HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)
1976 / 2-3. sz. - DOKUMENTUM - LUKÁCS GYÖRGY: A világnézetek haláltánca. Részlet a "Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból - Lukács György Cesare Caseshez írt leveleiből
14* I. LUKÁCS GYÖRGY A világnézetek haláltánca Részlet a „Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból Mindenekelőtt mindabból, amit mondunk, egyáltalán semmi sem „stimmel" ! Robert Musil nagy, eddig befejezetlen regénye* paradigma Németország intellektuális elitje eddig általánosan elemzett ideológiája számára, éspedig ez értelmiség ama része ideológiája számára, amelynek — legalábbis tudatosan — nincs szándékában, hogy a németországi szellemi élet általános fasizálódásának engedményeket tegyen. Írói pályája nem mutat engedményeket a nagyközönség ízlése, az uralkodó divatáramlatok iránt. Mindig meg van róla győződve, hogy az elit, a Stendhal-féle ,,happy few" írója. Állandóan kicsúfolja sajátos szellemi és írói modorában, amelyet azonnal közelebbről megismerünk, a legtöbb uralkodó irányzatot az értelmiségben, a modern irodalomban. Stílusbelileg is állandóan ellenzékben volt kortársaival szemben: nem vett részt a német prózának sem az impresszionista szórakozottságában, sem pedig expresszionista bonyolult mesterkéltségében; a klasszikusokon iskolázott világos, egyszerű, kiegyensúlyozott képei és leírásai nagy szemléletessége ellenére is majdnem tudományosan átlátszó stílusban ír. Ezért nem is vált soha népszerűvé. Egyidejűleg azonban, különösen utolsó regénye óta „ezoterikus" hírességgé vált a különlegesen beavatottak, a hitleri hatalomátvétel előtti évek baloldali értelmiségének szellemi avantgardja számára. Stílusának tudományossága nem külsőséges. Musil a legtöbb kor- és osztálytársától abban különbözik, hogy az imperializmusban általános, a fasizálódási korszakban állandóan növekvő életfilozófiai értelem-megvetésben nem vesz részt. Nem akar semmi bebizonyíthatatlant elfogadni; mindig szilárd talajon akar állni, ő racionalista. Azonban Musil írói tematikájának és ezzel módszerének különlegessége az, hogy ő ezzel a világnézettel, ezzel a módszerrel a mai értelmiségi elit lelki problémáihoz nyúl. Az ő felfogása szerinti pontos tudományosság módszereivel akarja megvizsgálni, hogy e lelki problémák milyen belső összefüggéssel, milyen igazságtartalommal rendelkeznek. Ő tehát pontos kísérletezője, racionalizáló mérnöke a jelen értelmiségi elitje kifinomult lelki mozdulatainak. Semmi sem kerüli el éles bírálatát, semmit sem tart olyan szentnek és bebizonyíthatatlannak, hogy ne vetné alá a legpontosabb elemzésnek. Csakhogy ez a semmi előtt meg nem álló intellektuális radikalizmus éppen az alapkérdéseknél torpan meg. Vagyis Musil ezt az ő vizsgálati tárgyát látatlanul tényként fogadja el. Egyáltalán eszébe sem jut, hogy megkérdezze, vajon milyen reális talajon keletkezhettek azok a lelki indulatok, amelyeket elemez. Jelen vannak, az egyes élő emberekben és ezért számára tényként fogadandók el, tényekként elemezendők. Nem mintha ezzel vulgáris empiriz * ROBERT MUSIL: Der Mann ohne Eigenschaften. (A tulajdonságok nélküli ember). Regény. Berlin, Rohwolt, 1931/33. 361