Néplap, 1949. július (6. évfolyam, 150-175. szám)
1949-07-01 / 150. szám
) A költségvetést elfogadjuk... ?011 000 forintot fordítanak 1850-bsen szociális célokra Hajdú megyében A tegnapi megyei közgyűlésen Domokos János bejelentette, hogy a Nemzeti Parasztpárt Felhősi János balmazújvárosi, Szegedig Mikid, debreceni és Lázár Miklós hajdúböszörményi lakosokat visszahívta a törvényhatósági bizottságból és helyükre Sütő Mihály m.keperesi, Róth István tiszacsegei és Dobó Sándor hajdúböszörményi lakosokat küldte be. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a Parasztpárt határozatát és az új tagok már tegnap megjelentek r. törvénylaósági bizottságg ülésén. Ezután beterjesztették amegye háztartási alapjának a jövő évre szóló költségvetését, mely 1.441.826 forint kiadással szemben 46.638 forint bevételt állapít meg. A hiány tehát 1.395.188 forint, melyből mintegy 850.900.000 forintot szociális és kulturális célokra fordít a megye. Az ötéves terv első esztendejében a vármegyeháza javítási munk 4 kálataira 226.000 forintot irányzott elő a Tervhivatal, míg a püspökladányi járási főjegyző hivatali helyiségét 10.000 forint értékben tatarozzák majd, de ezenkívül a megye összes városaiban és községeiben jelentős beruházások történnek. A költségvetés vitájában elsüttek dr. Erdős Imre elvtárs szólalt fel. — Ez a költségvetés merőben különbözik az elmúlt évtizedek költségvetésétől, mert az új nemzeti költségvetésben a dologi kiadásokat az állam fedezi, örömmel üdvözlöm az első nemzeti költségvetést, mert a jövőben a rászorultság fogja megállapítani, hogy egyes megyék, vagy városok milyen arányban részesülnek a juttatásokban. " Biztos vagyok abban, hogy Hajdú megyét — mely eddig hátrányt szenvedett a gazdagabb megyékkel szemben — igen jól fogják dotálni. —' De, örömmé! kell üdvözölnöm ezt a költségvetést azért is, mert a megye vezetői szem előtt tartották''Rákosi elvtárs (Nagy taps.): »nyelveit, a takarékosság elve’ alapján készítették el a költségve-tést, melynek középpontjában ma dolgozó ember áll. Csak egy palitát említek: megszünteti a vármegyei hivatalos lapot s az így fennmaradó összeget sokkal cél-szerűbb, hasznosabb beruházásokra használják fel. A másik téren viszont megállapítható, hogy idtig a múlt évben a megyének szociális és kulturális kiadásai 422.000 forintot tettek ki, addig ez évben közel 900.000 forintra rúg az az összeg, melyet szociális és kulturális célokra fordítanak. A múlt rendszer urai Hajdú megye költségvetésének alig 15 százalékát használták fel szociális célokra, ma 70 százalékot tesz ki az az összeg, melyet a szociális intézmények támogatására fordítanak. Ezért a Magyar Dolgozók Káraia nevében elfogadom a megye 1950. évre szóló költségvetését. Erdős elvtárs után Bazsó László elvtárs, a Szakszervezeti Tanács hajdúmegyei titkára emelkedett szólásra. Beszédének elején összehasonlítást tett a szocializmus felé haladó országokban és az imperialista országokban élő dolgozók életszínvonala között, majd hangoztatta, hogy míg nálunk a kormányzat minden intézkedése a dolgozó ember érdekében történik, addig az imperialista országokban a dolgozók sztrájkokkal igyekszenek biztosítani jogaikat. — Magyarországon a dolgozók birtokolják a hatalmat, melynek élén Rákosi Mátyás elvtárs vezetésével a Magyar Dolgozók Pártja áll, de hűen követi Pártunk programját az ország összes