Gyulai Hírlap, 1976. január-június (17. évfolyam, 1-50. szám)

1976-01-06 / 1. szám

A magyar biológia 30 éve H­arminc év nagyon rövid idő egy nép történelmé­ben, mégis e három évti­zed alatt sok változás szemta­núi lehettünk. A tudományok­ban is mélyreható változást ho­zott, annak ellenére, hogy már korábban is kimagasló nagy egyé­niségek és iskolateremtő tudósok tették a magyar biológiát nem­zetközileg is elismertté. Elég ha a 150 éves Tudományos Akadé­mia névsorából csak Lenhossék Mihály, Entz Géza, Jávorka Sán­dor és a Nobel-díjas Szent- Györgyi Albert nevét ragadjuk ki. A magyar biológia a felsza­badulás után jól indult, kezdet­ben mégis komoly megpróbál­tatások, nehézségek zavarták fej­lődését. A harc — mert az volt — először ideológiai szinten zaj­lott. E filozófiai harcból vi­szonylag gyorsan és győztesen a materialista eszme került ki. En­nek ellenére a biológia teljes ki­bontakozása, igazi termelő erő­vé válása még váratott magára, mert a személyi kultusz a bio­lógia fejlődését is gátolta. A politikai légkör tisztulásá­val a biológia tudománya is megerősödött. A gazda­sági élet fejlődését irányító ter­vek mellé elkészültek a tudo­mányos közép és hosszú távú tervek is. Társadalmi igényként jelentkezett, hogy a tudományok eredményeikkel kapcsolódjanak be a termelés gyakorlatába. Így a leíró — empirikus — biológi­át szükségszerűen váltotta fel a kísérletező — experimentális — biológia. A biológia ennek érde­kében összefogott a többi termé­­­szettudománnyal, a fizikával, ké­miával és a matematikával. Vizsgálati eszközeinek fegyver­tárába a kor legmodernebb mű­szerei, vizsgálati módszereiben pedig a történeti szemlélet jelent meg. Megváltozott a tudomány és a társadalom kapcsolata. Kez­detét vette a produkciós biológia gyakorlati alkalmazása. Az el­múlt 30 év során a hazai bioló­giai kutatások fejlesztését a kor szükségletei irányították. A párt irányításával a társadalmi igé­nyek kielégítése alapvető fel­adatként jelentkeztek korábban is, ma is. Az igények és a szük­ségletek viszont eddig soha nem látott módon, gyossan változnak. Államunk jelentősen támogat­ja a tudományokat- Kutatási cé­lokra jelentős anyagi erők és eszközök koncentrálását biztosít­ja. A felszabadulástól 1973-ig tu­dományos kutatásokra kereken 10 milliárd forintot fordított ál­lamunk. Ebből a biológiai ku­tatásokra 210 millió forint ju­tott. Ma hazánkban 31 kutató­­intézetben folyik biológiai jel­legű kutatás. Ezen intézetek kö­zül 25 a felszabadulás után épült. A közelmúlt évek legje­lentősebb biológiai létesítménye a Szegedi Biológiai Központ. A biológiai kutatásokba bekapcso­lódnak a különböző egyetemek és főiskolák biológiai tanszékei is, melyeknek száma 50. Bioló­giai jellegű kutatásokkal 7­75 fő foglalkozik ma hazánkban. Kö­zülük a felének van akadémikus, tudományok doktora és tudomá­nyok kandidátusa tudományos fokozata. A kutatók korösszeté­tele is kedvező, hiszen az átlag­életkor 35 év, a vezetőké 41 év. Sok szép eredménnyel büszkél­kedhet a­ magyar biológia. Több ágazatban nemzetközi elismerést vívott ki és bekapcsolódott az UNESCO kutatási programjába is. Tudományos külkapcsolata­­ink is jók. M­agyar biológusok tisztáz­zák a molekuláris bioló­gia terén a DNS aktív