Hajdú-Bihari Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-01 / 206. szám
HAJDÚ-BIHARI Világ. ftKaUt0\fal, egyunletekf XVIII. ÉVF., 206. SZÁM |H ^KfSBB WtT t, 11111 11111 ARA: 50 FILLÉR pTfPifi Ml m lg| MM 1961. SZEPT. 1., PÉNTEK ajf |g|3gj|_ Sgll JBJSlg A népek nem felejtenek 1939. szeptember elsején, kora hajnalban a német fasizmus saskalmai belemartak Európa lágy részeibe: a Lengyelország határai mentén felsorakozott hatalmas hadigépezet megindult és lerohanta a védekezni alig tudó Lengyelországot. Ezzel megkezdődött az emberiség történetének legdrámaibb eseménysorozata, a második világháború. Azóta 22 év telt el, egy fél emberöltő, s az emberiség ma, amikor számot vet az eltelt 22 esztendő történetével, szorongó érzéssel veheti tudomásul, hogy ma is van német kérdés, ma is nyugtalanító dolgok történnek abban az országban, amelyik már kétszer borította tűz- és vérözönbe Európát. Nincsen olyan család sem Magyarországon, sem máshol Európában, amelyik ne tudna a maga szűk köréből is fájdalmas emlékeket felidézni a második világháborúból. A hitleri Németország megszállt és őrjöngő vezetői nem álltak meg a lengyel sír szélén, a hadigépezet motorjai újra, meg újra feldübörögtek, s egész Európa lángbaborult. A német fasiszták megrohanták a Szovjetuniót is. Az egész világ csodálta azt a szörnyű élet-halál küzdelmet, amelyet a szocializmus akkor még egyetlen országa vívott a betolakodók, a rablók ellen. Az emberiség szerencséje, hogy volt erő, amelyik képes volt ellenállni a fasiszta támadás rohamának, kibírta az évekig tartó küzdelmet és kezdeti veszteségek csapásait, képes volt kibírni gazdasági, katonai tekintetben éppúgy, mint — s ez éppoly fontos, mint az előbbiek —, képes volt kibírni a lelki ellenálló erő, az elszántság és politikai szilárdság dolgában is. Ez a hatalom a Szovjetunió volt. Hatalmas leckét kapott akkor minden támadó, minden hódító és agresszor, amikor két egyszerű szovjet harcos kitűzte a berlini Reichstag épületére a győzelem lobogóját. A szovjet hadsereg véghez vitte a történelmi küldetést: saját barlangjáig űzte és ott pusztította el a fasiszta vérengzőt. Mi történt azóta? Hogyan következhetett el az az állapot, hogy tegnap, az évforduló előestéjén újra igen kemény figyelmeztető szavakat kellett kimondani, mert újra akadnak, akiknek emlékezetébe kell idézni a történteket. A szovjet kormány újra kénytelen a világ közvéleménye előtt kijelenteni: ,Ahhoz, hogy elvegyük az agresszor kedvét attól, hogy bűnös játékot folytasson a tűzzel, szükséges, hogy tudja, lássa: van a világon olyan erő, amely teljes fegyverzetben készen áll, hogy visszaverjen a békeszerető államok függetlensége és biztonsága ellen intézett mindennemű merényletet.” Ezt újra ki kellett mondani, a figyelmeztetés újra időszerűvé vált, és emiatt emlékszik az emberiség ma nyugtalanul 1939 szeptember elsejére. Mindenki, aki ezeket így végiggondolja, óhatatlanul azt a kérdést teszi fel: ki a felelős azért, hogy ma újra van „német kérdés”, hogy ma ismét nyugtalanítja az emberiséget az, ami a német kérdés körül történik. Amikor 1945. májusában a nagy küzdelem eldőlt, s Európa, meg az egész világ fellélegzett, az emberiség nem számított rá, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogy alakultak. Az akkor már meggyötörten békére vágyó emberiség a legmélységebben egyetértett azzal, amit a győztes szövetségesek Potsdamban közösen elhatároztak, megfogalmaztak és kihirdettek. Egyetértett azzal, hogy gyökeresen ki kell irtani Németországban a fasizmust, nem szabad fegyvert adni a német militaristák kezébe, Németországot békés, demokratikus állammá kell tenni, hogy Európa nyugodtan hajthassa álomra fejét, ne nehezedjen lidércnyomásként rá az érzés: vajon mire