Néplap, 1946. május (3. évfolyam, 96-119. szám)

1946-05-01 / 96. szám

1I&46 KftŰjuS í% Ü^eSEMl'líl NÉPLAP3 Ha barátságról szólok a nagy Szovjetunió és a kis Magyarország között, ez nem frázis, nem propaganda! Sztálin elvtárs polszköszöntője A magyar demokrácia sorsdöntő nagy eseménye volt a magyar államférfiak moszkvai útja. A tiszteletükre adott estélyen Sztálin elvtárs mély bölcsességgel elemezte a szovjet népek és a kicsiny Magyarország őszinte barátságának lehetőségét. Sztálin elvtárs pohárköszöntőjét — amely teljes terjedelmében nem jelent meg a ma­gyar sajtóban — közöljük az alábbiakban. — Mi mindig arra törekedtünk, hogy jószomszédi viszonyt teremtsünk Magyar-Viepággal. Ez a törekvésünk független volt attól, hogy Magyarországon milyen rendszer van uralmon. Bizonyára emlékeznek rá, hogy néhány hónappal a háború előtt üdvözlés­­vágás vol a szovjet és a magyar kormány között Ugyanakkor mi visszaadtuk Magyar­­országnak azokat a zászlókat, melyeket 1848-ban a cári csapatok zsákmányoltak. A magyar kormány azonban nem sokkal később háborút üzent a Szovjetuniónak. Bennünket megtámadtak. Mit tehettünk egyebet: védekeztünk. Voronyezsnél szembe­kerültünk a magyar hadtestekkel. — Bennünket nem vezethet Magyarországgal szemben a bosszú és az ellenségesség énekne. A bosszú és az ellenségesség érzelme általában nem helyes alap a politikában. A külpolitikát realitásokra kell építeni. Amikor a háború menetében bekövetkezett a válság, a fordulópont, amikor is a németek? csillaga már hanyatlóban volt, Magyarország akkori vezetője, Horthy fegyverszünetet kért tőlünk. Mi ennek a kérelemnek eleget tettünk. Ha bennünket a bosszú és ellenségesség érzelme vezérelt volna Magyarországgal szemben, nem tettünk volna eleget ennek a kere­temnek. — Horthy nem vitte végig a dolgot, meghátrált, a németek kezébe adta magát. Magyarországon pedig új emberek jöttek, akik fordulatot teremtettek és akik a népet képviselik. Magyarország szerencséje, hogy ezek az új emberek megjelentek, mert nekik köszönheti, hogy független ország. — Nekünk nincsenek bűneink Magyarországgal szemben. A cárok Oroszorszá­­gtólak voltak. Az orosz cár 1848-ban segített a Habsburg monarchiának megfojtani a magyar forradalmat. Mi erre emlékezünk. Mi ezt nem felejtettük el. De mi azért nem vagyunk felelősek, mert az utolsó cárt az Uraiban 1920-ban agyonlőttük és ezzel keresztet kíéánie az elmúlt rendszerre. — Most mi barátságról beszélünk a Szovjetunió és Magyarország között. És ez a szó: barátság, nem frázis, nem propaganda! — Mi az oka annak, hogy a kis népek b teafámmal viseltetnek a Szovjetunó, és politikája iránt ? —­ Ennek oka mindenekelőtt a mi államunk ideológiájában rejlik, melynek alapjait Lenin rakta le. Minden nemzetnek,­­nagynak és kicsinynek van valami egyéni sajátossága, mindegyik hozzájárul obuhisával az emberi közösség kincstárának gyarapításához. Van mindegyikben valami, ami nincsen sem az­­ászban, sem az ukránban, sem más népben. A Szovjetunióban vannak nemzetek, melyek már kihalóban voltak, de amelyek új életre keltek s amelyeknek mi adtunk pl. írásjeleket. Saját ideológiánkkal kerülnénk szentbe, dezorganizá­lnáink saját pártunk sorait, ha nem­ becsülnénk a kisgépeket, ha nem tartanánk tiszteletben jogaikat és függetlenségüket, ha beleavatkoznánk a kis államok belső ügyeibe. Megtehetjük ezt ? Nem, nem tehetjük meg. Ha ezt megtennénk, magunk alatt vágnánk a fát! — A másik ok, amely arra késztet bennünket, hogy tiszteletben tartsuk a kis népek függetlenségét: saját államunk összetétele. Nézzenek végig a Szovjetunión. Itt nemcsak nagy nemzetek vannak, hanem kicsinyek is, vannak nemzetiségek, népi csoportok. Meg­­tehetjük-e mi, hogy ne számoljunk saját nemzetiségeink véleményével, mikor az országunk határain túl élő kisnemzetekhez való viszonyunkról van szó ? .Nem ! Ezt­­nem tehetjük meg, mert saját soknemzetű államunk alapját ásnánk alá !