HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 25. ÉVFOLYAM (1979)
1979 / 4. sz. - ÉVFORDULÓ - FRIED ISTVÁN: Zlatko Klátik: Slovenský a slovanský romantizmus. Typologia epických druhov
Quesnel), írók és publicisták (J.-B. Rousseau, Maubert de Gouvest, Voltaire, Benjamin Constant stb.) biográfiai rajzában és írói működésük feldolgozásaiban. Kevesebb érdeklődés mutatkozott saját kultúrtörténetének feltárása, a város önálló kulturális életének a fentiekkel összefüggő megvilágítása terén. Ezt célozzák az újabb népesedési, társadalmi, kereskedelmi, gazdaságtörténeti kutatások mellett folyó közép-és felsőszintű oktatástörténeti tanulmányok („L'enseignement secondaire et supérieur à Bruxelles à la fin de l'Ancien Régime"), valamint a bécsi birodalmi tudománypolitikára fényt vető intézmény (Académie Impériale et Royale des Sciences et Belles-Lettres de Bruxelles 1772-1794) tudományos tevékenységére vonatkozó vizsgálatok. Foglalkoznak a kevéssé ismert korabeli sajtóviszonyokkal, egy új színház francia építési terveivel, a színházi repertoárral, a nemzeti játékszín felvirágoztatására irányuló drámai törekvésekkel, továbbá a holland irodalom XVIII. századi jelenlétének kérdéseivel. A kötetek írásai sokoldalúan világítják meg a nehéz viszonyok között fejlődő jövendő belga főváros kulturális, tudományos, művészeti, irodalmi életét a váltakozó idegen uralom és politikai befolyás alá került ország önállósági törekvéseinek távlatában. A témák feldolgozása módszertani szempontból is tanulságos; az Études sur le XVIIIe siècle eddig megjelent köteteinek együttes anyaga a kelet-európai XVIII. századi kutatások szemszögéből is figyelemre érdemes. Hopp Lajos Zlatko Klátik: Slovensk/ a slovansky romantizmus. Typologia epickych druhov Bratislava, 1977. Veda, 336. A szlovák romantika a szlovák irodalomtudomány érdeklődésének középpontjába került. A szomolányi romantika-konferencia, majd a szlovák történelmi regény és általában a romantikus historizmus genezisét, tipológiai jellegű elemzését dokumentáló tanulmánykötet után a szlovák jugoszlavisztika jeles képviselője, Zlatko Klátik könyvet jelentetett meg a szlovák és a szláv romantikák összehasonlítása tárgyában. Vizsgálódásainak célja az, hogy az epikai műfajok tipológiáján keresztül szolgáltasson adalékokat ahhoz a nemzetek fölötti szintézishez, amelynek megvalósításában a szlovák irodalomtudomány is részt akar vállalni. Még pontosabban szólva: a szláv irodalmak romantikus korszakának jellegzetességeit akarja földeríteni, s ehhez az epikus műfajok példáiból adódó tanulságokat használja föl. Klátik maga és azonban szűkítéssel: nem valamennyi szláv irodalomra utal, a szlovénből, a bolgárból például nem merít, és az ukrán is aligalig szerepel a példák között. Most ne vitassuk, mennyire jogos az ilyenfajta kutatás, mennyire juthatunk el helyes következtetéshez, ha például a kelet-európai nemzeti eposzok típusainak elemzésekor kimarad a Zalán futása vagy a Krst pri Savici, amelyek a nemzeti eposz funkcióját betöltő romantikus epikus művek két végső változatát jelentik. A tény, az örömmel üdvözölhető esemény Klátik finom elemzéseinek, jó szempontjainak, széles körű összehasonlításainak könyvbe rendeződése, méghozzá jól körülírható és tudományosan indokolható koncepció alapján. A szerző határozottan és egyértelműen hangsúlyozza a genológiai kutatás célszerű voltát, különösen a romantika esetében, s ebben egyetértünk vele. Az is igaz, hogy elsősorban az epikai műfajok jellegében és minőségében állt be változás a romantika áttörésekor. Négy, illetve öt műfajt vizsgál a szerző: a balladát, a poémát, az eposzt és a novellát, illetve a regényt. Itt arra kell utalnunk, hogy nemcsak a magyar irodalomtudomány és a szlovák, hanem a szlovák és a többi szláv között is számottevő a terminológiai eltérés. S ez a terminológiai eltérés olykor igen lényeges szemléleti különbségeket takar, s e szemléleti különbségek éppen a hosszabb epikus művek nemzeti variánsaira engednek következtetni. Ezért csak a , ,mutatis mutandis "-közhely hangsúlyozásával érezhetjük jogosnak a „prométheuszi típusú poémák" között Mácha Májusát és Botto Jánosék halálát. A hasonló jellegű motívumok teljesen eltérő nyelvi struktúra szerint rendeződtek a poémákba. Mácha zenei szerkesztése, vezérmotívumokon alapuló rendezőelve olykor szemben áll Botto népiességével (máspéldákat konfrontál Klátik, igen helyesen). A négy műfajra visszatérve: jogosnak tetszik kiemelésük. Valóban ezek a „szláv" romantika reprezentatív műfajai, s igen jellemző, hogy nem a dráma (míg Byron, Shelley, V. Hugo, Musset drámákban is megteremtik a romantikus formát, erre a szláv irodalmakban csak később, illetve igazából mindössze Puskinnál és Lermontovnál kerül sor. A szláv regény, ezen belül a történelmi regény alapos megkésettsége közhely!). Csupán egyetlen megfontolandó szempontot hiányolnánk: a szláv irodalmak - s erre is többen utaltak már - romantikái nem mindig romantikus