készül a német militarizmus? Ne a folyamatot elemezzük most, csak a folyamat eredményét rögzítsük: ma két német állam van. Az egyikben kiirtották a fasizmust, a másikban nem. Az egyikben büntetik a háborús uszítást, a másikban ez a kormánytevékenység. Az egyikben a béke és a demokrácia szelleme érvényesül, a másikban a militarizmus, a fasizmus kultuszának ápolása. Az egyik német állam a Német Demokratikus Köztársaság — része annak az Európának, amelyik békében akar élni és alkotni, a másik Németország — a Német Szövetségi Köztársaság — része annak a katonai blokknak, amelyik hallatlan ütemű fegyverkezéssel, a volt nácik felfegyverzésével, az állandó háborús feszültség állapotában szeretné tartani a világot. Az egyik Németországban beteljesült és megvalósult mindaz, amit Potsdam után az emberiség reménykedve várt, a másikban a potsdami egyezménynek egy szava sem vált valóra. Még a békeszerződés sem valósult meg azóta. A történelemben valóban nem találni párját ennek a jelenségnek: a háború befejezése után 16 és fél évvel „nem sikerült” megvalósítani a békekötést. Hosszú volna a vádirat — mert annak is beillene —, ha fel akarnánk sorolni, hogyan gördítettek és gördítenek ma is akadályokat ez elé azok az erők, amelyek ma is láztkeltő, nyugtalanságot provokáló lehetőségként kezelik a német ügy tisztázatlan állapotát. Mintha rettegnének attól, hogy békekötés által Európa közepében tartós nyugalmi állapot keletkezik. A Szovjetunió ebben az évben szilárdan elhatározta, hogy megteszi a kezdő lépéseket a nyugalmi állapot megtteremtésére: megvalósítja a békeszerződés megkötését, rendezi azt a „berlini kérdést” is, amelyik a nyugtalanság egyik legfőbb oka évek óta Európában. Nem lehet józanul gondolkozó, békét őszintén akaró becsületes ember, aki ne értene egyet ezzel az elhatározással és ne a Szovjetuniónak adna igazat abban, hogy nem rettenve meg a nyugati hatalmak — és persze a nácizmus melegágya — az NSZK csapta lármától, meg kell szüntetni a háború maradványait Európában. De nemcsak erről van szó. A nyugati hatalmak fenn akarják tartani a jelenlegi helyzetet, mert ha a békekötés létrejön, akkor a Német Demokratikus Köztársaság teljesen szuverén állam lesz, teljes fennhatóságot fog gyakorolni saját területe felett, s ez egyben megszüntetését jelenti azoknak a megszállási jogoknak, amelyek csak azért léteznek ma is, mert nincsen békeszerződés. A megszállási jogok megszűnése: ez az, ami miatt éktelen lármát csapnak, háborús hisztériát keltenek a nyugati imperialista hatalmak. Mert a megszállási jog megszűnése egyben megszűnését jelenti annak, hogy Nyugat-Berlint — az NDK útjainak, területének, légiterének felhasználásával — a háborús tűzfészek, az embercsempészés, a szocialista országok elleni kém- és felforgató tevékenység legfőbb bázisaként használhassák a nyugati imperialisták. Ebben a kérdésben a nyugati álláspont tulajdonképpen semmi értelmeset, lényegeset nem tud mondani. Nehéz volna bármiképpen is cáfolni a Szovjetunió és a szocialista országok eljárásának jogosságát. Mit tudnak ezzel szemben mondani? A két német állam népszavazásos egyesítésének elfogadhatatlan „gondolatát” szegezik szembe a béke megkötésének gondolatával, ők is tudják, hogy ezt nem lehet komolyan venni. Napnál világosabb, hogy a fasizmus létjogosultsága, a második világháború szörnyű leckéje után a nem szavazás kérdése, méghozzá nem olyanfajta népszavazás kérdése, ahol fasiszták is szavazhatnak. A fasizmust nem szavaztatni kell a saját léte felől, hanem a potsdami egyezmény értelmében az emberiség érdekében is fel kell számolni. Márpedig mi a valóságos helyzet? Ne közöljük most azt a nagyon hosszú névsort, amelyik azt bizonyítja, hogy a hitleri fasizmus vezéralakjai, háborús