HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 60. ÉVFOLYAM (2014)
2014 / 1. szám - Cseh dekadencia
Cseh dekadencia A dekadencia a maga idejében a diffúz jelentések egész tárházát ölelte fel: egyszerre volt a klasszikus hagyományok „hanyatlását" tételező publicisztikai elítélés kifejezése, illetve a jelentős megcsömörlött lázadás provokatív csatakiáltása. A „dekadencia" szó önmagában nem magyarázza meg az irodalomtudományban használt fogalom jelentését, hiszen ennek képletét az irodalomértés szakmai tradíciói alakították ki az elmúlt évszázadban. Mai értelmezés szerint a dekadencia fogalma annyiban határolható körül, hogy egy specifikus esztétikai-érzelmi kód rendelhető hozzá. A cseh irodalomtudomány csak a közelmúltban fedezte fel a „dekadens innováció" jelentőségét a cseh irodalmi fejlődésben. Az irányzat aranykora az 1890-es évek második felének rövid, de rendkívül intenzív periódusára esik, amikor a Moderní revue körének kiforrott esztétizmusa a stilizált álomszerűség megjelenítésére koncentrált. Ebben a felfogásban a műalkotás a szubjektum álmainak lenyomata, amelyben az érzések és gondolatok a hétköznapilag érzékelt realitáson kívül képződnek meg. Az így koncipiált művek dekadens fáradtságot, undort és illúzióvesztést fejeznek ki, de egyúttal valami paradox érzékiséget is: vágyat az új ingerek, benyomások, a mámor iránt. Az utóbbi két évtizedben a cseh dekadencia erőteljes recepciója újrarajzolta az irodalmi modernség csehországi térképét. A Helikon jelen száma, amelyet Berkes Tamás állított össze, ezt az interpretációs folyamatot kívánja bemutatni. A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG