Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-261. szám)

1954-10-10 / 240. szám

195­1 OKTÓBER 10. VASÁRNAP A KOSSUTH GIMNÁZIUM KOSSUTH ÜNNEPÉLYRE KÉSZÜL Kedves Mester! Sokat gondolkoztunk, hogy meg merjük-e írni ezt a levelet, hiszen kérésünk teljesí­tése nem csupán jóakarattól függ. Nagy kéréssel fordulunk önhöz. Október 16-án szeretnénk megrendezni hagyományos Kossuth ünnepségünket, melyet ebben az évben a Csokonai Színházban a „Fáklya­láng“ bemutatásával akarunk megvalósíta­ni. Az ünnepségre szeretettel meghívjuk Önt is. Tudjuk, hogy egy ilyen nagy írónak ezernyi elfoglaltsága között nehéz időt sza­kítani egy vidéki iskola elég merész kéré­sének teljesítésére. Mégis arra kérjük önt, látogasson meg bennünket az ünnepség nap­ján. Sokan közülünk már látták önt a deb­receni irodalmi esten, de még többen csak szeretnék látni új irodalmunk kiváló mun­­kálatát. Hiszen ki ne tudná, milyen nagy élmény 15—18 éves lányok életében talál­kozni azzal az íróval, akinek verseit tanul­ják, műveit ismerik és szeretik. — Persze, ez most úgy hangzik, mintha hízelegni akar­nánk, de higgye el, ünnepségünk fénypontja lenne, ha ön személyesen válaszolna kér­déseinkre, elmondaná, mi indította a „Fák­lyaláng“ megírására. Ez úgy érezzük elő­segítené, hogy Kossuthot, iskolánk névadó­ját még jobban megismerjük és megszeres­sük. E szavakkal nem egy diáklány, nem is egy osztály, hanem egy egész iskola ifjú­sága kéri önt, hogy tegye teljessé jelenlé­tével azt az ünnepséget, amely mindnyá­junknak oly kedves. Válaszát bizakodva, önt pedig szeretettel várjuk. Imigyen szólt a levél. Sztankura Vali, meg Magyar Éva — az irodalmi szadikor tagjai — sokáig rágták a pennát, amíg összehozták. Már a megszólítás sem ment könnyen. Mert hát ha azt írják, hogy „Kedves Illyés elvtárs“, az túl­ságosan szürke, sablonos; ha meg úgy szólítják meg, hogy „Kedves író Úr“ — ez nagyon hiva­talos, meg nevetséges is, mert hiszen ma már az írók sem urak... így lett aztán „Kedves Mester“. Ez már... volt ugyan ezen is vita­ bőven, de végül csak ezt sercegtette a toll pa­pírra. Szóval nehéz feladat volt ez a levél sok fejtörést okozott, amíg elkészült,, hogy aztán bátran alákanyaríthassa nevét az iskola vala­mennyi tanulója. Vagy 400 név sorakozott szé­pen glédíában a sorok alatt. Elkészült, vihette a posta, azaz, hogy Tóth Lajosné tanárnő, aki vállalkozott a kézbesítői szerepkörre. Igen ám, csakhogy ennek a szerepkörnek két része van: egyik a kézbesítés, a másik a kézbevétel és mi­vel a címzett nem volt otthon — nyaralt éppen — félúton megrekedt az a fontos akció. A sok aláírás azonban égette Tóth Lajosné zsebét. Csak nem írja rá a borítékra, hogy „Vissza a feladóknak“. Sokat törte a fejét, amíg megoldást talált. Kopogtatott az írószövetség­ben. Jól számított. Erdei Sándor, a szövetség titkára szívesen vállalkozott fontos küldetésé­nek befejező részletére. Veres Péter is ott volt, és mikor elolvasta a levelet, pödört egyet a baj­szán és annyit mondott: „Ilyen szépen megfogal­mazott kérést nem is lehet visszautasítani. Ké­szüljenek csak nyugodtan, biztos ott lesz Illyés Gyula, de ha szívesen látnak, én is lelátogatok az ünnepségre.