Gyulai Hírlap, 1972. július-december (13. évfolyam, 51-100. szám)
1972-11-14 / 88. szám
Irodalmi színpadok Petőfi-műsora „Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról” — az irodalmi színpadok országos vetélkedőjének e mottója, s a költő nemrég előkerült fényképének másolata díszítette vasárnap délután a Barnevál békéscsabai József Attila Művelődési Háza színháztermének függönyét, amely előtt a megye, négy irodalmi színpadan mutatta be Petőfire emlékező műsorait. Márciusa ifjak című összeállításukban 1848 tavaszát idézték a köröstarcsai KISZ- esek, mai Petőfi-képünkről vallottak prózában, tánccal-zenével a sarkadi Váci Mihály irodalmi színpad tagjai, Petőfi és Arany levelezéséből verseiből, Illyés Gyula könyvéből vett idézetekkel emlékeztek a költő tragikus pályájára a házigazdák, míg a mezőberényi Művelődési Ház Madách Imre Irodalmi Klubja korabeli Petőfi-kritikákat, a költőt elismerő és támadó bírálatokat ütköztetett a színpadon. Ez utóbbi együttes lett a megyei vetélkedő első helyezettje. Kiállítás? névadó, filmbemutató a postás KISZ-eseknél Egész napos találkozón látta vendégül vasárnap a békéscsabai 11. számú postahivatalnak a KISZ KB dicsérő oklevelével november 7-én kitüntetett KISZ-alapszervezete a sarkadi, szeghalmi, gyulai és orosházi postás fiatalokat. Kiállítással kezdődött a nap, Gaburek Károly tárlatát Majzán Mátyás, a Hazafias Népfront Városi Bizottságának titkára nyitotta meg, utána névadó ünnepséget rendeztek, amelyen a 9. számú általános iskola kórusa énekelt. Érdekessége volt az eseménynek, hogy az ifjú ünnepelt szülei két esztendővel ezelőtt hasonló találkozón ismerték meg egymást. Politikai, művészeti és szakmai kérdésekből összeállított vetélkedővel, klubdélutánnal folytatódott a program este pedig levetítették a szeghalmi postás-találkozóról készített amatőr film A 9. számú általános iskola kisdobosai kötik fel a három hónapos Koiroczó Zsolt kék nyakkendőjét. (Fotó: Petrovszki Pál) kából. Pompás terméseket látott a rábaközi földek Kánaánján Hiába csillogott vastag zúzmara a szántásokon, az ő kedvéért kivirult a mező, zöldtarajos hullámokat vetett a gabonatábla, lángok kendője virított a derékig érő kukoricásban, zengett a levegő a méhek döngésétől a bíborhere felett — éppen úgy, mint tíz év előtt, amikor mezítláb jöttek eprészni a Rózsakanális hídjáig. Mire volt a jó földek bősége? *A föltáplált testek jeltelen sírokban porladnak, odakerül ő is, az áldozat és odakerülnek a hóhérok is. Ahelyett, hogy hosszú élettel róhatnák le hálájukat az életnek a jóért, hanyat-homlok száguldanak a gödör felé... Nem irtózott a költő a legvégső gondolatoktól, tudta, hogy az ő számára itt van az idejük. Már akkor tudta, amikor Stelczer Lajossal együtt elhatározták a vizsgálati jegyzőkönyv aláírását. Látniok kellett: mindannyian elpusztulnak a kínzásoktól, ha tovább tagadnak. Annyit, amennyit Demeterék egyébként is tudtak, bevallottak. Ezzel egycsapásra lezárult a vallatás. Stelczer Lajos is, Németh László János is eleve tisztában volt azzal, hogy rájuk, a csoport vezetőire a legsúlyosabb ítéletet vár a hadbírósági tárgyaláson. Tehát akár vallanak, akár nem, helyzetük megváltoztatására semmi remény. Ha viszont tovább folynak a kínzások, minden bizonnyal összeroppannak néhányan a bajtársak közül, vallomást tesznek és akkor rájuk sem várt volna más, csak halálos ítélet. Mivel pedig szoros összefüggést alkotott valamennyiük illegális munkája, az egész csoport fölött ott lebegett a kivégzés veszélye. A halál közelsége ellen a megnyugvás szelídségével védekezett Németh László János. Amíg tartott a vizsgálat, kínszenvedéseit megkettőzte az önvád. Egyszemélyiben érezte magát felelősnek társaiért. Átélte a többiek gyötrelmét is, a maga fájdalmaira alig figyelt, társainak sebei erősebben sajogtak testén, mint a sajátjai, lázuktól ő kétszeresen vacogott és szemérmessége még annyit sem engedett meg neki, hogy legalább bevallja bűntudatát. Most, amikor méterről-méterre ragadta az autóbusz a végleges és teljes múlt idő