centrumának és a fehérjék ol­dalláncainak a szerepét. Továb­bá az izomfehérjék elektron­mikroszkópos citokémiáját és a központi idegrendszer szynapto­­lógiáját. A biokibernetika, mely a reflex mechanizmusokat és a sejtmembránokat vizsgálja, nem­zetközi színvonalat képvisel. A humángenetika az enzimopáthiás betegségeket tisztázza. Számos európai országot megelőzve, 1963 óta hazánkban is van —öt helyen — genetikai tanácsadás A növény- és állatgenetika hib­ridizációs kísérletei említésre méltóak. A hagyományos ágaza­tok közül a zoológia és a­ bota­nika nemzetközileg erős ágazat. Sürgős megoldásra vár a kör­nyezetünkbe kiszórt anyagok mu­­tagén, karcinogén és teratogén hatásainak tisztázása. De prob­lémát jelentenek a szív és a ke­ringési rendellenességek, vala­mint a rosszindulatú daganatok okozta betegségek is. A csecse­mőhalandóság az utóbbi 20 év­ben igaz, hogy több ,mint a fe­lére csökkent, de még így is a 22 európai­­ ország közül a 19.­­helyen állunk. A gazdasági ál­latok éves elhullása következté­ben a veszteség tízezer tonnák­ban mérhető. Ezek csak ízelítő példák a kutatási problémák és a társadalmi igények sokrétűsé­géről. Időközben azonban új problémák is jelentkeztek, mégpedig olyanok, amelyekről­ 10—15 évvel ezelőtt nem is hal­lottunk. Az emberi környezet szennyeződése és romlása óriási potenciális veszélyt jelentenek, melyeknek csak a felszíni jeleit kezdjük ma érzékelni. biológiai félműveltség máris nagy kárt okozott a környezeten. 1974-ben pél­dául 24 esetben volt hazánkban nagymértékű halpusztulás. Meg kell tanulnunk olvasni a termé­szet törvényszerűségeiben. Ezért a környezetbiológia terén sürgős, széles körű felvilágosító, tudat­­formáló munkára van­ szükség addig. Széchenyi István mondá­sa ma is aktuális: „Az ember annyit ér, amennyit használ.” A biológiára különös felelősség há­rul, mert nagy részben a bio­lógia eredményeitől és az erők koncentrálásától remélhető szé­pen ívelő életszínvonalunk emel­kedése és több fenyegető, árnyék elvonulása fejünk felől. Busa László a TIT Békés megyei Biológiai Szakosztály titkára A A lengyel oktatásügy reformjá­ ban kerül sor. Ezekben a napok­ban jelenik meg a „tízosztályos iskolarendszer” programterveze­te, melyet a legkülönbözőbb szakterületek tudósai készítettek elő. Ezt a tervezetet is társadal­mi vitafórum elé bocsátják s ez minden bizonnyal hozzájárul ah­hoz, hogy a legjobb elképzelést fogadják el. Az elképzelések sze­rint a tízosztályos általános is­kola, tanterve mindenki számára azonos lesz. De ugyanakkor min­den egyes tanuló egyéni érdek­lődését és tehetségét is figyelem­be veszi. Minden tanuló kivá­laszthatja ugyanis a neki leg­megfelelőbb úgynevezett fakul­tatív foglalkozásokat. A tanterv­­szerkezet is megváltozik. Len­gyelországban eddig a kétfoko­zatú általános oktatási rendszer — általános iskola és középisko­la — koncentrikus szerkezetű tantervre épült. Ennek az volt a lényege, hogy az ókortól nap­jainkig terjedő időszaknak ugyanazokat az ismereteit bő­vebben ismételték. A TÍZÉVES kötelező általános oktatás tanterve egyrészt az óvodák tantervéhez, másrészt a különböző típusú szakiskolák, továbbá a kétéves egyetemi elő­készítő szakiskolák tantervéhez igazodik majd. Több éve folyik már a