Hajdú-Bihari Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-01 / 206. szám

HAJDÚ-BIHARI Világ. ftKaUt0\fal, egyunl­etek­f XVIII. ÉVF., 206. SZÁM |H ^KfSBB WtT­ t, 11111 11111 ARA: 50 FILLÉR pTfPifi Ml m lg| MM 1961. SZEPT. 1., PÉNTEK ajf |g|3gj|_ Sgll JBJSl­g A népek nem felejtenek 1939. szeptember elsején, kora hajnalban a német fasizmus saskalmai belemartak Európa lágy részeibe: a Lengyelország hatá­rai mentén felsorakozott hatalmas hadigépe­­zet megindult és lerohanta a védekezni alig tudó Lengyelországot. Ezzel megkezdődött az emberiség történetének legdrámaibb esemény­sorozata, a második világháború. Azóta 22 év telt el, egy fél emberöltő, s az emberiség ma, amikor számot vet az eltelt 22 esztendő tör­ténetével, szorongó érzéssel veheti tudomásul, hogy ma is van német kérdés, ma is nyugta­lanító dolgok történnek abban az országban, amelyik már kétszer borította tűz- és vér­­özönbe Európát. Nincsen olyan család sem Magyarországon, sem máshol Európában, amelyik ne tudna a maga szűk köréből is fájdalmas emlékeket felidézni a második világháborúból. A hitleri Németország megszállt és őrjöngő vezetői nem álltak meg a lengyel sír szélén, a hadigépezet motorjai újra, meg újra feldübörögtek, s egész Európa lángbaborult. A német fasiszták meg­rohanták a Szovjetuniót is. Az egész világ csodálta azt a szörnyű élet-halál küzdelmet, amelyet a szocializmus akkor még egyetlen országa vívott a betolakodók, a rablók ellen. Az emberiség szerencséje, hogy volt erő, ame­lyik képes volt ellenállni a fasiszta támadás rohamának, kibírta az évekig tartó küzdel­met és kezdeti veszteségek csapásait, képes volt kibírni gazdasági, katonai tekintetben éppúgy, mint — s ez éppoly fontos, mint az előbbiek —, képes volt kibírni a lelki ellen­álló erő, az elszántság és politikai szilárdság dolgában is. Ez a hatalom a Szovjetunió volt. Hatalmas leckét kapott akkor minden táma­dó, minden hódító és agresszor, amikor két egyszerű szovjet harcos kitűzte a berlini Reichstag épületére a győzelem lobogóját. A szovjet hadsereg véghez vitte a történelmi küldetést: saját barlangjáig űzte és ott pusz­tította el a fasiszta vérengzőt. Mi történt azóta? Hogyan következhetett el az az állapot, hogy tegnap, az évforduló elő­estéjén újra igen kemény figyelmeztető sza­vakat kellett kimondani, mert újra akadnak, akiknek emlékezetébe kell idézni a történte­ket. A szovjet kormány újra kénytelen a világ közvéleménye előtt kijelenteni: ,Ahhoz, hogy elvegyük az agresszor kedvét attól, hogy bű­nös játékot folytasson a tűzzel, szükséges, hogy tudja, lássa: van a világon olyan erő, amely teljes fegyverzetben készen áll, hogy visszaverjen a békeszerető államok független­sége és biztonsága ellen intézett mindenne­mű merényletet.” Ezt újra ki kellett mon­dani, a figyelmeztetés újra időszerűvé vált, és emiatt emlékszik az emberiség ma nyug­talanul 1939 szeptember elsejére. Mindenki, aki ezeket így végig­gondolja, óhatatlanul azt a kérdést teszi fel: ki a felelős azért, hogy ma újra van „német kérdés”, hogy ma ismét nyugtalanítja az emberiséget az, ami a német kérdés körül történik. Ami­kor 1945. májusában a nagy küzdelem el­dőlt, s Európa, meg az egész világ fellélegzett, az emberiség nem számított rá, hogy a dol­gok úgy alakulnak, ahogy alakultak. Az akkor már meggyötörten békére vágyó emberiség a legmélység­ebben egyetértett azzal, amit a győztes szövetségesek Potsdamban közösen elhatároztak, megfogalmaztak és kihirdettek. Egyetértett azzal, hogy gyökeresen ki kell irtani Németországban a fasizmust, nem szabad fegyvert adni a német militaristák ke­zébe, Németországot békés, demokratikus ál­lammá kell tenni, hogy Európa nyugodtan hajthassa álomra fejét, ne nehezedjen lidérc­nyomásként rá az érzés: vajon mire készül a német militarizmus? Ne a folyamatot ele­mezzük most, csak a folyamat eredményét