Hajdú-Bihari Napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-05 / 103. szám
Tsz-eink jól jövedelmező üzemága a kertészet Állandó, biztos bevétel A termelőszövetkezeti gazdaságok kialakulásával több községben kétszeresére növekedett a kertészet területe. Olyan községekben teremtik meg egyre inkább a nagyüzemi kertészkedés alapjait, ahova nem is olyan régen még a szomszédos községekből szállították nyáron a friss zöldséget, a különböző konyhakerti növényeket. Számokban ez az idén a következőképpen alakul: a megye termelőszövetkezetei 6800 holdon — 300 holddal nagyobb területen mint tavaly — termelnek zöldségféléket, s ezenkívül még mintegy 600 holdra van szerződésük konzervgyárak részére. S a területi növekedés mellett növelni akarják az idén a holdankénti hozamokat, ez évben mintegy 3500 vagon értékesítésére kötöttek szerződést a felvásárló vállalattal. A számok nagy változás bizonyítékai. Nagy területen, egyrészt öntözéssel, kialakulnak olyan nagyüzemi kertészetek, amelyek a közös gazdaságok egyik igen jövedelmező üzemágaivá válhatnak. A gyakorlati példák sorát lehet arra említeni, hogy egyes gazdaságokban azzá is váltak. A tavalyi aszályos esztendőben pedig azt mondhatni, nagyon sokszor a kertészet állandó bevétele adott jelentős segítséget, hogy fizetni tudják a munkaegység előleget vagy az éppen felmerült kiadásokat. Nincs már ellenvetés vagy húzódozás a kertészettől, tudják és látják, hogy ahol hozzáértéssel, megfelelő szakérelemmel nyúltak hozzá, ott meg is lett forintban mérhető eredménye. A sárándi termelőszövetkezetben holdanként több mint 25 000 forintot kaptak a paradicsomért. Földesen a múlt évi 42 forintos munkaegységrészesedéshhez nagymértékben járult hozzá a mintegy 400 holdas kertészet. Keresik és kutatják a szövetkezetek a módot és lehetőséget, hogy minél több zöldségfélét adjanak. Hajdúszoboszlón a Vörös Hajnal és a Kossuth Tsz összefogásával 80 holdon termelnek konyhakerti növényeket. A Kossuth Tsz neveli a palántákat, a Vörös Hajnal Tsz pedig biztosítja a területet, amit öntözni is lehet. , Lehet-e a kertészeti bevételeket növelni? Azzal lehet válaszolni erre a kérdésre: ha egyre inkább figyelembe veszik a tsz-ek a növekvő igényeket, ha minél szebb, frissebb és jobb árut szállítanak piacra, a kereslet méginkább növekedik termelvényeik iránt. S ezen a téren nagyon sok kívánnivaló van, amin a tsz-ek és a felvásárló vállalat együttesen tudnak segíteni. Hogyan? Úgy hogy szedés után nyomban a piacra küldik az árut, s a „friss áru” jelzés ne a kertészetre, hanem a piaci értékesítésre vonatkozzék. A szebb áru nemcsak többet ér a piacon, hanem kapósabb, szívesebben vásárolják. A termelőszövetkezetekben alig van még pár esztendős gyakorlat a nagyüzemi kertészkedésben. Szinte azt lehet mondani most rakják le az alapokat. Ahol a legtöbb jövedelmet adta, ahol legmagasabbak voltak az átlagok, ott már az eddigiekből is levonták azt a következtetést: nem szabad a kertészetet „alkalmi” foglalkozásnak tekinteni. Ugyanolyan fontos feladat ez, mint a növénytermelés vagy az állattenyésztés. Jó vezetőkre, állandó brigád- és munkaszervezetre van szükség, hiszen a tennivalók semmivel sem kisebbek, sőt sok olyan apró munkát kell kézi erővel elvégezni, amihez mindig ott kell lenni az embereknek. S ezt a legtöbb helyen megértették, s az éves tervek készítésénél így foglalták össze s így valósítják meg a gyakorlatban is. Sz. L. NAPLÓ 8 8. oldal — 1963. május 5. « BAJDÚ BIHARI »»•! A nagyüzemi fejlődés útján a komádi Petőfi Tsz kertészete A komádi Petőfi Termelőszövetkezetben 1957-ben kezdtek el kertészettel foglalkozni. A mostanihoz képest szinte említésre is alig méltó kicsiny területen — mindössze 5—6 katasztrális holdon — gazdálkodtak, s mégis alig tudtak megbirkózni a feladatokkal. Kevés volt a munkaerő, a gazdák nem voltak anyagilag érdekelve, a kertészet pedig roppant munkaigényes, amellett pedig nagy gondosságot, lelkiismeretességet igényel. A kezdeti bajokon túljutva 1959-ben azonban már 30 holdra növekedett a kertészet területe s ebből a területből 8 holdat már öntöznek is. Az eredmények — különösen az öntözéses kertészet Komádiban akkortájt még váratlanul nagy eredményei — kedvezően hatottak az emberek munkakedvére és lehetőséget biztosítottak a további fejlődéshez. Az 1961-es év újabb fordulópontot eredményezett a Petőfi Termelőszövetkezetben és így természetesen a kertészetben anyagilag is érdekeltté tették a dolgozókat a termelés növelésében. A dolgozók a munkaegységen felül az össztermés 10 százalékát kapták meg és így az előző évekhez képest jelentősen megnőtt a kereset. De megnőtt a munkakedv is és a múlt évben már 85 holdra lehetett növelni a kertészet területét. A megműveléshez bőven jelentkezett már munkaerő. Bár a kertészet nagy része száraz kertészet