VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 4. ÉVFOLYAM (1958)
1958 / 1. sz. - FOLYÓIRATSZEMLE - Szláv nyelvű irodalmak
Azóta jóformán évente megismétlődtek ezek a nagyvonalú seregszemlék, amelyek szakmailag is rengeteg tanulsággal szolgálnak a résztvevő együttesek számára, s külsőleg pedig impozánsan szemléltetik a soknemzetiségű szovjet színház hatalmas értékeit és soha nem látott felvirágzását. A tanulmánykör ötödik befejező része a szovjet színház világvisszhangjával foglalkozik (A világ arca előtt). Sz. Mokulszkj A szocialista színház példája c. cikkében főleg a szovjet színtársulatok külföldi turnéiról számol be. B. Rosztockij viszont a Világ elismerése c. cikkében a nyugat haladó gondolkodóinak elismerését és a szovjet színházra vonatkozó tanulmányait mutatja be René Fülöp Miller, Pristley, Ettore Lo Gatto, Joseph Mackleod és Henri Barbusse írásaiból vett idézeteken keresztül. A mi szovjet színházunk tanulmánykörének írói igen értékes és alapos munkát végeztek, s igyekeztek áttekintő képet adni a szovjet színház negyvenéves útjáról. A cikkek keretei természetesen nem engedték meg, hogy az egyes kérdések tárgyalásába mélyebben bocsátkozzanak, s csak a leglényegesebbet és legfontosabbat mondják el az adott témákról. Az egyes cikkek ügyesen és jól átgondoltan vannak csoportosítva, úgyhogy a feldolgozott anyag alaposan és minden oldalról megvilágítja a szovjet színház különféle kérdéseit. Minden összehangoltsága mellett azonban a tanulmány kör egészéből egy bizonyos mozaikszerűség érezhető, ami ilyen kollektív munkánál, ahol tizennégy szerző összefogásáról és koordinálásáról van szó, szinte elkerülhetetlen. Az egyes tanulmányok nem mindig kapcsolódnak elég szorosan egymáshoz, máshelyütt viszont kisebb ismétlődések fordulnak elő. Az egységes koncepció csak a tanulmánykör témák szerinti összekapcsolásában érvényesül maradéktalanul, az egyes cikkek tartalmi felfogása között már érezhetők kisebb differenciák. Tartalmi szempontból hiányolható, hogy a szovjet színház útját csak a harmincas évek elejéig tárgyalja részletesebben, s bár rámutat az egyes irányzatok közti különbségekre, nem ismerteti a köztük folyó elvi vitákat és harcokat. Érdekes lett volna, ha röviden érinti Meyerhold és követőinek további sorsát, s a harmincas évek során felszínre törő dogmatizmust, ami a színház terén is érvényesült, s végül a szovjet színjátszásnak azt a kötetlenebb kibontakozását, ami a XX. pártkongresszus után következett be. A mi szovjet színházunk tanulmánykötet azonban így is, kisebb fogyatkozásai ellenére is igen értékes alkotás, s méltóan reprezentálja a szocialista színházkultúra negyvenéves diadalútját. Botka Ferenc Petőfi első orosz fordítója M. И. Дикман—И. Д. Левин: M. Л. Михайлов. Сов. Писатель, Ленинград 1957. М. Dikman és J. Levin cikke (5—60. p.) előszó M. L. Mihajlov verseinek és versfordításainak az ún. „kis sorozatban" megjelent harmadik kiadásához. Az előszó három részből áll : az első a költő életének és művészi pályafutásának legfontosabb adatait tartalmazza, a második költői, a harmadik műfordítói tevékenységét ismerteti és elemzi. M. L. Mihajlov (1829—1865) hivatalnok családból származott. Szülővárosában, Orenburgban tanult, majd 1846-ban Pétervárra költözött, ahol egyetemi tanulmányai mellett bekapcsolódott az irodalmi életbe is. Versei és egyéb irodalmi munkái 1845-től kezdve jelennek meg a folyóiratok hasábjain , az ötvenes évek elejétől elsősorban a haladó szellemű Szovremennyik c. lapban ír. Az 1859/61-es évek forradalmi megmozdulásaiban Csernisevszkij és Dobroljubov oldalán vesz részt, 1861-ben letartóztatják és Szibériába száműzik, ahol a gyenge egészségű költő 1865-ben elpusztul. Mihajlov életművének jelentékeny része elveszett, mert a szibériai száműzetés idején írt munkáit a cári cenzúra túlnyomórészt nem engedte közzétenni, irodalmi hagyatéka pedig megsemmisült. Ily módon épp legérettebb költő korszakából termésének csupán egy részét ismerjük. Korai verseit idegen hatások, elsősorban romantikus vonások jellemzik. Pétervári tartózkodása, főként Belinszkij esztétikájának hatása hozta meg költészetének önálló tematikáját és színeit. Ekkor fordul a szatirikus, a nép gondjait-bajait ábrázoló, konkrét életjelenségeket tükröző költészethez. Bár e versek művészi kidolgozás szempontjából még éretlenek, sőt Fet és Polonszkij bölcselkedő stílusához közelálló szemlélet nyomai is fel-felbukkannak bennük, de egészükben már világosan mutatják a költő érdeklődésének új irányait. Az ötvenes évek elejétől kezdve azután Mihajlov mindinkább a politikai kérdések felé fordul. Ezt mutatják nem csupán eredeti versei és műfordításai, hanem kritikai cikkei is. Ezekben az években alakul ki esztétikai állásfoglalása, amely-