Hajdú-Bihari Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-15 / 165. szám

HAJDÚ-BIHARI Világ, ftiaUtatyái, egyesülte­k| xvm. évf., 165. szám ||||||­ ||| ÍNöLSIw tilg Ara: 50 fillér fPg||| || ||181^ Él @1 1961. JÚLIUS 15. |JiN klil [ftiR. Emberéletet követelt, nagy károkat okozott Hajdú-Biharban a csütörtöki vihar A fülledt meleg, a napok óta tartó kánikula csütörtök délután zivatarral és elemi erejű szélviharral ért véget. Az utóbbi idők egyik legna­gyobb vihara végigsepert az országon és a Dunántúlon 130 kilométeres sebességet ért el. Hajdú-Bihar megyébe és Debrecenbe délután fél hat körül tört be a vihar és de­rékba tört fák, telefonoszlo­pok, repülő cserepek, ledön­tött házkémények jelezték útját. A vihar az egész megyé­ben jelentős károkat okozott, Esztár községben pedig em­beréletet követelt. A határ­ban dolgozó termelőszövet­kezeti tagok ugyanis az Új Élet Termelőszövetkezet Be­rettyó parti kunyhójában ke­restek menedéket a vihar elől. A kunyhót azonban vil­lámcsapás érte, melynek kö­vetkeztében Kéri János 49 éves tsz-tag életét vesztette. Az ott tartózkodók közül Jenei Sándor, B. Nagy And­rás és Szabó Sándor tsz-tagok, valamint Pásztor Teréz 11 éves kislány súlyos sérülése­ket szenvedtek. A mentők kórházba szállították őket. A megye más területéről nem jelentettek hasonló sú­lyos eseteket, de néhány he­lyen igen komoly károk ke­letkeztek. Derecske községben közel 60 hold búzát csépelt ki a vihar és leszakította a Petőfi Termelőszövetkezet magtárainak a tetejét is. Az ott tárolt árpát szétszórta, a gépállomás egyik cséplőgépét árokba borította a hatalmas szélvihar. A biharkeresztesi járásban 250 hold sájban álló búza 5­ 6 százalékát kicsépelte, a ke­resztek és kazlak 40 százalé­kát pedig felborította és el­hordta a vihar. Biharnagybajomban a mák- és kenderföldeken keletke­zett nagy kár. Itt ugyanis a szélvihar mellett jégeső is volt és mint megállapították, a 300 holdas kender- és a 93 holdas mákvetés negyedrészét elpusztította. Hajdúnánáson a Rákóczi Termelőszövetkezet 100 hol­das lencse vetésében és to­vábbi nyolc termelőszövetke­zet borsóföldjén okozott je­lentős károkat és két daráló tetejét sodorta el a hatalmas erejű szél. Az eddigi felmé­rések szerint az itt keletke­zett kár meghaladja a 300 ezer forintot. A bakonszegi Új Világ Ter­melőszövetkezet csirkenevelő­jének kéménye a tetőre dőlt és összetörte a födémszerke­zetet. Hajdúszoboszlón, a Bú­zakalász Termelőszövetkezet 200 holdas borsótáblájában okozott nagy károkat a vihar. Holdanként 50 kilogramm borsószem pergett el. Ugyan­csak a Búzakalász 400 holdas búzatáblájában, valamint a Vörös Hajnal és a Köztársa­ság 230, illetve 210 holdas búzatáblájában történt nagy veszteség. A Kálló közelében levő földterületekről sok rost­kévét a csatornába sodort a vihar, a borsót pedig a kukorica közé szórta. Debrecenben több helyen tetőt rongált, ablako­kat tört be és távvezetékeket szaggatott meg a pusztító vi­­­har. A jelentősebb veszteségek mellett szinte minden köz­ségben okozott kisebb-nagyobb kárt a szélvész: kereszteket, kévéket szórt szét a határ­ban, fákat tört ki, épülete­ket és vezetékeket rongált. A távbeszélő- és villanyve­zetékekben keletkezett károk helyreállítását még csütör­tökön este megkezdték a pos­ta és a TITÁSZ dolgozói. A postás műszaki brigádoknak sok dolga akadt Biharnagy­­bajom, Derecske, Berettyóúj­falu, Mátészalka és Szolnok vidékén, valamint a Debrecen és Tiszafüred közötti vonalon. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat­­már és Szolnok megye terü­letén összesen 95 000 forint kár keletkezett a távbeszélő­hálózatban. A munkások éj­jel is dolgoztak és a hibá­kat 830 munkaóra alatt si­került kijavítani. Debrecenben 15 oszloptörést és 50 vezetékszakadást jelen­tettek a TITÁSZ-nak, amely­nek következtében sok he­lyütt nem égett a villany. A hibák megjavítását még csü­törtökön este megkezdték és a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat dolgozói éjfélig dol­goztak a megrongált vezeté­kek helyreállításán és pén­teken reggel 6 órától foly­tatták a munkát. A járási vezetők egybe­hangzó véleménye szerint a nagy vihar mellett aránylag igen kevés — átlag 4—5 mil­liméter — csapadék esett. Emellett a kapásoknak még sok esőre lenne szükségük, természetesen vihar nélkül. A villámlás és mennydörgés, a jégeső és szélvihar után ki­adós nyári esőt vár a "natár. Modern benzinkút építését tervezi az ÁFORT debreceni kirendeltsége A Kossuth utcán járók na­ponként láthatják, hogy a Csokonai Színházzal szemben működő benzinkútnál hosszú gépkocsi- és motorkerékpár sor áll. Várnak az üzem­anyagra, és míg rájuk kerül a sor, hosszú félórák telnek el. Nem kell különösen jó szem ahhoz, hogy észrevegye az ember: Debrecenben baj van a benzinkutak számával és ka­pacitásával. A város egyre növekvő gépjárműforgalmát már nem tudja zökkenőmen­tesen ellátni a meglevő há­rom benzinkút, melyek közül a legnagyobb forgalmat kétség­telenül a Kossuth utcai bonyo­lítja le. Ez azonban túlságo­san kis kapacitású, hiszen ben­zintartálya 5000, keveréktar­tálya pedig 3000 literes. E tar­tályokat a nagy forgalom miatt (naponként átlagosan 250 a motorkerékpár és 100 a gépkocsi) minden nap kétszer, szombaton pedig háromszor kell feltölteni. Az Ásványolaj Forgalmi Vállalat debreceni kirendelt­sége évek óta kéri, hogy lé­tesítsenek újabb benzinkuta­kat vagy bővítsék ki a meg­levőket. A legutóbbi időkig azonban semmilyen intézke­dés nem történt. Az illetékes tűzrendészet szervek közöl­ték az ÁFORT debreceni ki­­rendeltségével, hogy nem en­gedélyezik a forgalmas Kos­suth utcai benzinkút kibővíté­sét, mert tűzveszélyes. A kér­dést azonban ezzel a döntés­sel nem lehet elintézettnek te­kinteni, hiszen a benzinkutak forgalma évről évre nő. Egyetlen összehasonlítás is elég ahhoz, hogy lássuk, meny­nyire igaz ez: 1960 április, má­jus és június .havában 228 000 liter benzint és 103 000 liter keveréket vásároltak a Kos­suth utcai benzinkútnál. Ez év azonos időszakában ugyanen­nél a kútnál 331 000 liter ben­zin és 125 000 liter keverék fogyott el. Az emelkedés tehát igen nagy és várható, hogy a jövőben tovább fokozódik. Úgy tervezik, hogy a meg­növekedett forgalom lebonyo­lítására az István út és a Szo­­boszlói út torkolatánál újabb benzinkutat létesítenek. A benzinkút tervezésénél figye­lembe veszik az új típusú, úgynevezett „harmonikás” gépkocsikat is, és úgy építik meg, hogy a tartályok megtöl­tése gyorsan és zökkenőmen­tesen történjen. Az új, modern benzinkút építési terve július 31-ig el­készül és ha az illetékes mi­nisztérium jóváhagyja, hama­rosan megkezdik az új kút építését. Az Ásványolaj Forgalmi Vállalat debreceni kirendelt­sége vezetőinek az a véle­ménye, hogy az új benzinkút megoldja a jelenlegi nehézsé­geket, tehermentesíteni fogja a Kossuth utcai kutat, és ez­zel lényegesen megrövidíti az eddigi várakozási időt. Pallagon, a paci erdőben, Bodán és Zeleméren A Debreceni Természetbarát Szövetség üzemi szakosztályai­nak változatos, élénk munká­ja sok dolgozót vonz a ter­mészetjárók soraiba. A szö­vetség — amely egyik fő fel­adatának tartja, hogy a szö­vetség tagjai megismerjék Debrecent, környékét, múlt­ját és jövőjét — az elmúlt he­tekben több érdekes túrát szervezett. Legutóbb a helyi­­ipari vállalatok szakosztálya szervezett túrát Pallagra, majd később a TITÁSZ ter­mészetjárói rándultak ki a paci erdőbe. Az