­z íme, ezek az okok, melyek megmagyarázzák, miért lehetséges igazi barátság olyan nagy hatalom, mint a Szovjetunió és olyan kis átfejti, mint Magyarország között. És ha mi barátságról beszélünk, mi ezt komolyan vesszük. Mi azt értjük rajta, hogy készek vagyunk áldozatokat is hozni ezért a barátságért, ha valaki meg akarná zavarni. Mindezek alapján mondottam, hogy ha barátságról szólek a nagy Szovjetunió és a kis Magyarország között, ez nem frázis, nem propaganda ! Ezért emelhetem nyugodt lelki­ismerettel poharamat a Szovjetunió és Magyarország barátságára. — Éljen a Szovjetunió népeinek és a demokratikus magyar Köztársaság népének barátsága ! Az elmúlt héten Budapesten ha­talmas értelmiségi hallgatóság előtt Révai József elvtárs ismertette pár­tánk évtizedes harcát a jó magyar békéért, álláspontunkat a békeelő­­készítés módjáról, követeléseink mértékéről. Előadását a magyar értelmiség színe-java hallgatta, a ctkes hallgatóság soraiban ott ült Gyöngyösi János külügyminiszter is. Révai elvtárs rámutatott arra: a moszkvai út fordulópont a magyar demokrácia történetében. Elsősor­ban azért, mert kiemelte hazánkat a­ háborús vereség és a Hitler olda­lon végzett zsoldos szolgálat okozta külpolitikai és morális elszigetelt­ségéből. A magyar béke előkészíté­sénél immár egy olyan nagyhata­lom barátságára, támogatására szá­míthatunk, amelynek döntő szava tesz a délkeleteurópai államokkal kötendő békeszerződések tárgyalá­sánál. Most, amikor békeesélyeink megjavultak — mondotta —, ne­künk, magyar kommunistáknak kö­telességünk és jogunk is ezzel a kérdéssel a nyilvánosság elé lépni. Ellenünk folyt a békeszerződés vitájával kapcsolatban a rágalom­­hadjárat, bennünket szigeteltek el a magyar közvéleményben a­­hazafiat­­lanság vádjával, nekünk kellett úszni az ár ellen. Mi megtettük ezt, harcoltunk a magyar sovinizmussal, mert tudtuk: ez a harc jó ügyért folyik, a magyar béke esélyeinek megjavítását szolgálja. Ma már a tények világánál mindenki megért­heti, hogy ezzel a harcunkkal nem­zeti érdekeket szolgáltunk. — Régi igazság­ a békét nem a békekötés pillanatában, vagy azt megelőző hetekben, hónapokban ké­szítik elő. A békekötés a háború kö­vetkezménye. A magyar békét nem­ a magyar demokrácia kor­mánya kezdte előkészíteni, nem Nagy Ferenc, Gyöngyösi János és Rákosi Mátyás, hanem Horthy, Gömbös, Bárdossy és társaik. A magyar demokrácia ezzel a béke­előkészítéssel terhelve megy a béke­­tárgyalásokra. Az igazi magyar békéért, a nemzeti érdekek érvénye­sítéséért azok harcoltak, akik kez­dettől fogva ellene fordultak ennek a háborús békeelőkészítésnek. Mi, kommunisták, nem utolsó sorban voltunk azok között, akik az ország­vesztő békeelőkészítés ellen felvet­tük a harcot. Egy évtizede harcol­tunk a nyilvánvaló magyar kataszt­rófa, a hivatalos magyar külpoli­tika ellen. Akkor is, amikor ez a külpolitika azzal takaródzott, hogy Hitler oldalán a trianoni igazság­talanságok jóvátételére törekszik. — Aki csak egy kicsit ismeri a mi pártunk történttét, annak nem kell magyarázni, hogy mi, magyar kommunisták, mindig Trianon ellen voltunk, mi Triarolzt igazságtalan békének bélyegeztük. De ugyan­akkor küzdöttünk a magyar sovi­niszták, a magyar imperialista re­­vizionizmus ellen is. Váltottuk, hogy a magyar igazságot nem az európai reakció erőivel, hanem csak az európai demokrácia erőivel