Néplap, 1948. március (5. évfolyam, 52-73. szám)
1948-03-02 / 52. szám
1943 MÁRCIUS 2. KEDD Egyhangú határozattal belépett a KISOSz-ba a Kereskedő Társulat Általános érdeklődés mellett zajlott le a Kereskedő Társulat vasárnapi közgyűlése. Az egész közgyűlés menete igazolta,, hogy a békés megegyezés lehetősége elképzelhető és a debreceni kereskedők kívánságavolt. A közgyűlést Kardos Zoltán elnök nyitotta meg, majd Leitner Jenő ügyvezető ismertette a közgyűlés célját. Megérett a helyzet arra — mondotta — hogy az érdekvédelmi egység létre jöjjön. Ennek megfelelően szükségessé vált az alapszabály módosítása is, mivel a KOKSz-ból kiválnak és a vezetőség létszámát is felemelik. A közgyűlés frappáns tetszésnyilvánítása mellett elfogadta a módosítást és egyhangú lelkesedéssel választotta meg a tisztikar kiegészítéseképpen Gulyás Ferencet ügyvezetőnek, Vágó Sándort, Balla Balázst és Kelemen Antalt alelnöknek. Háznagy Gömöri Ernő, a közművelődési bizottság elnöke Farkas Lajos, a vigalmi bizottság elnöke Króh Klára lett. Megválasztotta a közgyűlés a 27 tagú választmányt is, majd egyhangú lelkesedéssel fogadták azt a javaslatot, hogy táviratban értesítsék a KOKSz volt vezetőségét, a KISOSz központját és Komnenov Pál országos elnököt arról, hogy a debreceni Kereskedő Társulat egyhangú határozattal kilépett a KOKSz-ból és a jövőben a KISOSz keretén belül, mint annak tiszántúli kerülete fog működni. Értesítik erről Rónai Sándor kereskedelmi minisztert is. A közgyűlés határozatával érvénybe lép az a megállapodás, melyet a KISOSz és a Kereskedő Társulat vezetői szombaton megfogalmaztak. Ezek szerint a Társulat munkáját a KISOSz szellemében és célkitűzéseinek megfelelően fogja végezni. A kiskereskedők érdekeit tartja elsősorban szem előtt és a KISOSz titkárát, Doros Endrét állítja be erre a vonalra. A Társulat felülvizsgálja tisztségviselőit, a népi demokrácia követelményeinek szempontjából. A nagyjelentőségű eseményt, mely valóban új szellemet van hivatva bevinni a Kereskedő Társulat patinás, nemes tradícióval teli de bizonyos tekintetben a haladás mellett elmaradt tevékenységébe, Vágó Sándor alelnök méltatta először. Utána Gulyás Ferenc,az új ügyvezető tartott rövid beszédet általános tetszés mellett, melyben vázolta az új feladatokat. Különösen kiemelte Kardos Zoltán, a köztiszteletben álló elnök érdemét, aki a legnagyobb megértést tanúsította a tárgyalások folyamán. Megköszönte a maga és az újonnan megválasztottak nevében az irántuk megnyilvánult bizalmat és arra kérte a kereskedőket, hogy együtt dolgozva továbbra is erős pillérei maradjanak haladó és fejlődő hazánknak. Kardos Zoltán elnök zárszavával ért véget a közgyűlés. A Kereskedő Társulat, melynek kebelén belül a nagykereskedők külön csoportban foglalnak helyet, minden bizonnyal eredményesebb munkát tud kifejteni, miután egységes szellem érvényesül a vezetésben. De nem kis mértékben azért is, mert olyan demo- hogy a kiskereskedői érdekek kratikus erők kaptak helyet a ve-1 védelme biztos kezekben van vezetésben, akik bebizonyították,óluk. Szép férfi ruhákat Tavaszi kabátokat Fiúruhákat Ballon és esőkabátokat Szántó-ut CSAPÓ UTCA 8 Külön ufiszobaság NÉPLAP Azonnali hatállyal szabadságolták az állami gimnázium három tanárát Dr. Gacsályi Sándor tankerületi főigazgató a Fazekas Mihály állami gimnázium több tanára és általában a gimnázium ellen vizsgálatot rendelt el. A főigazgató maga vizsgálta át az iskolában tartott közvéleménykutatás eredményeit mutató íveket és megállapította, hogy nyolcvan százalékban kifogástalan demokratikus nevelésről és felfogásról tanúskodnak s egészen kis százalékban akadnak olyan válaszok, amelyek joggal kifogásolhatók. Az eredmény még súlyosabbá teszi a „Néplap” által említett reakciós tanárok bűneit, mert destrukciójukkal a tanári kar többségének becsületes nevelőmunkáját akadályozták. Egyébként Kovács Béla igazgatóhelyettest és Bassa János tanárt a tankerületi főigazgató azonnali hatállyal szabadságolta. Kiss József tanárt szintén szabadságolták. Mint értesültünk, illetékes tanügyi hatóságok Debrecen közoktatásügyi vonalán alapos vizsgálatokat