elmúlt napokban a Deb­receni Textilművek természet­­járói által rendezett Út az is­meretlenbe túrán több mint 100 természetjáró vett részt. A túrán részt vevők a Nagy­templom előtti Kossuth-szo­­bornál gyülekeztek, majd a csoport a Hatvan utcán a Csokonai szülőházánál időzött néhány percet, azután vonat­tal leutaztak Zelemérre. Itt Nagy Márton, a természetba­rát szövetség tagja ismertette Zelemér történetét, majd Bo­­da községbe vették az irányt, ahol a kerthelyiségben ízletes vacsora várta a természet ba­rátait. Ott értékelték ki a vo­naton lebonyolított szellemi fotót, amelyet Kovács József, a Spartacus és Szabó József, a helyiipari vállalat természet­­járói nyerték. A helyszínen bonyolították le a háromtusa versenyt, amelyben olyan érdekes szá­mok szerepeltek, mint pél­dául: Ki, hány diót tud fel­szedni a földről, amelyet vá­ratlanul öntöttek ki, vagy ki tud egy mackót szabályosan bepólyálni. A versenynek mind a nézők, mind a ver­senyzők körében nagy sikere volt. A versenyzők Boda község­től az erdőn keresztül gyalog tették meg az utat a Bocskai­kert­ állomásig, onnan pedig vonattal a Nagyállomásra. A Debreceni Természetbarát Szövetség azon fáradozik, hogy Debrecen minden üzemében alakuljon természetjáró szak­osztály, s ezáltal minél több dolgozó kapcsolódjon be a ter­mészetjárók változatos, sokol­dalú munkájába. SIKEREKBEN GAZDAG $ HÉTRŐl SZÁMOLT BE # a% Sfiitak HafrUú Hét^itánC”C^iitUser A debreceni építők Kossuth Lajos művelődési otthonának Hajdú Népitánc-együttese a közelmúltban a Német De­mokratikus Köztársaságban járt vendégszerepelni. A tánc­­együttes részt vett a Magde­­burgban rendezett III. mun­kás­fesztiválon, valamint az erfurti kertészeti kiállításon. A debreceni együttes minde­nütt, ahol csak fellépett, for­ró sikert aratott. A Német Demokratikus Köztársaság­beli élményeikről beszéltek csütörtökön este, a Kossuth Lajos művelődési otthonban rendezett élménybeszámolón az együttes vezetői és tagjai. Az élménybeszámolón meg­jelent Farkas István, a Sza­­szervezetek Hajdú-Bihar me­gyei Tanácsénak titkára, va­lamint az építők szakszerve­zetének debreceni vezetői. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának képviseleté­ben megjelent Vass János, a kulturális osztály vezetője, Nagy Ferenc, az építők szak­­szervezete kulturális osztályá­nak vezetője és mások. Takács Györgyné — aki az együttest a SZOT részéről el­kísérte — foglalta össze a Német Demokratikus Köz­társaságban szerzett tapaszta­latokat. Először is azt szö­gezte le — nagy örömmel —, hogy az együttes tagjai min­denképpen megállották a he­lyüket, mind magatartásuk, mind nyújtott művészi telje­sítményük tekintetében. El­mondotta Takács Györgyné, hogy Magdeburg megye — szék­helye Magdeburg — a Német Demokratikus Köz­társaságnak egyik ipari köz­pontja. Azért is jelentős volt számukra az itteni fellépés, mert találkozhattak a német munkásokkal, megismerked­hettek velük és azok is ízelí­tőt kaphattak a magyar népi művészetből. Farkas István elvtárs, az SZMT titkára közvetlen sza­vakkal üdvözölte a szakszer­vezetek megyei tanács­ának elnöksége nevében az együt­test, örömét fejezte ki a jól sikerült vendégszereplés hal­latára, s azt kívánta a Hajdú Népitánc-együttes vezetőinek és tagjainak, hogy még na­gyobb sikereket érjenek el a jövőben. Hasonlóan köszön­tötte az együttest Szilágyi Sándor, az építők szakszer­vezete Hajdú-Bihar megyei titkára, Kovács János és má­sok. Nagyon kedves, egyszerű szavakkal mondották el élmé­nyeiket az együttes tagjai. Vincze László (aki magát az együttes legöregebb tagjának tartja, ő is húsz egynéhány éves­ vidám epizódokat me­sélt el. Talán még soha ilyen sikert nem könyvelhettek