Gyulai Hírlap, 1972. január-június (13. évfolyam, 1-50. szám)

1972-06-23 / 48. szám

Megkezdte tanácskozását az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) mintegy 50000 egészségügyi kö­­zépkáder pedig 5—10 százalékos béremelést kapott. Mintegy 110 ezer pedagógus bére átlagosan 20 százalékkal, a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott, több mint 50 000 dolgozó fizeté­se átlagosan 10 százalékkal nö­vekedett. Béremelés történt a népművelési intézményeknél is. Hangsúlyozta ezután azoknak az intézkedéseknek a jelentősé­gét, melyeket a kormány annak érdekében tett, hogy a jövedel­mekben ne alakuljanak ki indo­kolatlan aránytalanságok. Az idén a korábbinál hatékonyabb adórendszert alkalmazunk — mondotta —, amely erőteljeseb­ben mérsékli a magas jövedel­meket, különösen azokat, ame­lyek nincsenek arányban a vég­zett munka társadalmi értéké­vel. A kormány az 1071. évben tovább folytatta annak­­ a tö­rekvésnek az érvényesítését, amelynek célja egyfelől a munkából származó jövedel­meknek a teljesítmény alap­­ján történő differenciálása, másfelől a családi jövedelmek kereső-eltartott arány miatti különbségeinek kiegyenlítése. Szélesítettük a gyermekek el­tartásához nyújtott támogatást és az öregek társadalmi ellátá­sát Kidolgoztuk azokat a ja­vaslatokat, amelyek alapján — több más intézkedéssel együtt —­ 1972. év január 1-i hatállyal felemeltük a három- és több­gyermekes családok, valamint az egy­edülálló egy- és kétgyer­mekes szülők családi pótlékát, a már megállapított nyugdíjakat pedig — reálértékük megtartá­sa céljából — 1971-től évenként 2 százalékkal növeljük. A továbbiakban az óvodai, bölcsődei ellátottság helyzetéről beszélt, majd az oktatási rend­szer problémáinak elemzése után így folytatta: A lakosság jövedelme az áru­ellátás oldaláról megalapozott volt, biztosítottuk a fogyasztói piac egyensúlyát A kereskede­lem­ folyó áron számolva 9 szá­zalékkal több árut adott el, a növekedés változatlan áron mér­ve is meghaladta a 7 százalékot. Gyarapodott az alacsonyabb jö­vedelműek igényeit kielégítő áruk mennyisége. Egyes termé­kekből — például, a sertéshús­ból, kötöttáruból — javult a kínálat. Bővült a tartós fo­gyasztási cikkek választéka, amit szemléletesen bizonyít a forgalom 12 százalékos növeke­dése. Ma már elmondhatjuk, hogy majdnem minden család­ban van rádió, televízió, minden második munkáscsaládban van hűtőszekrény és porszívó, min­den ötödikben motorkerékpár és minden huszadikban személy­­gépkocsi. A családi kiadásokból mind nagyobb hányadot fordíta­nak a dolgozók lakásépítésre, üdülőtelek-vásárlásra, vagy tu­ristautazásokra a környező or­szágokba. A több tartós fogyasztási cikk természetesen megnöveli a la­kossági ipari-javító szolgáltatá­sok iránti keresletet. Tavaly e téren is tapasztaltunk némi ja­vulást, az ezt támogató szabá­lyozó-módosítások nyomán, a helyzettel azonban nem vagyunk még elégedettek. Az elmúlt évben a tervezett 71 000 helyett 75 000 lakás épült A negyedik ötéves terv nagy feladatai miatt­­ javítani kell a lakásépítést és gazdálkodást a központi és a tanácsi szervek­nél és vállalatoknál egyaránt. Az állami költségvetés vállalja a hatósági árváltozások fedezetét, de ez nem­­ nyújthat forrást min­den költségnövekedésre. Éppen ezért, a tervben előírt mutató­kat — épületszint, alapterület, felszereltség, szanálás — szigo­rúan be kell tartani, az eltérés veszélyeztetheti az előirány­zott lakások megépítését. Összhangban a lakásigények emelkedésével, rohamosan bőví­teni kell a kommunális szolgál­tatások körét és ebben az el­múlt­ években nem lebecsülendő eredményeket értünk el. Ezt követően a tanácsi gazdál­kodás szerepéről szólt a pénz­ügyminiszter, majd azt fejteget­te: Hogyan ítélhetjük meg a vizs­gált időszak fejlesztési, beruhá­zási tevékenységét? Az elmúlt évet —­­a korábbi időszakhoz hasonlóan — nagy­arányú fejlesztés jellemezte — állapította meg. Bővültek ipa­ri és építőipari kapacitásaink, javult a mezőgazdasági nagyüze­mek technikai felszereltsége. 199.-ben a beruházások csak­nem kétszer olyan gyorsan növekedtek, mint a nemzeti jövedelem termelése. A beru­házási kifizetés 100 milliárd forint volt, a tervezettnél 11 milliárd forinttal több. A beruházás területén m­ég nem enyhült a feszültség és a befejezetlen beruházások állo­mánya év végén az esz­tendő beruházás értékének 80 százaléka, összesen 43 nagy­­beruházásnak kellett volna ta­valy elkészülnie, ezek­­ közül harmincat átadtak, de tizenhét­­nél még bizonyos befejező mun­kálatok még hátra vannak. Eb­ben benne vannak a korább érvek­ről áthúzódó beruházásaink is. A többinél csak részleges üzembehe­lyezés történt. Ezek a beruházá­sok a tervezettnél átlagosan több mint­ két évvel később valósul­tak meg. A Gazdasági Bizottság legutóbbi ülésén megállapította, hogy néhány építőipari vállala­ton kívül a Magyar Hajó- és Barugyár, a VFRTES3, a Láng Gépgyár, a Ganz-MÁVAG több­szörösen késedelmesen teljesí­tette a nagyberuházásokkal kap­csolatban vállalt kötelezettségeit berendezések, műszerek vagy automatikák szállítását és sze­relését. A beruházási nehézségek meg­szüntetésére tett intézkedések hatásáról a következőket mond­ta Faluvégi Lajos: A folyó esztendő öt hónapjá­nak tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az idei beruházási­­ színvonal a tervnek megfelelően alakulhat­na mind a központi szervek, mind a vállalatok: meg­­­értik és végrehajtják a hatályos intézkedéseket. Ebben a eset­ben számíthat új beruházásaink termelésére a népgazdaság, jöve­delmeire pedig a vállalatok és : az államháztartás. Ezután a munkamegosztás, a­­ szakosítás, ennek kapcsán a kül- , kereskedelmi forgalmunk alaku­­­­lását boncolgatta az előadó.­­ Nemzetközi gazdasági kapcso­lataink legfőbb kifejezési formá­ja a külkereskedelmi forgalom alakulása, 1971-ről szólva, annak megítélése különösen bonyolult. A kivitelre és a behozatalra ha­tott a tőkés világpiac dekonjunk­túrája, az 1970-es kedvezőtlen mezőgazdasági év miatt­­ elma­radt export. Éreztette hatását a tőkés világ pénzügyi válsága. 1971 utolsó hónapjaiban csök­kent a külkereskedelem egyen­súlyhiánya, és ez az irányzat 1972-ben is folytatódik. Mindez nemcsak a teendőkre hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy egy-egy rövidebb időszak kedve­ző, vagy éppenséggel kedvezőt­len jelenségéből nem szabad túlzott következtetéseiket le­vonni, így korántsem fordulat­ként, csak biztató eredmény­ként értékeljük azt is, hogy az idén öt hónap alatt a beho­zatal a múlt év azonos idősza­kához képest csaknem 6 szá­zalékkal csökkent, míg a ki­vitel 26 százalékkal magasabb. A