tartanak, hogy minden olyan kísérletet, amely az ifjúságot helytelen irányba akarja nevelni és a népi demokráciával akarja szembeállítani, megakadályozzanak. A jó szakszervezeti munka eredménye Nagyrészt kommunistákat választottak a bőrösök és vasasok vezetőségükbe A bőripari munkások vasárnapi tisztújító közgyűlésén Rózsa Lajos elnöki megnyitója után a bőripari munkások dalköre Komáromi József karnagy vezényletével elénekelte a Himnuszt és az Internacionálét- Heise Mária Adytól, Pöstyéni Sándor és Orosz Mihály József Attilától szavaltak el egy-egy verset. Papp Antal, Oláh Erzsébet zongorakiséreivelt Sereiczi József szaktárs „Néhány ezer év előtt“ című szerzeményét dalolta el A pénztáros, majd Rössier József titkár beszámolója után a közgyűlés a régi vezetőségnek a címenevényt megadta. Rössier beszámolójából kiderült, hogy a bőripari munkások szakszervezete tavalyi 310-ről 482-re gyarapodot. A szakmai szervezettség már elérte az 52 százalékot. Hozzászólások után Prózsa Lajosné besámol a bőripari munka" sokszakszervezete női csoportjának teaeszélyéről, melyet a tiszai árvízkárosultak javára adtak- 2000 forint tiszta jövedelmét eljuttatták az - be", ők esőkhez Csákó Mihály országos titkár válaszolt a felszólalásokra. A szakszervezet ma gyökeresen más politikát folytat — mondtta —, mint a multban, mert gyökeresen más a politikai helyzet. Ma a szakszervezetek célja, nem a nagyobb bér kiharcolása, hanem a többtermelés, mert ezzel emelsztjük a dolgozók életszínvonalát. A bőriparra különleges feladat hárul: nyersanyaggal el kell lássa magát- kivitellel kell biztosítania a nyersanyag behozatalát. Tehát jobb munka kell, minőségi termelés,Csákó Mihály beszéde után kihirdették a titkos választás eredményét. Elnök: Rózsa Lajos, alelnök: Dobi Mihály, Gergey Viktor, Felügyelőbizottság: Fehér Lászlóné, Forró Imre, Rácz Gyula, Tóth Mihály, Wächter János, választmány: Bordás Sándor, Fazekas József, Gacsárdi István, Hajdú Róza, Hécser Léván, Juhász Ferenc, Kecskemét Eszter, Kan Szabó György, Mészáros Mihály, Nagy Gábor, Némethi József, Papp József Pogácsás Antal, Rebek István, Szabó József, Szalmán László, pótválasztmány: Szőcs János, Tasnádi Elek, Túri Imre, Magyar Katalin és Molnár Lajos. A debreceni vasas szakszervezet vasárnapi közgyűlésén új tisztikart választott. Elnök Tóth Mihály, az elnökök: Weisz Gyula és Tollas Sándor letek Ellenőrök: Ökrös István, Lajos József és Lőrinc József pénztárossá, Baumgarner Zoltán, Zsákai Béla és Lámfalvi Mihályt választotta meg a közgyűllés. Jegyző Fodor Sándor és Porkoláb Katalin, könyvtáros Szatmári Tibor, Biri János és Petőfi Istvánn lettek- Ezenkívül még 22 tagú választmányt választottak- Az új termésből akarják fizetni az új gazdák a zöldhitelt Sok panasz hangzott el az UFOSz tisztújító közgyűlésén. Sérelmezték a vetőmag drágasága, és főleg azt, hogy a vetőmag legtöbbször rossz minőségű- Sokalták a szántási és zöldhitelre folyósított összegek magas kamatlábát. Több felszólaló elmondta, hogy a " elő" magot pesóval és kövekkel keverék az elmúlt két évben- Ha ilyen vetőmagot kapnak az újgazdák, nem várható az idén sem jó termés. A panaszok valóban jogosak, rámutatott erre Skara József, az UFOSz megyei elnöke és Grandpierre Lajos a „Néplap“ munkatársa is-A közgyűlés egyhangúlag azt kivárnja, hogy a zöldhitel visszafizetését halasszák el az új termés betakarításéig. Akkor minden bizonnyal vissza fogják fizetni Az UFOSz debreceni szervezete tavaly júliusban és augusztusban több, mint 600 pár olcsó bakancsa osztott ki tagjainak, holott a taglétszám csak 364 volt- 700 tag kapott fel" mutatványt A szervezet javaslata alapján a javasolt 312 személy közül 182 főkú juttatásban részesült Sok esetben az UFOSz derítette ki, a háborús bűnösök még igénybe nem vett birokainak hollétét is így 5 birtokot osztottak fel az UFOSz felterjesztése alapján. Hosszú vita után megválasztották az elnökséget. Elnökké Czifra Sándor és Gyuris János közül az utóbbit választották meg- Alelnök lett szótöbbséggel Varga Gábor, jegyző Skara József, pénztáros Molnár János ellenőr Ecsedi Jó" z-'ef, vezetőségi póttagok