Gyulai Hírlap, 1972. július-december (13. évfolyam, 51-100. szám)

1972-10-20 / 82. szám

flz egészségügyi miniszter rendelete a szakgyógyszerészi képesítésről Az egészségügyi miniszter ren­deletet adott ki a szakgyógysze­részi képesítés szervezett formá­ban történő megszerzéséről. A rendelet értelmében a szak­gyógyszerészeti cím használatára az a gyógyszerész jogosult, aki a gyógyszerészeinek valamely szakágában a rendelet és a ha­marosan megjelenő végrehajtási utasítás szerinti szakképesítést megszerezte. A szakgyógyszerészi képesí­tést az a gyógyszerész szerzi meg aki a végrehajtási utasításban meghatározott gyógyszerészi gya­korlat után az országos szak­gyógyszerészképesítő vizsgabi­zottság előtt a gyógyszerészet vá­lasztott szakágából a szakvizsgát sikerrel leteszi. A szakgyógyszerészi vizsga el­méleti — az OSZGYV elnöke ál­tal meghatározott szakágakban elméleti és gyakorlati — részből áll. A külföldön szerzett szak­gyógyszerészi képesítés elismeré­se kérdésében — az OSZGYV el­­nökének javaslata alapján — az egészségügyi miniszter dönt. A szakgyógyszerészi képesítés­ről szóló miniszteri rendelet vég­rehajtási utasítása intézkedést tartalmaz a képesítés megszerzé­séhez szükséges gyakorlati időre, valamint tanfolyamokra vonat­kozólag. Magában foglalja az OSZGYV szervezetét és fa­ada­­tait, a szakgyógyszerészi vizsgá­val kapcsolatos tudnivalókat, va­lamint azt, hogyan lehet kérni a külföldön szerzett szakgyógysze­részi képesítés elismerését. (MTI) Irodalom és zene: Petőfi Sándor és David Ojsztrah lemezen Az iskolákban, intézmények­­­­ben készülnek a nagy magyar költő, Petőfi Sándor születése­­ 150. évfordulójának megünneplé­­­­sére. A felkészüléshez, az irodal­mi estek és ünnepségek prog­ramjaihoz segítséget adnak a ,,Magyar költők” sorozatban megjelent Petőfi hanglemezek. A 42-es számú lemez borítóját Escher Károly fotóművész Petőfi portréja díszíti. A lemezen a „Felhők” című ciklusból a Fel­hők, A bánat egy nagy óceán, Mit ettél, föld, Odanézzetek!, Oh, szerelem, Szállnak reményeink, Az álom.... Kivágom én című költeményeket Rutkay Éva, Gá­bor Miklós, Bitskey Tibor, Koncz Gábor és Kohut Magda mondja el. Erről a lemezről hallható a Feltámadott a tenger, a XIX. század költői, a Nemzeti dal, az Egy gondolat bánt engemet. Az 57-es számú Petőfi lemez borítóján Orlay Petrich Soma olajfestményén Petőfi Sándor látható. A lemez Sinkovits Imre, Horváth Ferenc, Bessenyei Fe­renc, Bitskey Tibor előadásában örökítette meg a Puszta télen, a Kutyák dala , A farkasok dala, A négyökrös szekér és a Szep­tember végén című, ma már vi­lágszerte ismert Petőfi-verseket. November 1-én kezdődik a „Szovjet Hanglemez Hónap”. Ez alkalomból a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat újdonságai között megjelent Beethoven: He­gedű-zongora szonáták című mű­ve David Ojsztrah—Lev Oborin előadásában. A hanglemezbol­tokban kapható a Volgai Orosz Népi Kórusok lemeze és Vivaldi: Concertók, J. Strauss: Keringők című műve is. A lemezgyűjtők bizonyára örömmel fogadják az újból kap­ható „Beethoven: öt zongora­­verseny” hanglemezt a Clevelan­­di Szimfonikus Zenekar előadá­sában, melyen a művet Széll György vezényli. jére. Szénási József ezúttal hi­­ányzott, megszokott helyén, a bal hátsó ülésen Schultz őrmester óriási teste kuporgott. Faragó di­deregve ült melléje. Szaglása is meghalt már, nem vette észre