Néplap, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-01 / 279. szám
i . Ma 150 éve született. A Szózat költője, így nevezték őt több mint egy évszázadon át. És ezrek tanították- százezrek tanulták, milliók dalolták Hazádnak rendületlenül És mégis, amikor 1944—45- ben úgy látszott, hogy egy dicstelen uralkodó rendszer becsielep árulása miatt végleg összeomlik a fizza- ezrek és tízezrek ■ megrendültek és gyáván futottak belőle, százezrek költégbecstek és tehetetlenül várták, mi fog rájuk szakadni, csak a milliók állták meg helyüket, mintha a költő csak nekik irta volna: itt élned, halnod kell. Dehá, csakugyan nekik írta-e? ?;■. köze volt, mi köze van Vörösmar.ynak a milliókhoz, a dolgozó nép hatalmas tömegéhez? !/ kösmar'.y a magyar nemzet ’ egyik legnagyobb költője. Ebben ez állításban már benne is van a felet az előbbi kérdésre. A nemzet nagy költője csak az lehet, ok: miliókért vállal sortot. Vörösmarty pedig vállalta. E r oktalan ksnemesi családból ricc'l. Korán árvaságra jut. Ettől fogva maga tartja el magát, ez az is tolla után ét Származása a legjobb magyar hagyományokhoz kapcsolja; munkája, társadalmi helyzete a jövő felé forduja, a dolgó emberekhez fűzi. Onnan az a rúz-e, függetlenség féltő szeretetét örökli, itt a la'cdís, a ft'szaba. Creds vágya születik meg benne, lejut ága a nemzet egyik legválsá- loabb ideje, a szélsőséges reakció, ez országra ránehezedő gyarmati e nyomás kora. Gyakran sötét kétségbeesés fogja el a haza sorsa miatt, a maga életét, egy nagyúri kisasszony iránti szerelmét is halálosan reménytelennek tartja. De már ekkor felcsillan előtte egy lendő szabadságharc látomása, már ekkor felidézi a múltból az utolsó szabadságharc vezére, Rákóczi alakját. Majd a honfogllyás korához fordul buzdító példáért, nagy eposzában, a Zalán ívásáben feltámasztja a régi dicsőséget. Óriási lelkesedést kelt, de egy idő múlva ráébred, hogy ez sem az igazi út. A halál révébe jutott nem-zetet pusztán az ősök példájával nem lehet feltámasztani. A múlt hazafisága csupán a harci vitézség veti, a jelené az alkotó , munka. És 1830-tól fogva, amikor Franciaországban egy, bár rövid ideig tartó, de nem eredménytelenforradalom tör ki és reményt kelthen ,megrázkódtatja az európai reakció épületét. Vörösmarty vállalja a nagy feladatot, hogy nemzeti költővé legyen,a szó legjobb értelmében, tanítója, vezetője, segítője kíván jó lenni nemzetének. Költeményei nemcsak a főfeladatokra, a nagy távlatokra világítanak rá messzeható sugaraikkal, nemcsak a nemzet öröm- és gyászünnepein lobognak föl lelkesítő vagy vigasztaló fénnyel. Nem, ez az óriási tehetség nem rest a hétköznapi apró munkára sem. Az 1848-at megelőző 15—20 évben nincs a nemzeti életnek olyan mozzanata, a Nemzeti Színház felállításától, a bortermelés megjavításáig, Kisfaludy Károly halálától a pesti árvízig, amihez ő hozzá ne szólana, ahol ne igyekeznék a közérzést, a közvéleményt kifejezni, vagy irányítani. (Vájjon gondolnak-e ma erre azok a „nagy írók", akik még mindig méltatlan feledtbnak,, tartják ,,magasröptű szellemükhöz", hogy népüket, segítsék a szocializmus építésének mindennapi feladataiban") Vörösmarty idejében, a múlt század 30-as, 40 es éveiben még csak a polgáritársadalom felépítéséről volt