“ Hát ilyen a szép mondatok ereje. Csak okos gyülekezet az az irodalmi szakkör ... ★ Most aztán lázban ég az iskola. Készülnek a fogadásra, meg az ünnepségre. Külön propa­ganda, fogadó, dekorációs, meg szervezési bi­zottság irányítja a munkát. Egervári Etelka elvtársnőnek, a szervezési bizottság elnökének fő talán legnagyobb gondtól a feje. Ő kezeli, ő osztja a színházjegyeket. Illetve osztotta, mert most már nincs miből. Mind elfogyott, igénylő viszont van még bőven. Még egy „házat“ megtöltenének. Hiába, nincs más megoldás, két előadást kell tartani. A Kos­suth gimnázium Kossuth ünnepségének nemcsak helyi látogatói lesznek. Mátyás Antal, a Hajdú­szoboszlói Irinyi János általános gimnázium igazgatója éppen most vette át az iskola növen­dékei számára megrendelt — és egyben utolsó — jegyeket, de bejönnek erre az alk­­alomra a böszörményi, meg ladányi iskolák is... K­ Nábrádi Mihály elvtárs, a Kossuth gimná­zium igazgatója előző este beszélt telefonon Illyés Gyula feleségével. Ami biztos, az biztos ... Hát biztos. Az író elfogadta a meghívást, jön, sőt most már több mint valószínű lelátogat vele Veres Péter, meg Szabó Lőrinc is ... (Nem árta­na, ha egy-két irodalmi est szer­vezői ugyan­akkor tapasztalatcserére látogatnának az isko­lába. Egy írót hívtak, és három jön. Pont a fordítottjához vagyunk hozzászokva.) — Debrecenben a mi iskolánk vette fel első­nek a Kossuth nevet — mondja Nábrádi elv­társ. — Büszkék vagyunk erre. Nagy kitünte­tésnek érezzük, és igyekszünk rászolgálni. Év­ről évre hagyom­ányosan megrendezzük Kossuth ünnepélyünket. Iskolai nevel­őmódszereinkben és iskolán kívüli munkánkban egyaránt igyek­szünk állandóan istápolni Kossuth kultuszát. Eredményeinkben is méltó iskolánk Kossuth nevéhez. Múlt évi tanulmányi átlagunk legjobb az egész Tiszántúlon, és országosan is a legjob­bak közé tartozik. Teljesen megszüntettük a ké­séseket, minimális a hiányzás, de van olyan osztályunk is, mint például a IV. b., ahol az elmúlt hónapban egyáltalán nem hiányzott senki. Sok a munka, nem zavargónk tovább. Náb­rádi elvtárs azonban nem ad „kilépési enge­délyt“ anélkül, hogy végig ne néznénk az iskola Kossuth emlékeit: függetlenségi nyilatkozatot, népéhez, szózatait, Kossuth felhívását Debrecen no meg a pipáját. Különben szombat délutánra az ünnepségre ezek is átvándorolnak a szín­házba. A színház folyosóin egy kis kiállítást ren­deznek. Ez — a kollektív munkamegosztás isko­lában tapasztalt munkamódszerei szerint — bi­zonyára a dekorációs bizottság feladata lesz ... Jó ennyi lelkesedést, ennyi nemes igyekeze­tet látni. Úgy véljük, ebben is Kossuth hagyaté­kát követi az iskola, amely büszkén vallja Kos­suth gimnáziumnak magát i: r— o. gy. — ■' ■■■ ......................................................................................... ÉDES ANYANYEL önbírálatként közöljük az aláb­bi beküldött sorokat: „Már a Néplapba is becsúszott pár nap előtt egy visszatetszően helytelenül egyre általánosabban használt szó. A beszédtechnikust (nálunk még egy­kettő van ebből a fajtából) talán egyetlen más szó hibás kiejtése sem borsolja job­ban. A kérdés nagyobb mérték­ben kiejtéstani, mint nyelvtani. Az „egyenlőre" szó használatáról van szó, az „egyelőre" helyett. „Egyelőre", ez időhatározó (egy ideig még) s kiejteni így kell: eggyelőre. Már hallottam ejteni „egy­ellőrének", „egyellőrének", sőt „egyenlőjének" is. „Egyenlő­re" — így szinte többen ejtik már, mint úgy: „egyelőre". A kü­lönböző kiejtéseket az általános bizonytalanság szüli. — Te­remtsünk végre bizonyosságot e kérdésben szerte minden magyar­nyelvi tanításban minél előbb, míg nem késő. Senkinek sem hi­szem el, hogy ez is csak változása nyelvünknek, és nem egyúttal romlása is. „Egyenlőre a páros holmik két darabját,­­ a nadrág két szárát szokták készíteni." Valamikor egy királyi ügyész­nek mondottam ezt el így, mikor „egyenlőre“-t mondott: sértődöt­ten ragaszkodott hozzá, hogy az ő kiejtése a helyes, s megnevez­te azt a szerinte neves, nagyváro­si magyar szakos tanárt, aki őt erre így tanította. Nem sokkal ezután i kérvényt adtam be az ak­kori közoktatásügyi miniszté­riumba, egyik mondatában az „egyelőre" szóval, s viszontlátva később a kérvényt, a szót tanáro­­san, piros ceruzával aláhúzottan láttam benne, s kivetve a margó­ra „egyenlőre!" Még a felkiáltó jel sem hiányzott. Nemrég pedig, mindezt egy tanárnőnek előculva ezt a választ kaptam: igen, ma már 90 százalékunk így van ez­zel! „ Nagy Adorján, a Színművészeti Főiskola beszédtechnikus pro­fesszora írja a Pedagógiai Szemle idei 2—3. számában: Hogy ez alapvető területen milyen komoly harcra, általános-, közép-, és felső­oktatásunkban milyen szervezet­ten továbbépítő multkéra van szükségünk az egész magyar sajtó részvételével. Erre vonatkozóan csak egyetlen példa: 1954-ben a Színművészeti Főiskola színészta­gozatára több száz jelentkező kö­zül huszonegyet talált alkalmas­nak, ez a huszonegy majdnem kisgyermek kora óta vágyódott színpadra, valamennyi vagy éve­kig tagja volt valamelyik kultúr­­gárdának, vagy iskolájának volt ünnepelt szavalója: a többszáz — magát elhivatottnak érző — je­lentkező közül gondosan kivá­lasztott huszonegynek 75 százalé­ka volt beszédhibás, anélkül, hogy erre bárki valaha is figyel­meztette volna őket! Szólni kell erről, mikor Debre­cenben nagyarányú tanárképzés folyik, s mikor e napokban meg­nyílt a színjátszás felé irányító célzattal sokaikban szertelen re­ménységet keltve a Sztaniszlav­­szkij Stúdió. Kodály szerint „Egy eljövendő magyar kultúra el sem képzelhe­tő beszédkultúra (a beszédtechni­ka általános tanítása) nélkül". Riedl, Négyessy és Ballagi nyelv­hírességeink szerint „döbbenete­sen szégyenletes mulasztást kell e téren pótolnunk." „Nyelvünknek talán legfontosabb és legtöbb problémát adó része, kiejtése." Dr. Julov Jenő ny. főiskolai tanár. NÉPLAP 7 Október 17-én nyílik a Szabadegyetem Lapunk egyik rovatában már hírt adtunk arról, hogy megindultak a Szabadegyetemre való beiratko­zások. Már az első nap több, mint kétszázan iratkoztak be a különbö­ző tagozatokra s kapták kézbe a Látogatási jegyeiket. A beiratkozá­sok továbbra is tartanak minden délelőtt 9-től, délután 4 óráig, ked­den és csütörtökön délután 6-ig és szombaton délután 4-ig. A Szabadegyetem ünnepélyes megnyitása október 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájá­ban. A megnyitóbeszédet Kádár László dr, a tudományegyetem rektora, egyetemi tanár tartja. A megnyitó ünnepély műsorán szerepelnek még a Csokonai Szín­ház művészei és a népi együttes kórusa Czövek Lajos vezénylésével. A Szabadegyetem előadásai a megnyitás utáni héten kezdődnek Az egyes tagozatok előadásaira minden két hétben kerül sor, a délutáni órákban (6—8-ig). Beirat­kozási díj egy-egy tagozatra 20 fo­rint, mely a tagozat egész évi elő­adásainak látogatására jogosít. E díjon kívül semmiféle címen nem kell fizetni. A be nem iratkozott hallgatók, 2 forintos belépődíj ellenében csak abban az esetben vehetnek részt valamelyik előadá­son, ha beiratkozott hallgatók szá­ma kevesebb, mint a terem befo­gadóképessége. Az előadások megindulásáról, pontos idejéről és helyéről majd ’ még hírt adunk. Mezőgazdasági szakismeretek gyűjtőhelye MEZŐGAZDASÁGUNK FEJLESZTÉSÉVEL kapcsolatban dolgozó parasztja­ink nem mindig tudnának pon­tos