HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 31. ÉVFOLYAM (1985)
1985 / 1. sz. - KÖNYVEK - NAGY LÁSZLÓ KÁLMÁN: Hopp Lajos: A lengyel literatúra befogadása Magyarországon 1780-1840
cionált, eredeti értelmüktől megfosztott tételek különösen megnehezítik s ugyanakkor szükségessé teszik a korszak történeti azonosítását. A konferencia széles perspektívájáról a könyv felépítése is bizonyságot ad. A négy fő témakör (A romantika a társadalmi változás és stagnáció erőterében (Spannungsfeld); A romantika a természetérzés, természettudomány és természetfilozófia erőterében; A romantika a művészi hitvallás, mitológia és teológia erőterében; A romantika a művészet, esztétika és valóság erőterében köré csoportosuló mintegy negyven előadás alig egyharmada foglalkozik egy-egy kiválasztott alkotó vagy filozófus életművével vagy annak egyes aspektusaival; a többség a kb. 1780 és 1840 között jelentkezett fő történeti, társadalmi, filozófiai, művészeti vagy tudományos tendenciák nyomon követésére, egyfajta szellemtörténeti keresztmetszetre törekedett. A romantika természettudományi vetületeit szemlélő referátumok legfontosabb eredményeit foglalja össze Dorothea Kuhn (Marbach/Neckar) összegező beszámolója. Kuhn szerint az egyes előadók többnyire nem arra kerestek választ, hogy működtek-e egyáltalán romantikus természettudósok, hanem sokkal inkább az boncolgatták, mennyire befolyásolta a természettudományi ismeretanyag a közszellemet, a romantikus gondolkodás- és alkotási módot. A matematikai absztrakció és a korabeli költészet egyes csúcsteljesítményei között sajátos párhuzamok figyelhetők meg. Novalis közismert természettudományos műveltsége mellett Kleist gondolkodásmódjában és metafora-használatában is nyomon követhetők matematikai szálak. A korabeli művészet, mitológia és teológia kérdéseivel foglalkozó előadások általában abból a kérdésből indultak ki: mennyiben választhatók el a kora XIX. század költészeti és filozófiai tendenciái. Ha Friedrich Schlegelnek a poétikára épülő világnézeti pozícióit tanulmányozzuk, arra a megállapításra juthatunk, hogy az úgynevezett jenai romantika mellett világosan elkülönülnek a kor „tisztán" filozófiai rendszerei. Schellingnek a bölcseletből kiinduló, de művészeti, elsősorban költészeti aspektusokat is magában foglaló ismeretelmélete viszont azt a következtetést implikálja, hogy a kor filozófiája és irodalma kölcsönhatásban álltak. Emellett szól Novalisnak a filozófiáról mint a költészet elméletéről való hitvallása is. (Ez utóbbi alapelv már a felvilágosodásban, Gottsched esztétikai rendszerében is megfogalmazódott.) A kötet a romatika által fölvetett és megfogalmazott esztétikai kérdéseket tárgyaló fejezettel zárul. Bevezető előadásában Walter Müller-Seidel (München) a téma sokoldalúságára és német sajátosságaira hívja fel a figyelmet. Az összegező igénnyel végzett kutatásoknak egyaránt számolniok kell új műfajok, pl. a mese megjelenésével, a regény újjászületésével, a népköltészet értékeinek felfedezésével, a költői, zenei és képzőművészeti univerzális tehetségek (Hoffmann) színrelépésével stb. Az elhangzott előadások e heterogén kérdéskört többek között Schleiermacher nyelvelmélete, Hoffman motívum-használata, Solger allegória rendszere és Caspar David Friedrich festői életműve felől közelítik meg. A Romantik in Deutschland c. tanulmánykötet új szempontokkal gazdagította az eddig gyakran nagyrészt a szellemtudományi s főleg irodalmon belüli folyamatokra összpontosító romantika-kutatást. Természetesen az interdiszciplináris erőfeszítések sem szolgálhattak végleges megoldásokkal vagy meghatározásokkal, ám igényességükkel és filozófiai mélységükkel, számos új kérdés felvételével vagy éppen megoldottnak hitt problémák újrafogalmazásával mégis a legnagyobb elismerésre méltó lépést tették e végtelenül bonyolult szellemi korszak megértéséhez. Gombocz István Hopp Lajos: A lengyel literatúra befogadása Magyarországon 1780-1840. Budapest, 1983. Akadémiai Kiadó, 129. A szerző tavaly napvilágot látott könyve szerves folytatása korábbi, a lengyel-magyar hagyományok újjászületéséről és a lengyelországi Rákóczi-emigrációról írt művének. Ez a kétnyelvű tartalomjegyzékkel együtt valamivel több, mint hat és fél ív terjedelmű kiadvány változatlanul történelmi és kulturális kapcsolataink kutatásának témakörét bővíti. Ezúttal a legnagyobb súlyt az irodalom kapja, de a napjainkban reneszánszát élő, patinás „literatúra" a szerző fogalmi rendszerében az átlagolvasó szóhasználatánál lényegesen szélesebb jelentéstartalommal bír, és azzal sem esik egybe, amit a szó lengyel megfelelője, a „literatúra" takar. A lengyel irodalom magyarországi recepcióját a felvilágosodástól a reformkorig vizsgálva a szerző egyrészt széles politikai hátteret fest.