Hajdú-Bihari Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-02 / 207. szám

Átalakult a „Morgó" Hajdúnánáson a kövesúti el­ágazásnál volt a hírhedt „Morgó” kocsma, ahol bizony a bor mellett vér is folyt gyak­ran. Sok minden megesett eb­ben a szűk, sötét és füstös csapszékben, ahol jóformán ülőhely sem volt, egymás há­tán tolongtak, egymást ön­tötték nyakon a részegek. Most erre az épületre alig lehet rá­ismerni. Elegáns üvegtáblán Morgó-halászcsárda a fel­irat. Eltűnt a sötét ivó, jobb­ról balról világos, ízlésesen be­rendezett étterem, üdén fes­tett falak, művészi illusztrá­ciók, tükrök, magyaros drapé­riák, tarka, színes, festett fal­burkolat és az elegáns aszta­lok, székek köszöntötték a be­lépőt. A bejáratnál rádió ze­nél. Ragyogó tisztaság, barát­ságos hangulat, kedves fogad­tatás a vendég első élménye. A konyhában nagy ventillátor, hatalmas jégszekrény az elő­készítőben és az étlap is ét­vágygerjesztő: halászlé, rán­tott hal, bográcsgulyás és tú­rós csusza, de a halételen kí­vül lehet bécsi szeletet, rán­tott bordát, süteményt is kap­ni, mely után jól csúszik a bor, sör. Van italból is ele­gendő készlet. Nemrég nyílt meg ez a szép vendéglőrészleg, de máris nagy forgalma van. Legutóbbi szombaton este 80 halvacsorát tálaltak. A gya­korlott és figyelmes személy­zetet is kedvelik a vendégek és ami a fontos: ezen a helyen is megszűnt a duhajkodás, kel­lemesen szórakozhatnak a dol­gozók. wwwwwws­/ww­w Mozi műsor VIO háromnegyed 4, 8 és negyed 9 órakor: Aimerika egy francia szemével, szélesvásznú, színes, ma­gyarul beszélő, díjnyertes francia film. Csak 18 éven felülieknek ’ APOLLO de­ negyed 10, negyed 12 és fél 2 órakor: Amerika egy fran­cia szemével, szélesvásznú, színes, magyarul beszélő, díjnyertes fran­cia film. Csak 18 éven felülieknek! Du. háromnegyed 4,­­ és negyed 9 órakor: Vigyázz, nagymama, ma­gyarul beszélő, színes szovjet film­­vígjáték. METEOR 3, fél 6 és fél 8 órakor: Vigyázz, nagymama, magyarul beszélő, színes szovjet filmvígjáték. METEOR KERT 7 órakor: Vidéki lány, amerikai film. IFJÚSÁGI­ előadásait a VIO filmszínházban tartja be. negyed 10, negyed 12 és negyed 2 óra­kor: A törvény, az törvény, fran­cia—olasz film. BOCSKAI (Csapó­kert) 5 és 7 órakor : Rátarti fickó. Új csehszlovák film. PETŐFI KERT: 7 órakor : Szerelemcsütör­tök. Magyar filmvígjáték. Matiné műsorok vasárnap. VIO : de. 11 órakor : Varázs­ember­ke. APOLLO: de. 9 és 9 órakor: A dzsungel ösvényein. METEOR: de. 10 órakor : Varázsemberke. BOCSKAI (Csapókert) 10 órakor : Dal a tengerről. MÓRICZ ZSIG­MONDI 16 órakor: A boldogság vasárnap jön. OLYMPIA: 16 óra­kor : Telheteten méhecske. Városi moziszolgálat: Paci Iskola 7 órakor : A vár titka. Béke kert (Széchenyi u.) 7 óra­kor: A cirkusz művészei. Állami kórház 4 órakor : Gábor diák. Dolgozókat alkalmaznak . Vegyészmérnököt vagy vegyipa­ri technikust festődés üzemrész­­vezetésére és egy fő raktári mun­kaerőt, csomagolásban jártast fel­veszünk. Textilművek, Bethlen ut­­­ca 32. 