Néplap, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-01 / 202. szám
májerePTEMBErR 1, csütörtök TISZÁNTÚLI NÉPLAP a Poltikai Bizottság határozata megjavítja a MÉMOSz munkáját f A minisztertanács mintegy két hónappal ezelőtt határozatban foglakozott az építőipar hiányosságaival. Ez a határozat részletesen megvilágította az építőipar helyzetét, felfedte a visszásságokat és megjelölte azokat a teendőket, amelyek elvégzése szükséges ahhoz, hogy az építőipar megvalósíthassa a hároméves terv ezen a vonalon való teljesítése és az ötéves terv végrehajtása során reáváró nagyjelentőségű feladatait. A határozat nyomán igen komoly fellendülés volt tapasztalható. Különösen nagy jelentősége volt annak, hogy a dolgozók legszélesebb tömegei kapcsolódtak be az építőipar hiányosságainak leküzdéséig hogy a visszásságok megszüntetése minden építőipari dolgozó személedügye lett. Aiz Építőipari helyzete nagyban függ attól, hogy az építőmunkások szakszervezete, a M£MOSz, hogyan látja el feladatát. A MÉMOSz munkája szoros öszszefüggésben áll az építőipara helyzetével, így sor kellett, hogy kerüljön a MÉMOSz munkájának felülvizsgálására. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága igen részletes és komoly vizsgálat tárgyává tette a MÉMOSz működését és határozatot is hozott ezzel kapcsolatban. 1 A határozata elsősorban megállapítja, hogy az Építőmunkás Szövetség az illegalitás éveiben egyike volt a munkásosztály legharcosabb szervezeteinek. Sztrájk,jaivai, megmozdulásaival példát mutatott az egész munkásosztálynak. A felszabadulás után a MÉMOSz munkáját megnehezítette az építőipari munkások súlyos helyzete, a nagyméretű munkanélküliség, az ipar kézműves jellege és szétaprózottsága. A határozat szerint azonban ezek az objektív nehézségek nem indokolják azokat a hibákat, amelyek a MÉMOSz munkájában mutatkoznak. A A Politikai Bizottság határozata meg is jelöli a hibák forrását. A Párttól való elszakadás, a Párt politikájának meg nem értése okozta azokat a hibákat, amelyeket a MÉMOSz vezetősége elkövetett. A MÉMOSz vezetői nem szorgalmazták szakmájukban a Párt erejének és befolyásának szélesítését, lebecsülték az ideológiai, politikai nevelőmunka fontosságát, aminek következtében az építö■munkás tömegekbe könnyen behatoltak az osztályellenség hamis és romboló nézetei. A MÉMOSz vezetői nem mutattak kellő osztályéberséget, ennek következtében számos oda nem való elem került a mozgalom vezető tisztségeibe. Ezeket később, mint osztályellenséget kellett leleplezni, a kommunista kritika sajátossága az, hogy a kritika elhangzásával egyidőben megmutatja a hibák kijavításának módját is. Így a Politikai Bizottság határozata a hibák felsorolása után megmutatta a hibák kiküszöbölésére vezető utat. A határozat szerint a MÉMOSz vezetőségének a szakszervezet egész munkáját a proletárdiktatúra által megszabott feladatokra kell beállítani. Biztosítani kell, hogy a szakszervezetben a Párt politikája érvényesüljön. Ugyanennek meg kell történni az üzemi bizottságok munkájában is. Az oktatás, nevelés terén külön is nagy feladatok várnak a MÉMOSz-ra. Szakszervezeti káderek nevelése, marxista-leninista ideológiát terjesztő tanfolyamok, és szemináriumok szervezése, az építőmunkások kulturális fejődésének elősegítése a MÉMOSz elsőrendű feladata lesz a jövőben. A A termelés terén legfontosabb feladat az önköltségről hozott miniszteri határozat végrehajtása. Fel kell dolgozni és