Hadtörténelmi Közlemények, 14. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1967)
1. szám - Közlemények - [Necseporuk,] Nyecseporuk, N. A. : A magyar föld felszabadítása. – 1967. 1. sz. 106–113. p.
1944 december elején a Budapesthez vezető megközelítési útvonalakon csoportosan jöttek át hozzánk magyar katonák. Mi azzal a feladattal küldtük őket vissza, hogy beszéljenek bajtársaikkal és velük együtt jöjjenek át ismét az arcvonalon. A katonák vállalták a feladatot és eredménnyel jártak, így pl. 1944. december 16-án minden átküldött magyar katona 25—30 embert hozott át három menetszázadból, december 24-én pedig átállt hozzánk a 66. gárda lövészhadosztályhoz az 1. magyar páncélos hadosztály 1. gépesített ezrede III. zászlóaljának majdnem az egész 1. százada. 1944. december 26-án a 3. és a 2. Ukrán Front csapatai befejezték az ellenség budapesti csoportosításának bekerítését. December 27-én estére a jelzett frontok csapatai nyugatról és keletről Budapest közvetlen közelébe értek és harcokat kezdtek a város szélein. Ugyanakkor csapataink — kifejlesztve a támadást — 60 kilométernyire előrenyomultak Budapestről nyugatra és ezzel teljesen elvágták az ellenséget attól a lehetőségtől, hogy bekerített csapataiknak segítséget nyújtson, így a német hadosztályok és a fegyvereiket még le nem tett magyar egységek, amelyeket a szovjet csapatok szoros gyűrűje zárt körül Budapesten, elkerülhetetlenül szétzúzásra voltak ítélve. A szovjet főparancsnokság képviseletében a 3. Ukrán Front csapatainak parancsnoka, Tolbuhin a Szovjetunió marsallja és a 2. Ukrán Front csapatainak parancsnoka, Malinovszkij a Szovjetunió marsallja a humanitás elveitől vezérelve, a nemzetközi jogszabályoknak és a hadviselés elveinek megfelelően, 1944. december 29-én a Budapest területén bekerített ellenséges csapatok és az egész személyi állományhoz parlamentereket küldött — méltányos feltételeket tartalmazó ultimátummal. A szovjet parancsnokság az ultimátummal el akarta kerülni a felesleges vérontást, meg akarta menteni a hatalmas és szép város békés lakosságát a szenvedésektől és az áldozatoktól, úgyszintén meg akarta előzni a magyar főváros történelmi értékeinek, a művészet és kultúra emlékeinek lerombolását. . A december 28-ról 29-re virradó egész éjjel és december 29-én reggel az arcvonal peremvonaláról nagyteljesítményű szovjet hangszórók szünet nélkül sugároztak közleményt a Budapest területén bekerített ellenséges parancsnokságnak és csapatoknak. A közleményben tájékoztatták őket az ultimátumot vivő szovjet parlamenterek küldéséről, úgyszintén a német csapatok közötti elhaladásuk idejéről és útvonaláról. A Vörös Hadsereg egységei az összes arcvonalon teljesen beszüntették a tüzelést. Az ellenség szintén beszüntette a tüzet az egész arcvonalon. December 29-én reggel dermesztő csend uralkodott az egész harcmezőn. Tisztek és felderítők egy csoportjával csapataink peremvonalához mentem és láttam, hogy a németek tüzelőállásaikban fekszenek és valamire várnak. Moszkvai idő szerint 11 órakor a Duna jobb partján levő arcvonalszakaszról személygépkocsin, nagy fehér zászlóval indult az ellenség táborába Osztapenko százados parlamenter, a 316. Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntett Tyemrjuki hadosztály politikai osztályának vezető instruktora és egy tiszt. Az ellenség arcvonalát egy útkereszteződésnél, Budapestről 4 km-nyire lépték át. Innen a parlamentereket a német csapatok törzséhez szállították, ahol az ultimátumot elutasították és megtagadták bármiféle tárgyalás folytatását. A parlamenterek visszatérésekor a németek mögöttük tüzet nyitottak és Osztapenkoja századost hátlövéssel megölték. A vele együtt levő tiszt csak a véletlen szerencsének köszönhette, hogy életben maradt. Ezalatt a Duna bal partján, Pestszentlőrinc—Kispest térségében egy másik