választ adni olyan kérdé­sekre, mint a négyzetes vetés, az itatásos borjúnevelés, a burgo­nya nyári ültetése, a szemcsézett műtrágya, a hibridkukorica, a gépi fejés, a csemeteültetőgáp, stb. De még a mezőgazdasági szak­emberek sem mindig tájékozottak olyan kérdésekben, mint a B12- vitamin hatása a sertés növeke­désére, vagy a talajvizsgálat gyors­­módszerei, vagy az agro­technika biológiai vonatkozásai, stb. EGYIK SZOVJET TUDÓS írta, hogy az emberi munka, az emberi tudás végrendeletei a könyvtárakban vannak. A mező­­gazdasági tudomány, gyakorlat eredményeinek ilyen gyűjtőhelye az ORSZÁGOS MEZŐGAZDA­­SÁGI KÖNYVTÁR Budapesten, a Vérmezőn, I., At­­tila­ u. 53. sz. alatt van ez a 100.000 kötetből álló könyvtár. Van ebben, ami a háztáji gyü­mölcsössel, méhészettel babráló városi dolgozót érdekli, van, ami a nagyüzemi tehenészetet űző tsz elnökét, van, ami a berkshirei tenyészetet folytató egyéni gaz­dálkodót. A szakember a Szovjet­unió, Kína, a népi demokráciák mezőgazdasági irodalmán felül megtalálja itt a nyugati világ mezőgazdasági eredményeit. A könyvtárba kereken 25-féle nyel­ven megjelenő 900 külföldi szak­­folyóirat jár. HOGYAN JUTHAT MINDEHHEZ az érdeklődő, a tsz brigádvezető, a kertészkedő ipari dolgozó, a kutató? A könyvtárközi kölcsön­zés az az egyszerű és ingyenes út, amellyel mindez elérhető. Az ér­deklődő a helyi könyvtárnak szól, az iskölcsönzi a kívánt művet az Országos Mezőgazdasági Könyv­tártól. HA NEM TUD ELIGAZODNI az érdeklődő, nem ismeri a szak­könyveket, csak szeretne valami neki valót, akkor egy levelezőla­pot kell írnia Bp. I. Attila­ u. 53. címre, onnan közvetlenül kap felvilágosítást. Egyesületeknek, szervezeteknek nyomtatott olva­sási tanácsadót is küldenek, könyvtárak részére pedig az Or­szágos Mezőgazdasági Könyvtár­ban található könyvek jegyzékét. Szakemberek részére külön bib­liográfiát is állítanak össze, vagy — előfizetésre — megküldik e havonta megjelenő Külföldi Ag­­rárirodalmi Szemlét HOSSZABBAK AZ ESTÉK, fejlesszük szaktudásunkat olva­sással, mert a szakismeretek bő­vítése a legbiztosabb útja a me­zőgazdaság fejlesztésének. ­Vidám sarok SZÚRÓS SOROK EGY FURCSA LEGÉNYSZÁLLAS A komádi kendergyárban a fuvarosok „legényszállásán” —­­bármennyire szabálytalan is ez, egész családok laknak. Egér- és patkánycsaládok... Esténként családi kivonulást tartanak. El-elrágódnak az em­beri lakótársak holmijain is. Akik aztán már azt szeretnék, ha erre járna a mesebeli pat­kányfogó, a hamelni, mert ők kezdik ezt a helyzetet egyáltalán nem „kamel­ni”... NEM REJTVÉNY A megyei tanács kocsija megáll a község főterén. A mezőgaz­dasági osztály embere kiugrik belőle, bemegy a tanácsházára. Fél­óra múlva visszajön. Kollégája, aki a kocsiban maradt, megkérdi: — No, mit csinál a tanács az őszi munkák szervezése terén? A kérdezett felelet helyett rámutat a községháza táblájára Ez áll rajta: KÖZSÉGI­AN­ÁCS — Nem értem... — Ejnye, hát olyan, mint ez a tábla. Té­tlen. ... új közmondás Amikor a borbélyt ma reggel alig tudtam lebeszélni arról, hogy engem egy nyilatkozásra beszéljen rá, hiszen három napja, hogy megnyírtak, rájöttem, hogy a borbélyok esetében változott a közmondás. Az ő új közmondásuk: Nyírva vigad a magyar... CSÁRDÁS KIS KALAP ÉS A CSÁRDÁS A ladányi kultúrházban Csuda furcsa, új tánc-láz van. Vasárnap volt, hogy ezt láttuk, — Még a szánkat is elláttuk: Feltett kalap táncos fején — S tán nincsen az esze helyén? Csuromvízzé táncol inget, Csárdásra is ezt jár : — swinget l

Next