az orrának oly ismerős német katonaszagot, amely a benzingőz édeskés bűzéből, a gumi enyhén fojtó szagából és valami sajá­tos szappanillatból elegyült. Óvatos tempóban gurultak vé­gig a sötét városon. A sofőr mel­lett ülő SS-legény mozdulatlanná kövülten nézte az utast és a tér­dei közül fölmeredő karabély­csövet markolta. Schultz őrmes­­ter belerázódott szoros helyzeté­be, próbálgatta, hogyan tartsa géppisztolyát, végül az ölébe fektette, csövét pedig Faragó bordái közé nyomta. A városon át egyetlen szót sem szólt. Ami­kor elhagyták a szabadhegyi so­rompót, kurtán mozdult a sofőr­re: — Balra! Egyik érthetetlenség a mási­­­kat követte Faragó számára. Semmi magyarázatot nem talált arra, minek ez a nagy ceremó­nia, mi szüksége lehet Schultz őrmesternek az elében heverő nyilas karszallagra, és miért hozzák éppen erre, a fehérvári országútra, miért kocsikáztatják ilyen hosszasan, amikor sokkal egyszerűbben is elintézhetnék kivégzését. Túl Szabadhegyen, az emel­kedőt borító erdő mellett meg­álljt parancsolt Schultz őrmes­ter a sofőrnek. Óriásit rándult Faragó szíve. Érezte, nem tud majd megállni a lábán, ha moz­­dulásra szólítják. Előre átélte a következő pillanatok mozzanata­it. — Ide már csak három kilo­méter Táplány-puszta — szólt buffogó hangon Schultz őrmes­ter. — Ott lakik az intézőnél Urbantsch Tibor főmérnök. A parancs úgy szól, hogy hadnagy úrnak agyon kell lőnie a főmér­­nököt. Faragó elvesztette az eszméle­tét A fekete semmiből kísérteti­es álomszerűséggel talált magá­ra és éledő figyelme alig tudta befogadni az őrmester mélyen kongó szavait: — Az országútról körülbelül százhúsz méter a földút az inté­ző lakásáig. Farral állunk majd az ajtó elé, hogy a lövés után azonnal távozhassunk. A bejára­ti ajtón túl előszoba van, abból három ajtó nyílik jobbra, balra és előre. Urbantsokék szobájába a jobb oldali ajtó vezet. Hívja ki a főmérnököt az előszobába, ott lője le. Én közben eldobom az udvaron ezt a karszallagot mert jobb, ha a nyilasokra fog­nak gyanakodni. Utána vissza kell térnie hadnagy úrnak az es­télyre. Egy héthatvanötös tiszthelyet­tesi pisztoly meredt Faragó arca elé. Jól ismerte, először Albániá­ban kapott ilyet az SS-től, ami­kor előléptették tizedessé. Félel­me elpárolgásának biztos jele volt, hogy újra érezni kezdte a részegséget. — Tessék vigyázni, élesre van töltve — figyelmeztette az őr­mester. (Folytatjuk) OKTÓBER TÓTKOMLÓSON • A szlovák tájház faragott kapuja Az ember észre sem veszi, milyen hamar eltelik két és fél nap. Még alig, hogy megérkez­tem Tótkomlósra, máris péntek lett, és egyetlen napom maradt hátra. Igaz, csütörtök volt a „nagy munkák évadja”, így az­tán péntekre már több idő maradt kötetlen beszélgetések­re, újabb sétákra a községben, mert végre erre a péntekre ki­sütött a nap, és kopogtatott a komlósi utcákon is a vénasszo­nyok nyara. Az egyik séta a szlovák táj­­házhoz vitt. Azóta ugyanis, hogy elkészült a ház pompás kerítése, faragott kapuja, szép­ségében megemelkedett ez a kis múzeum és már messziről felhívja magára a figyelmet. A tájház megálmodója és most is a legjobban gondját viselője, Urbán Pál, a háziipari szövetkezet elnöke jön át a szövetkezet épületéből, hogy felvételeket készítsünk oda­bent, meg az udvaron is, és megmerítsük magunkat a nép­rajzot, a népi hagyományokat szeretők számára utánozhatat­lan hangulatban. Az elmúlt évszázad