dolgozója. Az elmúlt választások alkalmával is bebizonyította a nép, hogy egy emberként áll a Magyar Dolgozók Pártja programja mögött. A megye 30.000 szakszervezeti dolgozója nevében boldog örömmel üdvözlöm ezt a költségvetést, melyet én is elfogadok. Ezután névszerinti szavazással , egyhangúlag, elfogadta atörvényhatósági bizottság a megye 1950. évre szóló nemzeti költségvetését. UMS JÚLIUS 1, PÉNTEK TISZÁNTÚL! NÉPLAP Távollétében tizenkét évre ítélték Hírhedt, és közimert alakja volt Debrecen katonai életének Szitka József ezredes, aki 1936—44 közötti időben mint a kémelhárító osztály itteni vezetője segédeivel Rácz Bélával, Tóth Gyulával, Szatmári Király Ádámmal az emberek egész sorát hurcoltatta, kínozhatta meg. Különösen brutális módon lépett fel a gettózás idején. Hasonló módon bánt a légiharcok során lelőtt, foglyul ejtett angol, amerikai pilótákkal is, akiket a kémelhárítóknoz hurcolva meztelenre vetkőztetve vizes kötéllel verette meg. . Ügyét most távollétében tárgyalja a debreceni népbiróság. A tanuk, akik maguk is a súlyosan bántalmazottak közül kerültek ki, mindnyájan terhelő vallomást tettek ellene s az ő parancsait vakon végrehajtó személyekre Előadták, hogy már puszta megjelenésétől is irtóztak és ha ő vagy segédei közeledtek, már előre remegtek. A népbíróság rövid tanácskozás után kihirdette az ítéletet és az ismeretlen helyen tartózkodó Szíriát 12 évi börtönre 10 évi hivatale jogvesztésre, vagyonának teljes elkobzására ítélte. MEGSZŰNT A BÜROKRÁCIA fellendült az újítási mozgatóm a Vagongyárban Pár hónappal ezelőtt az volt a helyzet, hogy ha valamelyik vagongyári dolgozóknak eszébe jutott valami jó munkamódszer, ha rájött arra, hogy valami alkatrészt, szerkezetet könnyebben, olcsóbban elő lehetne állítani, akkor javaslatát beterjesztette az üzem újítási megbízottjához, aztán — nyugodtan várta az ügy gyors elintézését. Ennek a gyos intézkedésnek azonban súlyos akadályai voltak. Az újítási megbízott — miután a javaslat körülményeit bevezette az erre a célra szánt könyvbe — az üzemgazdasági osztállyal karöltve kiszámította a várható évi megtakarítást. Eddig még nincs semmi hiba. A kálváriajárás akkor kezdődött, amikor egy borítékba zárva elküldte a javaslatot felettes hatósága újítási bizottságához. A bejegyzés és kiértékelés itt újra kezdődött, azzal a különbséggel, hogy a várható évi megtakarítás, a kifizetendő jutalom alapja nem mindig ugyananynyi volt, mint a helyi megállapítás. Elkezdődött a labdázás a véleménycsere, s a javaslat a bürokrácia ezer útvesztőjében eltévedt, nem egyszer — mint például Stozicski Ferenc esetében — hónapok múlva került elő "A'ame'y íróasztal poros mélyéről. Természetesen ez a huzavona azzal az eredménnyel járt, hogy a vagongyári újítók elkedvtelenedtek, lecsökkent a javaslatok száma. Sokszor cikkeztünk ezekről a visszásságokról. A sok tiltakozásnak, felszólalásnak meg is lett az eredménye. A MÁV igazgatósága egy rendeletével, gyökeresen változtatott a helyzeten. Az egyes üzemek, a helyi jelentőségű javaslatok tárgyalására és elbírálására önállóságot kaptak. Papp László elvtárs, újítási megbízott most már megelégedetten mutatja az újítási naplót. — Ebben a hónapban már 9 javaslat érkezett hozzánk. Tudom, hogy ez nem olyan nagy szám, de kétségtelenül a fellendülés jele. Itt van Mihalka Lajos lakits csoportvezető két javaslata. Mindkettő ötletes