felé, nem kellett mástól szenvednie, csak a halálfélelemtől. Sopronkőhidán a fegyőrtelep elemi iskolájában tartották a József Attila Kör tagjainak hadbírósági tárgyalását. Minden vádlottra egy-egy szuronyos csendőr vigyázott. Dr. Demeter Zoltán főhadnagy, Faragó Béla, Bede Antal zászlós, Csiba Sándor törzsőrmester szintén fölfegyverkezve álltak sorfalat az ablak felöli oldalon, ők voltak a tanúk, ennek ellenére megengedte nekik a bíróság, hogy kézigránátokkal, géppisztolyosan vegyenek részt a tárgyaláson. (Folytatjuk) Fekete Sándor: Petőfi élete Két újabb nagy utazás következik egymás után 1847 májusában Petőfi elindult leánykérő útjára, Debrecenen át, Erdődre Egyenesen Szendreyékhez. Az apa megismételte elutasító szavát. Az anya zokogott. De Júlia módot talált arra, hogy minden áldozatra kész szerelméről biztosítsa a költőt. Ekkor Petőfi már arra gondolt, hogy megszökteti Júliát Elvittelek volna, mint nap a harmatot, Mint az esti szellő a rózsalevelet. • De most, mint a nyílvesszővel a zaklatott Megsebzett oroszlán, úgy megyek el veled! Júlia, érthetően, nem szökve szeretett volna távozni a szülői házból. Az ostromolt apa időt akart nyerni, egy hét haladékot kért, de alighogy a költő kitette a lábát, levélben ismét visszautasította a kellemetlen kérőt. Május 25-én Petőfi ünneplőbe vágta magát, s ismét megjelent Szendreyéknél, komor en_gesztelhetetlenséggel követelte a leányt. Az apa válaszút elé állította lányát: ha kitart a költő mellett, ám legyen, de amennyiben akarata ellenére megy férjhez, nem kap hozományt, válasszon — vagy apja, vagy a kérő. Mindenki tudja, hogyan döntött Júlia. Már annak idején is, hamarosan megtudta az egész ország, mert Petőfi már másnapi hti levelében közhírré tette: „Dicső, dicső leány! — Kettő között kellett választania: szülei és köztem. Engemet választott .. Megesett már persze a világtörténelemben, hogy egy szerelmes leány ilyen döntésre kényszerült. De Júlia helyzete azért mégsem mindennapi volt, nem egyszerűen szülei és szerelme között kellett választania. Az egyik oldalon, a szülők mellett a vidéki élet unalma várta, a másikon dicsőség és regényes élet. Innen nézve, nem is lehet vitás, merre hajlik a mérleg nyelve. De a dolgot máshonnan is kell nézni, s ha Júlia erre nem gondolt volna, aggódó szülei bőven felvilágosíthatták arról, hogy Petőfi nemcsak híres és sokak által becsült költő, hanem bohém is, csapodár is.. Sőt... forradalmár is... Mi lesz az ilyen emberből? Hisz az ilyen mellett a nyomor, a börtön a legkevesebb amire el kell készülni. Ha Júlia mindezt meggondolta, és meg kellett gondolnia, akkor megérthetjük, miért áradozik a költő a „dicső, dicső leányáról. Az öröm annyiban volt korai, hogy a Júlia makacsságától megdöbbenő szülők még mindig nem véglegesen adták fel a csatát. Az eskövőt 1847. szeptember 8-ra tűzték ki, abban az önmagát leleplező reménykedésben, „hátha történik valami addig”. A szerelmeseknek ezalatt még találkozniuk sem szabad, legfejlebb „levélileg’. Mit tehet a költő, ha szerelmes, ha állása sincs és várnia kell az annyira áhított szeptemberi napig? Utazik, mint egyébként is szokta, ennél kisebb okok nélkül is. Petőfi tehát barangolt még egy kicsit a „környéken”, ide értve még Szalontát is, ahol Aranyt látogatta meg, azután június közepén visszatért Pestre. Itt, már a családfői kötelmekre gondolva, eddig írt összes költeményeit eladta egy kiadónak, azután július elsején nekivágott 1847-es második, még nagyobb útjának: Felső- Magyarországon át Erdődig. A kerülő oly nagy, mint amilyen hosszadalmas harcot követelt Júlia meghódítása.. Az utazásról gyönyörű lapokat olvashatunk az Úti levelekben, a reformkori magyar próza legszebb és ma is legelőbb alkotásában. Nekünk itt a végcélra kell szorítkoznunk. Egy évvel első találkozásuk után, 1847. szeptember nyolcadikán, a kora reggeli órákban tartotta esküvőjét Petőfi és Júlia Szendrey Ignác komor gőggel távol maradt. Petőfi keserű kacajjal hajtatott el. A kocsi egyik kereke eltört. Az ifjú házasok első éjszakájukat