Gyulai Hírlap, 1969. július-december (10. évfolyam, 50-101. szám)

1969-10-14 / 80. szám

Hét űrhajós­­ három űrhajón a világűrben A Szovjetunióban hétfőn Szojuz—8 jelzéssel újabb űrhajót bo­csátottak föld körüli pályára. Az űrhajóban kétfőnyi személyzet tar­tózkodik. Mindketten veterán űrhajósok: Vlagyimir Satalov és Alekszej Jeliszejev. A Szojuz—8 felbocsátásáról a TASZSZ szovjet hírügynökségi magyar idő szerint 11.45 órakor számolt be. Mint a TASZSZ rámutat, most fordul elő első ízben, hogy egyidejűleg három űrhajó kering a világűrben, összesen hét űr­hajóssal. Satalov és Jeliszejev közérzete kiváló. Beszámoló az ű­rhajók útjáról Hétfőn magyar idő szerint 8 óra 20 perckor a Szojuz—6 űrhajó a 30., a Szojuz—7 a 14. föld kö­rüli fordulatot tette meg. Az űrrepülés harmadik napi munkaprogramja értelmében Ge­­orgij Sanyin, a Szojuz—6 parancs­noka és Valerij Kubászov fedél­zeti mérnök a négyes és ötös nagyságrendű csillagokhoz viszo­nyított vizuális asztroorientáció módszerén dolgozott, ami lehető­vé teszi az űrhajó helyzetének pontos meghatározását anélkül, hogy a földi központ segítségét vennék igénybe. A Szojuz–7 űrhajó személyze­te a föld felszínét, a fény és az árnyék találkozási vonalát fi­gyelte meg és fényképezte, vala­mint az automatikus navigációs berendezéssel hajtott végre kísér­leteket. A programnak megfelelően az űrhajókról rádió- és televízióköz­­vetítéseket adtak. A telemetrikus úton vett orvo­si adatok, valamint a Szojuz—6 és a Szojuz—7 személyzetének kölcsönös megfigyelési eredmé­nyei azt mutatják, hogy vala­mennyi űrhajós jól bírja az űr­repülés tényezőinek összesített hatását és mindannyian nagyfo­kú munkaképességet mutatnak. Az űrhajóban a levegő összeté­tele, nyomása, nedvességtartal­ma és a hőmérséklet a megfelelő munkakörülményeket biztosító­­ értékek között van. A Szojuz—6 és a Szojuz—7­­ hajók kötelékrepülése folytató­­­­dik, vággyal megreggeliztek, majd ellenőrizték a fedélzeti műszere­ket. A soros rádiókapcsolat idején megtörtént az időegyeztetés és az űrhajók személyzete hozzálátott a kötelékrepülés második napi programjának végrehajtásához. Természetes tény, hogy a kiván­csi figyelem most az űrtrió tag­jaira terelődik. A lapok számta­lan emberi érdekességet tárnak fel. Megtudjuk belőlük, hogy Fi­­lipcsenkót, a Szojuz–7 parancs­nokát társai egyszerűen csak „a mi Filipünknek” szólítják. Vlagyiszlav Volkovról, a Szo­juz—7 hajózó mérnökéről azt jegyzik fel a kíváncsiskodó zsur­naliszták, hogy már gyermekko­rától megragadta őt a levegő­óceán romantikája, és ez teljesen érthető. Apja és anyja is repülő­­géptervező irodában dolgoztak. Gorbatko kutatómérnökről az egyik jellemzést még Jurij Gaga­rin fogalmazta: Szereti a koz­monauta mesterséget, kitűnően is­meri a hordozórakéta és az űrha­jó összes technikai problémáit. Jóllehet, a szovjet űrprogram természetszerűleg a „szigorúan bizalmas” tárgykörébe tartozik, a szemlátomást gyorsuló szovjet űr­vállalkozáson fellelkesülő moszk­vaiak nagy várakozással tekinte­nek a reménybeli „égi hegesztők” október műszakja elé. Új „munkanap” az űrben Hétfőn reggel a földtől mintegy 200 kilométernyire a szombat óta benépesült világűr öt lakója kapott „ébresztőt”. A Szojuz—6 és a Szojuz—7 magyar idő szerint hajnali 4 óra után került ismét olyan körzetbe, hogy rádiókap­csolatba léphetett a földi megfi­gyelőállomásokkal. Az űrhajósok új „munkanapja” a Szojuz—6 személyzete számára a szombaton, a Szojuz—7 legénysége számára pedig a vasárnap beállított űrpá­lyán kezdődött. Az űrhajók fe­délzetéről érkezett adatok szerint a fülkékben a mikroklíma a meg­szabott határok között mozog. Va­lamennyi kozmonauta egészsé­gi állapota, közérzete kitűnő. Vér­nyomásuk és érvelésük normális. A