19239 Az ÉM­agprecens Cementáru- Ipari Vállalat gépészmérnöki ok­levéllel rendelkező dolgozót fel­vesz főgépészi beosztásba. Jelent­kezés: Debrecen, Hámán Kató u. 3. sz. alatt. 398­1 Hosszú gyakorlattal rendelkező lakatost tmk-munkára azonnal felvesz a vágóhíd. Jelentkezés Vá­góhíd u. 9. 19128 Az EM Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvé­telre keres ács, kőműves szak­munkásokat, valamint kubikoso­kat és segédmunkásokat. Mun­kásszállást biztosítunk. Jelentkez­ni lehet a vállalat munkaügyi osz­tályán. Veszprém, Rákóczi tér 10. 394 Kőműveseket felvesz meghatá­rozott időre a debreceni Közúti Üzemi Vállalat. Vörös Hadsereg út 54. szám, II. emelet. MH 27 Azonnali felvételre keres 1 fő most végzett gépésztechnikust a hajdúszoboszlói Földgáz Vállalat. Jelentkezés személyesen a válla­lat telephelyén. Hajdúszoboszló. Vasútállomás mellett. 19191 5 éves szakmai gyakorlattal ren­delkező gépészmérnököt vagy 10 éves gyakorlattal rendelkező gép­ipari technikust azonnali belépés­re felvesz a Debreceni Mezőgazda­sági Gépgyár. MH 39 Azonnali felvételre keresünk Ön­­álló építési csoportvezetői beosz­tásba építészmérnöki oklevéllel vagy hosszabb gyakorlattal ren­delkező építésztechnikust. Erköl­csi bizonyítvány szükséges. Je­lentkezés: I. ker. Tanács titkár­ság Debrecen, Petőfi tér 4. 401 Autószerelőt nagy gyakorlattal felvesz a Talajjavító Vállalat deb­receni kirendeltsége. Simonffy u. 57. 1918* Az újiital földmű­vesszö­vetkezet vegyes főbolt vezetésére egy veze­tőt és egy segédet felvesz. Jelent­kezés személyesen vagy írásban, működési és­­erkölcsi bizonyítvány szükséges. 400 Többéves gyakorlattal rendelkező vasesztergályost felvesz az Ebest Állami Gazdaság. Jelentkezés a gazdaság gépműhelyében. Útikölt­séget nem térítünk. MH 11 S&UtVáxi M­ŰSOR Előadások a Hungária kamara­­színházban: Vasárnap 7-kor Királyasszony lo­vagja, évadnyitó bemutató elő­adás, Ujházy-bérlet 1. Kedden 7- kor Királyasszony lovagja, Thúró­­czy-bérlet 1. Szerdán 7-kor Ki­­rályasszony lovagja, Szerdahelyi­bérlet 1. Csütörtökön 7-kor Ki­rályasszony lovagja, Somlay-bér­­let 1. Pénteken 7-kor Királyasz­­szony lovagja, Megyery-bérlet 1. A Csokonai Színház igazgatósá­ga ma délután fél 5 órai kezdet­tel megbeszélést tart a közönség­­szervezőkkel és meghívottakkal. A megbeszélést a Királyasszony lo­vagja főpróbájának megtekintése követi. — A KPVDSZ József Attila mű­velődési otthon 3-án, vasárnap du. 5 órától 11 óráig az ifjúság és szü­lők kérésére közkívánatra ifjúsági össztáncot tart. A KISZ tánczene­kara biztosítja a hangulatos szó­rakozást. Szeretettel várjuk ked­ves vendégeinket és a szülőket. Belépődíj 5.— Ft. MH 37 Az Ady Endre művelődési ház 3 és e hónapos szabás-varrás tan­folyamokat indít be. Külön haladó tanfolyamokat szervezünk azok számára, akik már elvégezték az alapfokú tanfolyamot. Jelentkezés mindennap de. a—12-i5 délután 3- 6-ig a művelődési ház Irodájában Vörös Hadsereg útja 38/C. T. em. (x) MH 12 Apróhirdetések V­egye* Eladó üvegajtó, há­lószobabútor, kony­habútor, gyermekre­­kamié matraccal. Hat­­van utca 88. 