alkalmazni kell a szovjet építőipar új módszereit, meg kell szervezni a dolgozók legszélesebb rétegeit átfogó munkaversenyt, támogatni kell az újítómozgalmat, küzdeni kell a munkafegyelem megszilárdításáért,a dolgozók politikai öntudatának fokozásával véget kell vetni az anyagpazarlásnak. A szakképzés terén is hatalmas feladatok várnak a MÉMOSz-ra. Minden erővé, elő kell mozdítani a munkások szakmai ismeretének elmélyítését, oda kell hatni, hogy a segédmunkások közül minél többen váljanak szakmunkásokká. Nagy gondot kell fordítani a női segédmunkások szakmunkásokká való átképzésére. Att szervez és a szociálpolitika terén is sokkal gondosabb és felelősségteljesebb munkát kell a jövőben végezni. Meg kell szüntetni a bürokratikus központosítást, a körlevelekkel való vezetést. A MÉMOSz vezetői a jövőben foglalkozzanak többet a munkások szociális helyzetével. Biztosítani kell a megfelelő szállást, az étkezést, atisztasági berendezések megteremtését és a kulturális nevelőmunka technikai előfeltételeit. Felszólítja a határozat a Szak szervezeti Tanácsot, hogy a határozat végrehajtásában nyújtson segítséget a MÉMOSz vezetőségének. Felszólítja a Szakszervezeti Tanácsot és a MÉMOSz vezetőségét, hogy a határozatot a munkásság legszélesebb köreiben ismertesse. Il Politikai Bizottság határoza tával egyidőben látott napvilágot a MÉMOSz Központi Vezetőségének ebben az ügyben hozott határozata, amely szerint a MÉMOSz magáévá teszi a Politikai Bizottság építő határozatát, egyben pedig gyakorlati feladatokat tűz ki a határozat végrehajtására. EZZrn újabb nagyjelentőségű szakaszához érkezett az építőipar helyzetének megjavítására, az építőipari önköltség csökkentésre irányuló mozgalom. A Politikai Bizottság határozata a munka olyan területére irányítja a figyelmet, amely a legdöntőbb eredményeket biztosíthatja az egész népgazdaság számára. Az építőipari szakszervezet a Párt irányvonalán haladva, újabb és újabb lehetőségeit tárja fel a hasznos kezdeményezéseknek, újabb és újabb lehetőségeit tárja fel a hasznos kezdeményezéseknek, újabb és újabb öntudatos kádereket, több és több szakmunkást, újítót nevel, ezzel pedig a termelékenység fokozásának újabb lelető-ésít-t biztosítja. ---------------------------------------Értesítjük ügyfeleinket, hogy üzletünket szeptember hó 2-án leltározás miatt zárva tartjuk UEMiB Mimii!! IÍA3?í{£8£SK£DlLEJí ü. f. A közös munka eredménye: OÁZIS A PUSZTASÁGBAN Végeláthatatlan sztyeppén terül el a Vorosilov-kolhoz. A távolban parányi házak, a juhászok vándorlakásai, juhkamrák. Még távolabb sötét vonal: ez már az erdősáv, mögötte hatalmas búzatenger. A napszítta agyagos talajon tavaly jelentek meg az árokásó gépek és a traktor vontatta kubikos taligát felváltó földhordó gépek. A munkálatokat a falusi szovjet elnöke sürgette: „Víztárolót kell építeni!” összehívták a lakosságot, mely lelkesen jóváhagyta a falusi szovjet javaslatát. Nemcsak a Vorosilov-korhoz, a szomszédos „Második ötéves Terv” nevű kolhoz is építőbrigádokat állított ki, így azután ez év februárjában már gát zárta el a szántókat a tavaszi vizek elől. A traktorvontatta hatalmas talajásó ekék és a földhordó gépek munkájának eredményeként több, mint 15.000 köbméter földet töltöttek a gátra és a feltartóztatott tavaszi vizekből három kilométeres átmérőjű tó képződött a sztyeppén. Nyár közepén a kolhozelnök kijelentette: „A munka befejeződött őszre a vízkészlet 2.700.000 köbméter lesz