Hadtörténelmi Közlemények, 113. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Pécs, 2000)

2. szám, melléklet: László György: A nagy háború, ahogyan most látom

átnyújtunk, tulajdonképpen nem felel meg a forrásközlés szabályainak. Mégpedig azért nem, mert az eredeti szövegen számos helyen változtatás történt. Igaz, azt is hozzá kell azonnal tenni, hogy ezeket a változtatásokat maga a levelek írója hajtotta végre, mégpe­dig az eredeti levelek megírása után nem kevesebb, mint 84 (nyolcvannégy) esztendővel! László György ugyanis egyike a legidősebb magyar állampolgároknak: ebben az eszten­dőben tölti be a 104. életévét. Magas életkora ellenére a legteljesebb szellemi frissesség­nek örvend, ezért is vállalkozhatott arra, hogy korabeli leveleit itt-ott kiigazítsa, magya­rázó betoldásokkal lássa el. Ezzel ugyan csorbult a dokumentumok eredeti forrásértéke, az eredmény azonban - a szerkesztőség vélemény szerint - kárpótol mindezért: valódi unikum jött létre azáltal, hogy valaki több, mint három emberöltő tapasztalataival a tar­solyában saját, 19 évesen írott leveleit korrigálhatta. Különös kegyeltje hát László György a sorsnak, hogy erre megadatott a lehetősége, a Hadtörténelmi Közlemények pe­dig ennek a maga nemében alighanem páratlan iratanyagnak a közlésével kíván további jó egészséget és hosszú életet az egykori első világháborús frontharcosnak. Mit kell tudni a szerzőről? 1896. augusztus 21-én született Budapesten és elsőéves műegyetemistaként, 1915 májusában vonult be önkéntesként katonai szolgálatra. A ki­képzést követően, október 3-án indult az orosz hadszíntérre, ahol egészen 1916. június 6-ig harcolt, amikor is a Bruszilov-offenzíva következtében hadifogságba került. Az 1917 októberi bolsevik forradalom után kiszabadult és jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A vi­lágháború miatt félbeszakadt egyetemi tanulmányait már a Szovjetunióban folytatta, majd 1924-es hazatérése után itthon fejezte be. Ezt követően mérnökként dolgozott, ő tervezte többek között a rákospalotai evangélikus templom héjkupoláját és az első gel­lérthegyi földalatti víztárolót. 1945 után Rákospalota újjáépítését irányította, majd az öt­venes évek elején a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított. 1955-től nyugdíjazásáig az Országos Tervhivatal főmérnöke. Közben 1956-ban (60 évesen) felsőfokú nyelvvizsgát tett oroszból és németből, és ettől kezdve szinkrontolmácsként több mint száz konferen­cián dolgozott. 1979-től 1984-ig - nyugdíjasként - még tervezési munkát végzett egy ipari szövetkezetben. Hosszú élete során számos kitüntetésben részesült. László György mai is Rákospalotán él, a kerület díszpolgára. Pollmann Ferenc — 2 —

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék