Hajdú-Bihari Napló, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-26 / 97. szám
A szabadegyetem heti előadásai Holnap du. fél 6 órakor az építők művelődési otthonában (Kossuth u. 1. sz.) dr. Tóth Ervin tanár tart A szovjet művészet négy évtizede címmel vetített képes, filmbemutatással egybekötött előadást. Szerdán du. fél 6 órakor az Ady Endre művelődési otthonban (Vörös Hadsereg útja 23. c.) lesz dr. Jausz Béla egyetemi rektor előadása Az erkölcsi nevelés címmel. Csütörtökön du. 5 órakor az Építők művelődési otthonában A mesterséges égitestek csillagászati jelentősége címmel dr . Dezső Lóránt, a Heliofizikai Rrezervatórium igazgatója tart Előadást Hűvös, szeles, borús időre ébredt április 19-én a biharkeresztesi vidék, ennek ellenére lelkes úttörőcsoportok siettek gyalog, teherautón, a járási művelődési otthon felé, hogy bemutassák tudásukat a Tóthfalusi Sándor kulturális seregszemle járási úttörődöntőjén. Meghatódva néztük ezt az izgatott sürgés-forgást, hiszen e terület a régi Magyarország egyik legelhanyagoltabb vidéke volt, s ma is elég „messze esik“ még a művelődési példaképtől és központtól, Debrecentől. Kíváncsian vártuk a produkcióikat, vajon hogyan halad előre ez a táj is a szocialista művelődés nagy fejlődési folyamatában, s miként emelkedik ki az elmúlt néhány év viszonylagos megtorpanásából, bizonytalanságából. Úgy hisszük,beszámolónknak — az eddigi felmérésektől eltérően — az lesz a helyes módszere, ha iskolánként, egy iskola egész teljesítményét nézve adjuk meg az értékelést a látott produkciókról, ráadásul az előadás hozzávetőleges sorrendjében. Kezdjük a sort a komódi 2. számú általános iskolával, annál is inkább, mivel igen alaposan felkészültek a versenyre, már ami legalább is az általuk összeállított műsor sokszínűségét illeti. Énekkaruk biciniumokat, népdalokat s egy kánont adott elő többek között, eléggé tiszta intonálással, egyik-másik művet dinamikai színezéssel is, éneklésük azonban többször vontatott, erőtlen volt, s a szólamok sem mindig fedték egymást. Megemlíthetjük még fegyelmezett, rendes kiállásukat, s bátrabb, lendületesebb vezénylést, több uniszónó szám betanulását javasoljuk vezetőjüknek, az utóbbit a tisztább hangképzés érdekében. Tánccsoportjuk nyilvánvalóan nagy becsvággyal készült a döntőre, s több nagyobbszarvasú népi táncot mutatott be egy cigánytáncot, kanásztáncot, székelytáncot s az ököritói fergetegest, azonban kevesebt talán több lett volna. A számok legtöbbje még nem érett meg eléggé, főleg térformái kialakítása szempontjából, érződött az egész produkciói valami együttesdire való törekvés is. Általános iskolában leginkább a népi gyermekjátékok betanulására kell törekedni — erre jó példát mutatott az iskola kisebbekből álló másik csoportja — népi táncokból csak annyit, amennyit a gyerek fizikuma, fantáziája, képessége elbír. Szóló énekeseik nem mindig találták el a megfelelő ritmust. Igyekezzenek hangszeres kísérettel is megtanulni számokat, a magyar s a modern dalirodalomból elsősorban persze, gyermekeknek megfelelő színvonalú alkotásokat. Gálfi Zsuzsanna nevezetű szavalójuk eléggé kiemelkedett a különben nem valami magas szavalású színvonalat eláruló produkciók közül. A komádi 1. számú általános iskola csoportja Béres András koreográfiáját, a Lábos játékot adta elő lendületesen, jó térformaalakító készszöggel, bár itt-ott kissé gépiesen is, kevesebb átéléssel. Énekkaruk bicinium és mozgalmi dal számokkal szerepelt. A lelkes szándék ellenére a kórus