reform bevezetéséhez szükséges alapfel­tételek megteremtése. Az első feltétel, a minden gyerek számá­ra egyenlő, sikeres indulást bizto­­sítása. Ez az általános óvodai nevelés bevezetésével érhető el. Lengyelországban jelenleg az összes 3—6 éves gyerekek 47 szá­zaléka részesül óvodai nevelés­ben. Az óvodás gyermekek 85 százaléka 6 éves korban van A reform bevezetésének idejére — ahogy azt a LEMP VII. kong­resszusának célkitűzései megha­tározzák — valamennyi 6 éves, tehát iskolaköteles kor előtti eve­­teket óvodai gondozásba kell venni. A reformot megelőzően fontos feladat az iskolahálózat rekonst­rukciója is, különösen falun, hogy megszűnjék a városi és a falusi iskolák közötti színvonal­­különbség. Ennek jegyében ala­kultak meg 3 évvel ezelőtt az első úgynevezett községi gyűjtő­iskolák, melynek hálózata egész Lengyelországra kiterjed majd. Jól felszerelt iskolák ezek, ma­gas képzettségű tanári testület­tel. Eddig már 1514 községben létesült ilyen iskola, további 700 a következő 3 évben jön létre. MIVEL a reformban a peda­gógusoknak döntő­­ szerepe lesz, a VI. és VII. pártkongresszus között eltelt időszakban különö­sen sok intézkedés történt a szakma rangjának és a tanári munka minőségének emelése ér­dekében. Többek közt növeked­tek a tanári fizetések, megjelent a Tanárok jogai és kötelezettsé­gei című alapokmány, mely sza­bályozza e szakma valamennyi lényeges problémáját. Először született olyan rendelkezés, melynek értelmében csak egye­temet vagy főiskolát végzettek dolgozhatnak az oktatásban­. En­nek érdekében tökéletesítették a nappali és esti tagozatú tanár­képzést. A tervek szerint 1985- ben a tanárok 80 százaléka felső végzettséggel rendelkezik majd.­­Jelenleg csupán 20 százalék­. A REFORM bevezetése során hasznosítják a modern didakti­kában bekövetkezett eredménye­ket is. Jelentős beruházási ös­­­szegeket fordítanak, erre a célra Lengyelországban. Segíti ezt a KGST-országok között kialakuló együttműködés a didaktikai esz­közök és iskolai felszerelések gyártásában. A didaktikai-neve­lő programok korszerűsítésének célja az ifjúságban rejlő na­gyobb aktivitás és nagyobb ön­állóság felszabadítása, összefog­lalva megállapítható, hogy a len­gyel oktatásügy a befejezéséhez közeledő ötéves tervben fontos minőségi változások útjára lé­pett. Hugón Bukowski A LENGYEL Egyesült Mun­káspárt új vezetősége 1970-ben egyik első döntésével szakbizott­ságot alakított, amelynek felada­ta a „Lengyel Népköztársaság oktatásügyének állapotáról szóló jelentés” kidolgozása volt. Ez a döntés indította el a lengyel ok­tatásügy korszerűsítésének fo­lyamatát. A LEMP VI. kongresszusa után (1971) — amelynek határo­zatai körvonalazták az oktatás­ügy reformjának alapvető irány­vonalait — sor került az okta­tási rendszert tökéletesítő első változásokra. Amikor a szakbi­zottság 1973 februárjában nyil­vánosságra hozta jelentését és a reformról az országgyűlés is ha­tározatot hozott, a munka még intenzívebbé vált. A széles körű társadalmi vitá­ban az a vélemény alakult ki,­ hogy a jelenlegi körülmények között az iskola nem képes egész életre szóló általános ismerete­ket és szakmai végzettséget ad­ni a tanulóknak. De szükséges a legsokoldalúbb alapokat adnia ahhoz, hogy a diákok később a munkában vagy az egyetemi ta­nulmányaik során, szakosíthas­sák ismereteiket. EBBEN a szellemben fogal­mazták meg a lengyel oktatási rendszer reformjának alapelveit, amelyek többek között a tízéves általános oktatást jelentik majd.