lehet ér­vényre juttatni. A bécsi döntések idején rámutattunk arra, hogy ez az „országgyarapítás“ lényegében és valójában országvesztés. — De akkor is egyedül marad­tunk. A láz mindenkit elkapott — emlékezzünk az 1938-as évek dia­­o­ahnámorára — és mi neon elégté­tellel, inkább bizonyos melankóliá­val kérdezhetjük most, kinek lett igaza ? — De mi, kommunisták, még a háborúba való belépésünk után sem mondtuk azt, hogy most már min­den elveszett! A háború első évé­ben mi adtuk ki a jelszót: Magyar­­ország európai hivatása elsőnek el­szakadni Hitlertől. — Mi, magyar kommunisták, a háború egész ideje alatt arra töre­kedtünk, hogy legjobb magyar lelki­ismeretünk szerint javítsuk béke­kilátásainkat. Nem árulok ma már el titkot, ha megmondom, hogy a háború alatt működő titkos adóállo­más, a Kossuth­ rádió a MRP vezetőségének rádióállo­mása volt. Mi rámutattunk a Kossuth rádión keresztül arra is, hogyan kell végrehajtani Magyar­­ország kiugrását a német szövet­ségből. 42—43-ban kiéleződtek az ellen­tétek, Horthy Magyarországa­­ és Antone­scu fasiszta Romániája kö­zött. A Kossuth rádióban mi min­denki számára érthetően javasoltuk az akkori magyar uralkodókörök­nek: ugorjanak ki a német szövet­ségből és támadják meg fegyverrel Romániát. Ez a lépés bármilyen kockázatos lett volna is, Magyar­ország megmentését jelentette volna sőt, ami több, Erdély megnyerését. —­­ Melyik volt a hazafias párt, ki képviselte a nemzeti érdekeket, mi, vagy ők ? Ki akarta jobban, előké­szíteni a magyar békét- Horthyék vagy mi, kommunisták ? Nem raj­tunk múlt, hogy utolsónak marad­tunk a csatlósok között. De mi, kommunisták, mégse mondtuk, hogy minden elveszett. A felszabadulás után is hirdettük: sok mindent jóvátehetünk abból, amit elmulasz­tottunk. — A mi harcunknak a magyar sovinizmus ellen két célja volt. Az egyik: kigyógyítani a nem­zetet a káros és vészes illúziókból, megmagyarázni neki, hogy elvesz­tettük a háborút, ráébreszteni a való helyzetre. A második fő célunk az volt, hogy a sovinizmus elleni harcunkkal bebizonyítsuk: a mai Magyarország nem azonos a régi Magyarországgal. Legdöntőbb éte­­lünk a béketárgyalásokon az lesz, hogy a magyar demokrácia nem az, ami a régi Magyarország volt, ezt a Magyarországot ne tegyék telje­sen felelőssé Horthyék és Szálasiék bűneiért. — Ugyanez áll harcunkra a belső reakció ellen. Akárhány vágón bé­­keelőkészítő irománynál többet ért ez a harc a régi rendszer maradvá­nyai ellen. A választások után érez­hetően megromlott velünk szemben a külpolitikai atmoszféra. Ennek oka az volt, hogy a választások eredményeképpen a magyar belpo­litikai fejlődés olyannak mutatko­zott, mintha a­ demokrácia erői gyengék lennének és a magyar de­mokráciát eldöntené a reakció hul­lámai. Ekkor még Tito marsall is aki pedig jószívvel viszonylott a magyar kérdésekhez, kedvezőtlenül nyilatkozott rólunk. Most, a moszk­vai út Sztálin generalisszimusz ba­rátságos politikai megnyilatkozását hozta meg. Ez az eredmény köszön­hető a magyar demokratikus koalí­ció egységének is, de legalább olyan mértékben köszönhető annak, hogy az idén márciusban a munkáspár­tok a magyar demokrácia balszár­nyán megmutatták, hogy demokra­tikus erőink elevenek, mindenki megbízhat a magyar demokrácia jö­vőjében és fejlődésében. — Most, hogy kedvezőbb körül­mények között foglalkozhatunk a közvetlen békeel­őkészí­téssel, két dolgot kell tisztáznunk. —­ Az első kérdés: követelhetjük-e azt, amit minden magyar szeretne: adják vissza a magyarlakta terüle­teket ? He­yezked­hetünk-e az etnográfiai elvek alapjára, függetlenül attól, hogy az melyik országot érinti ? Nem, etno­gráfiai