rögzítsük: ma két német állam van. Az egyik­ben kiirtották a fasizmust, a másikban nem. Az egyikben büntetik a háborús uszítást, a másikban ez a kormánytevékenység. Az egyikben a béke és a demokrácia szelleme érvényesül, a másikban a militarizmus, a fasizmus kultuszának ápolása. Az egyik né­met állam a Német Demokratikus Köztár­saság — része annak az Európának, amelyik békében akar élni és alkotni, a másik Német­ország — a Német Szövetségi Köztársaság — része annak a katonai blokknak, amelyik hal­latlan ütemű fegyverkezéssel, a volt nácik felfegyverzésével, az állandó háborús feszült­ség állapotában szeretné tartani a világot. Az egyik Németországban beteljesült és megva­lósult mindaz, amit Potsdam után az embe­riség reménykedve várt, a másikban a pots­dami egyezménynek egy szava sem vált valóra. Még a békeszerződés sem valósult meg az­óta. A történelemben valóban nem találni párját ennek a jelenségnek: a háború befeje­zése után 16 és fél évvel „nem sikerült” meg­valósítani a békekötést. Hosszú volna a vád­irat — mert annak is beillene —, ha fel akar­nánk sorolni, hogyan gördítettek és gördíte­nek ma is akadályokat ez elé azok az erők, amelyek ma is láztkeltő, nyugtalanságot pro­vokáló lehetőségként kezelik a német ügy tisztázatlan állapotát. Mintha rettegnének at­tól, hogy békekötés által Európa közepében tartós nyugalmi állapot keletkezik. A Szov­jetunió ebben az évben szilárdan elhatározta, hogy megteszi a kezdő lépéseket a nyugalmi állapot megtteremtésére: megvalósítja a béke­­szerződés megkötését, rendezi azt a „berlini kérdést” is, amelyik a nyugtalanság egyik leg­főbb oka évek óta Európában. Nem lehet jó­zanul gondolkozó, békét őszintén akaró be­csületes ember, aki ne értene egyet ezzel az elhatározással és ne a Szovjetuniónak adna igazat abban, hogy nem rettenve meg a nyu­gati hatalmak — és persze a nácizmus meleg­ágya — az NSZK csapta lármától, meg kell szüntetni a háború maradványait Európában. De nemcsak erről van szó. A nyugati ha­talmak fenn akarják tartani a jelenlegi hely­zetet, mert­ ha a békekötés létrejön, akkor a Német Demokratikus Köztársaság teljesen szuverén állam lesz, teljes fennhatóságot fog gyakorolni saját területe felett, s ez egyben megszüntetését jelenti azoknak a megszállási jogoknak, amelyek csak azért léteznek ma is, mert nincsen békeszerződés. A megszállási jo­gok megszűnése: ez az, ami miatt éktelen lár­mát csapnak, háborús hisztériát keltenek a nyugati imperialista hatalmak. Mert a meg­szállási jog megszűnése egyben megszűné­sét jelenti annak, hogy Nyugat-Berlint — az NDK útjainak, területének, légiterének fel­­használásával — a háborús tűzfészek, az embercsempészés, a szocialista országok elle­ni kém- és felforgató tevékenység legfőbb bázisaként használhassák a nyugati impe­rialisták. Ebben a kérdésben a nyugati álláspont tulajdonképpen semmi értelmeset, lényegeset nem tud mondani. Nehéz volna bármiképpen is cáfolni a Szovjetunió és a szocialista orszá­gok eljárásának jogosságát. Mit tudnak ezzel szemben mondani? A két német állam nép­szava­zásos egyesítésének elfogadhatatlan „gondolatát” szegezik szembe a béke meg­kötésének gondolatával, ők is tudják, hogy ezt nem lehet komolyan venni. Napnál vilá­gosabb, hogy a fasizmus létjogosultsága, a második világháború szörnyű leckéje után a nem szavazás kérdése, méghozzá nem olyan­fajta népszavazás kérdése, ahol fasiszták is szavazhatnak. A fasizmust nem szavaztatni kell a saját léte felől, hanem a potsdami egyezmény értelmében az emberiség érdeké­ben is fel kell számolni. Márpedig mi a va­lóságos helyzet? Ne közöljük most azt a na­gyon hosszú névsort, amelyik azt bizonyítja, hogy a hitleri fasizmus vezéralakjai, háborús bűnösei hogyan tartották és találták meg a vezető­ helyüket az adenaueri Németország­ban. Utaljunk csupán egy nemrégiben meg­jelent beszámolóra, az