Gyulai Hírlap, 1972. július-december (13. évfolyam, 51-100. szám)
1972-07-18 / 55. szám
Időszerű munkák a sümőlesésben A málnaszüret után tőből metszük ki a letermett vesszőket Távolítsuk el a beteg, rosszul fejlődő sarjaikat is. A málnasorok talaját lazítsuk fel, mert az a szüret alatt összetömörödött. A fiatal gyümölcsfák töve körül a talajt 80—100 cm sugarú körben egész nyáron át borítja lekaszált fű, szalma, vagy szalmás trágya. A termőkaros orsófák és a sövények hajtásainak lekötözését elkezdhetjük. A cseresznyeszüret után legfontosabb feladatunk a kaliforniai pajzstetű elleni védekezés. Olyan készítménnyel permetezzünk, amely egyúttal a füstszárnyú levéldarázs, a levéltetvek és a recés levélpoloska ellen is hatásos (0,25 százalékos Safidon 40 WP, 0,1 százalékos Bi 58). Őszibarackfáink gondozása során figyeljünk arra, hogy a keleti gyümölcsmoly harmadik hernyónemzedékének egyedei főként a július legvégén, augusztusban érő fajták (Sunbeam, Ford, Champion) termését károsítják a legjobban. Az ellenük való védekezést gondosan kell végrehajtanunk. A legkorábban érő Sunbeam-et a 7 napos várakozási időt igénylő DDVP készítmények valamelyikének (Nogos, Unifosz, Vapona) 0,1 százalék töménységű (1 dl/100 liter víz) oldatával permetezzük. A kezelés egyúttal a barackmoly, a levéltetvek és a szilvapajzstetű lárvák ellen is hatásos. Az augusztusban, illetve a még később érő fajtáknál viszont hosszabb hatástartalmú készítmények kombinációjával permetezzünk. A kezelés egyúttal a barackmoly, a levéltetvek és a szilvapajzstetű lárvák ellen is hatásos. Az augusztusban, illetve a még később érő fajtáknál viszont hosszabb hatástartalmú készítmények kombinációjával permetezzünk. A permetlébe — 100 literre számolva — a kórokozók ellen 20 dkg Thiovitot + 20 dkg Orthocidot, vagy 5 dkg Morestant + 20 dkg Levin 85 WP-t, vagy 25 dkg Safidon 40 WP-t tegyünk. Aki eddig még nem végezte el a szőlőhajtás-válogatást, ne késlekedjék tovább. A nem megfelelő helyen nőtt, vagy tőkét elsűrűsítő felesleges hajtásokat törjük ki tőből. A levelek hónaljában képződött hajtásokat csípjük vissza, úgy, hogy 2—3 levélke megmaradjon. Ahol lehet, főként a csemege, szőlőket öntözzük, mert így szebb és több lesz a termésünk. Ellenőrizzük a zöldoltásokat. Ha megeredtek, lazítsuk fel a kötést, majd később vegyük le. Aki PVC-csövet használt, azt igen óvatosan, alulról felfelé irányuló vágással távolítsa el. A fejlődő hajtást kötözzük karóhoz. A megeredtek hajtásairól törjük ki az oldalhajtásokat. A fürtzáródás idején továbbra is a peronoszpóra, a lisztharmat fertőzésének és a szőlőmolyok kártételének megakadályozása a fő feladatunk. A peronoszpóra elleni készítményeket szükség esetén úgy kell megválasztanunk, hogy a szürkerothadás és a fakórothadás ellen is hatásosak legyenek. A permetlébe peronoszpóra elleni alkotórészként már érdemesebb a hosszabb hatástartalmú készítményeket alkalmazni (Miltox SP, Cuprosan Super D., Rézoxilorid 50 WP, 0,5 százalék töménységben), mert ilyenkor már nem kell tartanunk az esetleges, növényt is károsító, perzselő hatásuktól. Az említett szerek valamelyikéből készült permetléhez a lisztharmat ellen Thiovitot (30 dkg TOO 1 liter) ,a szőlőmolyok ellen Ditro j fon 50 WP-t (20 dkg TOO liter) tegyünk. Apróhirdetések Építkezők! Elsőosztályú bányakavics vagonba rakva, Kiskunlacházai MÁV-állomáson 100 Ft/ma. Magánszemélyek részére vasúton utánvéttel 13 szállítunk! Kavicsbányánkban — mely Kiskunlacháza—Bugyi közötti országút mellett van —a kavics ára gépkocsira felrakva 60 Ft/m3. A bányában kifogástalan útviszonyok. Megrendelés a KISKUN Mg. Tsz címére, Kiskunlacháza, Dózsa György u. 168 — írásban küldendő. Telefon: 13. Nagyfé jú kisfias tehén eladó. Orosháza, Kisfaludy utca 29. (Tehénjárás 2S.) 256325 Skoda S 100 személygépkocsit keresek, 10 000 fcm-rel, készpénzért. Ajánlatokat kérek: Mezőkovácsháza, postafiók: 36.________________ 413542 Termelőszövetkezetünk részére borkiméréshez megfelelő helyen helyiséget keresünk Orosháza területén. Átalakítás is számításba jöhet, amit a szövetkezet elvégeztet. Víz szükséges. A felajánló esetleg a vezetést is vállalhatja. Levelet kérem Pál Imre székkutas, Tanya 1264. 