kozmonauták elvégezték szo­kásas tornagyakorlatukat, jó ét­ Csoportos repülés A Szojuz–8 űrhajót magyar idő szerint hétfőn 11 óra 29 perc­kor állították pályára az űrha­jósokkal végrehajtandó föld kö­rüli űrrepülések programjának megfelelően. Az űrhajó személyzete a követ­kező: parancsnok — Vlagyimir Satalov, a Szovjetunió Hőse, űrre­pülőpilóta, fedélzeti mérnök Alekszej Jeliszejev, a Szovjet­unió Hőse, űrrepülőpilóta, a mű­szaki tudományok kandidátusa. Mindketten részt vettek már űr­repülésben, idén januárban, a Szojuz—4 és a Szojuz—5 fedélze­tén. A csoportos repülés során az űrhajósok több fontos műszaki, tudományos feladatot oldanak meg, ezek között: széles körű prog­ram alapján egyidejűleg komp­lex tudományos kutatásokat haj­tanak végre a világűr föld közeli térségében; kipróbálják a három űrhajó egyidejű csoportos repü­lésének bonyolult vezérlési rend­szerét; a föld körüli pályán ke­ringő űrhajók egymáshoz képest manővereket hajtanak végre em­ber irányította űrrendszerek ki­dolgozásával összefüggő kérdések megoldására. Mint Satalov jelentette, az űr­hajósok közérzete kiváló. A három űrhajó személyzete között megbízható rádiókapcso­lat létesült. A föld közeli térségben első íz­ben hajt végre csoportos űrre­pülést három emberlakta űrhajó, fedélzetükön összesen hét űrrepü­lőpilótával. (TASZSZ) Riport a Szojuz—8 indulásáról A szovjet televízió nézői hétfőn­­ ismét beszámolót láttak a szovjet­­ űrrepülőtérről. Ez alkalommal a riport „hőse” a Szojuz—8 űrhajó volt. Alekszej Konsztantyinov, a Szovjet Tudományos Akadémia munkatársa a riport során kije­lentette, hogy a Szojuz—6 és a Szojuz—7 személyzete már vég­zett bizonyos kísérleteket, így ge­­ológai és földrajzi vizsgálatokat. E munkák eredményét az eddigi­nél pontosabb földtani és földraj­zi térképek elkészítésénél hasz­nálják majd fel. Az űrhajósok vizsgálatai előmozdítják a föld és az óceán mélyén rejlő kincsek felkutatását is. Az űrrepülőtér felett felhők gomolyogtak, amikor a Szojuz—8 utasai megérkeztek a rakétához. Satalov ezredes, az űrhajó pa­rancsnoka jelentést tett, hogy a személyzet készen áll feladata teljesítésére. A képernyőn megjelent a Szo­juz—8 kabinja a benne elhelyez­kedett két űrhajóssal. Satalov ezredes kijelentette: neki jutott a megtiszteltetés, hogy a Szojuz— 6, Szojuz—7 és Szojuz—8 űrhajó­csoport parancsnoka legyen. Meg­ígérte, hogy az űrutazás program­ját kifogástalanul és maradékta­lanul teljesíteni fogják. Néhány percig tartott a szoká­sos párbeszéd, rövid vezénysza­vak, pontos válaszok. A Szojuz—8 utasai kényelmesen elhelyezked­tek az ülésben és becsatolták a szíjakat. Az indulás előtt Satalov kijelentette: „Kitűnően érezzük magunkat, készen állunk a start­ra”. Begyújtották a rakéta hajtómű­vét és a televízió nézői előtt fel­tűnt már az ismert látvány: a Földről felemelkedő rakéta... (TASZSZ) Nagyszerű felkészültségről adtak számot a város polgári védelmi alakulatai A megyeszerte folyó polgári vé­delmi bemutatók keretében Gyu­lán szombaton és vasárnap ren­dezték meg a lakosság körében is nagy érdeklődéssel várt és nagy figyelemmel kísért gyakorlatokat. Ezek színhelyéül kitűnő terepet biztosított a Hétvezér utcában bontás alatt levő két épület. Délelőtt a négy egészségügyi szakasz versenyét rendezték meg. A városi tanácsháza udvara már reggel 7 órakor benépesült a szak­­szolgálatosokkal, akik ott öltöz­tek be egyenruhájukba. A felvo­nulást követően, valamivel 10 óra után lépett versenybe elsőnek a dr. Salánki Imre vezetése alatt álló VII. és II. orvosi körzetből összevont szakasz. Érthető, hogy mint általában minden versenyen, az elsőnek in­dulókat kapja el leginkább a lám­paláz, ami aztán a folyamatos munka következtében egyre csök­ken, s mire