szó, a feudalizmus bilincseiből való kibontakozásról. A költő tisztán látta , a feladata nemesi nemzetet át kell alakítani, át kell nevelni polgári nemzetté. Ezért küzd annyit a „tettlen nyugalom“ ellen, ezért hirdeti, lankadatlan buzgalommal a ’munkára, tettre kész‘ hazafiságát. És míg a munkát dicsőíti, lehetetlen, hogy szeme meg ne akadjon a munkáson, az egyszerű dolgozó emberen. Meglátja, megszereti a kizsákmányolt milliókat, érdemük hangoztatása, sérelmük fölpanaszolja lesz. Nemcsak dicsőké a haza, A munkás pár, szegény Bár észrevétlen dolgozik A hon területén. J-hirdeli a szellemi és fizikai munka szövetségét: „Míg ezer jel gondol istenésszel, Fárad a nép óriás kezével." Egyik leghatalma■ sabb költeményében (Gondolatok a könyvtárban) rádöbben. ,.Hogy , míg ■ nyomorra milliók születnek. Néhány ezernek jutna üdv a földön..." Ugyanitt élesen rávilágít hogy a ■ kultúra minden haladása sem ér sokat, amíg a művelődés kincse csak a kiváltságos keveseké. ..S a rongyos ember bőszült kebele átkot sóhajt a hír nemzetére.“ Itt is, másutt is kínzón foglalkoztatja az a mély ellentmondás, ami az amerikai demokrácia jelszavai és a négerek elnyomása között mutatkozik: „Aki feketén született, azt boromnak tartják ... szijjal osi sorozzák Igy jut el Vörösmarty nemzetével, nemzedékével együtt a forradalomig Ehhez, bár nem mindig találja el a leghelyesebb vonalat, lelkesen csatlakozik és a harcot politikai síkon becsülettel végigküzdi. 1849-ben a nemzeti összeomlással ő is összeomlik, testben, lélekben gyógyíthatatlan beteg lesz. Annyi ereje van még, hogy szörnyű átkot mondjon a hazaáruló Görgeyre, azután már csak a legsötétebb kétségbeesés hangján szólal meg, olykor,olykor. De közvet len halála előtt, 1855-ben egy euró- Idei méretű háborúi kitörésekor még egyszer föllobban a haladásba vetett hite. Undorral fordul el az esztelen vérontástól és bizakodóan várja a békét: Lesz még egyszer ünnep a világon ... Lett ünnep, lett felszabadulás. Ma már millióknak jut, millióknak készül az üdva föld egyik felén. és a milliók nem engedik, hogy a föld másik felén összeesküdött ! ,.néhány ezer" az üdvöt újra elrabolja tőlük. Munkára, harcra készen állnak, hogy hazájuk, míg keblén a hűk örömben élnek, pallost mutasson fondor ellenének!" KARDOS PÁL VÖRÖSMARTY MIHÁLY A „Döntő fordulat" c. film ismét műsoron A „Döntő fordulat“ című hatalmas szovjet filmremeket, amelynek középpontjában a Nagy Honvédő Háború, annak indítóokai és összefüggései állanak, egy éve mutatták be először filmszínházaink. Ez a film bemutatja az 1942- ben történt eseményeket, azt az időt, amikor népek milliói kísérték figyelemmel a volgaparti város, Sztálingrád sorsát. A náci hadvezetés ide összpontosította főerejét, de a hős szovjet csapatok bekerítették, s Sztálingrád minden utcájából kiverték a betolakodó fasiszta haramiákat. A döntő fordulat bekövetkezése igazolja legjobban a sztálini haditudomány fölényét, amely biztos kézzel irányította a hadműveleteket. Sztálingrád hős védőjét, Muravjov vezérezredest Mihail Gyerzsavin alakítja, aki magát a szovjet katonát, a szovjet stratégiát ábrázolja. Az ő alakításán keresztül érezni legjobban Sztálin elvtárs jelenlétét, aki nem jelenik meg a film kockáin, mégis, az első pillanattól