tagjai kevesebb muzikalitást és főleg kevesebb hangképzési munkát árultak el, 2. szólamuk igen gyakran hamisan is énekelt. Szavalójuk verstudása nem volt, biztos, kiállása, gesztusai még fejletlenek, furulyásuk pedig nem tudott mindig tiszta dallamvonalat produkálni. Bábjátékuknak mondanivalója bizonytalan, a bábok mozgatása kissé vontatott, s szövegüket nem is tudták jól. A nagykerekiek rögtön egy kis színt vittek a műsorba párna táncukkal, néhány szellemes ötlettől eltekintve azonban az ilyesfajta koreográfiának változatosabbnak, a figyelmet jobban lekötőnek kell lenni. Az úttörőéletből vett jelenet előadása — egyes szereplők tehetséges, ügyes szerep formálása ellenére — merev és egyhangú volt. Rendezőjük jobban ügyeljen a szereplők térbeli és reális mozgatására s főleg az éneklő szövegmondás veszélyeire. Orosz népi táncuk — egy, állandóan visszatérő dallamtól kísérve — egyhangúnak hatott, s a figurák sem voltak eléggé változatosak. A bojtiak Hófehérkéje ruházati-technikai szempontból kissé szegényes volt — furcsán hatott például a király biígéri csizmában — s ugyancsak szegényes kiállítású volt az orosz táncuk is. Az Ajkai leánytánc előadásából hiányzott a báj, pedig ez a koreográfia nagyon is megkívánja, s minden hangszernehézség ellenére a harmonika kíséretet sohasem fogjuk megfelelőnek tartani magyar népi tánc kísérésére. A berekböszörményiek lelkes kis énekkara igen változatos műsort hozott, s bár többször nyersen, itt-ott hamisan is énekeltek, lendületes fiatalos előadásmódjukkal kitűntek az eddigi kórusszámok közül. Benedek Elek Többsincs királyfiját helyes érzékkel választották ki, s nem kevés ötlettel vitték színpadra, a kiállítására azonban ők is több gondot fordíthattak volna. Leánytáncuk erőtlennek hatott mind tánc, mind pedig játék szempontjából. A bedői általános iskolások lendületesen, ügyesen táncoltak, a fiúk pantallós nadrágtartós kiállítása azonban vitatható megoldás. Bábjátékuk fő hiányossága, hogy bábuik nem igazi bábfej. Gyermekbabák fejét használják, pedig a kereskedelem által forgalomba hozott játékbabák nem mindig alkalmasak primitív vagy kevésbé stilizáló mivoltuk miatt bábos produkciókra. A mezőpeterdiek Kalocsai leánytánca kissé kimerítő koreográfia, az ártándi általános iskola színjátszói pedig sok ötlettel és tehetséges főszereplőkkel vitték színre a Csipkerózsikát. Körösszegapáti orosz tánca már sokkal változatosabb dallam- és táncfigurafelépítésű volt az eddigiekkel összehasonlítva, a ruhák azonban kissé szegényesen hatottak. Kiemelkedett műsorukból Blága Mária szavalata, aki jó átélő és színező készséggel adta elő a versét, bár nem mindig megfelelő hangsúlyozással. Igényességüket, lelkes kultúra szeretetüket mutatja, hogy népi táncon kívül még kultúrált mozgást eláruló balettprodukciójuk is volt. Mesejátékuk sok tehetséget árult el, a kiállítással persze itt is sok baj volt. Külön fel kell hívni a figyelmet a körösszakáli iskola összteljesítményére. A lehető legtöbb segítséget kell megadni ennek a lélekes vezetők által irányított csoportnak, hiszen énekkaruk lendületesen, kulturáltan szépen énekelt, itt-ott persze kissé még nyersen, túl harsányan is. Zenekaruk szerencsés összeállítású és imponáló biztonsággal és tisztasággal kísérte az énekkar egyes számait. Román táncuk eléggé eredeti és szép kiállítású. Jól mozogtak a színjátszóik is. Sok szépet mondhatunk a mezősasiak műsoráról. Eredeti volt szavalóik műsora is, talán táncuk hatott kissé erőtlenebből, jellegtelen