és azt bizonyítja, hogy Mihalka elvtárs alaposan és komolyan foglalkozik a munkájával. Rájött arra, hogy a fékbódé ülésfeltámasztását kevesebb munkával és jobban meg lehet csinálni A régi szerkezethez közel hat kiló vasat keldet ' ■ ■ ebből egy ölletes és egyszerű elgondolással 5 kilót megtakarít. Természetesen lecsökken a munkabér is, mert a megtakarított 5 kiló anyagot nem kell megmunkálni, elmaradnak a csuklók, a forgócsapok, egyszerűbb lett a szerkezet. Vagy a másik újítás. Szintén a fékbódéval kapcsolatos. Új, egyszerűbb előállítású, mégis tagasabb, biztoságosabb, zárat szerkesztett Mihalka elvtárs.. Egyébként Papp László újítási megbízott azt is elárulja, hogy ma vagy holnap, Mihalka Lajos újabb javaslatot fog beterjeszteni. A tobbi javaslat is a legkülönfélébb munkaterületekről futott be, kétségtelenjeléül annak, hogy a vagongyári dolgozók körében egyre jobban fellendül az újítási mozgalom. IULUS 3-TOL MINDEM VIlSARNJIP repülőkülönjáratok indulnak Görömböly-Tapolcára. MENETREND OS.00 ind. OasSRICEN érk. 20.15 06.30 érk. MISKOLC ind. 19.45 07.00 érk. 15. TAPOLCA ind. 19.15 RÉSZVÉTELI DÍJ: Autószállítással együtt 77.— forint, gyermekeknek 12 éves korig 41— forint. JEGYELADÁS és felvilágosítás: MASzOVLET Utas- és Áruforgalmi Iroda, Arany Bika-szálló. Telefon: 40—57. MASzOVLET MAGYAR—SZOVJET POLGÁRI LÉGIFORGALMI RT. ajis dolesottiak a tiszacsegei Tiszacsegén, úgy mint az ország egész területén, nagy bizakodásál néz a dolgozó parasztság munkájának eredményei felé. Az országos esőzés nagymértékben sstreg javította a terméskilátásokat. Községünk termelési versenyben áll Egyekkel a kapásnövények megművelésében. iparkodunk, hogy ebben a versenyben megszerezzük az elsőséget.* A KÖZSÉGI KÖLTSÉGVETÉST nagy érdeklődéssel tárgyalják a kisgyűléseken. Eleinte voltak olyanok, akik bizalmatlanul fogadták az előirányzott nagy beruházásokat. Azt hitték, hogy úgy, mint a múltban, most is a dolgozók vállaira nyomják a fedezet előteremtését. Népnevelőink elmondották a hírgyűléseken, hogy a népi demokrácia elsősorban a dolgozók érdekeit védi. Ezt bizonyítja az, hogy a dolgozó parasztság egyre nagyobb mértékben kap kedvezményeket az adófizetésnél és maiden ( * AZ ELSŐ KÖNYVNAP nagy sikerrel zajlott le Tiszacsegén. A dolgozók szívesen fogadták a haladó kultúra kincseit. Az MNDSZ sátorban és a gépállomásnál több, mint ezer forint értékű könyv kelt el. Különösen szívesen vásárolták Petőfi, a haladó írók és a marxileuiai elmélettel foglalkozó könyveket. Akadt egy kutak is, aki könyvet akart venni 1 forint 20 fillérért. Mi azt mondtuk neki, hogy a keresett könyv már kifogyott, így nem is vett drágábbat, bár telt volna rá. Csupán azt akarta megmutatni, hogy ő is érdeklődik a tudomány iránt. * ESTÉNKÉNT A DÉFOSZ-BAN, a gépállomáson igen nagy érdeklődés mellett megbeszéléseket tartunk. A felvilágosító munka hatása egyre jobban megmutatkozik. A dolgozó parasztság megtégedés népnevelők felé veszi tudomásul a kormányzat intézkedéseit, amelyeket a kulákok hatalmának korlátozására hoz. Dolgozó parasztságunk rájött arra, hogy ami az országban történik, minden az ő érdekeit szolgálja. Ez a bizakodás meglátszik már abban is, hogy az általános iskola befejezésével a tanulók 80 százaléka jelentkezett továbbtanulásra. Községünkben igen nagy jelentőségű munkát végez a gépállomás, amely a termelési munkák mellett a politikai öntudat fokozásával, felvilágosító munkával küzd a dolgozó parasztság érdekeiért FODOR RÓKUSNÉ MDP tiszacsegei pártszervezet népnevelő felelőse AZ ÚTTÖRŐK TÁBOROZÁSA KÖZÜGY! „EML£KLAP”-V£TEL. LEL KIVETTED MÁR TE IS A RÉSZED EBBŐL?»