Hadtörténelmi Közlemények, 117. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2004)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Akiről nem beszélünk: Werth Henrik. I. rész. - 2004. 61. p.
Akiről nem beszélünk: Werth Henrik 67 sorait bomlasztó, átmenetinek vélt megnyilvánulásokkal, még ha rajtuk nem is uralkodtak el a kételyek. Az iskola falain belül biztosan nem, de azon kívül sem igen képezték beszélgetések és dühödt viták tárgyát a napi politika kérdései. Nemzeti hovatartozásuktól függetlenül jó okuk volt hinni a császárban és hadseregének szilárdságában, hiszen érdekük fűződött annak fennmaradásához. Ennek az ármádiának a vezérkari tisztjeivé képezték magukat, itt látták biztosítva jövőjüket. Werth nem volt politikus alkat. Számára az Osztrák-Magyar Monarchia bel- és külpolitikája volt a mérce, aminek fenntartás nélkül alárendelte magát. Ezt kívánta tőle a hadsereg, amelyre felesküdött. Ha a bécsi újságokból olvasott is a napi politikai harcokról, s kezébe került is valamilyen politikai pamflet, a számára idegen eszmék nem ragadták meg képzeletét, hatásukra nem kérdőjeleződött meg a magában felépített meglehetősen szűk horizontú, de számára biztos alapon nyugvó világ. A ki nem mondott feladat: a hadsereget alkalmassá tenni a jövő megméretéseire. Ezzel nem voltak összeegyeztethetőek holmi, a Monarchia válságát előre vetítő, ezen meditáló pacifista nézetek. Ő jó vezérkarivá akart válni. Számára Clausewitz és a kor hadtudományának más német-osztrák klasszikusai jelentették a naponta tanulmányozandó bibliát. Tanárai ezekre a tanokra alapozták a hadászati és harcászati ismereteket, melyek - a jelen gyakorlatába áttéve - gerincét képezték a hadvezetés tudományának. Az órákon tanulmányozásra és megvitatásra kerülő hadjáratok és csaták a német-porosz had- és harcvezetési gyakorlat fölényét mutatták ki számára a császár hadseregének és hadvezéreinek múlt századi bukdácsolásaival szemben. Werth Henrik hadnagy szorgalmának meglett az eredménye: 1907 nyarán „igen jó" minősítéssel, a rangsorban 30. besorolással fejezte be tanulmányait és vált vezérkari szolgálatra alkalmassá. Még 26 éves sem volt. Mint a nagyváradi 101. magyar gyalogezredben tiszt, 1907. október 31-én megkapta vezénylését vezérkari szolgálatra, és november 1-jén főhadnaggyá is előléptették. Szolgálatát 1908. május 1-jétől a székesfehérvári magyar királyi 81. honvéd gyalogdandár parancsnokság vk. tisztjeként kezdte meg. Bár mindössze másfél évig volt a dandár vezérkari tisztje, ez elégségesnek bizonyult arra, hogy felettesei felfigyeljenek rá. Az 1908. évi minősítése kétségtelenné tette, beosztásában azonnal feltalálta magát: „Mint csapattiszt igen jól megfelelt. Mint dandár vk. tiszt kitűnő képzettséggel, példás szorgalmat, fáradhatatlan kitartást, gyors és helyes harcászati felfogást tanúsított. Vezérkari testületbe helyezésre igen alkalmas. Összegyéniségénél fogva igen derék, becsvágyó, megbízható tiszt." Lóskay Gábor altábornagy, a székesfehérvári V. honvédkerület parancsnoka felfigyelt a fiatal tisztre. 1909. november 1-jétől a kerületi parancsnokság katonai osztályának vezérkari beosztott tisztjévé nevezték ki. Az őt kísérő minősítése szerint kisvezérkari utazáson igen jól megfelelt, századot igen jól vezetett. Beosztását a kerületi parancsnokságon két évig, 1911. október 31-ig töltötte be, nem kisebb sikerrel. Az 1910. évi minősítéséből idézünk: „Mint fogalmazó tiszt a ker.parságon kiválóan megfelelt. Összegyéniségénél fogva kiváló, előléptetésre méltó." A Székesfehérváron eltöltött három és fél év benyomásai és tapasztalatai meghatározóak lehettek további pályafutásában. Magánéletéről ez időből csak azt tudjuk, hogy feltételezhetően itt kötött házasságot a nála egy évvel fiatalabb Ottilie Maria Bergerrel, egy Nikolsburgból (Mikulov) származó osztrák hölggyel, akit bizonyára bécsi hadiakadémiai 5ÖStAKA Höherer Kriegsaerchiv Artilleiekurs und Kriegsschule. Klass-listender Absolenten 1902-1914. 69. fasc.