Hajdú-Bihari Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-17 / 140. szám

t A HAJDÚ-BUTA KJ MüPEiÓ f z/|ri JffrirS A Püspökladányi MÁV már csak egy ponttal vezet a megyei labdarúgó-bajnokságban Az osztályozóban Balmazújváros és Sáránd az élen Nem panaszkodhatnak a labdarúgó-szurkolók, hogy nincsenek izgalmak, meglepe­tések a bajnokságokban. Nem kivétel ez alól egyetlen osz­tály sem. A megyei labdarúgó bajnokságban sokan csodál­koztal­, hogy szombaton az egyik pontot a D. Vörös Me­teor elvette a Hajdúszobosz- tói Spartacustól Debrecenben, de a vaskosabb meglepetés vasárnap következett, amikor Polgáron az elbizakodott püspökladányiak nem bírtak a lelkesen küzdő polgáriakkal és mindkét bajnoki pont a tiszaparti községben maradt­­ megérdemelten. Arra sem számított senki, hogy a ka­­baiak annyira megemberelik magukat, hogy le tudják győzni Debreceniben a D. Közalkalmazottak együttesét. Egyáltalán nem a papírforma diadalmaskodott Nádudvaron, ahol a DMTK maradt alul a küzdelemben, ugyanígy járt a D. Dózsa Hajdúböszörmény­ben. Az utóbbi időkben gyen­gén szereplő D. Vasas derecs­kei vereségén viszont már nem csodálkoztunk. Az biztos, a ki­esés ellen küzdő csapatok el­len senki nem mehet biztosra a hátralevő fordulókban. Vasárnap Debrecenben is előfordult egy „Grosics-eset”, kiállították a Hajdúnánási D. Postás mérkőzésen Tóth Ká­rolyt, a nánásiak kapusát. Meg is érdemelte, hogy le­­küldte a játékvezető a pályá­ból, mert labda nélkül meg­ásta ellenfelét, (csak azt nem fjtik, hogy egyúttal miért ,nem ítélt 11-est a bíró, ami­kor játékban volt a labda). Eredmények: Polgár—Püspökladányi MÁV 1:0 (0:0). Polgár, 1000 néző, vezette Dévényi. Jó játékvezetés mellett az első félidőben a P. MÁV tá­madott többet, mégis a hazaiak­nak akadt helyzete, Pálnok lövé­se azonban a kapufán csattant. A második játékrészben a polgá­riak irányították a játékot és a csúszós, nehéztalajú pályán Új­helyi a 80. percben megszerezte a győztes gólt. A jó iramú mér­kőzésen igazságos eredmény szü­letett. Jók , Albert, Pálnok (a mezőny legjobbja), Vámosi és Schiffmann, illetve Gellért IV. és Kiss Gy. Kaba—D. Közalkalmazottak 1:0 (0:0), Hajdúnánási Spartacus-D. Postás 3:1 (2:1), Berettyóújfalu— D. Előre 3:0 (1:0), Hajdúböször­­mény-D. Dózsa 2:1 (2:1), Derecs­­ke-D. Vasas 4:1 (2:0), Nádudvar- DMTK 3:2 (1:1), D. Vörös Meteor- Hajdúszoboszlói Spartacus (szom­baton) 1:1 (1:1). A bajnokság állása 1. P. MÁV 28 20 6 2 66:25 46 2. H.­SZOBOSZLÓ 28 19 7 2 71:15 45 3. DMTK 28 17 4 7 61:28 38 4. H.­nánás 28 16 4 8 50:37 36 5. D. Közalk. 28 11 7 10 60:43 29 6. D. Dózsa 28 11 7 10 57:41 29 7. Derecske 28 11 7 10 57:62 29 8. D. V. Meteor 28 9 11 8 40:47 29 9. D. Postás 28 10 5 13 47:46 25 10. Kaba 28 9 5 14 41:52 23 11. BUSE 28 9 5 14 34:54 23 12. Polgár 28 9 3 16 35:42 21 13. H. Kősz. 28 9 3 16 37:50 21 14. Nádudvar 28 8 5 15 42:80 21 15. D. Vasas 28 7 5 16 27:47 19 16. D. Előre 28 5 4 19 33:74 14 ** * A-csoport 1. Sáránd 2 1 1— 1:0 3 2—3. B.-keresztes 2 1 1— 2:1 3 2—3. S.-udvari 2 1 1— 2:1 3 4. Földes 2 1­ 1 6:4 2 5. Komádi 2­­ 1 1 4:7 1 6. B.-újfalu 2-----2 1:3 -B-csoport 1. B.-újváros 2 2---------8:1 4 2. H.-dörög 2 2-------10:2 4 3. D. Vasöntő 2 2---------7:2 4 4. Tiszacsege 2-----2 3:8 — 5. DASE 2------2 1:4­5 6. Újtikos 2------2 1:13- Mikor lesznek a falusi dolgozók spartakiádjának járási és megyei döntői ? Az utóbbi hetekben nem­igen kedvezett az esős idő­járás a falusi sportolóknak, a legtöbb vasárnap a rossz idő akadályozta a versenyek lebonyolítását, vasárnap is el­mosta az eső a polgári és a püspökladányi járási döntő­ Kedd délelőtt az MTST- ben értekezletet tartottak a JTST elnökök részvételével, megállapították a falusi dol­gozók spartakiádja járási döntőinek időpontját és kije­lölték a Debrecenében meg­rendezésre kerülő megyei döntő napját. Június 21-én Berettyóújfa­luban a spartakiád vala­mennyi sportágában, Püs­pökladányban a röplabda ki­vételével, Polgáron atlétiká­ban és kerékpározásban lesz­nek a járási döntők. Június 28-án Biharkeresz­tesen vala­mennyi sportágban, Püspök­ladányban röplabdában, Pol­gáron pedig röplabdában, kézilabdában, tornában és te­kében kerülnek sorra a dön­tők küzdelmei. A derecskei járás spar­ta­­kiád járási döntőt július 5-én bonyolítják le valamennyi sportágban azért, mert ebben a járásban még több község­ben a községi versenyeket sem rendezték meg. A megyei döntőt júliusban rendezik meg Debrecenben. Július 12-én röplabdában (a Szabadság-üdülőben), kézi­labdában (a férfiak a Vörös Hadsereg útja 58. szám alatti, a nők pedig a Kinizsi pá­lyán) és tekében lesznek dön­tők, míg július 19-én kerül sor az atlétikai, a torna és a kerékpáros küzdelmekre. Az atlétikai és a torna ver­senyeket a DEAC pályán, a férfi és női kerékpáros dön­tőt a hajdúböszörményi mű­úton bonyolítják le. A járási és a megyei dön­tőn a községi Traktor SE sportolói nem vehetnek részt, részükre külön rendez verse­nyeket a MEDOSZ. Hajdú-Biharnak már ha­gyományai vannak a sparta­­kiád versenyeken. Általában jól szerepeltek megyénk fa­lusi fiataljai az országos dön­tőn. A KISZ-bizottságok és a sportszervek adjanak meg minden segítséget a sporto­lóknak, hogy jól felkészülhes­senek nemcsak a járási, ha­nem a megyei, majd az or­szágos döntő küzdelmeire. SPORTHÍREK Filep Tibor a D. Vörös Meteor sakkmestere részt vesz a főis­kolai sakkcsapat világbajnoksá­gon, melyet négyes csapatok jú­lius 1—14-ig játszanak Budapes­ten. Új megyei rekord kalapácsvetés­ben: Szöőr Gyula (DEAC) a va­sárnap délutáni debreceni verse­nyen kalapácsvetésben 49,15 m-es eredményével Új megyei ifjúsági csúcsot állított fel. A régit ugyan­csak Szöőr tartotta 48,96 m-rel. DEAC-Bp. Honvéd 3:1 (11, 15,­­-8, 5). Budapesten lejátszott fér­fi NB I-es röplabda bajnoki mérkőzés. A DEAC az elmúlt heti gyengébb szereplések után magára talált és a Szima, B­lü­cher, Szabó, Molnár, Cserjánsz­­ky Bácsi, csere : Hevesi, Póser, Csáthy összeállítású együttes megérdemel­ten győzött. Szabó, Molnár, Hevesi és Bácsi tűnt ki a DEAC-ból. Teke eredmények. Területi baj­nokság : D. Előre-D. Vörös Me­teor 7:1, D. Közalkalmazottak-D. Kinizsi 6:2, Nyíregyházi Postás- D. Postás 5:3, DVSC-NYVSC 5:3, DEAC-Hajdúnánási Spartacus 7:1. — Városi bajnokság : DVSC II.—D. Előre n. 6:2, Hajdúnánsi Sparta­cus II.—D. Vörös Meteor H. 6:2. A férfi röplabda megyei baj­nokság e heti fordulójának eredményei : DASE—Hajdúszo­boszlói Spartacus 3:0, DEAC II.— Obati Traktor 3:0, D. Dózsa- DHSC 3:0, D. Közalkalmazottak— Hajdúsági Iparművek Vasas 3:0. ­ Lengyelországba utaztak a DVSC birkózói Mint ismeretes, májusban Deb­recenben járt a lengyel hadiflot­ta birkózó-válogatott, ahol a DVSC vendégszeretetét élvezték. Vi­szonzásul a lengyel sportvezetők meghívták a DVSC birkózóit Len­gyelországba, ahol a lengyel ha­diflotta napja ünnepségein vesz­nek részt a debreceni verseny­zők. A DVSC 14 birkózója vezetőik­kel már el is utaztak Lengyelor­szágba, ahol Gdyniában, e szép tengeri kikötőben látják vendé­gül. ­z osztályozókban nem ment minden simán. Komá­­diban súlyos fegyelemsértés tör­tént. A játékvezető durva beleme­­nésekért kiállította a komádiak­­közül Izsó Józsefet, a biharke­­resztesiek közül pedig Margittai Sándort a két csapat találkozó­ján. Margittai kiállítása után fe­gyelmezetten elhagyta a játékte­ret, azonban Izsó „megcsurgatta”, szidalmazta, fenyegette a bírót és nem akarta elhagyni a pályát. A fegyelmi bizottság majd gondos­kodik arról, hogy jó ideig ne le­hessen módja hasonló súlyos sportszerűtlenségek elkövetésére. Az osztályozó A- és B-csoport­­jának eredményei. A-csoport : Komádi—Biharke­resztes­in (1:0), Sáránd—Földes 1:0 (0:0), Sárrétudvari—Berettyó­újfalui Tejporgyár 2:1 (1:1), a győztes gólt a 78. percben öngól­lal érték el a sárrétudvariak. — B-csoport : Vasöntő-Tiszacsege 5:2 (2:0), Hajdúdorog—Újtikos 7:1 (4:1), Balmazújáros-DASE 2:1 (1:0). SZERKESZTŐI üzemére Idős Matyinka Andrásné Deb­recen, Bajcsy-Zsilinszky u. 38. Panaszát kérésünkre a debreceni I. kerületi Tanács egészségügyi csoportja megvizsgálta és megál­lapította, hogy nevezettnek fel­ajánlották a szociális otthonba való beutalást, de nem fogadja el. Ezenkívül­ 150 forint közse­gélyben részesül, tüzelőt, téli ét­keztetést, ruhát, cipőt és ingyenes orvosi ellátást kap, pedig két el­tartásra kötelezhető gyermeke van, sőt az idős asszony szerény javai legnagyobb részét gyerme­keinek ajándékozza és ezáltal sa­ját maga részére a legszüksége­sebbeket sem tudja biztosítani. Tbc klinika alagsorának bete­gei. Panaszukat megvizsgálás cél­jából átküldtük a Debrecen Vá­rosi Tanács egészségügyi osztá­lyára. Az alagsori kórtermek fes­tése a falak salétromos volta miatt málik le. A tbc klinika gaz­dasági igazgatósága közölte, hogy 1960 januárjában felújításra kerül ez a rész. A kifogásolt kórter­mek ezzel egy időben az egészsé­ges magasföldszinten nyernek el­helyezést. A felújításra való tekin­tettel azonban addig nem gazda­ságos a karbantartási munkát el­végeztetni. Az alagsori közös für­dés időponját megvizsgálták és abban az ügyben is intézkedtek. A hiányzó fürdőfelszerelést pótol­ják. Marjai Imre Hajdúböszörmény. Kérelmével, hogy szakmai tanu­lását folytatni kívánja, forduljon a Hajdúböszörmény Városi Ta­nács ipari csoportjához. I ÉPÍTŐK filmszínháza­k Megyei építőipari vállalat, 3% Szegfű u. munkásszállója A ma este fél 8 órakor : & Álmatlan évek 3 Magyar film. 6 Moziműsor VÍG : fél 4, 6 és negyed 9 óra­kor : A dzsungel könyve. APOL­LO : de. negyed 10, negyed 12 és fél 2 órakor közkívánatra : A dzsungel könyve. Du. háromne­gyed 4, 6 és negyed 9 órakor : Bo­gáncs. METEOR : 3, fél 6 és fél 8 órakor : A dzsungel könyve. ME­TEOR KERT : este fél 9 órakor : A dzsungel könyve. IFJÚSÁGI : de: fél 10, fél 12 és háromnegyed 2, du. 4, 6 és negyed 9 órakor : Fekete szem éjszakája. KLINIKA: 5 és 7 órakor : örökség a ketrec­ben. STADION KERT : este 8 órakor : Bogáncs. ÁRPÁD (Csa­pókert, Jánosi u.) 7 órakor : Az utolsó felvonás. OLYMPIA (Vá­­mospércsi út) fél 6 és fél 8 óra­kor : Szent Péter esernyője. MÓ­RICZ ZSIGMOND (Nagy Sándor­­telep) fél 8 órakor : Mackószök­­tetés. BOCSKAI (Csapókert, Sám­soni út) 7 órakor : Patkányfogó. Csak 18 éven felülieknek ! OLÁH GÁBOR (Tégláskert) fél 8 órakor: A 18-as év. Városi moziszolgálat : I. SZ. SZOCIÁLIS OTTHON : Sport és szerelem. FÜTŐHÁZ : A harangok Rómába mentek. Jó eredménnyel járt a megyében a termelői igarsitványnk hpvfiifilp.sénfik­rRn­l.uerp. Az Élelmezésügyi Miniszté­rium felvásárlási kirendeltsé­gének vezetője, Antal Tibor elnökletével értekezletet tar­tott hétfőn délelőtt a felvá­sárlási megyei operatív bi­zottság. Tárgyalták a terme­lői igazolványok bevezetésé­nek eddigi megyei eredmé­nyeit. Megállapították egybe­hangzóan, hogy a megye egész területén, illetve a kiemelt piacokon, kedvező hatást gya­korolt a termelői igazolvány bevezetése. Elsősorban jelentkezik a kedvező eredmény abban, hogy kielégítő módon tudták biztosítani a piacok rendjét és nyugalmát és minimálisra szorították vissza a spekulá­ciós tevékenységet. A rendszeres és jól bevált ellenőrzés, a határozott intéz­kedések távol tartják a spe­kulációs elemeket a piacoktól és így a termelők jobban tud­ják értékesíteni áruikat. A megyei tanács kereske­delmi osztályának piaci szak­ellenőrei, a megye egész terü­letén rendszeresen ellenőrzik a piacokat. A legutóbbi ellen­őrzés során Monostorpályiban leplezték le Nagy Gyula bur­gonyaüzért és Balogh Béláné zöldség és gyümölcs kereske­dőt, spekulációs tevékenység miatt. A helyszíni ellenőrzések eredményeképpen, a termelői igazolványok rendszerének bevezetése óta, a megyében 82 esetben történt szabálysér­tés miatt feljelentés és 68 esetben már íéletet is hoztak. A szabálysértést elkövetőkkel kapcsolatban azonban, a deb­receni járás területén nem elég gorsan hozzák meg az ítéleteket, s ezáltal csökken itt a határozatok növelő ha­tása. Az elkövetkező időben — tekintettel a piaci felhozatal állandó növekedésére — szi­gorítják a helyszíni ellenőrzé­seket és megerősítették a pia­ci szakellenőri csoport létszá­mát. Tanácsi építőipari vállalat, 0 Széchenyi u. 33. munkás­­szállója ma este 7 órakor:­­ A KÉK NYÍL­T Szovjet film. # Építők művelődési otthona, S Kossuth u. 1. sz. 18-án, csü­­ö­törtökön este 7 órakor : A Álmatlan évek 8 Magyar film. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő : Pallas Imre Szerkesztőség : Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Telefon : 21-40, sportrovat 34-07 Kiadja a Napló Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Vörös Hadsereg útja 16. Felelős kiadó : Balogh Endréné Telefon : 30-01 Előfizetési díj egy hóra : 11 forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Szabadság Lapnyomda, Debrecen F. v. : Bazsó László Telefon : 32-05 Házasság céljából megismerkednék idős dolgozó férfivel, aki­nek lakása van. Há­zam van. Cím a ki­adóban: 80 Lakásomon gyer­mekgondozást vál­lalok. Bercsényi u. 42. 78 Eladó olcsón kis­méretű kombinált­­szekrény, fényezett duplarekamié, antik szekrény, toalett-tü­kör, gyermekágy. Csapó u. 98. 67 Eladó műanyag­­mem­ites konyhabú­tor, fényezett füg­gönytartó, szép nagy fikusz. Debrecen, Kölcsey u. 15., máso­dik ajtó. Pállné. 68 Gyömölcsös fiatal telepítés egy hold részben vagy egész­ben eladó. Nyír u. 116. 5157 Eladó vagy cserél­hető közműves, jó­­szágtartásos, gyü­mölcsös nagytelkű ház belsőségivel. Ér­deklődni Piac 38., emelet. Biztos hatású drog­dok a tyúkszemirtó tapasz 3,60-ért kapha­tó Horváth-dragédiá­­ban, Szombathely. NB kaptár, keret­­léc, tetőléc eladó. Diadal utca 3. szám. Független intelli­gens nőt bentlakó házvezetőnőnek ke­­­rés komfortos villa­lakásba magános öt­venes főmérnök. Részletes ajánlato­kat „Otthon” jel­igére a kiadóba ké­rek. Szemes tengeri el­adó, padlódeszkát veszek. Marx Károly u. 30. 76 Nyárfadeszka és nyárfaléc eladó. Kölcsey u. 13. 98 Egy duplarekamié olcsón eladó. Hor­váth kárpitos, Rá­kóczi u. 8. 100 Törzskönyvezett te­­­nyészérett berkshirei kocasüldőt hízónak való mangalicáért cserélek. Ugyanott júliusban fialó york­­shirei koca eladó. Érdeklődni pallagi gazdasági irodában. 1 MH. Modern háló­konyhabútor leszál­lított áron kapható. Csapó u. 41. 101 Rendes férfi al­bérlőt felveszek. Is­kola u. 4., ajtó 2. MH. Vályogot keresek megvételre. Kincses­hegy u. 32. 96 Intarziás barokk szekrény, vitrin, asztalok, tégképna­­gyító­ gép, fehérvázú, rekamié eladó. Mes­ter u. 5. 81 Fél ház a Vendég utcában családi okok miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni le­het Nyír u. 133. r. Bika melletti 2 szobás főbérletemet átadom annak, aki ugyanilyen a budapesti leválasztható lakás­hoz juttat. Cím­ű kiadóban: 1"* Eladó szép festett háromajtós szek­rény, egy kétajtós, vitrin részes fényezett szekrény, szép reka­mié fotelekkel. Kulacs u. 13. Jó­zsef Attila-telep. 72 Új típusú új Pan­­nóia sürgősen el­adó. Csapó u. 13., in. emelet 11. 71 Beköltözhető 2x1 szoba, konyha, spej­­zes ház eladó. Víz, gáz bent. Nyíl u. 48. Három darab kö­vér sertés eladó. Tanító u. 7. 79 Eladó egy gumis kocsi, 2 fejős tehén. Honvéd u. 75. 83 Idős nő mellé ren­des dolgozó nőnek kevés házimunkáért lakást és kosztot adok. Bartók Béla út 39. 82 Eladó Csap u. 21. sz. beköltözhető ház, víz, gáz bent. 5145 Igényesnek gyö­nyörű zöld garnitú­ra (rekamié, 3 fotel, 6 szék, kis asztal, nagy asztal). Olgyai Ferenc-, Iványi Grün­­wald Béla-festmény­ek és nagyméretű gyer­mekágy matraccal el­adók. Tanácsköztár­saság útja 28., II. 9. Este 6—8-ig. 91 250 köbcentis Sim­son eladó. Széche­nyi UI. 11, 84 Szoba bútorozva vagy anélkül kony­hahasználattal ki­adó. Érdeklődést „Nagyerdő 2” jeligére kiadóba kérek. 88 Eladó diófényezett kombinált szekrény. Simonffy utca 41., második ajtó. 66 Antik, modern bú­torok javítását, ala­kítását és fényezé­sét vállalom. Ifj. Piszárcsik, Széche­nyi u. 3. 85 Eladó két szoba, konyhás ház­telek­kel együtt, azonnal beköltözhető. Nagy Sándor-telep, Gyu­lai u. 5/b. sz. 94 Nyaralásra 10 sze­mélyes sátor eladó. Április 4 útja 3. 95 Háromajtós elő­szobaszekrény, szép ebédlőbútor (igényes­nek) eladó. Bartha István u. 3. Baranyai útból. 93 Bejárónőt felve­szek. Dr. Berényi I., sebészeti klinika. 90 Varrógépet bobi­­nosat, karikahajó­sat felelőséggel ja­vítok. Töröttett, hiányosat veszek. Karsai műszerész, Bem tér 11. (volt Ma­­goss György tér). 86 Beköltözhető egy szoba, konyha, spej­­zes lakást költség­­térítéssel keresek. Cím : K. Tóth Sán­dorné Debrecen, Bu­dai Ézsaiás u. 22. 75 Igényesnek fonott­oldalú cseh gyer­mek sportkocsi el­adó. Bercsényi u. 4. sz. 77 Eladó belvárosban olcsón kettőszobás utcai házrész, kü­lön bejáratú utcai szoba, augusztusra beköltözhető. Varga u. 6. MH. Miskolci Patyolat Vállalat felvesz azon­nali belépésre kel­mefestő, foltkezelő és vegytisztító (tri­­gépkezelő) szakmun­kásokat. MH: Megvételre kere­sek beköltözhető há­romszobás családi há­zat vagy a Nagyer­dő környékén ház­helyet. Ajánlatot „Azonnal” jeligére a kiadóba kérek. 105 HÍREK •■■■■■■OBHBDBBBBBBBBEBE■■■■#■• Légoltalmi kiállítások a megyében Az országban elsőnek mu­tatták be Hajdú-Bihar m­egye területén annak a kiállításnak az anyagát, mely sok érdekes tablón mutatja be a légoltal­mi felkészüléssel kapcsolatos tennivalókat. A több mint 50 tablóból álló kiállítást Püs­pökladány és Hajdúszoboszló lakossága tekintette meg el­sőnek. Az érdeklődés igen nagy volt. Hajdúszoboszlón például közel ötezren tekintették meg a légoltalmi kiállítás gazdag, szépen rendezett anyagát. A nádudvari kultúrotthonban 14-én délelőtt nyitották meg a légoltalmi kiállítást. A kiál­lítással egy időben a kultúr­otthonban rendszeres filmve­títéseket rendeznek az atom­erő békés felhasználásáról. —. Várható időjárás szerda estig. Felhőátvonulások, több helyen záporeső, zivatar, élénk, helyenként erős nyu­gati, északnyugati szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklett szerdán 17— 20 fok között. Távolabbi kilá­­tá­sok: Az évszakhoz képest hűvös idő,­futó esőkkel. Kedden Debrecenben a hőmér­­séklet maximuma 25,1, minimu­ma 9,3 fok volt. Talajmentén 7,9 fokot mértek. Csapadék nem volt, a Nap 12 órán át sütött.­­ A Debreceni Népi Tánc­­együttes, mely a napokban érkezett haza kéthetes sikeres csehszlovákiai turnéjáról, rö­vid pihenő után hozzákezd a békemozgalom debreceni ju­biláns ünnepségein bemuta­tandó táncok próbáihoz. Az ünnepségeken az együttes a csehszlovákiai turnén sikerrel szerepelt táncokat is bemutat­ja.­­ A Hajdú-Bihar megyei és debreceni kultúrotthonok igen lényeges anyagi támoga­tást kapnak a legközelebbi hetekben. Debrecen négy kul­­túrotthona a közel 200 000 fo­rintos támogatásból berende­zését és felszerelését egészíti ki. — Tánctanfolyamra beiratkozás mindennap délután 5—7 óráig. Pé­­terfia u. 30. Tanfolyamvezető dr. Konczné. MH. — E hónap elején kezdtek hozzá a Szabadság-telep víz­vezeték hálózatának kiépíté­séhez. A vízvezeté­k közel két kilométer hosszú lesz. Az 520 000 forintos költséggel készülő­­Vízvezeték építtését a lakosság társadalmi felajánlá­sokkal támogatja, így szep­temberre az egész új veze­téket üzembe tudják helyez­ni. A nyíregyházi rádió műsora (Adás ideje mindennap 18 órá­tól 19 óráig a 223,8 méteres kö­zéphullámon.) Június 17., szerda : Versenyben a Csengeri Állami Gazdaság. — Időszerű kérdések­ről. — Debreceni jelentés. — Fény­imádók ... - Egy ünnep előké­születeiről. — A zene nagy meste­rei. - Gyermekműsor. - Szabó Miklós énekel. Tanácstagok fogadóórái Az L kerületi tanácstagok közül ma Bagdi István 5 órától 7 óráig az Ispotály utcai általános iskolá­ban, tanácstagi beszámolót tartanak ma : Oreskó Jánosné, Lőrinczi Jánosné 6 órától a Dimitrov utcai általános iskolában, Angyal László 6 órától az Iskola utcai általános iskolában, holnap Bartha Árpád­­né, Nagy Ferencné és Ozsváth La­­josné 6 órától a Finommechani­kai Vállalat, Szabadság útja 92.* Labancz András, Ráthonyi Sán­dor és Szabó Lajos 6 órától az Eötvös utca 52. szám alatt. — A Péterfia utcai általá­nos iskola igazgatósága fel­hívja az összes IV., V., VI., VII., VIII. osztályos tanuló­kat, hogy folyó hó 19-én, pén­teken reggel 9 órakor tan­könyveikkel együtt az iskolá­ban jelenjenek meg, s pénzt is hozzanak magukkal. A megjelenés az említett osztá­lyokba járó tanulóknak köte­lező! Anyakönyvi hírek Születések : Rózsás Károly Ba­­gamér, Mária ; Márton Sándor* Csáthy utca 27/b, Ildikó ; Ben­­csik József Nagyhegyes, Margit ; Molnár Géza, Thomas Mann u. 89., Géza ; dr. Nagy Tamás, Ságvári E. u. 7., Anikó ; Tóth József Bal­mazújváros, József ; Balogh Jó­zsef Hajdúhadház, László ; Tóth Ferenc Balmazújváros,­­ Éva. Házasságok : Farkas Sándor, Szarvas u. 4. és Virágos Erika Márta, Bethlen 53. ; Oláh István, Sárkány u. 3. és Breier Ildikó Mária, 113. sz. őrház ; Kovács András, Rákóczi u. 20. és Rózsa Margit, Domahidi u. 11. ; Iglódy Kálmán, Szabadság út 29. és Nagy Piroska, Széchenyi u. 43. ; Nagy Lajos, Tímár u. 33. és Molnár Er­zsébet, Varga u. 45. ; Somody István Budapest V. Néphadsereg u. 10. és Leb­és Mária, Ságvári Endre u. 8. Halálozások : Domán Imréné, Ildikó utca 6. ; Medgyesy Jenőné, Sztálin krt. 66. ; Marozsán And­rás, Csigekert u. 3. ; László Ist­vánná, Hortobágy u. 3. ; Kádái János, Hunyadi utca 13. ; Mada­rász János, Komáromi u. 3. ; Csá­szár József, Vörös Hadsereg 71. ; Dalmi Barabás, Arany J. u. 3. ; Fontos Mihályné Hatházi Piroska, Kishegyesi 54. ; Kovács Imréné Kiss Juliánná, Bellegelő 252. ; He­gyes Andrásné Kálmánchelyi Er­­zsébet, Kishegyesi 54. Munkásokat keresnek Könyvkötő és dobozkészítő szakmunkást szövetkezeti tag­­nak felveszünk. Könyvkötő Ktsz, Béke útja 10. MH. Könyvkötő tanulónak fiút fel­veszünk Könyvkötő Ktsz, Béke útja 10. MH. Vizsgával rendelkező gépkocsi előadót keres helyi vállalat. „Azonnali belépésre’^­­ Jeligére a hirdetőbe. MH. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy férjem, édesapa, nagyapa SZABÓ IMRE boltvezető 63 éves korában elhunyt. Temetése június 17-én dél­után fél 2 órakor lesz a Köztemető díszravatalozójá­­ból. A gyászoló család Lakás , Sarló u. 2. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett felesé­gem, édesanyánk, nagyma­mám, leányom­, egyetlen testvérem és rokonuk VINCZE BÉLÁNÉ szül. : Szamai Irma f. hó 13-án váratlanul 45 éves korában elhunyt. Te­metése szerdán délután fél 3 órakor lesz a róm. kat. szertartás szerint a díszra­vatalozóból. A gyászoló család Lakás , Táltos u. 20. sz.

Next