a tóban.” Kezével előre mutatott: „Itt, ahol még soha nem termett meg zöldség, most veteménysorok húzódnak. A kolhoz kertésze nyolc hektárt beültetett, de jövőre a veteményeskert területét megháromszorozzuk.” A szovjet emberek erőfeszítése, a kolhozparasztok munkája eredményeként tó támadt a sztyeppén, a kietlen pusztaságban. A jó víztől emelkedik teheneik tejhozama. Ezrével úszkálnak már a tükörpontyok a tóban, mely mellett libát, kacsát lehet nevelni. i kétezer tonnás teljesítményért A szovjet vasutasok példája nyomán biztosítani a vasút fejlődését —■ ez a fűtőházi dolgozók célja Alig egy hete történt, hogy Tóth János miskolci agozdonyvezető, Lokker Antal és Kertész András fűtők olyan szállítási eredményt értek el, amilyenre Magyarországon még nem volt példa. Soha nem fordult még elő, hogy kétezer tonnánál nagyobb terhet vontatott volna egy mozdony. A miskolci vasutasok pedig 2018 tonnát szállítottak Miskolctól Hatvanig. Ezzel azonban nemcsak rekordot állítottak fel, hanem példát is mutattak. A debreceni Fűtőház füstös csarnokaiban, a feketén csillogó hatalmas mozdonyok között erről beszélgetnek a Fűtőház dolgozói. A miskolciak példája nyomán új mozgalom indult, amelynek jelszava: „A 2000 tonnás teljesítményért.” Ebbe a mozgalomba már is sokan bekapcsolódtak. Egyféle sorozatú mozdonyok versenye Természetesen nem minden mozdonnyal lehet elérni a kétezer tonnás tejesítményt. De a terhelés fokozását igen. A 328-as sorozatú mozdonyoknál például az 1.500 tonna is olyan szép teljesítmény, mint a 411-eseknél a 2.000 tonna. Ezért az egyféle sorozatú mozdonyok kelnek egymással versenyre. — Hogyan lehet a teljesítményt fokozni? — kérdezzük Bancsi István elvtárstól. — Mivel járul hozzá a mozdonyszemélyzet ahhoz, hogy a mozdonyokból „kijöjjön” a lehető legnagyobb erő? — Elsősorban a gépkarbantartás a fontos — mondja. — A mozdonyvezető úgy vigyáz a gépre, mint a legdrágább kincsére, a sőrök pedig a tüzelésnél tudnak a sikerhez hozzájárulni. Keményen kell nekik dolgozni, mert a fokozott igénybevétel a szokásosnál gondosabb, szakszerűbb és erőteljesebb tüzelést kíván. Nem is olyan egyszerű dolog túlterheléssel vezetni a szerelvényt, Kint a vonalon is ahhoz kell igazodni, hogy a megállás és a megindulás sokkal körülményesebb, sokkal több figyelmet igényel. Komoly és felelősségteljes munkát jelent az, hogy a mozdonyok vontatási képességét kihasználva, a terhelést fokozni lehessen. Amikor az elvtársakkal beszélgetünk, kiderül, hogy a szovjet vasutasok példáján indultak el és követni akarják őket a magas teljesítmények elérésében. Szabó Ferenc elvtárs évtizedek óta vezeti a gépet, ismeri minden részecskéjét, tudja, mit lehet kihozni belőle. Egyre nagyobb lendülettel folyik a verseny — Sok mindent tud egy ilyen masina. — mondja —, miközben szemével szeretettel simogatja a 411 -est és amióta megismerkedtünk a szovjet mozdonyvezetők munkájával, most már azt is tudjuk, hogyan kell kihozni belőle a nagy teljesítményt. Ott hatalmas távolságok vannak, másképpen lehet gazdálkodni az idővel és a teherrel. Nálunk viszont az elmaradt teljesítmények fokozása terén vannak lehetőségek. A szovjet vasutasok példája nyomán egyre nagyobb lendülettel folyik a verseny. Naponta jegyzik a túlteljesítést, naponta nyilvántartják, melyik mozdony milyen eredményt ért el. Már eddig is szép eredmények vannak. Különösen Körösi István és Czebe Sándor ehtársak bizakodnak, hogy nemsokára