Hajdú-Bihari Napló, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-10 / 85. szám
KORMOS ÉQ (Bemutató a Csokonai Színházban) Szeretem ezt a drámát. Éppen úgy, mint a többi Darvas-írást. Az Elindult szeptemberben!, diákkorom legnagyobb könyvélményét, a Szakadékot, a mindmáig legjobb drámát az 1945 előtti magyar faluról, az Egy magyar parasztcsalád történetét, amely kísértetiesen, megdöbbentően hasonlít apám és anyám életére. Szeretem ezt a drámát, mert írói és emberi felelősséggel idézi a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát, az 1956-os ellenforradalmat, amikor valóban kormos lett az ég, füst és hamu szállt felénk, iszonyat, jaj és kilátástalanság, és úgy látszott, hogy nincs nap, nincs fény, csak szenvedés van, kétségbeesés, emberi vívódás, a lélek próbája. Kormos volt az ég. Ma az emlékek történelmi számbavételével, az események higgadt elemzését elvégezve mindannyian tudjuk, hogy az volt. De — s ebben látom Darvas József drámájának legnagyobbtanulságát — a kormos ég mögött mégiscsak ott volt a nap, a hit, a remény és elsősorban azoknak a szívében, akik történelmi felelősséggel, osztályhűséggel nézték, figyelték a hirtelen jött vihar megdöbbentő vonulását. Joó Andráséban, aki munkás volt, párttitkár, s a férfikönny kegyetlen őszintesége után mert szembenézni mindazzal, ami ellene történt. Joó Sándoréban, aki író volt, vívódó, vergődő ember, szándékában tiszta és őszinte, ha az események haláltánca közepette olykor bizonytalan is. És ott élt a Czabuk bácsik szívében, akik tudták, hogy minden őket ért sérelem, jogtalanság ellenére is az októberi fergetegvonulás nem az ő álmuk valóra váltása, nem az ő problémájuk megoldása. Objektív vélemény és kritikusi fontolgatás helyett az élmény hangján kell szólnom erről a darabról, s az előadásról is. És ezt nemcsak azért tartom indokoltnak, mert engem magával ragadott, hanem — s elsősorban azért —, mert másokat is meggyőzött arról, hogy az 1956-os események valóban ellenforradalmiak voltak, valóban tragikus öngyilkossági kísérlet egy nép életében. Mint minden jó alkotás, a Kormos ég is az írói lényeglátás, szintézis tömörségével érvel és bizonyít. Általánosít és mégsem csak az általánost fogalmazza; egyéni és mégis társadalmi koncepciókban gondolkozik. Embereket teremt, valóságosakat, akik saját sorsukon keresztül izzó és feszült helyzetekben tudják mindazt elmondani, ami az akkori idők legforróbb lávatermése volt, ami akkor és csakis akkor robbanhatott és szakadhatott ki a szívek mélységéből. Magukról beszélnek, magukkal küzdenek, és mégis minden szó, minden mozdulat sikoltás, féltés ezért a kás országiért. Hitelesek, őszinték a mondatok, a cselekedetek, hiszen mögöttük ott van, ott sűrűsödik a valóság tragikuma, majd később pedig a hit, a bizalom emberien megfogalmazott himnusza. Darvas drámájának történelmi és írói értékelése már rég megtörtént. Kritikusai, méltatói mind elmondták róla, hogy igaz, őszinte írás, higgadt és mégis szenvedélyes vallomás az igazság mellett. Az ellenforradalom lélektani drámája és nem úgy, hogy az események pontos és kavargó iszonyatát idézi. Darvas a lélekszenvedély-gyűrődéseit kíséri, mely a maga belső ellentmondásaiban, feszültségében hasonlatos a hegyeket, földeket mozgató erőhöz. Füsttel, hamuval, lávával tör ki, s a próbáló idő szubjektív és objektívkonfliktusai közepette keresi, kutatja, kívánja azt az utat, amelyen emberként haladhat a tisztaság, a becsület, az emberi igazság. hozzá kell tennem, hogy a Kormos ég felett ma már nemcsak a kritika ítélkezik, ítélkezik felette a közönség — és az országos bemutatók tanulsága szerint egyértelműen. Szeretettel, a jó alkotásoknak, a tisztaszívű állásfoglalásoknak kijáró tisztelettel, őszinteséggel. És ez végső soron annak a tanulsága is, hogy a magyar nép ma már egyértelműen vélekedik az ellenforradalomról, elítéli, s elfogadja azt az igazságot, amely társadalmi tanulságtételében napjaink politikai hitelét is jelenti. SzáSZ Károly rendezte a debreceni előadást. Koncepciózusan, átgondoltan, szenvedélyes lényeghangsúlyozással. A közlésformában ugyanazt a hangvételt tartotta legszükségesebbnek, mint az író, a hősök megformálásában is következetesen ragaszkodott a szerzői intenciókhoz. Ezt talán azért kell most hangsúlyoznom, mert Szász Károly, a rendező több helyen változást is eszközölt a dráma szerkezetén. Természetesen csak a részleteket illetően, és mindig az előbbiek szem előtt tartásával. Indokolt-e, helyes-e ez a rendezői elképzelés? Az előadás válasza szerint igen. Szász Károly a darabban elsősorban Joó Sándor, az író drámáját látja és ennek a drámai lendületnek az ívét rajzolja meg három felvonáson keresztül. Feszültségek, robbanó indulatok, megrettentő összeroskadások, szaggató férfisírások jelzik ezt a magasságot, és ez alatt vagy ezzel párhuzamosan ott vonul mindaz, ami Joó Sándor közvetlen környezetében és a társadalomban történik. A rendezés szerintem azért válik lenyűgözővé, mert a történetek kapcsán felidéződik, megelevenedik mindaz, ami már nemcsak Joó Sándor problémája, lelkiismereti vípótlása. A rendezői elképzelés az érzések, a lélek felé nyit kapukat, s a színpadi cselekményt saját lelkiismeretünk szavává hangolja, a végső feloldásban pedig részeseivé tesz bennünket is a reménykedés, , a bizakodás újuló napsütésének. A szereplőkről: Joó Sándort Bángyörgyi Károly alakítja. Megrendítően. Már az első és második felvonásban is elő-elősejlik mindaz, amiről aztán a harmadik győz meg majd bennünket. Tudniillik az, hogy Bángyörgyi Károly a szív, a lélek drámáját játssza, az intellektus konfliktusát éli. A kettősség a legszorosabb művészi szenvedélyekben ötvöződik egybe, s az érzelem, az értelem egyszerire és együtt tud kifejezésformát találni. Ki ez a Joó Sándor? író, proletár családból származó értelmiségi. Leegyszerűsíteném a kérdést, ha csak azt, mondanám róla, hogy vívódik vergődik, magát vádolja, utat keres. Bángyörgyi Károly sem egyszerűsíti le ezt a figurát, felszínre hozza, előtérbe állítja mindazt a bonyolultságot, amely egyrészt, Joó Sándorban van, másrészt pedig a társadalomban, az események összekuszált halmazában. Szeretné magát mindentől távol tartani, ki-vül maradni a történteken. De lehetséges-e ez? Nem. És nemcsak azért, mert az ágyúk hangja a falakon is átzág, vagy a torlódó napok hűl, lámverése az ő küszöbén is átcsap. Joó Sándornak a szívében is összezsúfolódnak az események, múltja, jelene, egyéni tragikuma a feleségével, fiával, s egy nép történelmi konfliktusa, mind-mind feléje hull. Lehet-e ez alatt nem megrendülni? Bángyörgyi Károly játéka választ ad erre, őszintén, emberi forrósággal, s az, alakítás itt kapja meg azt a hitelességet, amely már nemcsak színpadi átélés, hanem egyszerűen valóságos és megrendítő közlésforma. A harmadik felvonás pedig csúcs és magaslat, szenvedélyes viharzás és olyan színészi tett, amelyet lehetetlen elfelejteni. Joó néni szerepében csupa kedvesség, csupa melegség, csupa emlékeket ébresztő szeretet Ujvárossy Katalin. Minden mozdulat, minden mondat az anyai jóság gyöngyszemeivel van kirakva, mindig olyan természetességgel, amilyen egy és örök az anyai szeretet. Joó Andrást, a párttitkárt Sárosdi Rezső játssza, s mintha tömör vasból metszené ki ezt az alakot. Erő, lendület, szenvedély, ezek Sárosdi játékának legjellemzőbb sajátságai. Kemény, határozott, s a percnyi megtorpanást az események zűrzavarában azonnal a szenvedélyes cselekvésvágy