népgazdaság fejlesztése, a munkamegosztás előnyeinek ki­használása szempontjából meg­határozó számunkra együttmű­ködésünk a KGST-országokkal, ezen belül is legfontosabb part­nerünkkel, a Szovjetunióval. Kapcsolataink szilárd alapo­kon és hosszúlejáratú megálla­podásokon nyugszanak. Ezt kí­vánjuk továbbfejleszteni az előt­tünk álló 15 éves időszakra. Hozzákezdtünk a szocialista integráció komplex programjá­nak megvalósításához. Ez azt is jelenti, hogy az együttműködés­ben m­ég nagyobb szerepet kap­nak a távlati gazdaságfej­lesztési kérdések. A KG&T-ben elsős­or­­­ban­ a több országot ér­intő új beruházási célok összehangolása fokozódott. Folytatódik az egye­sített energiarendszer továbbfej­lesztése, épül BAPA—2. kőolaj­vezeték. Különösen sikeresen fejlődik a gyártásszakosítás és a termelési kooperáció az autó­busz-, a személy- és tehergépko­­csi-gyártás, a számítástechnika és a vegyipar egye... területein. Ami a nem szocialista orszá­gokhoz fűződő kapcsolatainkat illeti, azokat a nemzetközi piac sokféle tényezője, a konjunktúra változása és a nemzetközi pénz­ügyi viszonyok alakulása erőtel­jesen befolyásolják. Kapcsolata­ink ma már itt is túlmutatnak az egyszerű adás-vételi ügyle­teken. A továbbiakban elmondotta, hogy a követelményekhez igye­keztek igazodni a vállalatok, me­zőgazdasági üzemek­.­­Jónéhány mezőgazdasági, élel­miszeripari termékünk külpiaci értékesítési lehetőse kedvező — folytatta. . — Tartósan exportképesnek ítélhető ezen belül különösen a vágómarha és a marhahús. A­ kormányszervek hosszabb ideje foglalkoznak a szarvas­marha-tartás feltételeit javító intézkedések kidolgozásával. Az anyagi érdekeltség eszközeivel kívánjuk elérni, hogy a mező­­gazdasági termelés oldaláról belföldön szín­vonalas tej- és tej­termékellátást lehessen nyújta­ni, marhahús-exportunk pedig növekvő mértékben járuljon hozzá tőkés fizetési mérlegünk javításaihoz. Őszintén meg kell mondanunk — hangoztatta a pénzügymi­niszter —, hogy a jelenlegi hely­zetben az államháztartás­ jelen­t­ősebb terhet vállalni nem tud, tehát a teendő intézkedéseink pénzügyi kihatását túlnyomó részét a mezőgazdasági ágazaton belül átcsoportosítások útján kell ellensúlyozni. A nagyobb anyagi erővel, jobb adottságok­kal rendelkező üzemek több­et vállaljanak. Ugyanakkor már most felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezőségének javítása az ár- és pénzügyi intézkedéseken túlmenően, összetett feladat: a rét-, legelő- és takarmánygaz­dálkodás, a háztáji gazdaságok­kal való kapcsolat, megfelelő te­­­­nyészirány megválasztása, a szarvasmarha-tartás technoló­giájának, az üzemszervezésnek a korszerűsítése, a személyi fel­tételek megteremtése már most intézkedéseket igényel az üze­mi vezertőktől. Gazdasági munkánk eredmé­nyeire a tervek, a közgazdasági szabályozók és a szubjektív momentumok egyaránt befolyás­sal vannak. Ez utóbbiak, az em­beri tényezők jelentősége na­gyobb, mint azt gyakran felté­telezik. Jogosult ezért, hogy rö­viden néhány olyan témát is érintsünk, amelyek a vállalati közgondolkodás probléma­köré­be tartoznak manapság. Most, nemcsak elvileg, de gyakor­latilag is mindenkinek el kell fogadni, hogy tartósan nem oszthatunk el többet, mint amennyit megtermelünk. A gazdálkodás alapvető mércéje a fejlesztés területén a rendel­kezésre ál­ló pénzügyi eszközök minél jobb kihasználása; köve­telmény ez a központi szervek­nél és a tanácsoknál egyaránt Gazdaságunk intenzív utakra való vezetésének feltétele a meglevő kapacitások jobb ki­használása. A vizsgálatok azt ál­lapították meg, hogy a termelő kapacitások időbeni­ kihasználá­sa az elmúlt években nem sokat javult. Sok területen a modern, kor­szerű gépi berendezések ki­használása nem megfelelő. Nem kedvező a kép az elhasz­nálódott, korszerűtlen és amor­tizált állóeszközök selejtezése tekintetében sem. Továbbá üze­meltetésük a legtöbb esetben konzerválja az elmaradt techni­kát. A banknál ma is több olyan hiteligény van, amelyben magas építési hányad mellett szeretné­nek a vállalatok beruházni, mi­­közben a meglevő csarnokokban 25—30 éves — szaknyelven szól­va — „6-ra leírt” gépek álldo­gálnak kihasználatlanul. Célszerű tehát előnyben része­síteni azokat a megoldásokat, amelyek az adott kapacitások korszerűsítése, jobb kihaszná­lása, a munkaszervezés javí­tása révén növelik az eszköz­­hatékonyságot. Bátrabban lehet és kell selej­tezni. Valamennyi vállalatunk és szövetkezetünk együttes érdeke a szerződéses kapcsolatok fej­lesztése. Nagyobb előretartás le­gyen a szerződésekből­, a szállí­tás ütemezésében is több előre­látás. A kereskedelemnek jobb piacismeret mellett több kocká­zatot kell vállalnia. Az állami intézmények és a tanácsok számára most az a leg­főbb igazodási pont, hogy tevé­kenységüket az ötéves népgaz­dasági terv alapján folytassák, mindennapi gazdálkodásukat pedig saját bevételeik vagy­ a költségvetési támogatási út ke­retei között tartsák. Végezetül megállapította a pénzügyminiszter, hogy mind az alapvető gazdasági folyamatokat, mind a költségvetési gazdálko­dást a tervszerűség jellemezte, még akkor is, ha az elmúlt év­­nem volt mentes a gondoktól. Bízhatunk-e intézkedéseink sikerében, várhatjuk-e gondja­ink enyhülését ? Úgy vélem, igen, bízhatunk, ha a gazdasági élet minden területén, a válla­latoknál, a szövetkezeteknél, az intézményeknél, a tanácsoknál és a központi szerveknél egy­aránt lendületesen és következe­tesen­­ valóra is váltjuk aaokat. Kormányzati munkánknak — gazdasági téren m­i spost ,ez a legfőbb törekvése és­ ehhez ké­­rem mindannyiuk támogatását. iitimitmiiimtiii miilimimMii A MAI INDIA III* Út a felemelkedéshez Az 1971. tavaszi választáso­kon merőben új helyzet jött létre Indiában. A monopoltőké­vel szövetkezett,­­ „szindikátus" mint pu­litikai erő teljesen ös­­szeomlott. Az Indira Gandhi által vezetett „új" Kongresszus majd 400 képviselőjével szem­ben a maga 16 mandátumával jelentéktelen politikai párttá apadt. A jelentéktelenségbe zu­hantak a jobbszárny politikai pártjai is, míg a baloldalon mind az Indira Gandhi politi­káját leglényegesebb vonásai­ban támogató Indiai Kommu­nista Párt, mind pedig a kínai orientációjú szakadár frakció megtartotta állásait. Az 1971-es választások után az események logikája azt kö­vetelte volna, hogy India poli­tikájánál a középpontjába egy­értelműen a gazdasági felada­tok megoldása kerüljön. A nem­zetközi helyzet alakulása azon­ban ezt nem tette lehetővé, miután lerobbant az ismert „Pakisztán-válság”. Nyugat-Pa­­kisztán csapatai megszállták az India északkeleti határán lévő keleti tartományt és véres ter­rorral nyomták el annak