HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)

1976 / 2-3. sz. - DOKUMENTUM - LUKÁCS GYÖRGY: A világnézetek haláltánca. Részlet a "Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból - Lukács György Cesare Caseshez írt leveleiből

14* I. LUKÁCS GYÖRGY A világnézetek haláltánca Részlet a „Szakadék" Nagyszálló c. tanulmányból Mindenekelőtt mindabból, amit mondunk, egyáltalán semmi sem „stimmel" ! Robert Musil nagy, eddig befejezetlen regénye* paradigma Németország intellektuális elitje eddig általánosan elemzett ideológiája számára, éspedig ez értelmiség ama része ideológiája számára, amelynek — legalábbis tudatosan — nincs szándékában, hogy a németországi szellemi élet általános fasizálódá­sának engedményeket tegyen. Írói pályája nem mutat engedményeket a nagyközönség ízlése, az uralkodó divatáramlatok iránt. Mindig meg van róla győződve, hogy az elit, a Stendhal-féle ,,happy few" írója. Állandóan kicsúfolja sajátos szellemi és írói modorában, amelyet azonnal közelebbről megismerünk, a legtöbb uralkodó irányzatot az értelmiségben, a modern irodalomban. Stílusbelileg is állandóan ellenzékben volt kortársaival szemben: nem vett részt a német prózának sem az impresszionista szórakozottságában, sem pedig expresszionista bonyolult mesterkéltségében; a klasszikusokon iskolázott világos, egyszerű, kiegyensúlyozott képei és leírásai nagy szemlé­letessége ellenére is majdnem tudományosan átlátszó stílusban ír. Ezért nem is vált soha népszerűvé. Egyidejűleg azonban, különösen utolsó regénye óta „ezoterikus" hírességgé vált a különlegesen beavatottak, a hitleri hata­lomátvétel előtti évek baloldali értelmiségének szellemi avantgard­ja számára. Stílusának tudományossága nem külsőséges. Musil a legtöbb kor- és osztálytársától abban különbözik, hogy az imperializmusban általános, a fa­sizálódási korszakban állandóan növekvő életfilozófiai értelem-megvetésben nem vesz részt. Nem akar semmi bebizonyíthatatlant elfogadni; mindig szi­lárd talajon akar állni, ő racionalista. Azonban Musil írói tematikájának és ezzel módszerének különlegessége az, hogy ő ezzel a világnézettel, ezzel a módszerrel a mai értelmiségi elit lelki problémáihoz nyúl. Az ő felfogása sze­rinti pontos tudományosság módszereivel akarja megvizsgálni, hogy e lelki problémák milyen belső összefüggéssel, milyen igazság­tartalommal rendel­keznek. Ő tehát pontos kísérletezője, racionalizáló mérnöke a jelen értelmiségi elitje kifinomult lelki mozdulatainak. Semmi sem kerüli el éles bírálatát, sem­mit sem tart olyan szentnek és bebizonyíthatatlannak, hogy ne vetné alá a legpontosabb elemzésnek. Csakhogy ez a semmi előtt meg nem álló intellektuális radikalizmus ép­pen az alapkérdéseknél torpan meg. Vagyis Musil ezt az ő vizsgálati tárgyát látatlanul tényként fogadja el. Egyáltalán eszébe sem jut, hogy megkérdezze, vajon milyen reális talajon keletkezhettek azok a lelki indulatok, amelyeket elemez. Jelen vannak, az egyes élő emberekben és ezért számára tényként fogadandók el, tényekként elemezendők. Nem mintha ezzel vulgáris empiriz­ * ROBERT MUSIL: Der Mann ohne Eigenschaften. (A tulajdonságok nélküli ember). Regény. Berlin, Rohwolt, 1931/33. 361

Next