18067 Zongora, márkás, eladó. Telefon: 19-22. Teleki u. 63. az. 19009 Rekamié, olajfest­mények eladók. Fa­­zekas Király u. 1. __ MH. * 67-e* Tátra eladó, motort beszámítok. Lázár utca 32. 19064 Egy rekamié, 2 fo­tel, 4 szék és egy kom­­bináltszekrény eladó. Teleki utca 28. ___ 19002 igényesnek francia­­ágy eladó. Tót­nék, Rigó utca 2. 19040 Sürgősen eladó 136 köbcentis Danuvia motor. Honvéd utca 1. 21. ajtó. 10000 2 db hízónak való mangalica sertés el­adó. Dorottya utca 3. 18901 Táskaírógép, szá­mológép eladó vagy kölcsönbe kiadó. Da­rabos u. 10. 10073 Lemezjátszós rádió, komót, tükör eladó. Széchenyi utca 41. 19066 Eladó kikészítetted tölgy­fa parkett-anyag. Homok u. 36. 10081 Kis Singer varrógép eladó. Zrínyi utca 57. ____________________18399 Gerendák, szaru­fák, fenyő eladó. Ér­deklődni Nyúlás. Kar­tács utca 19. 19005 “Eladó egy kisméretű zöld kandalló kály­ha. Vörös Hadsereg útja 61., keresztépü­­let. UTCák. 19912 Tollat, bőrt ve­szek, hívásra házhoz megyek. Hatvan utca 10._________________16952 Betonkavics, fo­lyamhomok, kőpor, tégla, cserép, nád­palló beszerezhető Barthánál. Ispotály u. __________________19851 Eladók 50-60 kg-os húsjellegü sertések. Táncsics Mihály utca 7. Apafi malom mel­lett, délután 3-tól. ______ _ _____16996 Csepel 125-ös elöl­­hátul teleszkópos mo­torkerékpár újszerű állapotban eladó. Klinikák, milazak! la­kás, Böszörményi. ___________________18994 Eladó gáztűzhely, fehér zománcot,­ san­­eer női varrógén. Orion világvevő rá­dió, Nyíl utca 10. 19061 Kalor Kályha, zo­máncotó, atig használt, eladó. Tanácsköztár­saság útja 12., H. 10. 19000 Törzskönyvezett anya puli, hanna és angolbegyes galambok eladók. Thomas Mann Utca 4­. 19174 Tűzifa, ölbe vágott tölgy, eladó. Imay Miklós utca 5/B. 19932 Modern kisméretű kombináltszekrény eladó. Csapó utca 92., ajtó 3. Szombat dél­után 9—6-ig._______18729 Eladó 32 besszusos tangóharmónika és egy lem­eztettszó. MÁV kolónia XXII­­­4. Szabó,__________ 19913 Eladók ezüst gyer­­tyatartók, képrámák, romos bútorok, ete­­lázsi, álló lámpa, Szé­chenyi utca 21. 19016 EGV jó állapotban lévő fehér zománc és kétaknás kályha el­adó. Faragó utca 10. 19091 Eladók méhcsalá­dok. rekamié. ruha­­szekrény. Marx Ká­­roly u. 64. 18090 Eladó 200-as motor­­kerékpár. 00 százalé­kos, Virág utca 37. _____ _ MH. 203 179-es Java eladó. Csapó utca 55. 18914 Nikkelezést, krómozást, ezüstözést, valamint gumi vulkanizálhat, hajtógumi­­szíjak javítását rövdi határidőre vállalja a Finom­mechanikai V., Szabadság útja 912. szeptember 1-től minden este a rádióból ismert tánc­­daléneke«­y "UTNOKI GÁBOR ÉNEKS’ Nyitva éjjel 2 ó-ále­­s*»-" * Családi lakóházak palázását, cserépfedését most végeztesse ! Soronkí­­vül elkészítjük ! 1 négyzetméter palafe*£2. anyaggal együtt 40,— Ft, 1 négyzetméter cserépfedés anyaggal együtt 50,—Ft. Jawa kiskerekű 330-es motorkerékpár eladó. Derecske, Mes­ter U. 2. MH. 8­7 méteres kis istál­ló lebontásra eladó. Thaly Kálmán utca 12. 10091 Fényezett íróasztal eladó. Dományi Lász­ló, Vörös Hadsereg Útja 56., fszt. 19072 Eladó 1 db 350 sze­lepes motor vagy ki­sebbre elcserélem és 1 db ajtó. Kopja ut­­ca 6. 