alapra nem helyezk­edha­­tü­nk. A tényt, hogy Magyarország Hitler mellett harcolt, meg nem tör­téntté tenni lehetetlen. Ha erre az alapra helyezkednénk, ellenünk irá­nyuló szövetségbe, új kisantaniára kovácsolnánk a szomszéd országo­kat. A második kérdés: kinek a tá­mogatását kell elsősorban megnyer­nünk ? A mi válaszunk: a szomszéd népekre, a nagyhatalmak között el­sősorban a Szovjetunióra kel tá­maszkodnunk. Azok, akik azt re­mélnék, hogy messzebbmenő maxi­mális követeléseink eléréséhez nyu­gatról kapunk segítséget, öngyilkos politikát folytatnának. Egyik heti­lapunk szopta ki az útjából azt, hogy a magyar kormány valamiféle ajánlatot kapott nyugatról az etno­gráfiai határokat illetően. Ebből egyetlen szó sem igaz, ez a magyar közvélemény megmérgezési kísértete reakciós belpolitikai célok érdeké­ben. A tény az, hogy az angolszász nagyhatalmaktól semmiféle bátorí­tást arra, hogy területi igényekkor léphetnénk fel a béketárgyalásokon Csehszlovákiával szemben, nemcsak, hogy nem kaptunk, de az ellenke­­zőjét kaptuk ! A magyar békeelőkészítésnek két kérdésre kell összpontosulnia. Az egyik: mindent el kell követnünk a szomszédos országok területén ért a magyar kisebbségek egyenjogúságá­nak, nemzeti fejlődésük feltételeinek biztosítására. A másik: a realitások álal vont határokon belül, abban az irányban és olyan mértékbe­n, ahol és amennyire lehet, fel kell lépnünk egyéb igényekkel is. Jugo­szláviával szemben, amely a legké­­sőbb magatartást tanúsította a há­borúban, nincsenek és nem is lehet­nek területi igényeink. Csehszlová­kiával szemben koncentrálnunk kell erőfeszítéseinket a Szlovákiában élő több mint félmillió magyarság em­beri létének, nemzeti egyenjogúsá­gának biztosítására. Ebből nem en­gedhetünk és el kell érnünk azt, hogy a népcsere után ottmaradó magyarság jogait magában a nem­zetközi jogban biztosítsák. Csehszlo­vákia területi integritását az angol­szász hatalmakkal és a Szovjetunió­val a háború alatt kötött szerződé­sek szavatolták. Nem léphetünk fel vele szemben visszacsatolási, vagy akár csak határkiigazítási igények­kel sem. De mi, kommunisták vol­tunk az elsők, akiik kézbevettük a szlovákiai magyarság ügyét. Pár­tunk vezére, Rákosi Mátyás Tito marsalllcal járt ebben az ügyben és közbenjárt ott a szlovákiai magyar­ság érdekében. Hozzátehetem: nem sikertelenül. Ezután Révai elvtárs megemléke­zett a román demokráciáról, amely­­lyel viszonyunk jó és barátságos. — Elképzelhető egy olyan állás­pont, amely kevesli e reális béke­­célokat és azt javasolja: helyezked­jünk a nemzeti intranzigencia állás­pontjára, fenntartva igényeinket a­­jövőre. Ez nem nemzeti külpolitika lenne, hanem donquijoteizmus. Mi nem „dupla vagy semmit“ akarunk, hanem valamit és ezt úgy akarjuk, hogy szilárdan megalapozzuk a du­­navölgyi népek jószomszédságát, ba­rátságát. Egy a fontos: a határon­­tinli magyarok ne nemzetietlened­je­nek el, ne szakadjanak el tőlünk létekben, kultúrában. Ezután Révai elvtárs a magyar kormányférfiaknak, különösen Nagy Ferencnek és Gyöngyösi Jánosnak érdemeit méltatta a moszkvai úttal kapcsolatban. De azt hiszem — mondotta —, s nem kisebbíti az ő ér­demeiket, ha emlékeztetek arra, hogy volt még valaki, akinek nagy­­része van a delegáció sikerében, aki most nem volt Moszkvában, és ez pártunk vezére, Rákosi Mátyás. A Kommunista Párt a maga nemzet­közi kapcsolatait, a maga nem mai keletű elvtársi és baráti kapcsolatait a Szovjetunió vezetőivel, elsősorban Sztálininál, a haza szolgálatába, a magyar ügy szofistába állítja. A Magyar Kommunista Párt állásfoglalása a béke ügyében Révai József nagyjelentőségű előadása

Next