bűnösei hogyan tartották és találták meg a vezető helyüket az adenaueri Németországban. Utaljunk csupán egy nemrégiben megjelent beszámolóra, az Élet és Irodalom című folyóirat egyik cikkére. A cikk szerzője hosszabb időt töltött Nyugat-Németországban, s minden frázis nélkül, csupán a tényeket, megnyilvánulásokat felvázolva ad döbbenetes képet arról, hogy a nácizmusnak a revansra, bosszúra vágyó fasizmusnak milyen melegágya díszlik a nyugati hatalmak által dédelgetett Nyugat-Németországban. A cikk szerzője egy szórakozóhelyen szerzett éjszakai élményeit írja le. Csak egyes mondatokat idézzünk: „Az Erika, a Lil-Marlen és a második világháborús katonaindulók tizenegy óra tájban következnek ... Éjfél körül tetőpontjára hág a nemzeti elérzékenyültség, kivörösödve fújja mindenki, hogy »Deutschland, Deutschland über alles«... Zeng az »über alles«, egy kopasz szudéta-német extatikusan üvölti a »Heil Hi£ler!«-t, előre meredt jobbkarral, s aztán döngetni kezdi a mellét, úgy bizonygatja, mintha bárki is kétségbe vonná: »Ja, ich bin ein Nazi, und bleibe auch.« Hogy a náci és az is marad.” Milyen országban történhetnek ilyen apróságok? Olyanban, ahol nagyban is ugyanezek történnek. A háború kitörése után 22 évvel, a fasizmus leverése után 16 és fél évvel, és azután 16 és fél évvel, hogy a győztes hatalmak megállapodtak a nácizmus teljes és gyökeres felszámolásában. S a nyugati hatalmak, nem számolva a népek igazságérzetével, az emberiség legbennsőbb érdekeivel, a milliók vágyaival, akik békében akarják élni — ma azokat a nácikat akarja megszavaztatni a nácizmus fenntartásának, a német demokrácia megsemmisítésének ügyében, akik Sztálingrád, Leningrád, Moszkva alól, Kurszk, Gomel, az ukrajnai „sündisznóállásokból” irhájukat hazamentették, miután már megmutatták, mi lakik bennük. Lehet ilyen módon és így rendezni a német kérdést? Úgy látszik, azok, akik a régi és új fasisztákat a keblükön melengetik, könnyen felejtenek. De a népek nem felejtenek. S az emberiség szerencséje, hogy az a hatalom, amelyik a fasizmust a második világháborúban a földig leverte, ma erősebb, mint bármikor volt és ma is szilárdan kitart a béke politikája mellett. Ereje tudatában, magabiztosan végrehajtja elhatározását: elhárítja a háború maradványait, hogy a légkör megtisztuljon, a világ minden népe fellélegezhessen, s hogy az emberek megszabaduljanak a háború rémétől Magyar békedelegáció az NDK-ban Berlin (MTI) Szeptember 1-én, a hitleri Németország Lengyelország ellen indított gálád támadásának 22. évfordulóján a Német Demokratikus Köztársaság minden városában és községében békenapot rendeznek. A Német Béketanács által rendezendő ünnepségeken tizenhárom ország békeharcosainak küldöttségei is részt vesznek. A magyar békeharcosok delegációjának tagjai: Szakasits Árpád, az Országos Béketanács elnöke, a Békevilágtanács tagja és Fóti István pénteken a Gerában és a Gera környékén rendezendő békegyűléseken vesznek majd részt. (MTI) Még csak holnap kezdődik a tanítás, de a kis Anikó boldogan mutatja nagymamának, hogy az ábécés könyvben felismerte az E-betűt. Ma érkezik Magyarországra a Román Munkáspárt Központi Bizottságának és a Román Népköztársaság kormányának küldöttsége A román párt- és kormányküldöttség elindult Budapestre Bukarest (MTI) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a forradalmi munkás-paraszt kormánynak a meghívására, csütörtökön este különvonaton román párt- és kormányküldöttség utazott baráti látogatásra Magyarországra. A Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége a magyar párt- és kormánydelegáció 1958-ban Romániában tett látogatását viszonozza. A Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttségét Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Román