Haemus, 1993 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 1. szám

ALEKSZANDAR KJOSZEV A bolgár irodalomnak nincs jövője! Radikális manifesztum A bolgár irodalomnak nem holmi apró, jelentéktelen okból kifolyólag nincs jövője, hanem abból az egyszerű, de alapvető tényből következően, hogy gyakorlatilag nem is létezik: megfosztatott ontológiai realitásától. A hitetlenkedőknek elmagyarázzuk, mit is jelent ez. Egy irodalom létezésének feltétele, hogy az írók írók, a hagyományok hagyományok, az irodalmi közélet irodalmi közélet, a művek pedig - ennek megfelelően - művek legye­nek. Ebből a szemszögből nézve a bolgár irodalom nyilvánvaló nemlétezést tanúsít. a) A bolgár író nemlétezésének módja paradox, mert a lét feletti létezéssel határos. Mindenütt másutt az író ír, itt viszont csak van. Míg külföldön az író feladata szövegek, művek alkotása, a bolgár író dolga maga az íróskodás; a szövegek létrehozása az íróléthez való kétségbevonhatatlan tartozásának csupán külső és esetleges járuléka. Ezért a bolgár író alapve­tően lét feletti létezésmódja az évforduló. b) A bolgár olvasó nem létezik. Azok az olvasók, akik csak bolgár irodalmat olvasnak, semmit sem értenek a világból, így nem is nevezhetők olvasóknak. Akik értenének belőle valamit, nem olvasnak bolgár irodalmat. Ezek olvasók ugyan, de nem bolgár olvasók. c) Az író és az olvasó kapcsolata nyilvánvalóan felbomlóban van. Miközben ír, a bolgár író így morfondírozik: „Miért is írjam tovább? Sem így, sem úgy nem fognak megérteni!” Miközben olvas, a bolgár olvasó folyton csak arra gondol: „Miért is olvassam tovább? Így is, úgy is minden világos! ” d) A bolgár irodalmárok olyan közösséget alkotnak, mely saját létezését imitálja. A szerzők, kritikusok, szerkesztők, kiadók és egyebek olyan emberekre emlékeztetnek, akiket egy roppant fontos, magasztos ügy szólított egybe, azonban titkon mindegyikőjüknek meggyőződése, hogy ez az ügy semmilyen körülmények közt nem valósítható meg éppen most és éppen ezekkel az emberekkel. A bolgár irodalmárok nemlétének megnyilatkozásai hol a védegyletek, hol a hidegháború lövész­árkainak a hangulatát idézik. e) A bolgár irodalmi hagyomány csak hivatalosan létezik: nem hivatalosan csupán olyasvalami, amit nem ismerünk, ám előszeretettel szapulunk, így a hagyomány negatív módon létezik; mindenki meggyőződése, hogy ha - bár adná Isten - mégis megszületne egy mű, az nem a hagyományból, nem is a hagyomány ellenében, hanem a hagyományon kívül jönne létre. Ez okból fenyegetőzik minden új írónemzedék azzal, hogy végre megteremti az igazi bolgár irodalmat. Senki sem tudja, beváltották-e fenyegetéseiket, mivel nincs hagyomány. f) A bolgár irodalmi közéletnek a kölcsönös megértés színte­rének kellene lennie, mint ilyen, azonban nem létezik. Ez annak köszönhető, hogy a bolgár irodalmárok különböző történelmi és földtörténeti korokban élnek: Vazov kortársai diplodocusokkal és dinoszauruszokkal, a jövő űrlényei a ’30-as évek munkásköltőivel közösködnek. Közös nyelvüket a DNS- molekula spirálja hordozza. A felsorolt okokból kifolyólag az olyan szavak, mint „közélet”, „jelenleg”, „ma”, „idén” stb. irodalmunkra vonatkoztatva értelmetlenek és határozatilag betiltandók. g) A bolgár irodalom nyelve. Ahhoz, hogy egy irodalom létrejöjjön, olyan nyelvre van szükség, mely történelmileg kialakult függőleges tagolódással, emlékezettel rendelkezik. A bolgár nyelv csak a nemzeti kulturális katasztrófákra emléke­zik. A nyelv anyagát, stílusrétegeit szétmarta a nemzet bizal­matlansága, a paródiák, gúnyolódások és a nyelvi tekintélyek hitelvesztése. A nyelv nem otthona a nemzeti létezésnek, csak ledöntött kalyiba. Úgy gondoljuk, ennyi magyarázat elegendő. Tekintettel az elmondottakra, a következő javaslattal élünk: Szükség lenne egy össznépi tollforgatógyűlés összehívására a Vitosán, az „Ophéliák” menedékháznál. A gyűlésen jelentsük be a bolgár irodalom megszűnését, melyet évszázadok óta fennálló hitelképtelensége indokol. Ugyancsak tétessék közhírré, hogy az így felszabadult értelmiségi tömegeket átirányítjuk a kultúra más, jöve­delmezőbb ágazataiba; a férfiakat éneklésre kell ösztönözni, a nők pedig iratkozzanak be művészitorna-tanfolyamokra. A művészet ezen területeinek van nemzetközi piaca. Ha kiderül, hogy előfordulnak még irodalmi bacilusokkal gyógyíthatatlanul megfertőzött egyének, őket állami pénzen idegen nyelvterületre kell kiküldeni, ahol a kellő végzettség megszerzése után az adott nyelven kezdenének írni azzal a feltétellel, hogy abból eltartják magukat, valamint visszafizetik taníttatásuk költségeit. Meg kell nekik tiltani, hogy anyanyelvükön alkossanak, ide­genforgalmi céllal vásárolják meg a régi számítógépeket, memóriájukba táplálják be a bolgár irodalom vándorsablonjait. Ily módon, amikor külföldi csoportok jönnek látogatóba, könnyen és gyorsan bemutathatók lesznek a legújabb hazai irodalmi kombinációk. Utóbbi javaslat jelentős gazdasági hasznot is hajt (különös tekintettel a honoráriumok és a pél­dányszámok megszűnésére). A gyűlés rövid zenés-irodalmi műsorral és a veterán tollfor­gatók immáron megszokott visszaemlékezéseivel záruljon. Befejezésül össznépi vigalmat és ejtőzést tervezünk. Krasztev Péter fordítása

Next