Hadtörténelmi Közlemények, 121. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2008)
2. szám - Tanulmányok - Czigány István: Egy "universális ember" Tündérországban : Forgách Simon gróf főparancsnoki működése Erdélyben 326-354
Rákóczi azonban, aki az előző hónapok során az erdélyi fejedelemválasztás kapcsán Pekry Lőrinccel folytatott intrikái miatt megneheztelt Bercsényire, figyelemre sem méltatta kérését. Forgách és Bercsényi korántsem felhőtlen viszonya ismert volt a kortársak előtt. A főgenerális nem egyszer csípős megjegyzésekkel fűszerezve nyilvánított véleményt unokatestvéréről. Az egyik ilyen eset Forgách átpártolásakor, 1704 április havának első napján történt Bercsényi nagyszombati táborában, amikor a császári-királyi hadsereg tábornoki öltözékében megjelenő rokonát meglátva felkiáltott: „itt a bolond, ni, április elsején." Sértő szavait később ugyan azzal mentegette, hogy azok csak Forgách császári uniformisára vonatkoztak, de fullánkos nyelvét később sem tudta fékezni. II. Rákóczi Ferenchez írott leveleiben megbízhatatlannak, befolyásolhatónak és összeférhetetlennek tartotta rokonát: „Simkó - Simkó! Velem is összeveszett már leveleiben, megint rátért, de jó emberek vannak most mellette, lebeszélik lábáról." 14 A főgenerális - olykor nem minden alapot nélkülöző - kritikáiból persze kijutott a kuruc tábornoki kar többi tagjának is. A historikusok által már sokszor idézett levelében szarkasztikus humorral jellemezte magát és tábornoktársait. Esterházy Antalt például „rekedőnek," Károlyi Sándort „bosszankodónak," Pekry Lőrincet „sopánkodónak." Forgách Simont „rettegőnek" nevezte, saját személyéről pedig úgy vélekedett: „magam sem vagyok egy ebből is jobb a Diákné vásznánál." 1:1 Természetesen Bercsényi sem tartozott a kuruc főtisztikar közkedvelt figurái közé, amire maga is okot adott lobbanékony természetével és fullánkos nyelvével. Őt is számos kritika érte, ám ez szinte fel sem tűnt, hiszen a főtisztek és tábornokok egymás elleni intrikái, összezördülései mindennaposak voltak a kuruc hadseregben. Nem örvendett Forgách túl nagy népszerűségnek a „vitézlő rend" körében sem. Az elmúlt évtizedekben bujdosóként, kuruc felkelőként, majd Thököly Imre vitézeként szolgált katonák és tisztek szemében a „németes" hírű, sőt gyakran „német ruhában" járó Forgách, aki idegen tisztekkel és katonákkal, elsősorban németekkel vette magát körül, vörös posztónak számított. Ezt csak tetézte, hogy hadszervezési elveiben és gyakorlatában éppúgy, mint a katonák kiképzésében a „német mintát" tartotta követendőnek, és igyekezett minél több külföldi, elsősorban német katonát zsoldba fogadni. Az első hónapok harci tapasztalatain okulva Rákóczinak is azt tanácsolta, hogy csak „idegen" katonasággal lehet az ellenséggel eredményesen szembe szállni, mivel a magyarokat nehéz egyben tartani. Potyázásra alkalmasak, de az ellenség reguláris alakulataival szemben nem tudnak megállni. 16 A vitézlő rendről alkotott elítélő véleménye közismert volt, aminek, félig tréfásan, azzal adott nyomatékot, hogy a magyar katonaságot csak „respublicának" nevezete. Elképzeléseivel a kuruc tisztikar jelentős része, kiváltképp Bercsényi Miklós sem értett egyet, aki a fejedelemnek még azt is elpletykálta, hogy tábornoktársa nézetei családi perpatvart szültek, mivel „Forgách Asszonyom is jó kuruc! valóban haragszik is Urára holmi írásáért az magyar hadak ellen." 14 Bercsényi Miklós Rákóczinak, Nagyszombat, 1706. március 28. AR I/V. 73. 0. 15 Bercsényi Miklós Rákóczinak, Samarra, 1706. január 13. AR 1/ V. 10-11. o. 16 Forgách Simon Rákóczinak, Dabróka, 1704. július 7. MOL G 15 RSzk. Caps. .. Fasc. 24. 17 Bercsényi Miklós Rákóczinak, Vedred, 1704. szeptember 8. AR 1/IV. I 17. o.