igénye követi. Lát és úgy, hogy másokat is láttatni akar. Tudja a feladatot, a feleletet.., s felelősséget is a munkásosztály iránt. Sárosdi hibátlanul, egyértelműen tárja fel ezeket a tulajdonságokat, alakítása emlékezetes. Szellemesen és sokoldalúan formálja meg Angyal Sándor Béres Imrének, az ellenforradalmár írónak típusát. Játékával nemcsak azt bizonyítja, hogy ez a figura ellenszenves, tehát negatív, hanem azt is, amiért negatív, megvetésre méltó, így Angyal Sándor kevés eszközzel is sokat mond, mindazt, ami írói lényegsűrítés ebben a figurában. A fölényes, nagyvonalú, felszínes feleség típusát állítja elénk Csáki Magda. A könynyed hangvétel már jellemez is, s ez egyaránt használható flörtre, kacérságra, tettetésre vagy sziszegő visszavágásra. Lacit Dégi István alakítja, kissé kamaszosan, érzéseiben azonban őszintén. Emlékezetes jelenet az apjával való összeütközés, s a hazatérés finom elégikussága. Hosszú betegség után Formin szerepében lépett színpadra Selmeczi Mihály. Alakításának legnagyobb érdeme Formin igazi jellemének a feltárása. Nem a szavak, a nyelvi hiányosságok jutnak itt előtérbe, hanem a szív, a baráti érzés és a rendíthetetlen hit a szocializmusban. Az amerikai újságíró (Simor Ottó): Gunyoros, fölényes kalandor. Simor Ottó játékában nemcsak az kap hangot, hogy Joó Sándor feleségére spekulál, hanem magatartásának végső lényege is lelepleződik. Igaz és őszinte volt Rudas László Czabuk bácsi, Zelenay József a vak és Bán Elemér az ellenforradalmár szerepében. Csányi Árpád díszlete hatalmas, szép kompozíciójú alkotás. Gazdag, hangulatos, levegős, tökéletes lehetőség a cselekmény gazdagságához. (b. i.) Hazánk felszabadulásának tizenötödik évfordulóját impozáns kiállítás megrendezésével ünnepelte a Kossuth Lajos Tudományegyetem. A kiállítás elsősorban fejlődő jelenünket mutatja be, de intő példaként néhány megdöbbentő dokumentummal utal a múltra a nemezti nyomor mélypontjára is. A harmincas évek szomorú statisztikai adatai és újságcikkei a munkanélküliség rémségéről, éhínségről, állástalan értelmiségiek öngyilkosságáról, ínségakciókról tanúskodnak. Az egyetemen ugyanekkor tombol a reakció, amely többek közt haladó szellemű hallgatók kizárásában és diplomamegvonásokban nyilvánul meg. A német befolyás a fasizmus és a faji gyűlölet erősödéséhez vezetett, zsidó diákokat véresre vernek Debrecen utcáin, a könyvtárból kiemelik a zsidószármazású szerzők műveit, a háborúban „az ember úgy elaljasul, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra” és „befonták életét vad kényszerképzetek”. Ezrek holttestén, feldúlt otthonokon, füstölgő romokon keresztül vezetett az út a mába , de az újjáépítés munkájában nem voltunk egyedül, segített a felszabadító Szovjetunió és a baráti országok. Új egyetem született, amely a magyar kultúra, a nemzeti haladás egyik hatalmas fellegvára lett, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal, továbbá egyetemi és intézeti évkönyvek kiadásával, a nyári egyetem rendezvényeivel jelentős helyet foglal el kulturális életünkben. Oktatóink és tudományos kutatóink száma igen megnövekedett, több Kossuth-díjas professzorunk mellett sokan részesültek kormánykitüntetésekben. A fejlődés különböző mozzanatait jól szemlélteti a kiállítás. A kiállított anyag azt bizonyítja, hogy Debrecen és a Tiszántúl múlt és jelen problémáival főként a bölcsészettudományi kar foglalkozik. A történelmi intézet a szabadságharc helyi vonatkozásaival, a környékbeli parasztság életével és a munkásmozgalom létével kapcsolatban fejt ki munkásságot. Hasonlóképpen a néprajzi intézet is, amely azonban hazánk területén kívül (Szlovákia, Bulgária) is értékes kutatásokat végez. Sokat fejlődött felszabadulásunk óta a