HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 46. ÉVFOLYAM (2000)
2000 / 1-2. sz.
I. • ris: ..Ti: QuOT A romantika tétjei Jelen számunk az európai romantika korai szakaszának, a XVIII-XIX. század fordulójának irodalmi/ irodalomelméleti, filozófiai és ideológiai vonatkozásait vizsgálja, a romantika-kutatásnak azt a (főként amerikai) diskurzusát állítva előtérbe, amely a 80-as és 90-es évek folyamán egyszersmind a jelenkori kritikai gondolkodás egyik meghatározó színterévé is vált. A romantika-elmélet jelentős kritikai szerepe aligha meglepő, mihelyt felismerjük, hogy ma használatos fogalmi készleteink - a művészetelmélettől a történelemfilozófiáig, a pszichoanalízistől az ideológia-elméletig, a nyelvfilozófiától a hermeneutikáig - javarészt a klasszikus retorikai hagyományt áthelyező romantikus esztétikai spekulációk színrelépésével nyerték el jelenlegi formájukat. A válogatásban szereplő tanulmányok az angol és a német romantika egy-egy prominens alakjával és néhány jellegzetes fogalmával kapcsolatban fogalmazzák meg kérdéseiket. Kant és Wordsworth együttes olvasása, vagy a művészet és a nevelés, a képzelőerő és a fenséges, a művészetkritika és a reflexió fogalmainak egymásba fonódó elemzése lehetőséget kínál arra, hogy a szóban forgó szerzők és fogalmak eleddig kevéssé észlelt összefüggések rendszerébe kerüljenek, és rögzült, tárgyiasult képződményekből értelmezői-elmélkedői tevékenységünk eleven trópusaivá váljanak. Ugyanis könnyen lehet, hogy mindaz, amit bevett nézeteink alapköveinek hittünk, mindig is csupán „megkockáztatott" kijelentések, „forgalomba hozott" alakzatok halmaza volt. A romantika „tétjei" mintha épp valami effélét sugallnának. A kötet első fele különféle esztétikai kategóriák, sőt magának „az esztétikainak" mint kategóriának az elemzése során a romantikus művészetfelfogás erkölcsi, társadalmi, politikai szerepkörét vagy „tétjeit" veszi szemügyre, s ennyiben körvonalazza azt, amit manapság „esztétikai ideológiaként" szokás emlegetni. A második rész -egy fordulatos és helyenként éles vita keretében - e kérdéskör megközelítésének elvi-módszertani következményeit járja körbe, az elmúlt évtized két erőteljes kritikai vonulatának (historizmus és retorikai olvasás), s e tendenciák egy-egy meghatározó alakjának (Jerome McGann és Paul de Man) ütköztetésén és mélyreható elemzésén keresztül. Az eligazodást egy bevezető tanulmány, két áttekintő szemle, egy bibliográfia, továbbá néhány tematikusan kapcsolódó recenzió segíti. Számunk romantika-elméleti szövegeit FOGARASI GYÖRGY válogatta. A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG