Hadtudomány 4. (1994)
1994 / 2. szám - VEZETÉS - KIKÉPZÉS - Pintér István: A háborús és a békevezetésről
PINTÉR ISTVÁN: A háborús és a békevezetésről tettségén, mert anakronisztikussá válnak a szervezetbe integrálódott vagy integrálódni készülő egyének számára. A katonában és polgárban ez sokkal egyszerűbb módon merül fel: vagy menekül a hadseregből, és a nagyarányú kiáramlás erre is példa, vagy ódzkodik a hadseregtől, mint a szervezettel szembeni viszonyulásban ez megjelenik, illetve tükröződik a katonai pálya alacsony presztízsértékében. A leírt ellentmondások csak éleződni fognak a jogállamiság által kikényszerített állampolgár-katona megjelenésével, és a vezetőknek a mai paternalista alapú „gondoskodást" meghaladó jogrendszer követelményeivel összhangban kell majd biztosítaniuk a beosztottak szükségleteinek kielégítését, személyiségének védelmét. A mai feladatcentrikus magatartásnak és szervezeti rendnek ki kell egészülnie egy beosztottközpontú szervezeti beállítódással is. A fejlett országok hadseregei korábban találkoztak ezzel a problémával, így tapasztalataik példaértékek lehetnek számunkra, ha képesek leszünk szervezeti kultúránk keretei közé helyezni tapasztalataikat. A változás iránya tehát nem lehet más, mint a háborús és a békevezetés különválása, a vezetők és a beosztottak kapcsolatában az együttműködés megjelenése, a csoportdinamika és a szociálpszichológia, a humán tudományok törvényszerűségeinek érvényesülése az autoriter, a kényszerítő hatalomra építő katonai vezetői magatartásnak a rovására. A változás — az interakcióra épülő magatartás felé történő elmozdulás — rendkívül plasztikusan jelenik meg abban a Katonai pszichológia című kézikönyvben, amely ez évszázad háborúinak tapasztalataira építve foglalkozik a vezetés ilyen irányú feladataival is. A könyv arra is példa, hogyan lehet (kell) amerikai, angol, izraeli, új-zélandi kutatók munkáit összehangoltan egységes szerkezetbe foglalni. „Egyetemesíteni" a tapasztalatokat, és kiegészíteni a nemzeti kutatásokat! Ugyanakkor érdemes lenne tanulmányzni az US Army FM 22—100 Military leadership szabályzatot is, amely pontokba foglalva teszi kézzelfoghatóvá és a bürokratikus keretek között értelmezhetővé a katonai vezetés (csoportvezetés) szervezeti feladatait. A vezetés „új" felfogása A hadsereg számára a vezetés „új" felfogása meglehetősen régi alapokra helyezhető. A század 20-as éveiben jelent meg az Emberi viszonyok (Human Relations HR) tana, amely az emberi tényezőre építve máig is ható vezetéselméleti irányzat. A csoportdinamika kutatásának a kezdete Lewin, Lippit és White klasszikus kísérletéhez kapcsolódik. A vezetéselméletben korán megfogalmazódott a felismerés: ugyanazon csoport teljesítménye jelentősen függ attól, hogy vezetője hogyan viselkedik, illetve milyen a csoport együttműködése vezetőjével, a vezető szempontjából pedig rendkívül fontos a csoportban rejlő erők hasznosítása. „A csoportdinamika gyakorlati alkalmazása (vagyis a csoportdinamika technológiája) azt jelenti, hogy bizonyos célok elérése végett hasznosítjuk azokat az ismereteket, amelyek megvilágítják ezeknek az erőknek a működését." Már a kutatások sora bizonyította, hogy a vezetők és a munkacsoportok együttműködése a legérzékletesebb vezetési stílusformáló erő. A legismertebb stílustipp