magyar intézet is. A professzor kutatótevékenysége felöleli az irodalmunk egész területét, jelentősek Apáczaira, Csokonaira, Aranyra vonatkozó könyvei. A magyar nyelvészeti intézet finnugrisztikai tanulmányai mellett nagy jelentőségűek a nyelvatlasz munkálatok, amelyekben az idősebb és fiatalabb oktatók és hallgatók kölcsönösen segítik egymást A magyar—szovjet barátság leghívebb ápolója, a szláv filológiai intézet, szoros kapcsolatban áll a helyi szov- jet alakulatokkal. Nemcsak kiterjedt tudományos munka folyik itt, hanem intézeti esetek keretiben együtt szóra,koznak a szovjet fiatalokkal és széleskörű levelezést foly tatnak a szovjet emberekkel. (Fagyejev levelét is láthatjuk a kiállításon). * Nagyarányú fejlődést látunk a természettudományi karon, amely a felszabadulás előtti csak egy-két intézetre szorít-kozott, de új országunkban, tízmilliós költséggel teljesen kiépült. Ma az atomkorszak* követelményeinek * megfele- lően különös nagy gondot fordítanak a fizikai és ké-’ miai kutatómunkára. A kí- sérleti fizikai intézet az, atommag-reakció és neurino visszalökő hatásának, az al-kalmazott fizikai intézet a röntgensugár polarizációs vizsgálatával világhírű ered-ményeket ért el, jórészt saját maga készítette műszerei vel. A szerveskémiai intézet, mint ezt a kiállított tábla adatai hangsúlyozzák, a felszabadulás óta három találmányt és 14 újítást adott a népgazdaságnak, ez évente 3,5 millió forint megtakarítást jelent államunknak. A fizikokémiai intézet legalapvetőbb problémája a rádiókémiai kutatás, most épülő izotóp laboratóriuma kilencmilliós beruházással készül. Szemléletes képek számolnak be a földrajzi, az alkalmazott kémiai, a szervetlen kémiai, a matematikai, az ásvány- és földtani, a meteorológiai, az állattani, a növénytani intézetek sokágú munkájáról. Mindezt a széleskörű és nagyarányú tudományos munkát nagymértékben elősegíti egyetemünk könyvtára, amely az ország második legnagyobb nemzeti könyvtára. Beszédes képeket láthatunk az egyetemi KISZ-szervezet tevékenységéről, amely a hallgatóság életének legkülönbözőbb problémáit segíti. Mozgalmas egyetemi sportéletünkről, a diákotthon mindennapjairól, a műhelyek szorgos munkájáról, továbbá a botanikus kertről és egyéb intézményeinkről is szemléletes mozzanatokat látunk e gazdag kiállításon. Végigjárva a tanulságos kiállítást, utoljára még egy pillantást vetünk a díszudvar impozáns térségének közepét díszítő Kossuth mellképre, amely Pándi-Kiss János alkotása, s megköszönjük a kiállítás rendezőségének, különösen Gunda Béla professzornak, Másíts László festőművésznek, Alföldi András és Hadas Ferenc elvtársaknak a fáradságos munkájuk szép eredményét. Kürti Katalin II. é. bölcsészhallgató Felszabadulási emlékkiállítás a Kossuth-egyetemen A Kossuth Lajos Tudományegyetemi kiállítás egy részlete Mindezekhez pedig még 1960. ÁPR. 10., VASÁRNAP MAPIOG BODA ISTVÁN: „Czyty lityi töltiHCt" Az akácfák reggelre kivirágoztak, s az erdő felől hetyke szél hozta a különös és izgató illataikat. Az ágakon ma■ darak csiripeltek csupa szopránhangon és csupa bolondságokat. Lányok, fiúk siettek az egyetem felé. Kacagtak, kergetőztek és dúdoltak. Kis semmi dalokat, amelyek úgy szálltak fel a szívekből, mint a gyorsan robbanó rőzsetűz. Voltak olyanok, akik kézenfogva jöttek, a szemükre fényesen rá volt írva: szerelem. Egy félreeső, ösvényen két fiú ballagott, lassan, ráérősen, mélyeket lélegeztek a kora reggelből. Barátok voltak. Egyforma magasak, egyformán fiatalok. Egy évfolyamra jártak, előadásokon mindig együtt ültek. A kanyarban egyik is leszakított egy akácfürtöt, a másik is. Csendesen lóbáltak kezükben, s az emlék hasonló volt, ami az eszükbe jutott. — Tudod, Karcsi — kezdte a vékonyabb és