kezdve láthatatlan szereplője a filmnek. * A Béke (volt Apollo) filmszínházban, Fáklyaműsor keretében ma, 2-án és 3-án újra játszák ezt a felejthetetlen, s nagyjelentőségű szovjet filmet. I Natalja Uzsvij, a Szovjetunió népi művésznője (jobbról), Vanda Vasziljevszkajaval, a nagynevű szovjet írónővel beszélget. Vörösmarty emlékünnepély a Zeneiskolában Vörösmarty Mihály, a nagy magyar költő születésének 150. évfordulója alkalmából a Népművelési Bizottság ma este 7 órakor Vörösmarty emlékünnepélyt rendez a Zeneiskola nagytermében. Vörösmarty életéről és költészetéről előadást tart Komjáthy István elvtárs. Az ünnepélyen közreműködnek a Csokonai színház művészei, akik Csongor és Tündéből adnak elő részleteket. A Csokonnai gimnázium diákjai költeményekkel szerepelnek. Tömegszervezeti közlemények KIOSZ.. Szakosztályt felelősök és tízes csoportvezetők a Kisiparos Újság előfizetésekkel azonnal számoljanak el. — Villanyszerelő szakosztály ma 6 órakor ülést tart. — Cipészek és csizmadiák, akik még az új vásárlási könyveket nem vitték el, legkésőbb szombat délig jöjjenek érte. — Asztalos szakosztály tagjait felhívjuk, hogy akik a II. számú szövetkezetbe be akarnak lépni, hétfő délig mindennap 12 é 1-ig jelentkezhetnek. KISOSZ: Dohánykisárusok vasárnap délelőtt 20 órakor fontos taggyűlést tartanak. Ma este 6 órakor olvasókör. Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének kisiparos csoportba ma este 6 órakor békegyűlést tartanak. — Háztartási alkalmazottak szakszervezete szombat este 7 órakor műsoros estet rendez, melyre minden tag megjelenését kéri. — A művészeti dolgozók szakszervezeti hétfőn délelőtt 11 órakor a Vígszínház helyiségében taggyűlést tart. DÉTOSZ: Vasárnap délelőtt 10 órakor RÉFOSZ nagygyűlést tartunk a Rákosi-telepi kultúrházban. A DÉFOSZ vezetősége értesíti a kertész tagozatot, hogy vasárnap reggel 3 órakor a DÉFOSZ helyiségében nagygyűlés lesz. MNDSZ: Lorántffy Zsuzsanna csoport tagjai szombaton 1 órakor jelenjenek meg a köztemetőben. Ma kezdődnek Debrecenben a DISZ vezetőségválasztások Rákosi elvtárs október 27- beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a DISZ vezetősége alaposan lemaradt a fejlődésben a tagjai mögött. Ennek az oka az, hogy az ellenség megpróbált befurakodni a DISZ szervezetbe s nem is eredménytelenül és komoly károkat okozott, gátolta a munkák lendületét, a fejlődés iramát. A DISZ Központi Vezetősé, ge, Rákosi elvtárs figyelmeztetése után november 18-án ülést tartott, ahol határozatot hozott a szervezetek vezetőségének újraválasztásáról. A választási-várható időjárás : Mérsékelt, helyenkint északnyugati, északi szél, felhőátvonulások, többfelé záporeső. A hőmérséklet kissé süllyed. A Szülők Iskolája legközelebbi előadása december 4-én hétfőn lesz. Címe : Óvodákban : a gyermek nevelése a családban. Általános iskolákban : ,,A gyermek és otthona” című kiegészítő olvasmányok felolvasása megbeszélése. Három új mesterséges megtermékenyítő állomást állítanak fel a megyében Sárrétudvariban, Nagylétán és Egyeken. Ezzel a megye mesterséges megtermékenyítő állomásainak száma nyolcra emelkedett. Társadalmi tulajdon elleni vétség miatt eljárás indult Hadházi Gyula hajdúhadházi lakos ellen, aki a szövetkezet tulajdonát