19070 Szép festett hár­masszekrény eladó. Klapka utca 12. 19068 Kitűnő minőségű rizling fehér ve­gyes borok olcsón kaphatók. Vörös Had­sereg útja 40., I. 1. 19089 Eladó egy modern konyhabútor, egy sodrony, 2 telek 4x3-as épülettel. Érdeklődni Korponai u. 7. 19006 Eladó zenekari he­gedű, ládák. Vígked­vű Mihály utca 18., kapu alatti lakás. 19022 Egy új sezlon sür­­gősen eladó. Luther utca 27. 19031 Rekamié, rádió, füg­gönytartó eladó. Ta­nács­köztársaság útja 34., I. 20. 19037 Eladó hálóbútor, re­­kamié, jégszekrény. Petőfi téri bérház, ún. lépcső, fiszt. a. sz. __________________19025 Eladó kisméretű cserép­én Stupán. Ká­ka utca 8. Sámsoni útból nyíilfc. 18046 Eladó félhosszú zon­gora. Simonyi út 20., du. 5-től. 18954 Ingatlan Eladó Kút utca 132. számú családi ház beköltözéssel. 18977 Házhelynek alkal­mas 317 négyszögöl gyümölcsös telek el­adó. Monosteppélyi út 74._____________________ Olcsón eladó 2 szo­ba, összkomfortos, manzarttetős új ház, lakómentes. Kosztolá­nyi Dezső utca 69., kertváros._________18906 Sámsoni út ele­jén 1000 négyszögöl prima konyhakert­nek való föld eladó. Bezerédi utca 32. 18976 Eladó ház kétszer egyszobás beköltöz­hető lakással. Homok Utca 49.____________19036 Eladd ház, beköltöz­hető. Fürst Sándor utca 31. Árpád tér. 19941 Eladd fél ház. Had­házi utca 17. Érdek­lődni vasárnap. 19037 Egy hold részben gyümölcsös föld. Bol­dogkertben eladd. Bajcsy-Zsilinszky ut­ca 65., ajtó 1. 18963 Nyíregyházi szabad rendelkezésű kertes családi házamat be­költözhetően elcse­rélném debreceni ki­­sebbért megegyezés­sel. Érdeklődni Arany János utca 19., húz­­felügyelőnél. 10958 Eladó azonnal be­költözhető kis családi ház. Szebadság-telep, Szarvas utca 9. 18939 Kertes házamat el­cserélem kertnélkülü­livel. Cserelakást be­számítok. Szenes­ ut­ca 96/A, Tégláskert. 18949 Beköltözhető 2 szo­bás ház eladó 963 négy­­ezőbös telekkel. Esze Tam­ás utca 3. 18917 Eladó beköltözhető ház. Agárdy Utca 1. ________________10012 Egy hold s­víi möl­­cses szoba, konyh­ás lakással eladó. Ér­deklődni Szenesség ui. 0. 10024 Beköltözéssel eladó fél ház a város leg­szebb utcájában. «Ré­­chenyi utca 91.__19015 Eladó Vukovits Se­bők utca 12. telekhely, 655 négyzetméter. Ho­mokikert, tel. templom mellett. Érdeklődni Hajdú, Bújdosó utca 1/n.______ 19095 Eladó fél ház gyü­mölcsössel, beköltöz­hető. Dorottya utca **• 19989 Eötvös utca 8. számú ház eladó, cserével beköltözhető. Érdek­lődni Eötvös utca 9. __________________19685 Lakómentes családi ház beköltözéssel el­­adó. Létai út 60. 19013 Eladó a Varga utca 33. számú ház minden elfogadható áron. É­r­­deklődni Földi utca 7. alatt. (Széchenyi-kert)­ ___________10086 Eladó Kerekes-telep, fürdő mellett 400 négy, azösös gyümölcsös házhely. Szávai Gyu­la utca 9. 18886 3 beköltözhető la­kással Agárdi utca 14. számú ház eladó. 18993 Eladó ötszobás és kétszobás beköltöz­hető ház és egy köb­méter használt desz­ka. Vígkedvű Mihály Utca b­l.________ 18482 Eladó 300 négyszög­öl telek, kis romos ház, jól termő gyü­mölcsös. Igricz utca 29., hétfőtől érdek­lődni ott. Rusze.