Hadifogoly Híradó, 1994 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1994-02-01 / 1. szám

1994. február Bizottság az általunk is becsült hasonló jellegű szervezetektől elkülönítette szövetségünket. Érthetetlen számunkra, hogy a támogatás csoportosításában mi az „egészségügyi rehabilitációs, prevenciós és egészségmegőrzési tevékenységet folyatató szervezetek”státuszába soroltattunk, ahova többek között pl. a Magzatvédő Társaság, a Családalapítók, a Védőnők Egyesülete, a Rák Liga, a Nyugdíjasok Kamarája, az „Életet az éveknek” Nyugdíjasok Szövetsége vagy utolsónak, 102-iként a Drog Stop Egyesület tartozik. Ezzel szemben mindazok a társadalmi szervek, amelyek tagságát valamennyi jogszabály - törvény és rendelet - „az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottnak” minősít - többek között a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, Recski Szövetség, POFOSZ, Történelmi Igazságtétel Bizottság, Magyar Ellenállási Szövetség stb. - , az egyéb társadalmi szervek kategóriájába kerültek. Ezek a társadalmi szervek a szövetségünknek nyújtott támogatás többszörösében, annak 10-szeresében, 15-szörösében részesültek. Logikus kérdésünk volt, és marad az illetékesek felé, milyen okból, milyen célból változtatták meg 1993-ban az előző évben helyesen megállapított besorolásunkat. Feltételezzük, hogy hibánkul rótták fel, miszerint közösségünk nem csatlakozott egyetlen jelenlegi politikai irányzathoz vagy tömörüléshez. Ez valóban így van! Vezetőségünk újraalakulásunk kezdetén úgy határozott, hogy a szövetség politikailag nem kötelezi el magát semerre és senkinek, mivel nem ez a rendeltetése, nem ez a feladata. A tagok azon belül, hogy a keresztényi erkölcs és világnézet alapján állnak, és hazafias felfogásúak, különböző pártpolitikai nézeten vannak. Nem befolyásolhatjuk senkinek a véleményszabadságát, mint érdekképviseleti közösségnek nincs jogunk a tagságot azonos politikai felfogásra kényszeríteni, nevében ily módon kiállani, nyilatkozni,netalán klikkezni, klakkozni vagy éppen lobbyzni. A bizottság feltételezhetően nem gondolta át, hogy közel 1 millió volt hadifogoly a győztes hatalmak dölyfös és ördögi politikája következtében került a szögesdrótok mögé, Keleten csakúgy, mint Nyugaton. Közöttük 13-15 éves gyerekek, magyar anyák és honleányok, idős emberek. A hazából, az otthonukból elhurcolt ártatlan polgárok százezrei pusztultak el különböző fertőző betegségekben, vagy haltak nyomorultul éhen, és testük messze idegenben nyugszik jeltelen gödrökben, tömegsírokban. Akik megmaradtak, azok többségükben évekig sínylődtek, robotoltak ingyen az embertelenség és a jogtiprás vérvörös birodalmában. Ifjúságuk és erejük, szeretetük és szerelmük, reményeik és életörömük legszebb éveit rabolták el tőlük, amik többé vissza nem adhatók, és vissza nem kaphatók. Ezeknek a bajtársaknak egyre fogyatkozó soraiból tevődik össze a Hadifogoly Szövetség sokezres tábora. Elkerülte az is a Költségvetési Támogatást Koordináló Bizottság figyelmét, hogy 1945-ben hazánk területén másféltucatnyi gyűjtő- és elosztótábor működött borzalmas körülmények között. Hogy csak a legnagyobbakat említsem: Baját, Jászberényt, Ceglédet, Gödöllőt, ahol tömegével temették a holtakat, és ahonnét szállították marhavagonokban az ismeretlen messzeségbe az ország színe-javának százereit. De e szörnyű sorsnál talán még kegyetlenebb volt az 1950 végén és az ezt követő időben hazatérők kálváriája. A 6, 7, 8 éves hadifogságból hazaengedetteket a gyarmati rendszer magyar komisszárjai büntetőtáborokba terelték. A kizsigerelt veterán hadifoglyok, immár magyar rabok 1200-an végezték pl. a tiszalöki vízierőműhöz a földáttörést, a kazincbarcikai láger 1100 átminősített rabja építette fel nagyrészt az ottani vegyészeti gyárat. A megérdemelten gavalléros költségvetési támogatásban részesült recski tábor rabjainak egyesülete tanúskodhatott volna a szóban forgó bizottságnak arról, hogy mit kellett ezeknek a már előzőleg is sorsüldözött, agyontépázott bajtársaknak tovább verejtékezniük a magyar katorgán, átvészelniük az emberbőrbe bújt fenevadak iszonyatos, pokoli ketrecében a szovjet birodalomból való szabadulás után. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének a sok feltételezés és érthetetlenség közepette egyetlen támpontja mégis van a sérelmes határozat hozatalával kapcsolatban. Ez pedig az az interjú, amelyet a rádió közvetített 1993 szeptember közepén, amikor is Kondor Katalin műsorvezető kérdezgette a késő esti adásban dr. Marx bizottsági elnök urat, hogy milyen szempontok figyelembevételével, miképpen osztotta el a koordináló bizottság a társadalmi szervezetek között a támogatás összegeit. Az elnök úr emlékezetünk szerint akkor azt válaszolta, hogy tekintetbe vették a szervezet jellegét, kevésbé a működését, inkább a tevékenységét, természetesen a létszámát, és ezek súlyozását befolyásolta az, hogy a bizottság tagjai közül ki, melyik szervezetet patronálta. E tényezők vonatkozásában legyen szabad megemlítenem, hogy szövetségünknek van egy érdekes - talán példás - jellemvonása, és ez az erős összetartozás, a bajtársias szellem. Ennek a tulajdonságnak ritka érvényesülése abból ered, hogy tagságunk nagy része katona volt, közöttük sokan frontszolgálatot teljesítettek, de valamennyien - férfiak és nők - a hadifogság gyötrelmei között belenevelődtek, belekényszerültek egymás segítésébe és megbecsülésébe, úgy vélem, hogy országunkban nagyon kevés az olyan szervezet, amelyben annyi sok szegény ember van, mint a mi szövetségünkben. Az évi tagsági díjunk mindössze 120 Ft, és ennek emeléséhez az országos közgyűlés nem járult hozzá, mert tagjaink java része a létminimum körül tengeti életét. Ezek a nagyon szegény bajtársak hűséges támogatói a Hadifogoly Szövetségnek. Ilyen körülmények között csak önzetlenül szabad vezetői munkát végezni. Sem a szövetség elnöke, sem én, az elnökhelyettes tiszteletdíjat még nem fogadtunk el fennállsunk óta. "