magasabbnak látszó — gyermekkoromban az alkácvirágot szerettem a legjobban. Néha annyit ettem belőle, hogy majd felfúvódtam. — Te is? — kacagott egyet Karcsi. Nálunk is szerette minden cselédgyerek. Azt sohasem tiltották tőlünk. Ez is összekötötte őket. A közös származás, az emlékek egyfajta mélysége. Pedig csak az egyetemen ismerkedtek össze, de már az első kollégiumi estén tudták, hogy barátok lehetnek. Akkor még mindketten riadtan és dadogó szavakkal álltak a nagyhangú felsőévesek között, de éppen ezekből a jelekből ismertek magukra. Másnap már olyan élményekről beszélgettek, amelyeknek mindkettejüknél egyforma alapja volt: a szegénység. Szoros, széttéphetetlen kötelék fonódott közöttük és volt úgy, hogy egymás ingét hordák, s még cipőjüket is kölcsönadták. — Bemenjünk? — kérdezte Karcsi — Úgyis csak kilenckor kezdődik az előadás. — Felesleges — válaszolt a másik — Üljünk le valahol egy padira. Átgázolták az araszodra nőtt füvön, s amerre mentek, mindenütt leverték a harmatot. Arcukat sütötte a nap, az erdő lassan elcsendesedett. A tantermekben megkezdődtek az előadások, a fák közé metszett gyalogutakon alig járt valaki. A szél illatot lebegtetett, titokzatos májusi illatokat. Hallgatták a tavasz csupa neszekben felsejlő jeleit, belélegezték a füvek, a fák nyers boldogságát. — Mit csinálunk este? — törte meg Karcsi a csendet — Amit akarsz — felelte barátja. Én legszívesebben itt ülnék másnap reggelig mozdulatlanul, hogy együtt borzomigjak a levelekkel a hajnali hűvösségben. Szeretem a csendet, s néha szeretném kivallatni az éjszakát. Otthon az a legnagyobb szórakozásom, hogy aratás után kiülök a dimingeföldre és nézem a csillagok vándorlását. A tengeri táblákon hallom, hogy settenkedik a szél, s az arcomon érzem, hogy száll a harmat •— Majd arra is sor kerül — vágott közbe Karcsi. Ma este azonban elmegyünk a bálba. Egy kis tánc jót tesz neked is, meg aztán a lányok is érnek annyit olykor-olykor, mint a te titkolódzó éjszakáid. Este együtt készülődttek. A kollégiumban fütty és metasizó hangzott, a múzsáéban borotválkoztak, kiabáltak. Az öröm kiterjesztett szárnyakkal suhogott a szobákban. Karcsi és Imre egyszerre indultak el. Mikor kiértek már szólt a zene, a terem csupa fényességben szikrázott. Aztán az éles fények kihulltak, finom tompa színek vibráltak a táncoló párok feje fölött. — Egy fröccsöt— indítványozta Karcsi — s a büfébe mentek először. — Még egyszer — duplázott Imre, s egy hajtásra itták ki a szódóval kevert bort. Karcsi azonnal táncolni ment, Imre egyedül maradt.Körülnézett, évfolyamtársait kereste. Idegen lányokkal nem szívesen táncolt, az ismerősökkel is tisztességből. Már indulni akart, amikor elhallgatott a zene, s a táncosok sétáin indultak. Akkor még egy fröccs — gondolta meg magát —, s mire visszajött, már egy tangó érzelmes dallamai peregtek az arcára. — A legelső ismerőst — határozta el a szíve körül. Magdit kérte fel, évfolyamtársát. Imre nem volt a legjobb táncos, de biztosan és erősen vezetett. Az első lépés után megnyugodott, s már rá is mert nézni a lányra. A lány kissé lehajtotta fejét, barna haján, mint apró pillangók repkedtek a sugarak. Bújócskát játszanak benne — gondolta s ettől hirtelen jókedve lett Neményi Lili sanzonestje A TIT Irodalmi Színpada VIII. bérleti estjén Neményi Lili művésznő sanzonestjére kerül sor a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában. Közreműködik Egresei István. Zongorán Arató Pál kísér. A nagy érdeklődéssel várt est folyó hó 14-én, csütörtökön este 8 órakor kezdődik. Jegyek a Filharmóniánál válthatók. Szabadegyetemi hír A fényképszerű ábrázolás fejlődése c. előadását Pethő Bertalan f. hó 12-én, kedden este 6 órakor tartja az Ady művelődési otthonban.