Megyeri Zsigmond és Zabolai Sandárné Visszatesző volt, hogy Kónya László a Nemzeti Paraszt Párvolt megyei titkára pártjának ■tagja Győrfi János mellett beszédet tartott. Pedig az UFOSz pártonkívüli tervezet és a választás órájában át alábig véve tilosak a védő és vádbeszédek- Ezzzel pedig megsértete a törvényerejű szokást. Természetesen Czifra Sándor olvtasunk megválasztása ellen is beszélt Kónya László elég bajt kevert demagógiájával, amíg Debrecenben lakott. Úgy látszik, hogy még Budapestről is visszajár további zavarokat keleni. Kíváncsiak vagyünk, várjon milyen jogon vett részt a gyűlésen? Talán újgazda? ■ ■ 9 ■ r ■■ rr ■ rókabőrt és mindenféle mszingumokt, t-1"" Hungária Bor- és Szőrmeárugyár Kft. Gyártelep : Debrecen, Vargo-u-u. 32 — Kikészítést, festést vállalunk ■»PPB III.................................. I nrr-Ti — ---r —~ t. így védik egymást a feketézők Az árfeügyelet faljelentést tett a Hatvan utcai, Grünbaum Kálmán cég ellen, ahol a bükköny mázsáját a hivatalosan megállapított 250 forint helyett 350 forintért árusították. Feljelentették Kéri Márta kiszolgálónőt is, aki az ellenőröket kiszolgálta. Véletlenül az üzletben tartózkodott Kiss Zoltán felfüggesztett gazdasági felügyelő, aki védelmébe vette az árdrágító kereskedőt. A gazdasági rendőrség azonnal intézkedett, hogy a kereskedő 27 mázsa készletét lefoglalják és valamelyik szövetkezet hivatalos áron kiárusíthassa. Tíz és tizennégy étcs betörő Tegnap a rendőrség az esti óráikban razziát tartott az állomás környékén. A teherpályaudvaron egy 10 és egy 14 éves gyereket találtak, az egyik vagon fékező fülkéjében elbújva. Bevitték őket a rendőrsére, ahol megmotozták őket és álkulcsokat, feszítővakokat taláttak náluk- Kihallgassuk során elmondták, hogy a Debrecen környéki falvakban több beérést követtek el- Mindent az öngyilkos tulajdonosra kennek az Apaffi-majom vádlottai Zsúfolásig megtelt tegnap reggel a tárgyalóterem az Apafi'mal'Om 52 vádlottak közellátási bűnügyének tárgyalásán Harsányi Sándor, az öngylkos majomulajdonos bátyja többek között a következő" két mondottal Öcsém több izben panaszkodott, hogy a majom ügymenete nem tisztességes és különböző hiányok vannak- Hogy szigorúbb legyen az ellenőrzés, a majomba felügyelőnek engem rendelt ki- Öcsém és Katona László, aki a majomban volt főkönyvelő, tudják hogy mennek ki bizonyos lisztmennyiségek a malomból. Egy reggel öcsém feldúltan jelentette ki: „Bandi, hiányunk van! Fel kell jelenteni magunkat“ Ez a feljelentés meg is történt és a gazdasági rendőrség vizsgálatot tartott a malomban A következő vádlott Katona László, a malém főkönyvelője- hanyag nemtörődömséggel álltok a bírósg elé— Nem érzem magam bűnösnek Nagybátyám utasítsára történt minden. hajtogatta csökönyösen Dr. Csanády Pál uzsorabíró meggyőzte- A legkönnyebb dolog mindent a halottra fogni-Sümegi PÁ- főmolnár, a hiányo fcat azzal indokolja, hogy a gépek nem voltak egészen újak, s használat közben sok liszt ment veszendőbe. Arra a vádpontra, hogy kocsma borszámlájukat liszttel törlesztették, azt válaszolta, hogy az saját fejadagjuk volt. Kir János beismerte, hogy ő is szállított a kocsmába lisztet, de a tulajdonos Harsányi Sándor tudtával. Általában minden alkalmat megragadtak mindannyian arra, hogy saját bűneiket is az öngyilkos Harsányi Sándorra fogják rá. A tárgyalást ma folytatják. Erős női MBkSIf harisnya "way«5 Erős női selyem harisnya *** Erős női pamut «g «I nadrág iiiV# Szövet, selyem és pamutáruk nagy választékban. Maradékok olcsőnl KERECSEN Csapá-u. 8 Sikkasztásért feljelentettek egy budapesti fakereskedést Feljelentést tett a rendőrségen Dávid István hengermalomulajdonos Fatán Jenő budapesti fakereskedd eléjén, aki több mint három hete felvet tőle előlegként 6000 forintot azzal, hogy a legrövidebb időn belül egy vagon tűzifátszállít neki- A fakereskedő többszöri felszólítás után sem szállított a fát, de a Pénzt sem küldte vissza- A rendőrség megindította a nyomozást- Tavaszi divatújdonságok megérkeztek NŐI GYAPJÚSZÖVETEK DIVATSELYMEK PULLOVEREK FÉRFI INGER SELYEM HARISNYÁK Tóthfalussy-Bál Piac utca 40. sz Hangyabérhót