é. 18892 Nagy Sándor-telep, Hargita utca 18. számú kis családi ház 28 000-ért eladó. 18917 Homok utca 84. szá­mú ház kétszobás be­költözhető lakással el­adó.______________ 19901 Eladó ház 1 nagy szoba, mellékhelyiség­­gel, 400 négyszögöl földdel, beköltözhető. Acsádi út, Belegelő 138. Sz._____________18959 Három szoba, össz­komforttal ház eladó Nyugati utca 38. 19023 Lakómentes 2 szoba, családi ház beköltöz­hetően eladó. Nyíl utca 113. 19003 Beköltözhető szoba, konyhás, mellékhelyi­séges kistelkű ház eladó. Jánosi utca 11. ■__________19652 Eladó Nagy Pál utca 19. számú ház, beköl­tözhető, lakómentts­. _________ 19044 Beköltözhető fél ház eladó. Munkás utca SS/A. 19048 Eladó beköltözhető kertes családi ház, kisebbel is elcserélem. Demblowzki utca 48. __________________19094 Eladó egy háromszo­­bás beköltözhető csa­ládi ház 436 négy­szögöl szfíl­ivel, ked­vező fizetési feltétel­lel. Harsányi Gusz­táv utca 2. 19053 Lakómentes kétszo­bás családi ház be­költözéssel sürgősen eladó. Kuruc utca 31. 18999­­Sürgősen eladó la­k­ómen­tes azonnal be­költözhető kétszobás családi ház, buda­pestivel cserélek. Ho­mok utca 139. Eladó ház, egy szoba, konyha, előszoba, épesz, beköltözhető, víz, gáz bent, főbérle­tet beszámítok. Víg­kedvű Mihály utca 8. 18979 Modern lapostetős manzartos kertes két szoba. Összkomfortos kis családi ház eladó azonnali beköltözé­­­sei. Nagvállomos 10 nerc, buszmegálló 3 nerc. Bégány utca KB. 19009 Eladó beköltö­h­ő cslládi ház vagy fe­lerészben lakáscseré­vel. Zrínyi utca is. 18878 Eladó beköltözhető 1 kétszobás új családi­­ ház szoba, konyhés­­ melléképülettel, két­­ családnak is alkalmas. Akadémia utca 08. 10387 Eladó István utca 32. számú oszé-u ház, 2 szoba beköltözéssel. 18996 Eladó ház közropt­­ban beköltözhetö»ed­­eel isényesnek. Fr­f '1vti Ute« 4. M**. wti> Pin** 15« nésfv­ ledhi Mlesocm utca 9. Acél Utcából. MH. 1 Nagy Sándor-telepen 1 nagy családi ház, 2 szoba, konyha, elő­szoba, 200 négyszög­öl gyümölcsös azon­nali beköltözéssel sür­gősen eladó. Császár Péter utca 66. sz. _________________ 19202 300 négyszögöl te­lek negyven db ter­mő gyümölcsfával el­adó. Damjanich utca 7., 19213 Kétszobás házrész lakottan vagy cserela­kással 30 000-ért el­adó. Péterf­­a utca 20., keresztépület. 19224 Két szoba, össz­komfortos családi ház beköltözhetően el­adó. Szoboszlói út 33. MH. 23 Beköltözhető két­szobás, összkomfor­tos családi ház Lehel utca 5. sz. alatt eladó. _______ Mi­- 38 Eladó családi ház azonnal beköltözhe­tően. 830 négyszögöl gyümölcsös, szőlő, fajtiszta őszibarac­kos. Monostorpályi út 229., 8-as és 13-as autóbusszal. Orbán. ______________MH. 28­3 szoba. Összkom­fortos, részben meg­kezdett ház alápin­cézve autógará­rral, fizetési könnyítéssel, áron alul eladó. Ér­deklődni Lónyai utca 41. 19263 Ajánlat Diáklányt felveszek albérlőnek zongora­­használattal te. Zon­goragyakorlót felve­szek. Honvéd u. 9. 18982 Bútorozott vagy üres szobát keres költ­ségtérítéssel Idős nő, esetleg ellátással II. Pogány u. 3. 19068 Ipari tanulónak vagy kisebb diáknak ellá­tással lakást adnék. Puskás, Szoboszlai út 14. 