Hajdú-Bihari Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-01 / 281. szám
Jövetelünk célja, hogy megvédjük a békét N New Yorkba érkezett az ENSZ-küzgyűlésen részt vevő szovjet küldöttség New York (DPA, Reuter, AP) Küüönrepülőgépen New Yorkba érkezett Gromiko külügyminiszter vezetésével az a szovjet küldöttség, amely részt vesz az ENSZ 19. közgyűlésén. A különrepülőgéppel érkezett New Yorkba a közgyűlésen, részt vevő ukrán és belorusz küldöttség is. Megérkezése után a New York-i repülőtéren Gromiko a következő nyilatkozatot tette: Röviden szólva azért jöttünk ide, hogy megvédjük a békét, megvédjük a népek jogát az önálló fejlődéshez, megvédjük magát az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amelyet azért hoztak létre, hogy megkímélje az emberiséget a háború csapásától. A Szovjetunió békeszerető külpolitikai irányvonalától vezérelve hangoztatni fogjuk a leszerelés szükségességét, a gyarmati rendszer teljes felszámolásának a nemzetközi feszültség enyhítésének szükségességét és nyíltan rámutatunk mindazokra a cselekedeteikre, amelyek elősegítik a fegyverkezési versenyt, fokozzák a feszültséget mind Európában, mind a világ más részein. (MTI) PÉTER JÁNOS NEW YORKBA ÉRKEZETT New York (MTI) Péter János külügyminiszter szombaton New Yorkba érkezett az Egyesült Nemzetek Szervezetének december 1-én kezdődő közgyűlésére, a minisztert a repülőtéren Csatorday Károly nagykövet a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviselője, Radványi János Washington (MTI) Az ENSZ-közgyűlés 19. ülésszakát kedden Sosa Rodriguez, az előző ülésszak elnöke nyitja meg, majd sor kerül az új elnök megválasztására. Az egyetlen jelölt, Quaison- Sacley, Ghana állandó ENSZ- képviselője, miután a többi küldöttség a múlt hó végén elállt a jelöléstől. A közgyűlés előzetes napirendjén mintegy kilencven kérdés szerepel, köztük új tagok felvétele, a különböző ENSZ-szervek, bizottságok jelentése, elsősorban az ENSZ főtitkárának beszámolója a világszervezet munkájáról. A Szovjetunió javaslatára napirendre tűztéks azt a tervezetet, amely leszögezné: a tagállamok tartózkodnak az erő alkalmazásától a vitás területi kérdések megoldásánál. Követ a washingtoni magyar jó és más hivatalos szemékövetség ideiglenes ügyvivő- igiségek fogadták. (MTI) MA NYÍLIK AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS 19. ÜLÉSSZAKA Gromiko—Rusk találkozó .; TO 3.. • ívi K 1 ..ívók. New York (MTI) Gromiko szovjet és Rusk amerikai külügyminiszter hétfőn közös „munkaebéden” vett részt. A két külügyminiszter az ENSZ- közgyűlés kedden megnyíló 19. ülésszakával kapcsolatos problémákat vitatta meg. (Reuter, AP, AFP) Megérkezett Moszkvába a csehszlovák párt- és állami küldöttség Moszkva (TASZSZ). Megérkezett Moszkvába a csehszlovák párt- és állami küldöttség, amely Antonín Novotnynak, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, Csehszlovákia köztársasági elnökének vezetésével hivatalos baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. Az ünnepélyesen feldíszített Vnukovói repülőtéren a szovjet állam- és párt vezetői, diplomaták, a moszkvai lakosság képviselői fogadták a küldöttséget. Miután a repülőgép leszállt, Leonyid Brezsnyev és Antonín Novotny fellépett a díszszázad előtt, a zenekar a csehszlovák és a szovjet himnuszt játszotta, majd 21 díszsortűz dördült el. Utána a csehszlovák vendégek és a szovjet vezető személyiségek a repülőtér állomásépületébe mentek, ahola Moszkva (TASZSZ) Antonín Novotny vezette csehszlovák párt- és kormányküldöttség, röviddel megérkezése után látogatást tett Leonyid Brezsnyevnél, moszkvaiak százai üdvözölték őket. Ezt követően Brezsnyev és Novotny beszédet mondott.Az ünnepélyes fogadtatás után a csehszlovák és a szovjet vezetők gépkocsira szálltak és a díszbe öltözött moszkvai utcákon át szállásukra hajtattak. (MTI) Ugyancsak hétfőn a küldöttség felkereste a Kremlben Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnököt. (MTI) A