elérik a bűvös határt, a 2.000 tonnát. A legjobb százalékot elérő mozdonyszemélyzet jutalomban is részesül. Amikor a 2.000 tonnáról beszélgetünk, Fehérvári József elvtárs nem állja meg, hogy közbe ne szóljon. — Nehogy azt higgye az elvtárs, hogy csak 2.000 tonnás teljesítmény a nagy eredmény. Itt van az én kis mozdonyom. Ennek alig pár száz tonna a teherbírása, de ha én ezt megduplázom, akkor ez is pont olyan eredmény, mint mikor a 411-essel 2.000 tonnát visznek. Igaza van Fehérvári elvtársnak. Amit mond, azt bizonyítja, hogy a Fűtőnáz minden dolgozójában, minden mozdonyvezetőjében, minden fűtőjében ég a vágy, ledönten a régi korlátokat, új, magasabb teljesítménnyel biztosítani a vasút fejlődését, biztosítani a munkaversenyek sikerét és a hároméves terv végrehajtását. Lakóházépítő és munkások tapasztalatcseréje Szverdlovszkban a napokban az egyik új iskola építkezésénél öszszegyűllek az építővállalatok kőművesei, mesterei, pallérai. A város ismert kőművesei — Loparev és Zajcov, bemutatták legújabb munkamódszerüket. Néhány nappal ezelőtt egy másik iskola építkezésénél a város vakolómunkásai gyűltek egybe. Ezen a munkahelyen a szobák belső díszítését Vera Guscsovaroval híres vakolómunkás végzi. Az élmunkásnő a gyakorlati fogásokat bemutatta, majd megmagyarázta ezek lényegét. Ezután a meghívottak láttak munkához. Az oktatás itt is kiváló eredményekkel járt, a következő napon a résztvevők közül 14vakoló munkás kezdett Guscsovarova módszere alapján dolgozni. Akik példát mutattak a béke megerősítésében Egyre több dolgozó paraszt teljesíti túl a terménybegyűjtést Dolgozó kis- és középparasztságunk szerte egész Hajdú megyében fokozódó lelkesedéssel, egyre növekvő öntudattal veszi ki részét a terménybegyűjtés országos jelentőségű munkájából. Tudja, hogy akár egyénileg, akár párosverseny keretében vagy községenként versenyez, nemcsak magának, de falujának szerez dicsőséget s egyúttal a dolgozó nép érdekeit, az ötéves tervet, a béke megerősítésének ügyét is szolgálja a terménybegyűjtés ütemének fokozásával. De dolgozó parasztságunk ezt nemcsak tudja, hanem ennek szellemében cselekszik is. így születnek nap-nap után egyre szebb eredmények szerte egész Hajdú megyében, melyek közül most néhányat követendő például állítunk egész dolgozó parasztságunk elé. Fülöpön, Soltész Sándor 4 holdas kisparaszt 2238 százalékban, Kövesdi Ferenc 5 holdas 1150 százalék, Nyírmártonfalván: Horák Mihály 7 holdas 1130 százalék, Lakatos János 7 holdas 568 százalék, Hajdúnánáson: Horváth Antal 1 holdas 1081 százalék, Varga Imre 1 holdas 755 százalék, Tiszacsegén: ifj. Molnár András 5 holdas 725 százalék, Szalontai Vilibárd 7 holdas 636 százalék, Földesen: Szőlősi István 4 holdas 701 százalék, Debrecenben: Csáki Béláné bellegelői 5 holdas 722 százalék, Varga Ferenc 6 holdas 696 százalék, Asztalos Imre bellegelői 10 holdas 591 százalék, Püspökladányban: Lévai Sándor 4 holdas 464 százalék, Nagy Mihály 5 holdas 386 százalék, Kábán: Székely Lajos 373 százalék, Nyírábrányban: ifj. Hídvégi János 4 holdas 350 százalékban tett eleget terménybeadási kötelességének. Ezek az eredmények kell, hogy vezessék, mutassák továbbra dolgozó parasztságunk előtt az utat, világossá téve a még ingadozók, kétkedők előtt, hogy a terménybegyűjtés olyan kötelesség, melyen keresztül mindnyájunk boldog hazájának felépítését, az ötéves terv sikeres megindulását, ezen keresztül jólétünk további fokozását segítjük elő.