18998 Házasság céljából 50—55 éves komoly. In­telligens férfi isme­retségét keresi 49 éves asszony, aki saját la­kással rendelkezik. Csak fényképes, ko­moly levelekre vála­szolok. „Komoly" jel­igére a kiadóba ké­rem. 18905 Nagyobb vidéki hely­ről 2 szoba, összkom­fortos szolgálati la­kással és 1900 négy­szögöl háztáji föld­del állást cserélne számtan-fizika szakos tanár. Ajánlatokat Debrecen, Virág u. 8. sz. alá, Kamutiék. 18801 Gumis szekér hasz­nálatra kiadó. Erec­hegyesi út 49. 18884 Költségtérítéssel la­kást keresek. Bujdo­só u. 48. 18080 46 éves Jólelkű asz­­szony, józanéletü, jólelkü férjet keres. Lakásom van. Leve­leket „Jóság” jeligé­re a kiadóba kérek. ___________________16902 Egy szoba, konyhát keresek a város bel­területén, költségtérí­tést fizetek. Érdek­lődni Kései u. 34., I. em. 7. ajtó. 18930 Beköltözhető szö­vetkezeti lakást át­veszek. Ajánlatokat 15­99 telem­oszémon kérek. 19019 Hosszú gyakorlattal rendelkező vízterelő elhelyezkedne vízcse­rei ét munkakörben karbantartanak 1*. Sándor László Deb­recen, Thomas Mann U.40. 19090 Orvoskart egye­­tem­istának külön be­járatú bútorozott szo­ba fürdőszobával ki­adó. Andaházi u. 3. Márton. 19020 Két gyermek gon­dozását vállalom. Bethlen u. 9«. szám. ________ 19839 Bejárónőt keresünk gepesb­en há»*»u tás­­ba. Tanácsköztársa­ság útja 35.. II. •... _____ 19903 Szeptembr 13-re kettő két APi*kígf'­­fiút ágybérlőnek fel­veszek. péterfia u. a 19900 Ne töltse idejét az anyagbeszerzéssel ! Keresse fel sürgősen irodánkat ! Debrecen, Pásti utca 5. szám 38? Szabad rendelkező­ért szoba. konyhás lakást keresek költ­ségtérítéssel. Balmaz­újváros 30-as telefon. MH. 13 Kétgyermekes ház­tartásba bejárónőt keres mérnök házas­pár. Érdeklődni Szől­­lősiéknél. Hámon Kató u. 9. (István malom). ____________ 19201 Egy orvostanhall­gató férfit kvártélyba felveszek. Péceli u. 6. ___________________19213 Műbőr aktatáska el­veszett szerepköny­­vekkel. Becsületes megtalálót kérem, a bútorgyár portáján adja le Tacsi névre. __________________19247 Bútorozott szoba kiadó két diáklány­nak. Kincseshegy ut­­ca 42., Szabóné, 18594 Családtagként­­el­veszek egy első gim­nazista vidéki kisfiút. Apafi utca 39. MH. 2. Házasság céljából megismerkednék 28- 40 éves j­ókedély­ű, gyermekszerető fér­fival. Leveleket „26 éves elvált asszony” jeligére kiadóba ké­ret,________________19211 Nem csalódik, kéz­írásból megbízható jellemrazsot, tudomá­nyos analízist ad levél 11 ég­te bárkiről Szabó Sándor Írásszakértő. Budapest VIII., Nép­színház utca 17., n. l. _____________MH. 7166 Két diáklánynak bútorozott szoba ki­adó szeptember 1-től Széchenyi utca 12. aj­tó 2. _ ___19186 Külön bejáratú szo­ba 2 diák részére kiadó. Szűr utca 11., volt Temető utcából nyílik._________MH. 19 Fiatal szellemi dol­gozó nő bútorozott szobát keres lehető­leg belvárosban. Aján­latot 43­ ev-as telefo­non. MH. 38 Eladó kétszárnyú külső ajtó. István út Iff SZ._____________18907 Bontásból kikerült fa, deszka, 200 literes káposztásdézsa eladó. Hatvan utca 35. 18955 Gerenda, deszka, léc, ablak, tégla eladó. Luther utca 29. 