szerepük véget ért, már pontosan végzik feladatukat. A dr. Werner Dénes V. és VIII. kör­zetből összevont szakasza már lé­nyegesen jobban szerepelt. Ezt követte a dr. Gyenge Zsolt I., III. és IX. orvosi körzetből, majd dr. Daróczy Lajos III. és VI. körzet­ből összevont csapata. Már ennek a versenynek is meglepően sok nézője akadt, el­sősorban a járókelőkből, s ami örvendetes, az iskolák is elküld­tek egy-egy úttörőcsapatot, akik­nek nevelőik magyarázták az ese­ményeket. Végignézte az egész­­ napos programot Őz Ferenc, a Vö­­röskereszt megyei titkára, Gyeb­­nár Károly szervező titkár, Nied­­zelszky Géza, a megyei egészség­­ügyi osztály képviseletében, dr. Székely Ferenc, a városi pártbi­zottság osztályvezetője és termé­szetesen a város polgári védelmi parancsnoka, amely tisztet­­zen a napon, a betegsége miatt távol­levő dr. Vidó István helyett dr. Bereczky Sándor vb-titkár töl­tött be. Az értékelést a déli órákban már meg is tartották. Ennek eredményeként a harmadikként indult, dr. Gyenge Zsolt szakasza került az első helyre és így ez jutott tovább a megyei verseny­re. Ezen a szombat délelőtti bemu­tatóversenyen tulajdonképpen az egészségügyi szakaszok egész évi kiképzési eredményeikről adtak számot. Kiderült, hogy a szaka­szok tevékenysége nagy részben a parancsnok magatartásán múlik. A győztes szakasznak a parancs­noka, Lindenberger Károly, s az ő határozottságának, felkészültsé­gének kiemelkedő, irányító kész­ségének a következménye az első helyezés. Délután 2 órakor kezdődött a nagyszabású bemutató második része. Ekkor a feltételezés szerint fertőzés lehetőségével összefüg­gő támadás érte Gyula központ­ját. Ennek felderítésére, köröm­­bővítésére, a tűz oltására, a rob­banások, az­ anyagi károk és a tá­madás egészségügyi következmé­nyeinek elhárítására felvonult a műszaki elhárító részleg. Először a vegyvédelmiek, teljes harci öl­tözetben, utána a kézi és gépi mentesítők, őket követően a mű­szaki mentőalakulat, végül az egészségügyi szolgálat nagyszerű, harmonikus, percnyi pontosság­gal, katonai fegyelemmel végre­hajtott komoly munkáját csodálta meg a sok száz főnyi érdeklődő. A „Ki tud többet a polgári vé­delemről” szellemi vetélkedőre vasárnap délelőtt 9 órára annyi­ra megtelt a zeneiskola hangver­senyterme, hogy néhány száz ér­deklődő már be sem fért. A be­nevezett 10 csapatból nyolc in­dult:­ az állatforgalmi és az Er­kel Gimnázium 2—2, azonkívül a járási tanács, a földhivatal, a Ut­as iskola és a kertészeti techni­kum versenyzői álltak rajthoz. Volent Zoltán játékmester kö­szöntője után a Jókai Művelődési Ház kétszeres Kiváló Klubjának nagyszerű zenekara tűzbe hozta és a verseny közben is szórakoz­tatta a közönséget. A vetélkedőt végül is öt pótkér­dés után Lengyel István, a III-as iskola tanára nyerte, az értékes díjon kívül a megyei versenyen való részvétel jogával. A második helyen Kiss Éva, a kertészeti technikum tanulója, a harmadi­kon pedig Alm­ar Árpád, a járási tanács művelődési osztályának munkatársa végzett. A „Ki tud többet” győztese. Szívesen üdülnek Gyulán a szabadkaiak A jövő év minden napjára tíz személy részére foglaltak szállást A napokban Szabadkán járt Szilágyi István, az IBUSZ megyei vezetője, Purcsi János, a megyei vendéglátóipari vállalat igazgató­ja és Benedek Gyula, a vállalat igazgatóhelyettese. A Compass utazási iroda vezetőivel tárgyal­tak. Megállapodtak, hogy már az idén, körülbelül október végétől kezdődőden egy-két csoport ér­kezik Gyulára hétvégi víkendre 2 napos itt-tartózkodásra. Szilvesz­terre egyelőre két csoport érke­zik, három napra. A tárgyalások legjelentősebb eredménye az, hogy az utazási iroda a jövő év minden napjára 10 személy részére foglalt szállo­dai elhelyezést.

Next