Néplap, 1946. május (3. évfolyam, 96-119. szám)
1946-05-01 / 96. szám
1I&46 KftŰjuS í% Ü^eSEMl'líl NÉPLAP3 Ha barátságról szólok a nagy Szovjetunió és a kis Magyarország között, ez nem frázis, nem propaganda! Sztálin elvtárs polszköszöntője A magyar demokrácia sorsdöntő nagy eseménye volt a magyar államférfiak moszkvai útja. A tiszteletükre adott estélyen Sztálin elvtárs mély bölcsességgel elemezte a szovjet népek és a kicsiny Magyarország őszinte barátságának lehetőségét. Sztálin elvtárs pohárköszöntőjét — amely teljes terjedelmében nem jelent meg a magyar sajtóban — közöljük az alábbiakban. — Mi mindig arra törekedtünk, hogy jószomszédi viszonyt teremtsünk Magyar-Viepággal. Ez a törekvésünk független volt attól, hogy Magyarországon milyen rendszer van uralmon. Bizonyára emlékeznek rá, hogy néhány hónappal a háború előtt üdvözlésvágás vol a szovjet és a magyar kormány között Ugyanakkor mi visszaadtuk Magyarországnak azokat a zászlókat, melyeket 1848-ban a cári csapatok zsákmányoltak. A magyar kormány azonban nem sokkal később háborút üzent a Szovjetuniónak. Bennünket megtámadtak. Mit tehettünk egyebet: védekeztünk. Voronyezsnél szembekerültünk a magyar hadtestekkel. — Bennünket nem vezethet Magyarországgal szemben a bosszú és az ellenségesség énekne. A bosszú és az ellenségesség érzelme általában nem helyes alap a politikában. A külpolitikát realitásokra kell építeni. Amikor a háború menetében bekövetkezett a válság, a fordulópont, amikor is a németek? csillaga már hanyatlóban volt, Magyarország akkori vezetője, Horthy fegyverszünetet kért tőlünk. Mi ennek a kérelemnek eleget tettünk. Ha bennünket a bosszú és ellenségesség érzelme vezérelt volna Magyarországgal szemben, nem tettünk volna eleget ennek a keretemnek. — Horthy nem vitte végig a dolgot, meghátrált, a németek kezébe adta magát. Magyarországon pedig új emberek jöttek, akik fordulatot teremtettek és akik a népet képviselik. Magyarország szerencséje, hogy ezek az új emberek megjelentek, mert nekik köszönheti, hogy független ország. — Nekünk nincsenek bűneink Magyarországgal szemben. A cárok Oroszországtólak voltak. Az orosz cár 1848-ban segített a Habsburg monarchiának megfojtani a magyar forradalmat. Mi erre emlékezünk. Mi ezt nem felejtettük el. De mi azért nem vagyunk felelősek, mert az utolsó cárt az Uraiban 1920-ban agyonlőttük és ezzel keresztet kíéánie az elmúlt rendszerre. — Most mi barátságról beszélünk a Szovjetunió és Magyarország között. És ez a szó: barátság, nem frázis, nem propaganda! — Mi az oka annak, hogy a kis népek b teafámmal viseltetnek a Szovjetunó, és politikája iránt ? — Ennek oka mindenekelőtt a mi államunk ideológiájában rejlik, melynek alapjait Lenin rakta le. Minden nemzetnek,nagynak és kicsinynek van valami egyéni sajátossága, mindegyik hozzájárul obuhisával az emberi közösség kincstárának gyarapításához. Van mindegyikben valami, ami nincsen sem azászban, sem az ukránban, sem más népben. A Szovjetunióban vannak nemzetek, melyek már kihalóban voltak, de amelyek új életre keltek s amelyeknek mi adtunk pl. írásjeleket. Saját ideológiánkkal kerülnénk szentbe, dezorganizálnáink saját pártunk sorait, ha nem becsülnénk a kisgépeket, ha nem tartanánk tiszteletben jogaikat és függetlenségüket, ha beleavatkoznánk a kis államok belső ügyeibe. Megtehetjük ezt ? Nem, nem tehetjük meg. Ha ezt megtennénk, magunk alatt vágnánk a fát! — A másik ok, amely arra késztet bennünket, hogy tiszteletben tartsuk a kis népek függetlenségét: saját államunk összetétele. Nézzenek végig a Szovjetunión. Itt nemcsak nagy nemzetek vannak, hanem kicsinyek is, vannak nemzetiségek, népi csoportok. Megtehetjük-e mi, hogy ne számoljunk saját nemzetiségeink véleményével, mikor az országunk határain túl élő kisnemzetekhez való viszonyunkról van szó ? .Nem ! Eztnem tehetjük meg, mert saját soknemzetű államunk alapját ásnánk alá !z íme, ezek az okok, melyek megmagyarázzák, miért lehetséges igazi barátság olyan nagy hatalom, mint a Szovjetunió és olyan kis átfejti, mint Magyarország között. És ha mi barátságról beszélünk, mi ezt komolyan vesszük. Mi azt értjük rajta, hogy készek vagyunk áldozatokat is hozni ezért a barátságért, ha valaki meg akarná zavarni. Mindezek alapján mondottam, hogy ha barátságról szólek a nagy Szovjetunió és a kis Magyarország között, ez nem frázis, nem propaganda ! Ezért emelhetem nyugodt lelkiismerettel poharamat a Szovjetunió és Magyarország barátságára. — Éljen a Szovjetunió népeinek és a demokratikus magyar Köztársaság népének barátsága ! Az elmúlt héten Budapesten hatalmas értelmiségi hallgatóság előtt Révai József elvtárs ismertette pártánk évtizedes harcát a jó magyar békéért, álláspontunkat a békeelőkészítés módjáról, követeléseink mértékéről. Előadását a magyar értelmiség színe-java hallgatta, a ctkes hallgatóság soraiban ott ült Gyöngyösi János külügyminiszter is. Révai elvtárs rámutatott arra: a moszkvai út fordulópont a magyar demokrácia történetében. Elsősorban azért, mert kiemelte hazánkat a háborús vereség és a Hitler oldalon végzett zsoldos szolgálat okozta külpolitikai és morális elszigeteltségéből. A magyar béke előkészítésénél immár egy olyan nagyhatalom barátságára, támogatására számíthatunk, amelynek döntő szava tesz a délkeleteurópai államokkal kötendő békeszerződések tárgyalásánál. Most, amikor békeesélyeink megjavultak — mondotta —, nekünk, magyar kommunistáknak kötelességünk és jogunk is ezzel a kérdéssel a nyilvánosság elé lépni. Ellenünk folyt a békeszerződés vitájával kapcsolatban a rágalomhadjárat, bennünket szigeteltek el a magyar közvéleményben ahazafiatlanság vádjával, nekünk kellett úszni az ár ellen. Mi megtettük ezt, harcoltunk a magyar sovinizmussal, mert tudtuk: ez a harc jó ügyért folyik, a magyar béke esélyeinek megjavítását szolgálja. Ma már a tények világánál mindenki megértheti, hogy ezzel a harcunkkal nemzeti érdekeket szolgáltunk. — Régi igazság a békét nem a békekötés pillanatában, vagy azt megelőző hetekben, hónapokban készítik elő. A békekötés a háború következménye. A magyar békét nem a magyar demokrácia kormánya kezdte előkészíteni, nem Nagy Ferenc, Gyöngyösi János és Rákosi Mátyás, hanem Horthy, Gömbös, Bárdossy és társaik. A magyar demokrácia ezzel a békeelőkészítéssel terhelve megy a béketárgyalásokra. Az igazi magyar békéért, a nemzeti érdekek érvényesítéséért azok harcoltak, akik kezdettől fogva ellene fordultak ennek a háborús békeelőkészítésnek. Mi, kommunisták, nem utolsó sorban voltunk azok között, akik az országvesztő békeelőkészítés ellen felvettük a harcot. Egy évtizede harcoltunk a nyilvánvaló magyar katasztrófa, a hivatalos magyar külpolitika ellen. Akkor is, amikor ez a külpolitika azzal takaródzott, hogy Hitler oldalán a trianoni igazságtalanságok jóvátételére törekszik. — Aki csak egy kicsit ismeri a mi pártunk történttét, annak nem kell magyarázni, hogy mi, magyar kommunisták, mindig Trianon ellen voltunk, mi Triarolzt igazságtalan békének bélyegeztük. De ugyanakkor küzdöttünk a magyar soviniszták, a magyar imperialista revizionizmus ellen is. Váltottuk, hogy a magyar igazságot nem az európai reakció erőivel, hanem