19017 Eladó szarufának való. Csokonai utca 11., ajtó 0. 18953 Eladó négy ablak, kisméretű cserép, mély gyermekkocsi. Munkás utca 21., Sza­badság-telep. 19038 Eladó k­őszemélyes delta írekalmé, kis­méretű kombínált­­szekrény. Temető ut­ca 39., 1szt. 3. 19035 300 db új csempe, 1 ruhaszekrény és egy tűzhely olcsón eladó. Olajütő 62.________19034 Motorkerékpár, 230-es, első-hátsó te­leszkópos, sürgősen eladó. Boldogfalva u. 8.__________________19979 Külföldi streptomi-Cin eladó. Vígkedvű Mihály utca 50. 18987 Cserépkályhaajtók és rostély eladó. Kút u. 86_____ 18995 Olcsón eladó Kock és Koráért gyártmá­nya plamnó. Töhö­töm utca 28. Bartók Béla útból nyílik. 18906 Kisméretű eszterga­pad motorral, 8 kaptár méh pergetővel el­adó. Hajdúhadház Levente utca 14. 18384 Flexaret IV. a tok­kal, adapterral prí­ma állapotban 1200-ért és Moszkva II. fény­képezőgép eladó. Bu­dai Éraaiáe utca 34 tj, W34 Dióháló, ebédlő, konyhabútor, fehér zománcozott gáztűz­hely, sezlon eladó. Hatvan utca 13., ud­­vari félemelet. 19156 Lindák 3—4 méteres gerendák, kupás és kisméretű cserép, deszka, ablakok. Marx Károly utca 54. 19182 Eladók festett hálók 4­3 ezerig, magános szekrények, ágyak, székek, ebédlőasztal, nagy- és kisméretű konyhabútorok, sez­­somok. Jókai u. 15. ____________________18294 Jókaiban levő ke­rekes kútszivattyú, motor hajtására is alkalmas, eladó. Szo­boszlai út 53. MH. 24 Kifogástalan Phőnix gyártmányt­­ip-és harisnyakötőgép el­adó. Telesei u. 82. _______________MH, 22 NSU 250 köbcentis hátsóteleszkópos be­járató* generál után eladó. Árpád tér 15. MH. M 250-es Simson, be­járatott, eladó. Bar­tók Béla út 43.. Orbu­­lov. MH. 20 Eladó Igényesnek kombinált szekrény, diófurnéros, egy sötét festett sháló, kony­habútor, magános si­ma páros ágy, nagy­méretű előszobaszek­rény. Csapó u. 14. _______________19008 Eladó delta reka­mié, kerek asztal, vas­ágy, a fotel. Erzsébet ,• 103- 10210 Sötét keményfa dió­gyökér furnéros szek­rényük eladók. Marx Károly u. 98. MH. A Fiat Topolino ol­csón eladó. Görög u. 10. szám. Eladó 50 db hollandi gyümölcsláda. Kül­­sővásártér (tg 19242 )Világvevő lemez­játszó, rádió alkal­mi áron eladó. Mén­főt utca 10. 19236 Eladó 1 db kövér sertés, 170 kg. Létai út 68. 19246 Eladó vaságy sod­ronnyal, matraccal, nagyméretű stelázsi, asztal, székek. Arany János u. 25. 19230 Magyar bélyeggyűj­­temény eladó, kb. 9000 Ft katalógus értékű. Gyógyszertár, Kő-­taj, Szabolcs megye. 17872 Eladó szem­él­ygen k­i­­csi. Tátraplán, Ho­mok u. 129. 19077 Eladó a Derecskei Föld­művesszövetke- Z­etnél 3 db 16x900 stráfkocsi gumi bel­sővel együtt jó álla­potban. Érdeklődni lehet Derecske 3 te­­lefonon._________397 Modern keményfa háló, mosdó, szal­mazsák eladó. Ér­deklődni szombaton 1-től, vasárnap egész nap. Jókai utca 36., »■ . .árté,_________MH. 39 Igényesnek mély gyermekkocsi eladó, Fürst Sándor utca 1. MH. 31 Igényesnek mély áramvonalas gyer­mekkocsi eladó, Sza­­vasúj­falusi utca 9. MH. 30 L­­iliős Elcserélem kétszo­bás, előszobás, kony­hák, spolros, külön­­udvaros, jószágtartá­­son lakásom belváro­si kétszobás, össz­komfortosra. Sámsoni Út 27. MH .10 Elcserélem szoba, konyha, spelzos la­kásom hasonlóra. Cse­mete utca 13. 