Most leginkább a szív—tüdő­motor foglalkoztat: a mestersé­ges vérkeringést hajtó szerke­zet. Azt kell elérnünk, hogy az idő ne sürgessen, a szerke­zet ne rombolja a vért. Az első számú probléma ez: a hemolí­­zis. Amikor a vörös sejtek felbomlanak, hemoglobin kerül a plazmába, s azt vörösre festi. Ez, bármennyire furcsán hang­zik, méreg a szívnek, meg a ve­sének. A mi szív—tüdő-motorunkat, amely a Szovjetunióban egyike volt az elsőknek, Petya, Misa és Oleg szerkesztette, két évvel ez­előtt. Petya és Misa gyárból került hozzánk, telve lelkese­déssel. Lakatosnak indultak, most már mérnökök. Oleg or­vos. Gépük, amíg egyszerű mű­téteket végeztünk, nagyon tet­szett mindannyiunknak. Azt hittük, nincs különb a világon, hiszen feltöltéséhez már hét­százötven köbcentiméter vér is elég volt, míg külföldön négy liter kell hozzá. Felelőtlenül el­dicsekedtünk vele. Csakhamar keservesen kellett csalódnunk. Igen, a hemolízis! A szívet nem lehet hosszabb időre kiiktatni, legfeljebb har­minc-negyven percre. És ez ke­vés nekünk. Azt követelem te­hát a fiziológusoktól, a mérnö­köktől és a műszerészektől, hogy találják meg a hemolízis okát és küszöböljék ki, de úgy,

Next