ruháik és táncfiguráik következtében, A visszafogott, halk produkció benyomását tette ránk Többsincs királyfijuk is, A toldiak karikás tánca kissé fantáziátlan, Alsóberecki párostáncuk viszont kedves, lendületes, csak kevesen járják. Magyar homorog mesejátéka ötletes kiállítású, játékuk azonban vontatott, nem megfelelő ritmusú. Végül említsük meg a biharkeresztesiek Csipkerózsikáját tehetséges színjátszóik vannak, szépen beszélnek és mozognak a színpadon, csak persze biztosabb szereptudásra és jobb kiállításra van szükség a további szerepléseknél. Libásjátékuk szép kiállítású, szereplőik kultúrált mozgásúak, a főszereplők azonban kissé színtelenek. Énekkaruk hangszíne még eléggé szürke, intonálási készségük bizonytalan, előadásmódjuk pedig sokszor vontatott. A sok szép szándék mellett befejezésül meg kell állapítanunk, hogy az énekkari, színjátszó, bábos munka általában stagnálást mutat, elsősorban az ének- és zeneszámok nevelők nagy hiánya miatt, de nagyobb segítséget kellene kapni ennek a vidéknek Debrecen művészeti intézményeitől, szakembereitől, hogy a hajdani sötét Bihar eme részén is egyre magasabbra lobogjon a kultúra lángja. Ismételjük : jóakaratban, szép szándékban s Ady által megálmodott ,,szabadító tanítókban” Biharkeresztesen és környékén sem volt hiány. Különös örömünkre szolgált, hogy a járási tanács v. b. elnöke és elnökhelyettese egész nap részt vettek a bíráló bizottság munkájában, és szakszerű bírálataikkal, magatartásukkal példát mutattak az állami vezetés helyes kulturális irányító munkájára. Hisszük, hogy ennyi jó szándék és lelkesedés szerencsésebb formák között és jobb szakmai támogatással a jövőben még több eredményt fog produkálni. Bőgel József Járási úttörő kulturális seregszemle Biharkeresztesen cAföldi ) A földi, nem meghatárosízott személy általában, ® inkább amolyan gyűjtő fogatj lom, amelybe egyaránt belels fér a nagyikendős néni, a g kucsmás bácsi, a ballonka- éj bátos fiatalember csak színű g cipőjével éppúgy, mint a ® nylon kardigános menyecske, g egyszóval a földi : valaki a falumból, otthonról, aki g magával hozza a végtelen j® termőföldek nyugalmát, a g napfényes dombok vidámsá®gát, az akácerdő csendjét, a jót megfrissülő falusi élet jövőjébe tárulkozását s a hajamban turkáló bütykös ujjak ciró®gató jóságát, gyermekkorom emlékeit. A földi — aki felkeresett [■a minap — még jótartású, ifj hatvanas öregember, kurta ® félkabátban és csizmában, g Kivörösödött orrát szívogat®ta, hidegtől meredt ujjait rogyogtatta s csak éppen egy ® percre ült le, mondván, hogy is sietős a dolga. — Hogy vannak otthon ? — •s indítottam a szót, miután fels nyeltük a pohárka pálinkát. — Vagyunk — felelte kö■ízönyösen, de tudtam, hogy ez is épp olyan semmitmondó formulája az érintkezésnek, mintS amilyen a kérdés volt. Közelilebb húzódtam hát a lelkéhez : milyen a terméskilátás, ami újság a faluban, ki született, ki halt és hogy van a ■1 család ? Jól emlékeztem a famíliára, hiszen a fiával együtt 3 faragtuk meg valamikor a padot a nagyiskolában, amiért lapám nyomban ki is húzatta mindkettőnknek a „matrin- Ligot”, vagyis megfenekelt |benntünket. No, hát ez már 3 önmagában is elegendő oka az emlékezés ébrentartására ! 