HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 37. ÉVFOLYAM (1991)

1991 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - F. DÓZSA KATALIN: A biedermeier férfi és női divat; hatása Magyarországon

F. DÓZSA KATALIN / A BIEDERMEIER FÉRFI ÉS NŐI DIVAT Ez az ún. bárka-kalap kisebb-nagyobb változtatásokkal az egész XIX. században di­vatban maradt. Fő előnye az volt, hogy megvédte az arcot a nap sugaraitól, márpedig a hófehér bőr a szépség elengedhetetlen feltétele volt. Az arcfesték használata tilos, az arcocska csipkedése és az ajak harapdálása volt az egyetlen lehetőség a pirosítás­ra. A ruhák kivágása kicsi, s azt is legtöbbször kendő takarta. Sokszor fodros-bodros fehér gallér övezte a nyakat. A ruhák ujjai több sorban buggyosak. A derék 1814-ben még a mell alatt volt, de az első fűzök már ekkor megjelentek. Évről évre lejjebb került a derék, s mind szorosabb, keményebb fűze szorította kellő karcsúságra. A fodrokkal gazdagított, bokáig érő szoknya bővebb, s kilátszott alóla a lapos talpú, puha selyem vagy börcipöcske, amelyet szalagokkal erősítettek a lábhoz — ez a ba­lettcipő őse. Nagy, téglalap alakú kasmír sálak (illetve ügyes utánzataik) és testre szabott fodros gallérú kabátok egészítették ki az öltözeteket. 1830 körül a divatrajzokon és festményeken bájos kamaszlányokat látunk (van köztük ugyan némileg öregecske is), akiknek a haját a naponta házhoz járó fodrász bonyolult szalagcsokor vagy rózsaformába fésülte a fejtetőn, oldalt kis csigákkal. A ruhák nyomott virágmintás vagy kockás pamutanyagokból készültek. Virág került a hajba s az egyenes vonalú kivágásra is. A derék már a rendes helyére csúszott, a ru­ha ujjai luftballonra emlékeztetnek, a még mindig rövid szoknyák dúsan ráncoltak, lefelé háromszög alakban bővültek. Az egész megjelenés homokórára emlékeztetett, amelynek közepe a karcsúra fűzött derék. Az 1840-es években a gyereklányból szelíd, kedves fiatal nő lett, a szépség, a ked­vesség, az önfeláldozás és a tisztaság megtestesítője. A tisztességes asszonyok világa semmiféle erkölcsi botlást nem engedélyezett. (S mennyi minden tartozott ebbe a fo­galom­körbe, a pirosító használatától a láb megmutatásáig!) A ruhák vonala a XVII. századi németalföldi mesterek képein látható hölgyekét idézi. A haj kétoldalt elvá­lasztva övezte a bájos, szív alakú arcocskát, a fülnél hosszabb loknikkal, hátul kerek konttyal. A karcsú derék ívelten, ún. csónakformában kivágott, gyakran csipke vagy a ruha anyagából készült redőzött gallér keretezte. A váll ejtett, enyhén buggyos vagy sima ujjakkal. A földig érő harang alakú szoknya bőségét 8-10 hófehér, ki­keményített alsószoknya biztosította, amelyek járás közben ingerlően suhogtak. A lábat el kellett takarni, látványa, sőt még emle­tése is a jó társaságban megbotrán­koztatást keltett. A téglalap alakú kendők nagy, rojtos végű négyzetekké váltak, s gyakori a ruhák felett a bő, a szoknya feléig, harmadáig érő pelerin. Ez a bájos biedermeier divat az 1810-'20-as években hazánkban is igen kedveltté vált. A városi ifjak és hölgyek, társasági életet kedvelő jómódú földbirtokosok szí­vesen cserélték le a már ódivatúnak tűnő zsinóros rövid dolmányokat és mentéket, fűzött derekakat, fehér ingvállakat és kötényeket a bécsi módi által diktált újfajta ruhadarabokra. 233

Next