HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)

1976 / 2-3. sz. - DOKUMENTUM - LUKÁCS GYÖRGY: A világnézetek haláltánca. Részlet a "Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból - Lukács György Cesare Caseshez írt leveleiből

musba esne. Pontosan összehasonlítja e tényeket egymással, élesen kidolgozza a közösét, a tipikusat a felületesen nézve egymástól távoleső jelenségeknél is. Sőt még az sem kerüli el a figyelmét, hogy e lelki jelenségek kapcsolatban van­nak a társadalmi-gazdasági világgal, hogy az ember lelki beállítottsága és tár­sadalmi cselekedetei között ellentmondásos, paradox és mégis tipikus kapcso­latok vannak. De számára mindez a lélek területén játszódik le. Amit ő keres, az tehát nem e jelenségek reális genezisének felkutatása, nem valódi leveze­tésük létszerű okaikból, hanem a lelki indulatok immanens pontossága és meg­alapozottsága. Korunk embere belső élete lelki élményeinek ,,valódisága" érdek­li, éles kritikával szed szét mindent, amiben belső ellentmondások, tudatos vagy öntudatlan hazugságok, tudatos vagy öntudatlan öncsalások stb. rejtőz­nek. De ez a kritika tisztára immanens. A lelkiéletnek ugyanazokat a tartal­mait és formáit akarja exaktul megalapozni, ebben a lelkiéletben akar szilárd alapot találni ugyanezek vagy nagyon hasonló érzések, élmények, gondolatok, cselekedetek számára. Ezt mondja hőséről az eddig kiadott rész végén: „Ulrich tudta, hogy ez valóban még homályos. Hiszen sem „kutatói életre" nem gon­dolt, sem „a tudomány fényében" való életre, hanem az „érzés keresésére", hasonlóan az igazság kereséséhez, csakhogy itt nem az igazság volt a fontos." És teljesen ebben az értelemben mondja a hős a testvérével folytatott „szent beszélgetésben" a vizsgálatai, az élete céljáról: „Tájékozódom a szent élet útjairól . . . Nem kell nevetned. Nem vagyok jámbor. Azzal a kérdéssel nézem most a szent utat, hogy lehetne-e rajta autóval is utazni?" Musil itt tehát a vallásos ateizmus sajátságos változatát képviseli. A régi vallások közvetlen tartalmai az ő számára, épp úgy, mint rétege legtöbb jobb képviselője számára, nem jönnek többé komolyan tekintetbe. Ezzel szemben neki is, mint a legtöbbnek e rétegből, igen élénk az élménye arról, hogy ho­gyan vált a mai embernek (akit Musil legtöbbnyire naivan öntudatlanul az értelmiségivel azonosít) a benső élete tartásnélkülivé, szétszórttá, őszintét­lenné, és hogy a régi vallások morálja milyen nagy szilárdságot adott e ben­ső életnek. Ez tehát a szétszórt értelmiségi szokott romantikus vágya a vallás­ra. Spontán és a továbbiakban nem elemzett közvetlen reagálása e rétegnek az ideológiai bomlásra a kapitalizmus hanyatlási korszakában, amely itt magá­tól értetődően közvetlenül és spontánul az ideológia, főként a morál területén jelentkezik. A hanyatló kapitalizmus utójelenségeit nagy hevességgel élik át, okai felismeretlenek maradnak és ezért a spontán reakció a menekülés a ka­pitalizmus előtti kor ideológiájába. Társadalmilag tekintve tehát ugyanaz a jelenség, mint a kiskereskedők spontán rohama az áruházak ellen. És az ér­velés szellemi nívójának minden különbsége mellett is a szociális tartalom, a kapitalizmus által bomlasztott saját osztályhelyzetének társadalmi okai fel­ismerésének foka ugyanaz. Musilnál persze kissé más az eset, mint kor- és osztálytársai legtöbbjénél, akik a polgári ideológiának a kapitalizmus általá­nos válságában történő bomlásából nyakra-főre menekülnek a régi vallások­ba vagy az általános fasizálódási mozgalom új mítoszaiba. De a menekülés Musilnál is megvan. Csakhogy ő — mint szubjektíven becsületesen küzdő ér­telmiségi — nem akarja az ingadozó ideológiai talajt elhagyni, anélkül, hogy a legfinomabb lelki megmozdulások mérnökszerű tudásának módszerével ne találna szilárd talajra, hídra, amely kiállja az összes ilyen anyag- és terhelési próbákat. Hőse, aki igen nagy mértékben azonos vele, épp oly buzgón tanul­mányozza a szentek és látnokok régi „vallásos" tapasztalatait, mint azokat a kortársait, akik a vallásos-mitológiai eszméket vakon elfogadják. Ezekből ő is.

Next