Népköztársaság Államtanácsának elnöke vezeti, tagjai: Ion Gheorghe Maurer, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Román Népköztársaság Államtanácsának alelnöke, a minisztertanács elnöke, Emil Bodnaras, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Mogyorós Sándor, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Alexandra Birladeanu, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Corneliu Manescu külügyminiszter és Mihail Rosianu, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete. A küldöttséggel együtt utazott Némety Béla, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete. A küldöttség tagjait a román és magyar nemzetiszínű zászlókkal díszített kaneasai pályaudvaron Gheorghe Apostol, a minisztertanács első elnökhelyettese, Petre Borsid, a minisztertanács elnökhelyettese, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, Nicolae Ceausescu, Chivu Stoica, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, a központi bizottság titkárai, Alexandru Drn Ighici belügyminiszter, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, Stefan Voitec, a nagy nemzetgyűlés elsöke, Leonte Rautu, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának póttagjai, Mihai Dalea, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, továbbá a Román Munkáspárt Központi Bizottságának, az államtanácsnak és a kormánynak több tagja búcsúztatta. Jelen voltak a Bukarestben akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői és a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövetségének tagjai. A különvonat ma reggel érkezik a lökösházi határállomásra, ahol a baráti látogatásra érkező küldöttséget ünnepélyesen fogadják. A különvonat 11.20 órakor fut be a Nyugati pályaudvarra, ahol Gheorghe Gheorghiu-Dej-t és a küldöttség tagjait katonai díszpompával köszöntik. (MTI) VIWWWWWWWWWWWwWWWWWWW A szocialista országok nem engedik, hogy a második világháború borzalmai megismétlődjenek Nagygyűlés Varsóban a háború kitörésének huszonkettedik évfordulója alkalmából Varsó (MTI) A lengyel nemzeti egységfront fővárosi bizottsága csütörtökön délután Varsóban a kultúra és tudomány palotájának kongresszusi termében nagygyűlést rendezett a második világháború kitörésének és a hitleristák Lengyelország elleni barbár támadásának 22. évfordulója alkalmából. A gyűlésen több mint háromezer varsói és vidéki dolgozó vett részt. A nagygyűlésen először Adam Rapacki, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere mondott beszédet. Adam Rapacki beszéde elején a második nyághátorú szörnyű pusztításaira, harmincmillió áldozatára emlékeztetett. — Ne higgye senki, hogy a szocialista országok megengedik, hogy ez megismétlődhessék. Nincs jogunk megengedni és nem is fogjuk megengedni ezt — mondotta. A lengyel külügyminiszter megállapította, hogy a világhelyzet ma egészen más, mint huszonkét évvel ezelőtt. Létrejött a szocialista tábor, amelynek Lengyelország tevékeny tagja. Szövetség, barátság és konkrét, mindennapos együttműködés fűz bennünket össze a Szovjetunióval. A Szovjetunió ereje a mi erőnk is — folytatta Rapacki, majd megállapította: — Határainkon nincs többé Hitler Németországa, nincs és nem is lesz Adenauer Németországa, a Német Demokratikus Köztársaság van ott. A nagygyűlés másik felszólalója, Erich Mückenberger, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja beszédében megállapította, hogy Adenauer kormánya nyíltan Hitler nyomdokain halad. A békeszerződés megkötése biztosítja a jelenlegi határok változatlanságát —mondotta Nückenberger. — A Német Demokratikus Köztársaság kész a Kitler-ellenes koalíció minden tagjával aláírni a békeszerződés akkor is, ha a Német Szövetségi Köztársaság sre non hajlandó. (MTI)