19010 Elcserélem belvárosi magasföldszintes 2 szo­ba, összkomforton la­kásomat 1 szoba, össz­komfortosért Simonyi út és Nagyerdő kör­nyékén. Érdeklődni 36-25-ös telefonon. ______________19961 Nyíregyházi taka­réképületben levő szoba, konyhás, für­dőszobás lakásom el­cserélem debrecenire. Érdeklődni Debrecen 15-60-as telefonon. Szi­lágyi___________MH. 188 Szoba, konyha, spet­­zoe lakásom elcseré­lem hasonlóra. Marx Károly u. 86., m. aj­tó._________________18997 Egy szobát, kamrát cserélek szoba, kony­háéra, esetleg hason­lóra. Érdeklődni dél­után 6-tól. K­ruzsi u. 40._________________19976 Szoba, konyha, spejzes lakást cseré­lek hasonlóra a bel­városban. Tanító u. 11., Tóthné. 18971 Kétszobás, össz­komfortos lakást cse­rélünk 2x1 szobás, összkomfortosért. Do­bozi u. 4., u. 26. ___________________18861 Elcserélem Bem tér 26. alatti­­ szoba, konyha, spejzos ház­felügyelői lak­ásomat főbérletb­e.________13969 Piarc-szoba, kony­hámat elcserélem fentivel megegyezés­sel. Rákóczi u. II. _______ 19897 Nagy szoba, kony­hát cserélnék kettő­­szobásért dohánygyár közelében, vörös Had­sereg útja 71. H. urt­­var. 19019 Elcserélem 2 szobás, összkomfortos, utcai, parkettás, cserépkály­hás (víz, gáz bent) szép lakásomat ha­sonlóval, csak bel­városban, I. emel­etig. Dobozi bérháziak előnyben. Felmerülő költséget fizetem. Horváth, Arany Já­­ no« u, 22._________19960 Elcserélem utcai nagy szoba, pince, konyhás lakásomat fenti konyhásra a környékien. Dimitrov ILJSL______________18836 Nyíregyházi két szo­ba, összkomfor­tos lakásomat elcse­rélem debreceni ha­sonlóval. Érdeklődni 46-68 telefonon. 306 Kis szoba, konyhás, kamrás lakást cse­rélek hasonlóra, esetleg egy nagy szo­bára te bárhol. Csa­pókert, Apponyi u. 39. ____________________19978 Debreceni kétszo­bás, összkomfortos, szép lakásomat el­cserélem budapesti egyszobás, összkom­fortosért, sürgősen eladó zománcozott virágos «parti «Tér. Bethlen u. 33., máso­­dik ajtó, 1860. Egyszobás, kom­fortos lakásom el­cserélem két- vagy háromszobás, össz­komfortosra költség­térítéssel. Színház meletti baloldali bér­­ház, földszint h 1814B . Kétszobás, össz­komfortos, földszinti lakásomat elcserél­ném egy szoba, mel­léknél­es légekért és különálló egy szo­báért. Péterfia utca u­. 1939. Szoba, konyha, speszc»», flóerá­gtartá­­sos, kertes magánla­kást cserélek belvá­rosban. Bérház nem akadály. Sza­badság­­telep, Sólyom utca 3. sz., Buszanegá Honfil. 19267 1 szoba, összkom­fortos lakást cseré­lek budapestire. Kar­­dosné, Bajcsy-Zv­­ítnszky u. b. féleme­let B/A. 19268 . Balettiskolába beiratkozás '«•eeeeeeeeeeeeeeee« la fával égetett I MESZET RENDELJEN ! A MOV*«? p*r«í«;7ö!PiAh< a Dózsa Mezőgazdasági | ( Termelőszövetkezettől. 1 ]' a munkaközösségben 3-, i| ' I 4-, 5-én, délután 3—45 ] ] ] ‘­őréig, Péterfia n. 30. ' | (, alatt. Balettmester: Ba­­l*­­ csó Alexandra. ' 1 «1 MH 1« I1 I FELSŐTÁRKÁNY | (Heves m.l 388 | 1

Next