volt, az évi jövedelem mégis közel 1 millió forint volt. A kertészetben dolgozó gazdák havi átlagjövedelme 1200 forintról 1300 forintra emelkedett, emellett még a prémium is szép összegre rúgott. Az egyik gazdának, Fias Albertnek 470 munkaegysége volt és ehhez még 2543 forint prémiumot is kapott. A Petőfi Termelőszövetkezet kertészete a nagyüzemi fejlődés útján ebben az évben indult meg. A terület 119 holdra növekedett és a nemrégen kapott MA—200-as öntözőberendezéssel, valamint a már korábban meglevő 8 holdon folytatott barázdás öntözéssel lehetővé válik a kertészetben mintegy 600 katasztrális hold öntözése. A kertészetben 5 katasztrális holdon magnak termelnek paprikát, 8 holdon vegyeskertészetet létesítettek a község ellátására, uborkát 30 holdon, dinynyét 35 holdon termelnek. Jelentős a petrezselyem-területük is, mintegy 15 hold, burgonyát 20 holdon termesztenek. Ebben az évben 5 holdon kísérletképpen zellert is ültettek a kertészetben. Ha a zeller beválik, akkor jövőre már 20 holdon termelik ezt a növényt. A zeller munkaigényes, azonban kifizetődő, így hasznos dolog a sok munkaráfordítást igénylő növényfélékkel foglalkozni. 1 . Az idei célkitűzések alapján a termelőszövetkezet a kertészetből a tavalyi megközelítően 1 millió forintos bevétellel szemben már 1 millió 500 ezer forintot vár. Ha figyelembe vesszük a nagyméretű öntözést és azt, hogy a terveket valóban a reális adottságokra támaszkodva készítették el ez egyáltalán nem elérhetetlen. A bevétel növekedése — természetesen a szövetkezet más bevételével együttesen — jelentősen hozzájárul a tagok jövedelmének emelkedéséhez. Ezt bizonyítja, hogy tavaly 26 forint 59 fillér volt a közös gazdaságban az egy munkaegységre jutó részesedés értéke, addig az idén prémiummal együtt már 36 forint 40 fillért terveznek. Nagy eredmény az is, hogy ma már rendszeresen fizetik a Petőfiben a 12 forint munkaegység előleget. De térjünk vissza a kertészethez és nézzük meg a távolabbi elképzeléseket. Jövőre — úgy tervezik — ismét tovább növelik a területet, mintegy 150 holdra s ebből 75—80 holdat öntöznek. Nagyobb területen termelik a paprikát, petrezselymet, mint már ahogy az előbbiekben szerepelt, a zellert is. 1965-re pedig 200 holdra igazi nagyüzemmé fejlesztik a közös gazdaság szépen jövedelmező kertészetét. K. L. Gellén Mihály kertészeti brigád vezető ellenőrzi, hogy megfelelő volt-e a gyümölcsfák permetezése Kapálják a hagymát a komádi Petőfi Tsz kertészetében Bakházat készítenek a gazdák a paprikapalántáknak (Szabó József felv.) Túlteljesítette tavaszi tervét a Debreceni Gépállomás A zord időjárás okozta lemaradást gyorsuló munkával pótolták a Debreceni Gépállomás dolgozói, s a tavaszi tervet május elsejére már túlteljesítették. A gépállomás tavaszi terve 9000 normál hold volt. Ezt túlteljesítették 200- zal. A traktorosok a gépállomás körzetén kívül is dolgoztak. Segítették a tavaszi munkát a hajdúdorogi, hajdúböszörményi, újlétai és hosszúpályi határban. A jól dolgozó traktorosok soraiból is kitűnt jó munkájával Bojtos Károly és Barta Bálint. I Dai Hiszi színek. A HAJDÚSZOBOSZLÓI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT KERTÉSZETÉBEN A Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Vállalat kertészetében üde virágok, pompázó tavaszi színek fogadják a látogatókat. A pálmák árnyékában fiatal kertészkedő lányok tanulják a mesterség titkait. Janovich Emil, a vállalat főkertésze ad szakmai tanácsot, felvilágosítást a kertészet szépségeivel ismerkedő lányoknak. És a hasznos figyelmeztetés, a baráti, emberi szó meghallgatásra talál. Odaadóbban, lelkesebben serénykednek a fiatalok. A virágkertészet termékei országosan ismertek. Az idén már külföldi államok is gyönyörködhetnek a különböző kiállításokon is elismert és díjakat nyert virágfajtákban. Ebben az évben tízezer cserép fikuszt exportálnak. (Szabó József felv.) Nevelnek 25 ezer amerikai szegfűt, 8 ezer cikláment, 3 ezer hortenziát és 2 ezer primulát a hazai és külföldi igények kielégítésére. A városi parkok és üdülők díszítésére, szépítésére 180 ezer egynyári vegyes virágpalántát nevelnek a kertészetben. Az üvegházak sok „titkot’* rejtenek magukban, a külső szemlélődő nem is gondolja, hogy mit takarnak az üvegfalak. Az egyikben megkezdődött a paradicsomszüret. És a szomszéd üvegházban ... ? Ott már szedik a paprikát. Az újdonságokat Budapestre, Miskolcra, Ózdra és Debrecenbe szállítják. Ebben az esztendőben 1S ezer tő paradicsomot és tízezer tő paprikát hajtatnak. Telik a kosár. Megérett az üvegházi paradicsom. Magyar Róza szüreteli az első szállítmányt A hajdúszováti Kossuth Termelőszövetkezet kertészetében gyomlálják és öntözik a paprikát. A paprika kiültetéséhez május közepén látnak hozzá. Rövidesen végeznek a káposzta és karfiol kiültetésével (Szabó József felv.)