! más téren. 3 KI MINT VET, ÜGY ARAT — mondja a magyar közmondás s a nélkül, hogy magyarul megtanultak volna, az angol ,,munkáspárti’ kormány tagjai valószínűleg kezdenek rájönni ennek a közmondásnak az igazságára. Az angol „munkáspárt" mostani kormányzása alatt sok nagy dolgot nem művelt, de egy világtörténelmi jelentőségűt azért alkotott: sikerült a világ több, mint három évszázadon át vezető nagyhatalmából amerikai gyarmatot csinálnia. A történelmi bűnök azonban elkerülhetetlenül magukban hordozzák büntetésüket . Attlee, Bevin, Morrison, Cripps, akik — a konzervatív Churchillel, az első számú háborús uszítóval versenyezve — politikai szajhaként aláfeküdtek az amerikai nagytőkének, most learathatják vetésük eredményét. „Vagy a sterling-tömb dől össze, vagy a Marshall-terv bukik meg” — írja a párisi „Liberation” s bármennyire is nem vitás, hogy a Marshall-terv máris csődben van, a csődtömeg felszámolására minden valószínűség szerint nem fog addig sor kerülni, míg az amerikai millárdosok folytathatják ezt a jó, zsíros üzletet a sterling-tömb tönkretétele, magyarán szólva Anglia gazdasági bukása és az angol függetlenség maradék látszatának feláldozása árán. Alig lehet kétséges, hogy a két lehetőség közül relyik lesz az, amelyik előbb bekövetkezik. Az árulók nem szánalmat, hanem gyűlöletet érdemelnek s így nem sok okunk van az angol jobboldali szociáldemokrata vezetőket sajnálni. Az angol dolgozó tömegek sem őket fogják sajnálni, legfeljebb azt, hogy mint minden tőkés spekuláció, ez is az ő sorsukat fogja megnehezíteni. Persze, lenne egy kiút a dilemmából: szakítani az eddigi politikával s az Amerikától való gyarmati függés helyett a Kelet-Európához, elsősorban a Szovjetunióhoz való kapcsolatokat megerősíteni Ehhez azonban a népre kellene támaszkodnia egy angol „szocialista” pártvezérnek, aki a néptől a pestisnél is jobban irtózik, ez teljesen lehetetlen. Így aztán nem marad más hátra, most alázatosan felszolgálni továbbra is az amerikai bankárok asztalánál. Húst ugyan nem kapnak ott, de egy-két félig lerágott csont azért csak marad még a számukra. És a jó dollár azért nem rossz, még egy angol szociáldemokratának sem. idter Jogi doktorat avatnak az egyetemen A fasizmus minden téren akadályozta a nők érvényesülését s a jogi pályát is elzárta előlük. A felszabadulás óta ismét jártak nőhallgatók a debreceni egyetem jogi karára, s köztük nem egy kitűnő eredménnyel végzi tanulmányait, így szombaton délben már jogi doktorrá is svatnak egy debreceni asszonyt, Kardos Pálné civitisnőt, aki a Pártnak évek óta szorgalmas munkája. Felmentették a gázoló soffert, mert süket volt az áldozat Még tavaly történt, hogy Boros László gépkocsivezető, debreceni lakos egy 73 éves öregazszonyt a Vámospércsi úton elütött. Ügyével tegnap foglalkozott a debreceni törvényszék s a tárgyalás során kiderült, hogy az öregasszony süket volt és nem hallotta, hogy az autó dudált, amely már ekkor fékezett is úgy, hogy csal a kocsi sárhányója volt az, amely a földre sodorta az öregasszonyt. A tanuk igazolták a vádlott állításait, így a bíróság Borost az ellene emelt vád alól felmentette.