képező zsákokat ellopta. Nyírábrányban vidám szórakozás közben szóváltás támadt több fiatal legény között. Mike János nyírábrányi lakost késsel megtámadta Fónai Sándor, Fónai Mihály, Csuka János és Veres György. Két zsebkés Miksé testében hatolt, súlyos sérüléseket szenvedett. A verekedők ellen megindult az eljárás. Postás kultúrotthon vezetősége Holló János utca 3. szám alatt, szombaton 8 órai kezdettel tarka műsorral egybekötött táncestélyt rendez. Minden dolgozót szeretettel várunk. Belépődíj 2 forint, öngyilkosságot követett el Lakatos Mária 23 éves hajdúhadházi lakos. Szerelmi bánatában felakasztotta magát, s mire rátaláltak meghalt, keze a DISZ munkáját teszi eredményessé, s erősíti a szervezeteket. A választások december 1-től 31-ig folynak. Ma kerül sor Debrecenben az első DISZ vezetőségválasztásokra. Az Alföldi Nyomda, a Kenyérgyár és a Fazekas gimnázium DISZ szervezete a mai napon választja meg új vezetőségét. Az előkészületek már napok óta folynak, azonban a taggyűlés sikere mutatja majd meg, hogyan készítették elő a szervezet életében olyan rendkívüli jelentőséggel bíró vezetőségválasztást. A szepesi földművesszövetkezet raktárából tengerit loptak Balla Gábor, Szilágyi Imre és Bánki Ferenc. Társadalmi tulajdon ellopása miatt indult meg ellenük az eljárás. A Járműjavító NV szombaton este 7 órai kezdettel tánccal egybekötött műsoros estet rendez a Vagongyár kultúrtermében. Természettudományi előadás lesz a Városi kórházban ma délután 4, a Táncsics cipőgyárban fél 5 órakor. Ma délután 4 órakor az egyetem magyar irodalomtörténeti intézete a Vörösmarty emlékünnepélyt rendez. Az ünnepélyen előadást tart az egyetem rektora, dr. Juhász Géza elvtárs és dr. Kardos Pál elvtárs, tanár. Tánctanfolyam kezdődik december 6-án Dr. Konczné ,,Ritmus“ tánciskolájában., Péterfia u. 30 (x) 1130 DECEMBER 1. FENTEK shTrTek . Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak vasutas kartársaknak, valamint a Tüzép vezetőinek, dolgozóinak és ismerősöknek, akik férjem temetésén koszorúkkal, virágokkal és részvétükel fájdalmunkat enyhíteni kívánták, ezúton mondunk köszönetet. özv. Borbély Györgyné és gyermekei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Juhász Mátyásné VERES MARGIT f. hó 29-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése dec 2-án 2 órakor lesz a köztemető II. A ravatalozó terméből. Gyámszólják: szerető férje, gyermeke és testvére, valamint kiterjedt rokonsága. Minden külön értesítés helyett. lakás: Agárdi u. 1. sz. SZÍNHÁZ Heti műsor: Pénteken este 8 órakor: Szerelmi bájital — Puskin bérlet. Szombaton este 8 órakor*. Leánynéző — Makarenko-bérlet.. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor: Nyilvános főpróba: Amerika hangja. Vasárnap este 7 órakor: Amerika hangja — Bemutató előadás. Hétfőn este 7 órakor: Amerika hangja — Madách-bérlet. Kedden este 7 órakor: Amerika hangja. — Sztaniszlavszkij- béklé*. Szerdán este 7 órakor: Amerika hangja — Vörösmarty-bérlet. Csütörtökön este 7 órakor: Amerika hangja — Csokonai-bérlet. IMETEOR : 3, 5, 7 órakor VÍG MOZI : 4, 6, 8 órakor IS Verdi világhírű operája ■ olasz Hímen B TIÉÉI BÉKE-MOZI: Folklíva-műsor, 1 és 2 forintos helyárakkal! 9 I Döntő I ! fordulat . j Magyarul beszélő szovjet I ’ film