­­ A reform bevezetésére az 1978—­­ 79-es tanévtől kezdve, fokozato­­s 3. Ki vezesse a szövetkezetét? A vezetői felelősség A szövetkezeti vezetők sze­mélyükben és együttesen is fe­lelősek a gazdálkodás meneté­ért, eredményességéért és a tag­ság megélhetéséért, a szövetke­zeti közösség fejlődéséért. Mind­ezért a legelső tennivaló a jó tervezés. Minden tapasztalat azt igazolja, hogy a szövetkezeti élet fejlődése csak reális, meg­valósítható terveken alapulhat. A tervezés a vezetők felada­ta, amelynek során fel kell mérniük a környezet jövőbeli alakulását gazdasági és társa­dalmi szempontból. Elkerülhe­tetlen annak meghatározása, hogy milyen szerepet szánnak a szövetkezetnek ebben a környe­zetben. Gondosan számba kell venni a szövetkezet adottságait, lehetőségeit­­­ Ki kell alakítani azt a belső rendszert, amelynek segítségével a szövetkezet dol­gozói részt vehetnek a terve­zési folyamatban. Lehetőleg pon­­tosan meg kell fogalmazni azo­kat az átfogó­­ célokat és terve­ket, amelyek a szövetkezet egé­szének erőfeszítéseit megszab­ják. Az­ átfogó terv alapján­­ vá­lik lehetővé az egyes részter­vek kidolgozása. Mindezt azért időszerű emle­getnünk, mert a szövetkezeti gazdaságok mostanában készítik el következő ötéves tervüket és a mai tervezéstől nagyrészt függnek a jövő eredményei. Nem arról van szó, hogy a ve­zetőknek valamiféle látnoki ké­pességekkel kellene rendelkez­niük, de arról igen, hogy az eddigi tapasztalatok szakszerű elemzése, továbbá a mai helyzet értékelése révén, a szövetkezeti tagság egészének közreműködé­sével lehetséges a jövő céljai­nak reális felvázolása. A tervek helyes megvalósítá­sáért szintén a vezetők és a ve­zető testületek felelősek. A ve­zetőség feladatait vázlatosan a következőkben lehetne megha­tározni: az éves terv keretei között rendelkezik a hitelek fel­vételéről és a szerződések meg­kötéséről. Szervezi a közös mun­kát és a társadalmi feladatok teljesítését. Irányítja a belső igazgatást. Gondoskodik a mun­kadíjak kifizetésének feltételei­ről. Kielégíti a tagok és csa­ládtagjaik jóléti és kulturális igényeit. Gondoskodik a tagok, azok családtagjai és az alkalma­zottak szakmai képzésének meg­szervezéséről. Folyamatosan el­lenőrzi a határozatok végrehaj­tását, továbbá a termelőszövet­kezet egész működését, gazdál­kodását. Legalább kétévenként külső szakemberek, illetve a tsz területi szövetség revizori iro­dájának­­ közreműködésével álta­lános belső ellenőrzést végez. És a vezetőség hatáskörébe tar­tozik a­ közgyűlés alapszabály szerinti összehívása, megfelelő javaslatok előterjesztése a köz­gyűlésen. Szerteágazó, sokrétű tevékeny­ség a vezetőség munkája. A vezetés színvonalát, biztonsá­gát növeli több szövetkezetben az a gyakorlat, hogy a vezető­ségbe választanak üzemi veze­tőket, szakvezetőket, magas képzettségű szakembereket. Fi­gyelmet érdemlő megoldás az is, amikor a vezetőségi ülése­ken tanácskozási joggal részt vesz 20—25 szövetkezeti tag. Szerepük nemcsak­ az, hogy na­gyon sok esetben értékes