csehszlovák párt- és kormányküldöttség látogatása Brezsnyevnél ét Kosziginnél A szabadságharcosok szilárdan tartják magukat Leopoldville (MTI) A Kongóból érkezett legújabb hírügynökségi jelentések arról tájékoztatnak, hogy a szabadságharcosok szilárdan tartják magukat, sőt az utóbbi időben jelentősebb katonai sikerekre is szert tettek. A harcokban jelenleg már nem vesznek részt a belga ejtőernyősök, mert •— mint ismeretes •— a nemzetközi közvélemény* határozott fellépése meghátrálásra kényszerítette Brüsszelt. Vasárnap amerikai katonai repülőgépeken a belga katonaságot elszállították Kongóból. Az ejtőernyősök Ascension-sziget útbaejtésével kedden érkeznek vissza a brüsszeli katonai repülőtérre. Stanleyville térségében jelenleg Csombénak körülbelül ezer katonája tartózkodik, közöttük 2 300 zsoldos. A szabadságharcosok szívósan küzdenek, hogy visszahódítsák az átmenetileg elvesztett területeket és — mint a hírügynökségek elmondják — megszállva tartják Stanleyville repülőterét. A város belsejében is harcok vannak. Az ország más vidékein a szétszórt felkelők ismét gyülekeznek és mind inkább kiszélesítik az ellenőr kongói helyzetjelentés résük alatt álló területeket. A Reuter hírügynökség becslése szerint a felkelők 400 000 négyzetkilométernyi területet tudhatnak magukénak és a jövőben is igen elkeseredett harcokra lehet számítani. Csembe megismételte azt az álláspontját is, hogy elutasítja az afrikai egységszervezet ad hoc bizottságának döntését, kereken tagadta, hogy hazájában külföldi intervenció zajlott le, majd szidalmazta az arab államokat, mivel szerinte „anarchiát akarnak előidézni”. A hírügynökségek Brüsszelből kelt jelentései szerint Spaak belga külügyminiszter vasárnap jegyzéket adott át Geraszimov szovjet nagykövetnek és a jegyzékében megismételte kormánya álláspontját a kongói kérdésről. A belga külügyminiszter azzal próbált érvelni, hogy a katonai intervencióra „emberiességi szempontok miatt” volt szükség. További jelentések Ball amerikai külügyminiszter-helyettes Londonba érkezéséről adnak hírt Ball rövidesen tárgyal Wilson miniszterelnökkel és más angol politikusokkal, tárgyalásai két napig tartanak. Megérkezésekor újságíróknak nyilatkozván ő is az amerikai—belga intervenció szükségességét bizonygatta és ő is emberiességi okokat emlegetett . Russel angol filozófus, a világhírű tudós vasárnap nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államokat azért, mert korszerű repülőgépekkel, rakétákkal, napalm és foszfor bombákkal segíti a kongói zsoldosokat és nagy számban küld katonai tanácsadókat is Kongóba. Ben Bella algériai elnök vasárnapi beszédében bejelentette, hogy hazája fegyvereket szándékozik a szabadságharcosok rendelkezésére bocsátani, sőt ha kell az algériaiak maguk is elmennek Kongóba, hogy harcoljanak az imperialista agresszorok ellen. ■mHaíV 1, muft NAPLÓ * 2 ■■«HMM— 2. oldal — 1961. december 1. ELUTAZOTT GHÁNÁBÓL A MAGYAR PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG Accra (MTI) Vasárnap reggel elutazott Ghánából az Erdei Ferenc vezette hattagú magyar parlamenti küldöttség. A magyar képviselőket az accrai repülőtéren J. R. Asiedu, a ghánai parlament elnöke, K. B. Ayensu, a nemzetgyűlés irodájának vezetője, Szigeti Károly nagykövet és a magyar kolónia tagjai búcsúztatták. A skandináv országok miniszterelnökeit meghívták Moszkvába Moszkva (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a szovjet kormány meghívta Krag dán miniszterelnököt, Erlander svéd miniszterelnököt és Gerhardsen norvég miniszterelnököt a Szovjetunióba. Brazília fegyveres beavatkozásra készül Brasilia (MTI) A brazil képviselőház vasárnap 192 szavazattal 140 ellenében és 6 tartózkodás mellett jóváhagyta a központi kormányzat fegyveres beavatkozását Goias államban. Ezt megelőzően Castelo Banco elnök — mint már jelentettük — szombat este üzenetet intézett a parlamentnek és kérte, hogy a képviselők hagyják