VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 4. ÉVFOLYAM (1958)
1958 / 2. sz. - SZEMLE - Irodalomelmélet
Szent Ágostonhoz jut, aki a Civitas Reiben, illetőleg a 127. zsoltárhoz fűzött kommentárjában minden nemzedéket arra figyelmeztet, hogy hivatása szerint foglalja el a maga helyét „a világ színpadán" (,,. . .agamus et nos mimum nostrum"). Tudomásunk szerint Ágostontól ered ez az egyetlen régi szöveg (Ennaratio in Psalmum 127, 15., vol. 37.), amely a „világszínház" közhelyszerű hasonlatképét az élet különböző koraival hozza kapcsolatba. Ioannes Chrysostomos tovább fejlesztette és új képpel bővítette ezt a gondolatot : az életet nem csak színházhoz, hanem álomhoz is hasonlította (Ionnis Crysostomi Opera, vol. I. „Fabula quaedam est, et somnium vita . . .") A témát részletesen dolgozza fel a Lázár történetéről írott homiliájában. Szemléletes leírása a színházi világ közelebbi ismeretére vall. Egyébként azért is figyelemre méltó az idézett passzus, mert abban Chrysostomos elmereg azon az ellentéten, amely a „szereplő ember" társadalmi helyzete és az általa játszott szerep között fennáll. Jacquot a világszínház eszméjének középkori előfordulásai közül csak egy lényegest idéz, mégpedig J. Salisbury Policrakeusának egyik fejezetét ; azután a humanizmus korára tér, s megállapítja, hogy a humanista gondolkodás nem sokat változtatott a „világszínház" parabolájának lényegén, legfeljebb kibővítette, variálta, színesebbé tette , s hol laicizálta, hol meg éppen vallásos tartalommal teletette. Jacquot számos humanista szövegrészletet is közöl, majd Calderonra tér reá. Calderon „világszínház' ' - koncepciójának forrásaival kapcsolatban könnyebb dolga volt, hiszen igen alapos spanyolnyelvű tanulmányok tisztázták már a gondolat útját. Angel Valbuena Prat (Literatura dramatica espanola. Madrid 1926.) ; Una representation de El gran teatro del Mundo. La juente de este auto. Revista del Ayuntamiento, V. 1928.) műveiből részletesen megtudhatjuk, hogy Senecanak Luciliushoz írott levelei és Epiktetos Kézikönyvének Quevedo által készített fordításából olvashatta Calderón a világszínház ötletét sugalmazó gondolatokat. Egyébként nem az El gran Teatro del Mundoban alkalmazza először világszínház-felfogását, hanem Saber del mal y del bien című komédiájában. A nagy spanyol barokk drámaszerző közel húsz „autó sacramanta"-jában ábrázolja színháznak a világot, ahogy ezt Eugenio Frutos La filosofia de Calderón en sus autosacramentales (Zaragoza 1952) című művében kifejtette és újabb kutatásainak eredményeivel kiegészítette. Miután Jacquot részletesen elemzi Calderon nagy világszínházát, annak antik és humanista forrásait, sok szót szentel arra is, hogy egybevesse Az élet álom című auto sacramental két calderoni változatával. Összehasonlításának eredményeként kimondja, hogy „az élet, álom"-hasonlat lényegében egyik variánsa a „világszínház" gondolatnak : a színpad illúziója kapcsolódik az álom illúziójához, miként azt Calderon Ioannes Chrysostomostól olvashatta : „fabula quedam est, et somnium vita". Sigismondo Az élet álomban arról álmodik, hogy betölti a világot csodatetteivel. A „világszínház" gondolatának, valamint „az élet-álom"-szemléletnek jezsuita iskoladrámákban való felhasználása már régebben bebizonyított színháztörténeti adalék. Döntő bizonyíték gyanánt Jacquot mégis Pedro de Valderrama megállapításaira hivatkozik. (Felix G. Olmedo idézi La Fuentes de La vida es sueno c. művében, Madrid 1928.). Végül elmondja azt, hogy a „játék a játékban"-ötlet is a spanyol barokk színház közvetítésével került át a francia és német színpadra, s ezzel kapcsolatban Gougeno, de Scudéry és Rotrou nevét emlegeti a francia és Jakob Masenet a német irodalomból. Valamennyi idézett névvel kapcsolatban közli forráskutatásainak eredményeit is, s ezzel még gazdagabbá teszi fölötte színes és példásan tudományos értekezését. Heszke Béla