256303 idén végzett mezőgazdasági gépészmérnök vidéki áUást keres sürgősen. Lakás szükséges. Nős. Levélcím: Arany Béla. Budapest, V., Alpári Gyula u. 14 ______________________4135.17 Japán kazettás magnó, komplett, eladó Mezőberény, Puskin u. 41. Vidó. ____________________________________413561 Jó állapotban levő, kézzel hajtós, háromkerekű rokkantkocsi eladó. Békéscsaba, _VI, Szegfű u. 27._____413562 Budakeszin fél ház, kis kerttel (buszhoz, üzlethez 2 perc), azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Partizán u. 58. Berecz. 17 órától.__________________________413563 Békéscsaba, Kulich Itp. 18. I. b. II. 8. számú szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 16 óra után._______413564 Skoda 1000-es gépkocsi eladó. Endrőd, vörös Hadsereg u 13. 413344 Szabadkígyós, Gorkij út 4 szám alatt ház eladó.________________ 413546 600-as Trabant teljesen felújított állapotban eladó. Mezőmegyer, Hold u. 7. Csernai. ______________413563 MZ 125-ös motorkerékpár olcsó áron eladó, 10 000 km-rel. Revenyes: ÁFÉSZ IV. Csemege. 3195 Féllovas egyfázisú villanymotor szivattyúval, egy három és féllovas villanymotor eladó Gyula Kisfaludy u. 36._______________________________366635 500-as kisipar: szalagfűrészgép eladó. Gyula, Dimitrov u. 10. 366631 Eladó Szeregyháza 32 szám alatt 10 méteres kocsiszín, 5 méteres nyári szín, 4 méteres téglaalapú góré, két ló után való fahenger. Érdeklődni: Gyula, Tomcsányi u. 32.________366634 Orion 303. nagyképernyős televízió eladó. Gyula, Epreskert u. 8 366333 MB 1000-es Skoda, egy tanya lebontásra eladó. Érdeklődni: Gyula, Réz József U. 24.______________________366632 700 kilométert futott. 6 hónapos, karambolozott Zsiguli sérült állapotban sürgősen eladó. Megtekinthető: Békéscsaba, Péki u. 11.____________256327 Újkígyós, Széchenyi 53. számú ház eladó._________________________________3207 Jó állapotban levő 403-as Moszkvics 1972-ben műszaki vizsgázott, eladó. Gyoma, Munkácsy 6.______________3202 Minden gabonát vásárolok napi áron. Faragó János, Gyula, Orsóval utca 9. Termény-takarmánykereskedő.__ 3203 Mindenféle takarmány és csereliszt kapható. Gyula, Orsóval u. 9. 3204 Jó karban levő gumikerekű kocsi eladó. Váradi György Elek, Kossuth u. 26. _______________________________3201 OTP-s lakás beköltözhetően eladó. Békéscsaba, Achim Itp. M.7.___413547 2—3 szobás, modern családi házat vennék Gyulán vagy újszegediért cserélném. ,,ötszázezerig” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 413550 407-es Moszkvics. 403-as motorral eladó. Érdeklődni: 15.30 órától. Békéscsaba, József Attila Itp. ill. 413565 Kitűnő állapotban levő 1000-es Simea, családi okok miatt, sürgősen eladó. Békés, Körösi Csoma, u. 3. 413551 407-es Moszkvics új motorral, egy éve műszaki vizsgázott. 28 000,— Ftért eladó Sarkad, Kossuth u. 40. _________ 413555 Trabant 600-as műszaki vizsgázott kitűnő állapotban eladó. Mezőberény, Petőfi u. 26. , 413553 Rendszámnélküli Barkasz 1000-es gépkocsi eladó Endrőd, Nap u. 12. 413555 Borjúnevelés fehérjekiegészítővel Mint ismeretes 1072 -ben már a MÉK hozta forgalomba megyénkben a Phylaxia Oltó janyag- és Tápszertermelő Vállalat termékeit. A termelő gazdaságok ezen szolgáltatás előnyét igyekeztek kihasználni, mivel a legkeresettebb a T—18- as borjútápszerből a múlt évi 44 vagonnal szemben már csaknem 100 vagonra adták be rendeléseiket. A gazdaságok T—18-as borjútápszer igénye indokolt. A megyénkben jelentős a szarvasmarha-, illetve a borjúadomány. A szakemberek tudják azt, hogy a borjúnevelés önköltségét legjobban a felhasznált teljes tej mennyisége befolyásolja. A T—18-as tápszer használata lehetővé teszi a borjak teljes tej nélküli felnevelését. (Fő éstej kivételével.) A tápszer használatával a borjúnevelés önköltsége csökken és lehetővé válik a TBC és a brucellamentes felnevelés. Ezért a T—18-as borjútápszer kiadása egyes gazdaságok részére a Megyei Állattenyésztési Felügyelőség javaslata alapján történik. Sajnos megfelelő mennyiségben még nem áll rendelkezésre, de bízunk abban, hogy jövőre már minden gazdaság igényét ki tudja elégíteni a MÉK. Addig is kellene valamilyen megoldást keresni az ellátás biztosítására. Megoldás, kétféle is akad. Egyik a „Laktin néven