Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)
1. szám - Szemle - Stark Tamás: Magyar foglyok a Szovjetunióban (Szakály Sándor) 375-377
amelynek során a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai sok esetben egyetlen katona azonosításába is szinte már hihetetlen energiát fektetnek bele. Vitathatatlan érdeme a munkának, hogy a Szerző bemutatja a bolgár katonasírok és katonai emlékhelyek életét azok létesítésétől napjainkig, ideértve egyes temetők összevonását vagy a siklósi, majd harkányi múzeum tündöklését és hányattatását. Kibontakoznak annak körvonalai is, hogy a mindenkori politikai kurzus miként befolyásolta azok sorsát, nem feltétlenül helyeselhetően, hiszen egyfelől a hősi halott egyszerű katonákon, akik személyükben nem tehetők felelőssé a háborúért, s nem tettek mást, mint szemtől szembe harcoltak, nem etikus „elverni a port" a felelős döntéshozók helyett, másfelől a kiállítóhelyek a múlt bemutatását szolgálják, s lehet és kell is azok objektivitására törekedni, ám a történelemben mesterséges fehér foltokat teremteni a társdalom eljövendő generációival szemben elkövetett vétek. Szokatlan dolog idézetet illeszteni egy recenzióba, ám a filozófus George Santayana szavai ide kívánkoznak: „Aki nem tud emlékezni a múltra, arra van átkozva, hogy megismételje azt." Egy könyvismertetés elengedhetetlen elengedhetetlen része a bírálat. A hadtörténész Alexander Grujov művének bemutatása során legszívesebben eltekintene ettől, hiszen a munkát kifejezetten értékesnek, hasznosnak tekinti, s közben nem győzi dicsérni értékeit. A követelményeknek azonban kénytelen eleget tenni, még ha - okkal - visszafogottan is. A fentebb már említett hiányosságokon túlmenően, a hadműveleteket és a harcokat térkép és hadszíntérleírás nélkül legfeljebb azok képesek követni, akik maguk is részesei voltak azoknak, illetve akik az adott térségben laknak. A kötetben ilyeneket azonban hiába keres az olvasó. A Szerző kiválóan beszéli és használja a magyar nyelvet, s könyvében - eléggé nem dicsérhetően - néha olyan irodalmi szófordulatokat alkalmaz, amelyek még született magyar szerzőktől is szokatlanok. Ezzel együtt sem lett volna felesleges a kéziratot egy magyar nyelvi lektorral átolvastatni, ami egyébként a legtöbb magyar író kéziratára is ráférne, így semmiképpen sem e kötet szerzőjének személyes bírálata ez, sokkal inkább a kiadóé. Ugyanez mondható el egy hadtörténész lektor „szolgálatainak" igénybe vételére is. Ez esetben elkerülhető lett volna, hogy példának okáért az „Első Bolgár Hadsereg" vagy a „31. Szilisztrai gyalogezred" nagy kezdőbetűkkel, a „magyar II. hadsereg" arab helyett római hadrendi számmal írattassék, illetve hogy a hadosztály-tüzérezred „hadosztályi tüzérezred" formában szerepeljen. A rezenzens tudja, hogy „a tökéletes könyvet még nem találták fel," így be is rekeszti kifogásainak sorát - többet amúgy sem nagyon találna Alexander Grujov minden szempontból kiváló alkotásában, amelyet őszintén ajánl a szakemberek (kutatók, történészek, hadisírgondozók), tanárok, diákok, és minden érdeklődő figyelmébe. Ravasz István STARK TAMÁS MAGYAR FOGLYOK A SZOVJETUNIÓBAN Kisebbségkutatás Könyvek (Lucidus Kiadó, Budapest, 2006. 259 o.) Magyarország második világháborús embervesztesége kutatásának egyik legismertebb hazai szakembere Stark Tamás, aki immáron több mint két évtizede keresi a választ a kérdésre: vajon hányan váltak az egykori/akkori Magyarország lakosai közül - felekezeti hovatartozásra, nemzetiségre, életkorra, nemre való tekintet nélkül - a második világháború áldozataivá. A téma kutatását a rendelkezésre álló - illetve nem álló - források nem igazán könnyítik/könnyítették meg, hiszen a legtöbb esetben