Élet és Irodalom című folyóirat egyik cikkére. A cikk szerzője hosszabb időt töltött Nyugat-Németországban, s minden frázis nélkül, csupán a tényeket, megnyilvánulásokat felvázolva ad döbbenetes képet arról, hogy a nácizmusnak a revansra, bosszúra vágyó fasizmusnak milyen meleg­ágya díszlik a nyugati hatalmak által dédel­getett Nyugat-Németországban. A cikk szer­zője egy szórakozóhelyen szerzett éjszakai él­ményeit írja le. Csak egyes mondatokat idéz­zünk: „Az Erika, a Lil-Marlen és a második világháborús katonaindulók tizenegy óra táj­ban következnek ... Éjfél körül tetőpontjára hág a nemzeti elérzékenyültség, kivörösödve fújja mindenki, hogy »Deutschland, Deutsch­land über alles­«... Zeng az »über alles«, egy kopasz szudéta-német extatikusan üvölti a »Heil Hi£ler!«-t, előre meredt jobbkarral, s aztán döngetni kezdi a mellét, úgy bizony­gatja, mintha bárki is kétségbe vonná: »Ja, ich bin ein Nazi, und bleibe auch.« Hogy a náci és az is marad.” Milyen országban történhetnek ilyen apró­ságok? Olyanban, ahol nagyban is ugyanezek történnek. A háború kitörése után 22 évvel, a fasizmus leverése után 16 és fél évvel, és azután 16 és fél évvel, hogy a győztes hatal­mak megállapodtak a nácizmus teljes és gyö­keres felszámolásában. S a nyugati hatalmak, nem számolva a népek igazságérzetével, az emberiség legbennsőbb érdekeivel, a milliók vágyaival, akik békében akarjá­k élni — ma azokat a nácikat akarja megszavaztatni a nácizmus fenntartásának, a német demokrá­cia megsemmisítésének ügyében, akik Sztá­lingrád, Leningrád, Moszkva alól, Kurszk, Gomel, az ukrajnai „sündisznóállásokból” irhájukat hazamentették, miután már megmu­tatták, mi lakik bennük. Lehet ilyen módon és így rendezni a német kérdést? Úgy látszik, azok, akik a régi és új fasisztákat a keblükön melengetik, könnyen felejtenek. De a népek nem felejtenek. S az emberiség szerencséje, hogy az a hatalom, amelyik a fasizmust a má­sodik világháborúban a földig leverte, ma erősebb, mint bármikor volt és ma is szilár­dan kitart a béke politikája mellett. Ereje tudatában, magabiztosan végrehajtja elhatá­rozását: elhárítja a háború maradványait, hogy a légkör megtisztuljon, a világ minden népe fellélegezhessen, s hogy az emberek meg­szabaduljanak a háború rémétől Magyar békedelegáció az NDK-ban Berlin (MTI) Szeptember 1-én, a hitleri Németország Lengyelország ellen indított gálád támadásának 22. év­fordulóján a Német Demokra­tikus Köztársaság minden vá­rosában és községében béke­napot rendeznek. A Német Béketanács által rendezendő ünnepségeken ti­zenhárom ország békeharco­sainak küldöttségei is részt vesznek. A magyar békehar­cosok delegációjának tagjai: Szakasits Árpád, az Országos Béketanács elnöke, a Béke­világtanács tagja és Fóti Ist­ván pénteken a Gerában és a Gera környékén rendezendő békegyűléseken vesznek majd részt. (MTI) Még csak holnap kezdődik a tanítás­, de a kis Anikó bol­dogan mutatja nagymamának, hogy az ábécés könyvben felismerte az E-betűt. Ma érkezik Magyarországra a Román Munkáspárt Központi Bizottságának és a Román­ Népköztársaság kormányának küldöttsége A román párt- és kormányküldöttség elindult Budapestre Bukarest (MTI) A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának és a for­radalmi munkás-paraszt kor­mánynak a meghívására, csü­törtökön este különvonaton román párt- és kormánykül­döttség utazott baráti látoga­tásra Magyarországra. A Ro­mán Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége a magyar párt- és kormánydelegáció 1958-ban Romániában tett lá­togatását viszonozza. A Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttségét Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Román Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke vezeti, tagjai: Ion Gheorghe Maurer, a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, a Román Népköztársaság