el, mint­ az NDK-ban, nemcsak tapsolt, hanem­­dübörgött a tömeg, s gyakran megtörtént, hogy virágokkal dobálták meg őket. Nagy Teréz és Törő Aranka is a kedves, hangula­tos élményeket elevenítették fel, hasonlóképpen Papp Imre is, míg Kántor Dezső köszö­netet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy eljut­hattak vendégszerepelni, be­mutathatták tudásukat és még erősebb szálakkal köt­hették meg a barátságot a magyar és a német dolgozók között. László Károly megha­tó, megindító emlékekről be­szélt. Járt az együttes Wei­­marban, az európai kultúra egyik fellegvárában és járt Európa egyik legszomorúbb helyén, a buchenwaldi kon­centrációs táborban. Megindult hangon beszélte el a mind­­annyiójukra megrázó hatást keltő emlékeket. Az együttes vezetői nevé­ben dr. Varga Gyula és Zámbori István beszélt a vendégszereplésről. Mindket­ten szóltak arról a meleg tá­mogatásról, melyben részük volt, s ami lehetővé tette út­jukat. Az élménybeszámolókból kitűnt, hogy a debreceni együt­tes igen jól megállotta a he­lyét és nagy sikereket ért el. Egyes helyeken több ezer ember előtt táncoltak. A kö­zönség nagy szeretettel fo­gadta a táncosokat, a szólis­tákat, a zenekart, s nemcsak tapsokkal, hanem virágokkal és ajándékokkal is kedves­kedtek a debreceni együttes­nek. A művelődési otthonban különben csinos kiállítást rendeztek azokból az aján­dékokból, amelyeket az együt­tes kapott, így többek között láttunk a kiállított tárgyak között egy magnetofont, asz­tali lámpát (bányász lámpát ábrázol), óriási kristályvázát, különböző dísztárgyakat. Az egyik tablón azokat az új­ságokat pillantottuk meg, amelyek az együttes fellépé­seit méltatták. Mindegyike elragadtatott hangon szólott a táncosok, a zenészek és nem utolsósorban a szólisták nagyszerű teljesítményéről. Sikeres három hetet töltöt­tek a debreceni fiúk és leá­nyok a Német Demokratikus Köztársaságban, s bizonyos, hogy az ott szerzett sikerek még nagyobb ambíciót adnak a további munkájukhoz és újabb sikerek forrásává vál­nak. * Az együttes zenekara is nagy népszerűségnek örvendett Nagy sikert aratott a leányoknak ez a szép táncszáma is A férfitáncosok egyik legsiker­esebb számuk előadása közben ­ A prágai rádió tánczenekara­­ Debrecenben A tánczenekarok budapesti • nemzetközi találkozóján részt­­vevő együttesek közül most a •prágai rádió zenekarával is­­­merkedhet meg a debreceni közönség, amely Karel Kraut-­­­gartner vezetésével vasárnap, •július 16-án mutatkozik be a­­nagyerdei szabadtéri színpa­­­don az érdeklődőknek. A ze­nekar több tagja egyébként­­nem először jár Debrecenben, •mert az elmúlt évek során­­Karel Vlach együttesével meg­fordultak már városunkban. A •műsorban külföldi és magyar •szólisták lépnek fel: Vlasta • Pruchova (ének), Jan Kuber­­­nat (trombita), valamint Ko­­­vács Erzsi és Korda György táncdalénekesek. Konferál: •Váradi György. • Az előadás 8 órakor kezdő­­­dik és amennyiben az időjá­rás nem lenne megfelelő, a­­műsort egy nappal később. • hétfőn rendezik meg ugyanott­­és ugyanabban az időpont­­­­ban. k A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bih­ar megyei Bizottságának lapja­­ Szerkeszti a szerkesztő bizottsági | Felelős szerkesztő : Pallas Imrei Szerkesztőség : Debrecen, Tótúsfalusi tér 10. | HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ft Telefon : 21-40, sportrovat: 34-03., | Kiadja a Napló Lapkiadó Vállalat­­ Debrecen, Vörös Hadsereg útja 161 Felelős kiadó : Balogh Endréné ’ ft Telefon : 30-01. ] & Terjeszti a Magyar Posta [ Előfizetési díj egy hóra : 11 forint | Előfizethető a helyi postahivatal ft­­óknál ft kézbesítőknél­­. Szabadság Lapnyomda, Debrecen* ' . .ESiSäAs genere».. pa®só Xá$zj*J

Next