forgalomba hozott dúsított borjútápzsír, fölözött tejjel való itatása. A másik amikor a tejet teljesen kiiktatjuk és a „Laktin”-t fehérje kiegészítővel használjuk. A kiegészítő, sovány tejport, szója fehérjét, édessavóport és ízesítőt tartalmaz. Ezzel a módszerrel is lehetővé válik a borjak teljes tejnélküli felnevelése a fő éstej kivételével. A készítmények biztosítják a borjak optimális táplálóanyag és vitamin ellátását, ezenkívül preventív védelmet nyújtanak a betegségekkel szemben, fokozzák az ellenálló képességét. Egy liter egalizált tej előkészítéséhez szükséges: 10 dkg fehérjekiegészítő, 3 dkg Laktán borjútápzsír, 1 liter ivóvíz. Szedték Béla Paprikahajtatás és kisgépek Bemutató Medgyesegyházán A Hazafias Népfront mezőgazdasági szakbizottságának kezdeményezésére zöldséghajtatási bemutatót tartottak július 12-én Medgyesegyházán. A félszáznál is több kistermelő azért utazott ebbe a községbe, hogy megismerje a néhány év alatt országos hírre szert tett medgyesegyházi paprikahajtatást. A résztvevők között volt Nyári Sándor, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának titkára is. A bemutató előtt a művelődési házban két előadás is elhangzott. Az egyiket Boross László, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának szakfelügyelője tartotta, a fóliaházak kihasználásának gazdaságosságáról és a Békés megyei zöldséghajtatás jelentőségéről. Többek között elmondotta, hogy az utóbbi években megyénkben jelentősen növekedett a fóliával borított termőterület, így a primőr zöldség termesztésében Békés megye az ország legjobbjai közé került. Ezt a pozíciót úgy lehetne a továbbiakban megszilárdítani, ha a termelők nemcsak egy kedvenc növény hajtatásával foglalkoznának, hanem telepítenék a fóliasátrakat szamócára, salátára, spenótra, sóskára, retekre, hagymára és paprikára. A fóliaházak vándoroltatásával a jövedelmezőség növelhető. Borbély László növényvédőilmi szakmérnök, a Békés megyei Növényvédő Állomás laboratóriumának vezetője a fólia alatt hajtatott növények betegségeiről, ezek tüneteiről, az ellenük való védekezésről és a rovarkártevők elleni küzdelemről mondott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Medgyesegyházán — mivel a fóliákat itt évek óta egy állandó helyen használják —, olyan betegségek ütötték fel a fejüket, melyekkel a termelők a korábbi években nem találkoztak. Ezért fokozott figyelmet ajánlott a különböző vírusbetegségek megelőzésére, a baktériumos megbetegedések leküzdésére. A résztvevők ezután megtekintették Buri János kertjében a fóliaházakat. A helyi ÁFÉSZ a MEPOL-TERRA kisgép családból kettőt vonultatott fel. Az egyik ekével, a másik pedig rotációs kapával működött. A látogatók tetszését elnyerték a kisgépek. Tetszett az érdeklődőknek a fólia alatt használható öntözőberendezés is. A Medgyesegyházára érkező termelők lényegében most látták először munkában az előbb említett kerti gépeket. Amikor a HERMÉSZ megbízottja közölte a beszerzési árat, a traktor iránti érdeklődés egyszerre megcsappant. Túl drágának tartották. Elmondták, hogy a primőr paprikát tíz évvel ezelőtt ugyanannyiért vásárolta fel a MÉK, mint ebben az esztendőben Ugyanakkor az ipari eredetű anyagokat a háztáji termelők is lényegesen magasabb áron szerezhették be, mint tíz évvel ezelőtt. Jó volt hallani arról, hogy a helyi tanács több olyan intézkedést hozott, melyekkel segítette a házikertekben folyó termelés fellendítését, de az emberek arról is beszéltek, hogy évről évre egyre több közterhet viselnek. Ezért több kistermelő úgy döntött, hogy a következő év tavaszán abbahagyja a primőrhajtatást, mert nem találja meg rajta számítását. Még mielőtt tömegessé válna ez a jelenség. Jó lenne, ha a felsőbb szervek megvizsgálnák a Medgyesegyházán elhangzott észrevételeket, hogy a primőr hajtatásban termelési kedv ne csökkenjen, hanem növekedjen. Az országnak nagyon nagy szüksége van hajtatott zöldségre, részben a lakosság ellátására, részben pedig exportra. Dupsi Károly Buri János a bemutató résztvevőinek paprikaültetvényét mutatja, melyen az idén különböző vírusos és baktériumos megbetegedéseket tapasztalt. A résztvevők egy másik csoportja a MEPOS-TERRA kistraktorral ismerkedik. (Fotó: Gál Edit)