Államtaná­csának alelnöke, a miniszter­­tanács elnöke, Emil Bodna­­ras, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Mogyorós Sándor, a Ro­mán Munkáspárt Központi Bi­zottsága Politikai Bizottságá­nak tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Alexandra Birladeanu, a Román Mun­káspárt­­ Központi Bizottságá­nak tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Corne­liu Ma­­nescu külügyminiszter és Mi­hail Rosianu, a Román Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak tagja, a Román Népköz­­társaság budapesti nagykö­vete. A küldöttséggel együtt uta­zott Némety Béla, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete. A küldöttség tagjait a ro­mán és magyar nemzetiszí­nű zászlókkal díszített ka­­neasai pályaudvaron Gheorghe Apostol, a minisztertanács el­ső elnökhelyettese, Petre Bo­rsid, a minisztertanács elnök­helyettese, a Román Munkás­párt Politikai Bizottságának tagjai, Nicolae Ceausescu, Chivu Stoica, a Román Mun­káspárt Politikai Bizottságá­nak tagjai, a központi bizott­ság titkárai, Alexandru Drn­ I­ghici belügyminiszter, a Ro­mán Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, Stefan Voi­­tec, a nagy nemzetgyűlés el­s­­öke, Leonte Rautu, a Román Munkáspárt Politikai Bizott­ságának póttagjai, Mihai Da­­lea, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának titká­ra, továbbá a Román Mun­­káspárt Központi Bizottságá­nak, az államtanácsnak és a kormánynak több tagja bú­csúztatta. Jelen voltak a Bukarestben akkreditált diplomáciai kép­viseletek vezetői és a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövetségének tagjai. A különvonat ma reggel ér­kezik a lökösházi határállo­másra, ahol a baráti látoga­tásra érkező küldöttséget ün­nepélyesen fogadják. A kü­lönvonat 11.20 órakor fut be a Nyugati­ pályaudvarra, ahol Gheorghe G­heorghiu-Dej-t és a küldöttség tagjait katonai díszpompával köszöntik. (MTI) VIWWWWWWWWWWWwWWWWWWW A szocialista országok nem engedik, hogy a második világháború borzalmai megismétlődjenek Nagygyűlés Varsóban a háború kitörésének huszonkettedik évfordulója alkalmából Varsó (MTI) A lengyel nemzeti egységfront fővárosi bizottsága csütörtökön délután Varsóban a kultúra és tudo­mány palotájának kongresszu­si termében nagygyűlést ren­dezett a második világháború kitörésének és a hitleristák Lengyelország elleni barbár tá­madásának 22. évfordulója al­kalmából. A gyűlésen több mint háromezer varsói és vi­déki dolgozó vett részt. A nagygyűlésen először Adam Rapacki, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság külügyminisz­tere mondott beszédet. Adam Rapacki beszéde ele­jén a második nyághát­orú szörnyű pusztításaira, har­mincmillió áldozatára emlé­keztetett. — Ne higgye senki, hogy a szocialista országok megenge­dik, hogy ez megismétlődhes­sék. Nincs jogunk megenged­ni és nem is fogjuk megen­gedni ezt — mondotta. A lengyel külügyminiszter megállapította, hogy a világ­­helyzet ma egészen más, mint huszonkét évvel ezelőtt. Lét­rejött a szocialista tábor, amelynek Lengyelország tevé­keny tagja. Szövetség, barátság és konk­rét, mindennapos együttmű­ködés fűz bennünket össze a Szovjetunióva­l. A Szovjetunió ereje a mi erőnk is — foly­tatta Rapacki, majd meg­álla­­pította: — Határainkon nincs többé Hitler Németországa, nincs és nem is lesz Adenauer Németországa, a Német De­mokratikus Köztársaság van ott. A nagygyűlés másik felszó­lalója, Erich Mückenberger, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja beszédében megállapította, hogy Adenauer kormánya nyíltan Hitler nyomdokain ha­lad. A békeszerződés megkö­tése biztosítja a jelenlegi ha­tárok változatlanságát —mon­dotta Nückenberger. — A Né­met Demokratikus Köztársa­ság kész a Kitler-ellenes koa­líció minden tagjával aláírni a békeszerződés akkor is, ha a Német Szövetségi Köztársaság sre non hajlandó. (MTI)

Next