füg­getlenségi mozgalmát. Mindez Indiát azzal a ve­széllyel fenyegette, hogy két­­frontos háborúval kell szembe­néznie, méghozzá olyan helyzet­­ben, amikor a pakisztáni vál­ság az Indián belül hindu-mo­hamedán ellentétek katasztrófá­­lis kiéleződésével fenyegetett és a határon átáramló bengáliai menekültek óriási gazdasági terheket is róttak a kormány­­ra. További nehézséget jelen­tett, hogy a maguk hatalmi-po­litikai céljai érdekében az Egyesült Államok és Kína Pa­kisztánt támogatták, s a vezető nagyhatalmak közül egyedül a Szovjetunió állott India olda­lán. A tűrhetetlen helyzet végül is robbanáshoz vezetett, s a har­madik indiai-pakisztáni konf­liktus bebizonyította a mester­ségesen létrehozott pakisztáni állam életképtelenségét. Az el­gyötört Kelet-Pakisztán „Ben­­gál Népi Köztársaság” néven kiharcolta a függetlenségét, s ezzel , a második­­ világháború óta először, India északkeleti határán baráti állam jött létre A Bengál Népi Köztársaság megszületése Indiát a szubkon­tinens egyértelműen vezető or­szágává tette. Jónéhány , bel­ső harcokkal, véráldozatokkal politikai küzdelemmel terhelt esztendő után India elérkezett ahhoz, hogy minden erejét vi­szonylag zavartalanul a gazda­sági fejlődésnek szentelheti. A feladatok természetesen óriási­ak, s azokat — nagyon vázlato­san — a következőkben lehet összefoglalni: 1. 1974-ig meg kell valósítani a mezőgazdasági termelés 4,5 százalékos és az ipari termelés 9­­ százalékos re­álnövekedését. Ehhez a korsze­rű agrotechnikai eljárások be­vezetése és a gépesítés fokozá­sa szükséges. 2. Tovább kell nö­velni az állami beruházások arányát. 1974 végére az összes beruházásokban 64 százalékkal kell részesedniük az állami cél­kitűzéseknek, s ezen belül az alapiparágak (acél, olaj, bá­nyászat) veszik igénybe az ál­lami beruházások túlnyomó ré­szét. 3. Mindez természetesen nem gyorsan megtérülő beruhá­zás. Éppen ezért Indiának minden erővel törekednie kell exportjának fokozására. Már­most is megfigyelhető, hogy az export szerkezete kedvezőbb, mint korábban: a hagyományos cikkek (tea, textil stb.) aránya csökken, az ipari kész- és fél­kész termékeké viszont növek­szik. 4. Ebben a bonyolult egyensúlyi helyzetben végre kell hajtani a külföldi kölcsö­nöktől és hitelektől való füg­gés csökkentését — de annak a realitásnak tudomásul vételé­vel, hogy India jelenlegi hely­zetében nem vetheti el telje­sen a külföldi kölcsönöket. Ez úly módon politikai kérdéssé válik: a tőkés országoktól olyan feltételek között kell biztosítani a hitelt és kölcsönöket, hogy az ne veszélyeztesse az ország függetlenségi politikáját. 5. En­nek a célkitűzésnek a megvaló­sításában óriási jelentősége van a szocialista országokkal, és mindenekelőtt a Szovjetunióval való együttműködésnek. Az India stratégiai és külpo­litikai helyzetében bekövetke­zett kedvező változások, vala­mint a Kongresszus megtisztu­lása és a belső politikai hely­zet megszilárdulása megfelelő feltételeket teremt e nagysza­bású gazdasági feladatok vég­rehajtásához. Gigászi ország, gigászi nehézségeit kell legyűr­ni. Ez természetesen hosszú évtizedek, vagy éppen generá­ciók feladata. A felemelkedés­hez vezető út azonban ma vi­lágosabbnak és tisztábbnak tű­nik, mint a független India megszületése óta eltelt 25 esz­tendőben bármikor. Gömöri Endre

Next