csak az európai demokrácia erőivel lehet érvényre juttatni. A bécsi döntések idején rámutattunk arra, hogy ez az „országgyarapítás“ lényegében és valójában országvesztés. — De akkor is egyedül maradtunk. A láz mindenkit elkapott — emlékezzünk az 1938-as évek diaoahnámorára — és mi neon elégtétellel, inkább bizonyos melankóliával kérdezhetjük most, kinek lett igaza ? — De mi, kommunisták, még a háborúba való belépésünk után sem mondtuk azt, hogy most már minden elveszett! A háború első évében mi adtuk ki a jelszót: Magyarország európai hivatása elsőnek elszakadni Hitlertől. — Mi, magyar kommunisták, a háború egész ideje alatt arra törekedtünk, hogy legjobb magyar lelkiismeretünk szerint javítsuk békekilátásainkat. Nem árulok ma már el titkot, ha megmondom, hogy a háború alatt működő titkos adóállomás, a Kossuth rádió a MRP vezetőségének rádióállomása volt. Mi rámutattunk a Kossuth rádión keresztül arra is, hogyan kell végrehajtani Magyarország kiugrását a német szövetségből. 42—43-ban kiéleződtek az ellentétek, Horthy Magyarországa és Antonescu fasiszta Romániája között. A Kossuth rádióban mi mindenki számára érthetően javasoltuk az akkori magyar uralkodóköröknek: ugorjanak ki a német szövetségből és támadják meg fegyverrel Romániát. Ez a lépés bármilyen kockázatos lett volna is, Magyarország megmentését jelentette volna sőt, ami több, Erdély megnyerését. — Melyik volt a hazafias párt, ki képviselte a nemzeti érdekeket, mi, vagy ők ? Ki akarta jobban, előkészíteni a magyar békét- Horthyék vagy mi, kommunisták ? Nem rajtunk múlt, hogy utolsónak maradtunk a csatlósok között. De mi, kommunisták, mégse mondtuk, hogy minden elveszett. A felszabadulás után is hirdettük: sok mindent jóvátehetünk abból, amit elmulasztottunk. — A mi harcunknak a magyar sovinizmus ellen két célja volt. Az egyik: kigyógyítani a nemzetet a káros és vészes illúziókból, megmagyarázni neki, hogy elvesztettük a háborút, ráébreszteni a való helyzetre. A második fő célunk az volt, hogy a sovinizmus elleni harcunkkal bebizonyítsuk: a mai Magyarország nem azonos a régi Magyarországgal. Legdöntőbb ételünk a béketárgyalásokon az lesz, hogy a magyar demokrácia nem az, ami a régi Magyarország volt, ezt a Magyarországot ne tegyék teljesen felelőssé Horthyék és Szálasiék bűneiért. — Ugyanez áll harcunkra a belső reakció ellen. Akárhány vágón békeelőkészítő irománynál többet ért ez a harc a régi rendszer maradványai ellen. A választások után érezhetően megromlott velünk szemben a külpolitikai atmoszféra. Ennek oka az volt, hogy a választások eredményeképpen a magyar belpolitikai fejlődés olyannak mutatkozott, mintha a demokrácia erői gyengék lennének és a magyar demokráciát eldöntené a reakció hullámai. Ekkor még Tito marsall is aki pedig jószívvel viszonylott a magyar kérdésekhez, kedvezőtlenül nyilatkozott rólunk. Most, a moszkvai út Sztálin generalisszimusz barátságos politikai megnyilatkozását hozta meg. Ez az eredmény köszönhető a magyar demokratikus koalíció egységének is, de legalább olyan mértékben köszönhető annak, hogy az idén márciusban a munkáspártok a magyar demokrácia balszárnyán megmutatták, hogy demokratikus erőink elevenek, mindenki megbízhat a magyar demokrácia jövőjében és fejlődésében. — Most, hogy kedvezőbb körülmények között foglalkozhatunk a közvetlen békeelőkészítéssel, két dolgot kell tisztáznunk. — Az első kérdés: követelhetjük-e azt, amit minden magyar szeretne: adják vissza a magyarlakta területeket ? Heyezkedhetünk-e az etnográfiai elvek alapjára, függetlenül attól, hogy az melyik országot érinti ? Nem, etnográfiai alapra nem helyezkedhatünk. A tényt, hogy Magyarország Hitler mellett harcolt, meg nem történtté tenni lehetetlen. Ha erre az alapra helyezkednénk, ellenünk irányuló szövetségbe, új kisantaniára kovácsolnánk a szomszéd országokat. A második kérdés: kinek a támogatását kell elsősorban megnyernünk ? A mi válaszunk: a szomszéd népekre, a nagyhatalmak között elsősorban a Szovjetunióra kel támaszkodnunk. Azok, akik azt remélnék, hogy messzebbmenő maximális követeléseink eléréséhez nyugatról kapunk segítséget, öngyilkos politikát folytatnának. Egyik hetilapunk szopta ki az útjából azt, hogy a magyar kormány valamiféle ajánlatot kapott nyugatról az etnográfiai határokat illetően. Ebből egyetlen szó sem igaz, ez a magyar közvélemény megmérgezési kísértete reakciós belpolitikai célok érdekében. A tény az, hogy az angolszász nagyhatalmaktól semmiféle bátorítást arra, hogy területi igényekkor léphetnénk fel a béketárgyalásokon Csehszlovákiával szemben, nemcsak, hogy nem kaptunk, de az ellenkezőjét kaptuk ! A magyar békeelőkészítésnek két kérdésre kell összpontosulnia. Az egyik: mindent el kell követnünk a szomszédos országok területén ért a magyar kisebbségek egyenjogúságának, nemzeti fejlődésük feltételeinek biztosítására. A másik: a realitások álal vont határokon belül, abban az irányban és olyan mértékben, ahol és amennyire lehet, fel kell lépnünk egyéb igényekkel is. Jugoszláviával szemben, amely a legkésőbb magatartást tanúsította a háborúban, nincsenek és nem is lehetnek területi igényeink. Csehszlovákiával szemben koncentrálnunk kell erőfeszítéseinket a Szlovákiában élő több mint félmillió magyarság emberi létének, nemzeti egyenjogúságának biztosítására. Ebből nem engedhetünk és el kell érnünk azt, hogy a népcsere után ottmaradó magyarság jogait magában a nemzetközi jogban biztosítsák. Csehszlovákia területi integritását az angolszász hatalmakkal és a Szovjetunióval a háború alatt kötött szerződések szavatolták. Nem léphetünk fel vele szemben visszacsatolási, vagy akár csak határkiigazítási igényekkel sem. De mi, kommunisták voltunk az elsők, akiik kézbevettük a szlovákiai magyarság ügyét. Pártunk vezére, Rákosi Mátyás Tito marsalllcal járt ebben az ügyben és közbenjárt ott a szlovákiai magyarság érdekében. Hozzátehetem: nem sikertelenül. Ezután Révai elvtárs megemlékezett a román demokráciáról, amelylyel viszonyunk jó és barátságos. — Elképzelhető egy olyan álláspont, amely kevesli e reális békecélokat és azt javasolja: helyezkedjünk a nemzeti intranzigencia álláspontjára, fenntartva igényeinket ajövőre. Ez nem nemzeti külpolitika lenne, hanem donquijoteizmus. Mi nem „dupla vagy semmit“ akarunk, hanem valamit és ezt úgy akarjuk, hogy szilárdan megalapozzuk a dunavölgyi népek jószomszédságát, barátságát. Egy a fontos: a határontinli magyarok ne nemzetietlenedjenek el, ne szakadjanak el tőlünk létekben, kultúrában. Ezután Révai elvtárs a magyar kormányférfiaknak, különösen Nagy Ferencnek és Gyöngyösi Jánosnak érdemeit méltatta a moszkvai úttal kapcsolatban. De azt hiszem — mondotta —, s nem kisebbíti az ő érdemeiket, ha emlékeztetek arra, hogy volt még valaki, akinek nagyrésze van a delegáció sikerében, aki most nem volt Moszkvában, és ez pártunk vezére, Rákosi Mátyás. A Kommunista Párt a maga nemzetközi kapcsolatait, a maga nem mai keletű elvtársi és baráti kapcsolatait a Szovjetunió vezetőivel, elsősorban Sztálininál, a haza szolgálatába, a magyar ügy szofistába állítja. A Magyar Kommunista Párt állásfoglalása a béke ügyében Révai József nagyjelentőségű előadása