3 a földi szívott az orrán s | | megrázta a fejét. | — Nem kapok jó szemfedőt az istennek se ! — mondta. — Szemfedőt ? — meredtem rá — Kinek kell az ? — Az anyósomnak. — Róza néninek ? Nem is mondta, hogy meghalt. — Még nem... Még él egy kicsit. — Hát mi baja szegénynek ? (Valahányszor jött hazafelé a szőlőből, marék szilvát, diót, mit, mindig odacsúsztatott az ölünkbe. Vastag, erős kis öregasszony volt. — Hogy mi a baja ? Nyócvanhatéves... ez ! Meg aztán méhrágása is van (vagyis : méhrákja). — Oh, szegény ! Hiszen van ezerkétszáz *'*■ forintos, de azt igen drágállom. Van olcsóbb is, az meg hitvány, mintha papirosból volna. Kitalálta szegény, hogy a menyasszonyi fátyolét tegyük majd rá, akit a lányának adott, abban esküdtünk össze, még megvan. Csakhogy az kevés. Elkérem az asszony testvérhúgától a másikat, annak is megvan még. A kettőt összevarrják, az éppen elég lesz, hadd legyen meg a kívánsága. — sóhajtott, kicsit tűnődött, majd folytatta — A koporsó aztán megvan, haza is vitte, feltettem a padra, hogy kéznél legyen, ha kell. — Szóval, a baj sem marad ki az életből — zártam le a gondolatait. — Hát az nem... Most meg ez a fagy is ! — pillantott rám sokatmondóan. — Nagy kárt tett ? — Még nem. A szőlő alját megkapkodta, de az még nem számos. Füstöltünk egész éccakra, nem aludtam én egy hunyást sem. Az asszony a hajlatban, én meg lent a diófánál. Mozgott a hegy, kint volt mindenki. Pedig az aszszony nem akart, hogy ő nem hagyja magára a beteg anyját. — Ott hagyták egyedül ? A földi furcsán nézett rám. Olyan formán, hogy vajon megértem én egyáltalán mit jelent a fagyveszély ilyenkor, fel tudom én fogni annak a jelentőségét ? Aztán megmagyarázta, luut csinálhattunk volna? — vonta meg a vállát — Tudja, én már délután meghallottam a rádióból — merthogy az őszön vettünk rádiót mink is —, hogy baj lesz, jön a fagy. Na, most mit csináljak? A beteg hánkolódott az ágyon, azt hittük minden percen vége, az asszony meg rítt, hogy ne hagyjam most egyedül. A szalmát azért kihordtam még napvilágon. Estefelé megcsendesült az öregasszony, még egy kis kávét is ivott. Mondom neki, hogy baj van, füstölni kéne kint. Az asszony meg is szidott, hogy mit nyugtalanítom vele. Igaza is lett, mert attól fogva azon rimánkodott, hogy menjünk csak kifelé, az a fontosabb, neki már úgyis mindegy. De az asszony nem akart ráállni sehogysem, a végén ráparancsolt az anyja, akkor kijött. Aztán reggel, amikor eljöttem a buszhoz, felült az ágyon, hogy meg ne vegyem azt a drága szemfedőt a világért se, kérjem Csak el a lányától a másik fátyolt. Hát így volt. De megyek is már. Felállt, lehúzogatta magán a kabátot, feltekintette a csizmáját, hogy eléggé fényes-e, készülődött. Még felfogtunk egy pohárkával állva. — Meg aztán, hogy tanácstag is vagyok — fűzte további szót — én tártam fel tegnap délután a szomszédokat, hogy gyerünk kifelé emberek, füstölni. Hát éppen én nem ? !... Igen sajnáltam is volna, ha nagyobb kár esik a szőlőben. Ha nem, hallja, azt hiszem a cseresznyének kámpec lett. Tavaly is lement eléggé... De a búza, az gyönyörű — ragyogott fel a földi szeme —, ha látná milyen bokros, meg erős már! Vetek másfél hold hibrid tengerit is, attól sokat várok. Az öreg Geszti — tudja a házhelyesi — tavaly nem győzte volna hazahordani. Most aztán sokan megpróbálkoznak vele. Mert ilyen az emberiség. Nehezen szokik rá a jóra is! — kicsit megoldódott a nyelve, sokmindenről beszélt még, egy pipa dohányt is kiszívott. — Akár meghiszi, akár nem, aszondom és is: nem rossz dolog az a tizcs sem, ha jól csinálják. Jó főd, gép, állat, nem is lehet rossz, ha csak nem pocsékálódnak benne. De soknak hiába beszél az ember, hogy gyere testi, próbáljuk ki, csak hajtja a magáét, hogy... — — Maga belépett már Józsi bácsi? — állítottam meg a