javas­latokat tesznek, hanem ily mó­­don a szövetkezet vezetősége képes a tagság részvételét az év közben adódó kérdések el­döntésében is biztosítani. Nélkülözhetetlen szerepük van a szövetkezeti élet irányításá­ban a különféle bizottságoknak. Az ellenőrző bizottság feladata talán a legismertebb, csak az a gond, hogy még nem mindig és mindenütt tölti be hivatá­sát. Fontos szerep jut a ház­táji bizottságnak is, amely az önkormányzat eszközeivel gon­doskodik a háztáji gazdaságok törvényes keretek közötti fej­lesztéséről, szervezi a közös és háztáji gazdaságok együttműkö­dését, valamint a háztáji gaz­daságokból származó termékek értékesítését. Az egyéb bizottságok — szo­ciális, kulturális, döntőbizott­ság, nőbizottság — egy-egy szö­vetkezet különféle társadalmi feladatainak megoldásában mű­ködnek közre, vagy éppen irá­nyítják e tevékenységi köröket. A szakmai és társadalmi ve­zetés összhangja, azonos résú egysége a legjobb biztosítéka minden szövetkezet eredményes működésének. Horváth László Haté­ves terv Koreában Phenjanban nyilvánosságra­­ hozták a KNDK Központi Sta­­­­tisztikai Hivatalának jelentését­ az 1971—1976-os hatéves népgaz­daságfejlesztési terv teljesítésé­ről. A tervidőszak első 5 éve alatt a koreai nép jelentős sike­reket ért el a népgazdaság anya­gi-műszaki bázisának fejleszté­sében. Az ipari termelés felada­tait határidő előtt teljesítették. A bruttó ipari termelés 1970 óta 2,2-szeresére emelkedett, éves átlagos növekedése jelentősen meghaladta a terv által elő­irányzott szintet. Fokozott ütem­ben fejlődik a gépgyártás; az utóbbi években megkezdődött a földgyaluk, exkavátorok, Diesel­­mozdonyok, dömperek és más, korábban importált gépek gyár­tása. A KNDK mezőgazdasága, is nagy lépést tett előre. Hatalmas öntözőrendszerek létesültek és épülnek továbbra is, nagy ütem­ben folyik a mezőgazdasági ter­melés gépesítése. Határidő előtt, már tavaly elérték a hatéves tervben kijelölt feladatot: 7 mil­lió tonna gabona termett, ami az 1946. évinek három és félszere­se. A jelentés szerint a kiváló vállalatok között vannak azok is, amelyeknek az építésében, il­letve újjáépítésében részt vett a Szovjetunió, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország és az NDK. A háború utáni években több mint ötven nagy teljesít­ményű ipari objektum: kohá­szati kombinát, vegyi- és textil­kombinát, vizierőmű stb. épült a Szovjetunió anyagi és műszaki segítségével — ma ezek alkotják a KNDK iparának vázát. Vietnami asszonyok — békében A VDK kormánya nagyra érté­keli a dolgozó nők eredményeit. Ennek egyik jeleként, az ország fejlesztésében elért érdemei elis­meréseként a Ho Si Minh érdem­renddel tüntették ki a Vietnami Nőszövetséget. A vietnami nők egyre na­gyobb szerepet játszanak az or­szág életében. A Nemzetgyűlés­ben 137-en képviselik az asszo­nyokat, így a legfelső törvény­hozó szerv képviselőinek egy­harmada nő. A kormányhivata­lokban és fontosabb intézmé­nyekben 76 nő tölt be vezető tisztségeket. Az egykor elnyo­mott és jogfosztott lányok és as­­­szonyok ma aktívan részt vesz­nek a VDK kulturális és tudo­mányos életében is. Ma már, a tanároknak több mint a fele nő, s a középiskolák és felsőoktatási intézmények diákjainak 30,7 százaléka leány.

Next