kel itt életre, ahogy benyitunk a kis­kapun. A folyosó gerendáin csöves kukoricák száradnak, bent, a szabadkéményes kony­hában mintha főzés előtti pil­lanatokat rögzített volna a ré­gi szlovák konyha idevarázso­­lója. Átjönnek közben a házi­ipariból az éppen szabad lá­nyok, megnézni a tájházat (ki tudja ,hányadszor?). Kukucska Gyöngyi oda is áll a tükör elé, és mosolyogva a haját igazít­ja... Szép, faragott­ keretű tü­kör, körülötte festett tányérok, színes-virágos csík fent a fa­lon, díszes a mennyezet is, és a nagygerenda. A sarokban ágy, gyönyörű festett fejjel, teli csipkés, hímzett komlósi pár­nákkal. De kár ismételni, sok­szor leírtuk már, és — ha bár­ki teheti — nézze meg inkább! Az asztalon a vendégkönyv. Választ ad arra, hogy egy év alatt sokan látták-e a tájházat? Hát bizony elég sokan. Külföl­diek is: németek, csehszlová­kok, más vendégek. Itt a kéz­jegyük, itt tanúskodnak a so­rok. Juraj Rybarsky Cseh­szlovákiából, Erhard Dalit az NSZK-ból jutott el ide, a szlo­vák tájház faragott kapujához, hogy elámuljon, milyen gazdag is a komlósi szlovák néphagyo­mány. „Der Besuch in diesem Museum hat uns sehr gut ge­­fallan — írja: Wir danken für die nette Führung... A láto­gatás a múzeumban nagyon tet­szett nekünk, köszönet az elő­zékeny vezetésért”... A kaput a Lehoczky-féle ház kerítéséről mintázta Kovács János, a háziipari szövetkezet karbantartója. Eredeti komlósi kerítés ez, nem volt könnyű munka, meséli Urbán Pál. Ré­gebben hárman is vállalkoztak rá, hogy megcsinálják, aztán mind a három vállalkozó el­tűnt, nyomtalanul. Kovács áll­ta a szavát És még mi hír a kis múze­umból? Bővíteni szeretnék, ter­mészetesen. A hátsó szobában bemutatni a szlovák népi vi­seletét, már gyűjtik az anya­got, és van is rá egy kis pénz. Aztán a tárgyakat is bővíteni kellene, a komlósi látogatók mondják, ez is hiányzik, meg az is ... Lohoczky István, a tanács­ elnök említette: Nagy szó, hogy megnyithattuk a tájházat, de nem állunk meg itt. Tervez­zük, hogy a hátsó szobából nyí­ló kamra „vitrin-szoba” lesz, és ezekben a vitrinekben­ apró bábukat helyezünk el, komlósi szlovák népviseletbe öltöztetve. A háziipari szövetkezet termé­keiből is összeállítunk egy be­mutatót, de úgy, hogy a láto­gató azokat ott, a helyszínen meg is vásárolhatja... * * « Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom: érezni, hogy eb­ben a községben valami új kezdődött A fejlődésnek egy magasabb szintű szakasza — ahogy mondani szoktuk —­, vagy úgy is mondhatnánk: Tótkomlós egyre többet hallat majd magáról. Akik élesztik, ösztönzik ezt a prosperitást, nincsenek még sokan. De ke­vesen sem! Közöttük a vezetők többsége a hangadó, és mellet­tük sok ember, akik szép jövőt álmodnak a Szárazér­­parti községnek. A múltja is erre kötelezi őket, a feltörek­vés az évszázados nyomorból, szinte a semmiből, és az is, ami most van. Hogy nincs még­­ minden? Ez is természetes. És talán so­hasem lesz úgy, hogy minden megvan, itt a Kánaán ... Mert az új sikerek újabbakat köve­telnek, ha egyszer valaki elin­dul, soha meg nem állhat. Így lettünk emberek, hogy vissza­nézzünk a be sem látható ős­korokba és így leszünk több emberek, a be nem látható jö­vőben. Tótkomlóson is, ahol most október van, 1972. októbere. Sass Ervin Gyöngyi a száz éves tükör előtt.... Fenti képünk: A szlovák táj­ház faragott kapuja. (Mihalik József felvételei)

Next