szavát. Felállt, eltette a pipáját s vette a kalapját. — Na, még én sem. — mondta csendesen — ezt én csak úgy átaljában mondom, hogy milyen értetlenek a népek. — aztán hozzátette még — Nézze, én nem vagyok ellene. Csakhát a haszonélvezet az anyósom nevén van. Majd ! Érti? — Petem. De még azt is, amit nem mondott ki, csak gondolt. Hiszen a földiek kevés szóból is megértik egymást. Ő arra célzott, ami kézenfekvő: kíméletből nem háborították már vele a beteget. De én a beszédből sokkal többet is kiszűrtem. Egy egész életfelfogást, melyet nemzedékek örökítettek át, elkeveredve az élet új tanításával: a világ dolgainakmély, de minden érzelgősség nélkül való számbavételét, a vérükbe ivódott húzódozást, nehezen tárulkozást, de alkalomadtán értelmük fölényét s a bölcs belátást is. Ezek az emberek tudják, hogy az élet nem parádé. Birkózás. Belül a lélekben könnytelenül és kívül a természeti erőkkel könyörtelenül. Tudják, hogy a sarjadó életet óvni kell, a megfagyott rügy nem bont szirmokat. A távozónak legyen kéznél a koporsó s az érkezőnek a megfelelő féltés. Mindennek kimért sora, szigorú rendje van... Hogyne értettem volna ! A földi elkezelt s ment a a fátyol után. Iparkodott, hogy elérje a déli buszt. Lehet, már így is csak az ámmenre jut haza. És ha éjjel megint füstölni kell előbb a háttat is el kell rendezni még... Egyébként namncs semmi különös újság. A fiú, mármint az unokája, most érettségizik kötelesen. Azt mondja repülő lesz. Hej, az isten érti ezeket a mai fattyúkat, nem jó nekik a biztos főd? !... De hát csak hadd repüljenek, ha a szárnyuk bírja, nem igaz? Izevet. Bizakodón, csendem isen. Mert ez is hozzá- tartozik az élethez: az ember minden baj, vesződség és keserűség végére azért oda bakrázza a reményt. A lépcsőházból még viszszanéz. — Az a fátyol... jó lesz az ügyi? Olyan, mintha virágok volnának rá kihímezve. — — Jó lesz. — — Na, akkor megyeik is mán egyenest érte. — Lekopogott a lépcsőn. Elment. És itt hagyott egy szint esvérzést, egy darabkát a falumból... Taar F. 7 NAPLÓ 1953. APR. 36. Bada latra a két rernet csiriliú szás A szelek úgy csípnek, akár hajlékony, könnyű fűzfavesszők. Április van s az ég, az ég csipke zuhatag s mind áttetszőbb. Kékje, mint szappanbuborék millió, csöpp darabra törve, szirmokkal labdázik a szél, s csupa virágban áll a körte. Az ablakokban fényjelek s mindegyik a szerelem mása, hajladozik a málnaág, a szilva szép derekát rázza. Mennyi mozdulat s mennyi vágy, ma minden ölelésre termett, menyecskék, lányok, asszonyok, folyó, ösvények, utak, kertek, madarak fenn, míg szárnyukat ős törvény szerint kettétárják, alattuk hab-föld, vértüzek, kemény, izgága, hosszú nyárfák, s emberek, akik titkukat egymásnak úgy kínálják mostan, hogy egy-egy éjjel százezer virág is kinyílik titokban. cevti példa Vesszők és karcsú szederindák sorjait ringatja a hajnal, s akár egy riogató kürtszó felharsan egy kamasz kakasdal. S közben a környék rájazendít, könnyű pisztonok s réz fúvósok feleselnek s a kazal alján felsír az idei kotlóstyúk, idei hangon s ahogy lassan ballagok harmatmosta csendben, egy kacér gácsér -jajdulása a hangversenybe belereccsen. S családja csacsog, mennyi háppal tudják ezt a korai nótát. A kerítés tövénél körben csodálkoznak a labdarózsák, akárcsak én, hogy íme itt van az érv s a példa a vitában, hogy lám a dal ma is csak úgy jó, ha szívből buggyan és vidáman s akkor modern is. Akinek meg bántja a fülét, lelke rajta, mert a valóság úgy valóság, ha titkát combig kitakarja.