egy fogadóban töltötték. Maga a költő számolt be erről is, köpés mosollyal: „ .. .házasságom első évét a fogadóban! nem hiába vagyok a csárdák költője. Petőfi megkérte Teleki grófot, adja át a mézeshetekre költői kastélyát, amit a „vad gróf ” meg is tett, barátságból is, meg talán azért is, mert tudta már, hogy ami e még mindig csak huszonnégy éves költő körül történik, az már történelem és a magyar utókor örök része. Verset írni a szerelemről, mindennapos dolog. A házasságról lírázni — ez már ritkább De az egészen egyedülálló volt akkoriban, hogy Petőfi a versek mellett még nyilvános úti levelekben is ország-világnak számolt be mézesheteiről: „... hazugság, amit tartanak közönségesen, hogy a házasságban megszűnik a szerelem. Én most is oly forrón, oly lángolóan szeretem feleségemet, mint hajdanában, nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam . Mint az idézetből is látszik, a feszültséget, az izgalmakat a boldog derű és könnyed vidámság időszaka követte. Az oroszlán, ha nem is megszöktette, de szinte elrabolta Júliát, mint a nyílvesszőt. Meg lehetett pihenni. Petőfinek talán eszébe jutott az az Oroszlános vers, melyet fentebb idéztünk, s most folytatta a képet: Nyugszom én fáradt oroszlán Feleségem kebelén. Mielőtt a történelem örökre kiragadná e boldogságból, vessünk egy pillantást az oroszlán utolsó nyugodt fészkére... Pesten egy háromszobás lakást béreltek, az egyiket Jókai Mórnak adták ki. Hihetünk hát Jókainak, aki szemtanúként így festi le a három szobát: „Az egyik volt az enyém, a középső a közös étkező, túl rajta a harmadik, az volt Petőfiék lakása, író, háló, és elfogadó szoba egyben. Szerény bútorzat: a legbecsesebb a könyvtár: csupa díszkiadású művek, Béranger, Hugo Victor, Heine költeményei; a Girondisták története Lamartinetől, Shakespeare angolul, Ossian, Byron és Shelly. Falain körül remek kőrajzú arcképei a francia forradalom kiváló alakjainak ... Ez volt az egyedüli fényűzése. A fiatal pár egyetlen szórakozása a színház volt. Petőfi szinte szünet nélkül dolgozott. Nem tud eltelni terveivel, egyre nagyobb vállalkozásokba fog: hősköltemény Lehelről (töredék maradt), szatirikus elbeszélés a magyar nemesség típusáról a táblabíráról (ezt sem tudja befejezni,) pedig legnagyszerűbb remekei egyikeként kezdődik a vers, Vörösmartyval és Arannyal elkezdi Shakespeare fordítását (a Coriolanus készül el, s a Romeo és Júlia néhány jelenete), s közben ontja a kisebb verseket, köztük olyanokat is, amelyek közül egy-kettő önmagában is elegendő volna a halhatatlansághoz: A téli esték, A puszta télen ... Olyan ütemben dolgozott, hogy ha néhány nyugodt hónapja van még, műveinek gyűjteménye ma legalább még egy kötettel többet számlálna. De „egyszerre leszakadt az ég a földre .. a forradalom kitört Olaszországban!” (Folytatjuk) „Dicső, dicső leány...“ Ismeretlen Kossuth-levél Miskolcon A miskolci Evangélikus Egyház levéltárában eddig ismeretlen Kossuth-levélre bukkantak. „A Hegyaljai Ág. h. ev. magyar egyházmegye elöljáróságának” címzett, kézzel írott, négy iv terjedelmű levelet Kossuth Lajos kilencven éves korában irta Turinból, 1892. szeptember 4-én. A levél válasz az egyházkerület megkeresésére, amelyben értesítik Kossuthot, hogy a Tályai templom leégett. Kossuth — mint írja — sajnálattal értesült, hogy a tályai egyház végínségre jutott, s temploma, amelyben kilencven év előtt a szentkeresztségben részesült, rommá lett, mint ő maga is. A továbbiakban arról ír, hogy a „kunyhó és a polgári ipar műhelye többet adott az országos gyűjtés során, mint a palota” az őt nem lepte meg. Hogy hivatalos támogatást nem kapnak, annak oka a levél szerint nem ő, hiszen ő... És, a kilencven éve kitagadott hontalan pária semmi sem vagyok, — írja, — hanem az elv és irány miatt, amelyhez igénytelen nevem hozzáfűzte a megmásíthatatlan történelem .. Levele végén adományáról értesíti az elöljáróságot: „Az aranyban lefizetett kétszázhúsz frankot, amelyről a mellékelt levél íródott, az itteni posta száz forint értékűnek számította”. (MTI)