jóvá a beavatkozást, amelyet az elnök azzal indokolt, hogy Mauro Borges, Goias állam kormányzója „olyan nemzetközi szervezetekkel létesített kapcsolatot, ame-bic-ligajigj le vsa' , $».m,lyeknek érdekük az alkotmányos rend megzavarása”. Figyelemre méltó, hogy a képviselőház szavazását megelőzően a parlament igazságügyi bizottsága 18 szavazattal 13 ellenében elvetette a központi kormányzat fegyveres beavatkozását jóváhagyó határozatát. Nelson Carneiro képviselő, a javaslatot ismertetve megállapította, hogy a kormány fegyveres beavatkozása alkotmányellenes. Csembe az ENSZ-be készül New York (MTI). Az ENSZ kilenc afrikai tagállama hétfőn közös levélben kérte a Biztonsági Tanács sürgős öszszehívását a Kongóban végrehajtott belga—amerikai intervenció megvitatására. A levél aláírói hangoztatták, hogy a legutóbbi kongói események a világbékét veszélyeztetik, s követelték a külföldi csapatok haladéktalan visszavonását Kongóból. A Párizsban tartózkodó Csembe kongói miniszterelnök párizsi útjával kapcsolatban azt rebesgetik, hogy Csembe a francia fővárosból esetleg egyenesen New Yorkba, az ENSZ közgyűlésére utazik. Megtalálta vezérlő csillagát a Mariner~4 Pasadena (MTI) A Mariner—4 amerikai űrhajó, amelynek feladata az, hogy a Mars bolygó mellett mintegy 14 000 kilométer távolságban elhaladva televíziós felvételeket továbbítson a távoli bolygó felszínéről a földre, hétfőn „megtalálta vezérlő csillagát”. Az űrhajó irányát a kozmikus térségben ugyanis úgy adják meg, hogy a fényérzékeny „szemét” ráállítják egy nagy fényességű csillagra. Az elmúlt órákban két sikertelen kísérletet tettek a Mariner—4 csillagának megkeresésére, a „szem” ugyanis kétszer más csillagot választott ki és csupán a harmadik parancsra találta meg a Canopust, amely helyes irányba vezérli az űrhajót A sikeres manőverre a földtől 643 000 kilométerre került sor, a földről kapott parancsnak megfelelően. A Mariner—4 sebessége ekkor 11 910 km volt óránként Ha minden a tervnek megfelelően alakul, az űrhajó hét és fél hónap múlva halad el több mint félmilliárd kilométeres út megtétele után a Mars mellett (Reuter) Az ENSZ új ülésszaka Ma nyílik meg az ENSZ- közgyűlés új ülésszaka. Később, mint más években, nem az ősz első napjaiban, hanem immár a tél beköszöntekor. Száztizenöt ország küldötte foglalja el a padsorokat, hogy megkezdjen egy nem könnyű munkát. Zavaros nemzetközi helyzet jellemző napjainkra, sok probléma tornyosodik a politikusok előtt. A napirend — a szokáshoz híven — zsúfolt, a viágszervezet tagországai válságokkal kénytelenek szembenézni. Az első — és talán legsúlyosabb — gond az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelene és jövője. Ez év során nemegyszer tapasztaltuk, hogy az imperialista hatalmak mindent elkövettek, sok agyafúrt gondolatot találtak ki a világszervezet munkájának megbénítására. Ezek között az első helyen áll a különböző ENSZ-akciók pénzügyi fedezetének kérdése. Az imperialista hatalmak által szervezett akciók pénzügyi problémáit kísérelik meg felhasználni arra, hogy diszkreditálják a Szovjetuniót és a szocialista országokat. A közgyűlés elhalasztására tett eredményes és eredménytelen akciók ezzel egyidejűleg azt is mutatták, hogy szeretnék az ENSZ szerepét éppen a nemzetközileg fontos kérdések kapcsán kisebbíteni. A tagországok nagy feladata most, hogy az ENSZ tekintélyét, befolyását szilárdítsák, növeljék, megtalálják annak módját, hogy valóban a többség békés törekvéseit, a világ közvéleményének haladó gondolatait fejezze ki. Nem kisebb feladat a világon kialakult tűzfészkekkel kapcsolatos állásfoglalás. Kongó és Vietnam, Ciprus és Malaysia helyzete aggodalomra ad okot. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének felelőssége roppant nagy. Nem elég állást foglalni, nem elég csupán elítélni és megbélyegezni az agressziós, békebontó terveket, de meg kell találni az olyan elvi határozatokat is, melyek az ENSZ alapokraányának szellemében a jövőre nézve a legkisebbre zsugorítják az imperialisták hasonló agresszióinak lehetőségét. Az újgyarmatosítás és a gyarmati rend maradványainak felszámolása ugyancsak a napirend, részét képezi. Az ázsiai és afrikai országok világosan megfogalmazzák majd, milyen tevékenység folyik területükön. A politikai szabadság ténye ma már nem elegendő, az újonnan felszabadult országok a teljes gazdasági önállóságot is követelik. Az imperialista hatalmak kénytelenek lesznek ismét végighallgatni, hogyan tárják a világ közvéleménye elé lépéseiket, a neokolonializmus módszertanát, a helyi konfliktusok ravasz történeteit és okait, a békében túl szőkébb körű, de tág veszélyeket magában rejtő láncolatát. Az ENSZ közgyűlése mindezt remélhetően nemcsak tudomásul veszi, de megoldásokat is ajánl ezek megszüntetésére. De a folyamatban levő veszélyek számbavétele és meggátlása mellett a mostani közgyűlés előtt áll a múlt években megindult Kelet—Nyugat közötti enyhülés bővítési lehetőségeinek munkálása. A világszervezet alkalmas arra, hogy egyrészt segítője legyen a közelítő lépéseknek, másrészt alkalmas fórum arra, hogy a megegyezés részletei vitára bocsáttassanak. Most is van bőven, téma, amit a 115 ország küldötte finomíthat, ajánlhat, a nagyhatalmak elé tárhat. Nem kétséges, hogy a moszkvai atomcsend-egyezmény bővítése, továbbfejlesztése, új tervek a világűrben való együttműködésre sok új elemet hozhatnak a megindult tárgyalásokba. A munka tehát, ami a világszervezet közgyűlésére vár, nem könnyű és nem kicsi. Mondhatni úgy, a világ további alakulása nyugszik az ENSZ-diplomaták kezében. Tudjuk, a szocialista országok küldöttei, köztük hazánk ENSZ-delegációja minden erejével azon munkálkodik majd, hogy ez a közgyűlés ne csalódást hozzon a világnak. Mély felelősségtudat hatja át a magyar küldöttséget, azt mindnyájan tudjuk. Péter János, népköztársaságunk külügyminisztere az országgyűlés legutóbbi ülésszakán félreérthetetlenül kifejezte ezt. Tudjuk, az Egyesült Nemzetek Szervezetének hivatása van, s a népek el is várják, hogy ezt teljesítse. A Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságának kérdése, az újonnan függetlenné vált államok képviseletének ügye, az ENSZ egész tevékenysége szükségszerűen ki kell, hogy fejezze a maivilág új arcát. Az 1964—65-ös közgyűlés éppen ezért kap kiemelkedő, fontos szerepet. A New York-i palotában ma ülnek össze a küldöttek. Az érdeklődés fénycsóvái ide irányulnak ma az egész világról. Ebből az alkalomból kíván ma a világon minden becsületes ember a világszervezet plénumának mély felelősségtudatot, erőt, hitet. Ha céljaiban, elveiben, gyakorlati munkájában a becsületesség vezérli, tevékenységét, az egész világ közvéleménye aktív, együttműködéssel segíti. B. L. Véget ért a hanoi szolidaritási értekezlet Hanoi (TASZSZ) Hanoiban vasárnap befejeződött a délvietnami nemzetközi szolidaritási értekezlet. A záróülésen határozatot hoztak Vietnamról, üzenetet fogadtak el a dél-vietnami néphez, felhívást intéztek az amerikai néphez, valamint szolidaritási határozatot hoztak az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek harcával kapcsolatban. A konferencián elfogadott okmányok hangsúlyozzák, hogy az értekezlet támogatja a dél-vietnami népnek a nemzeti felszabadítási front vezetésével az amerikai imperializmus agressziója ellen vívott hősi küzdelmét. E harc célja Dél-Vietnam felszabadítása, a függetlenség, a demokrácia, a béke, a semlegesség, végső célja pedig Vietnam békés egyesítése. Az értekezlet határozottan elítélte azokat az amerikai terveket, amelyeknek célja a háború kiterjesztése Észak- Vietnamra, az egész indokínai félsziget lángbaborítása. Követelik, hogy az amerikai kormány szigorúan tartsa tiszteletben a genfi egyezményeket, haladéktalanul szüntesse meg dél-vietnami háborúját és vonja ki csapatait az országból. Az értekezlet elhatározta, hogy december 20-át, a nemzeti felszabadítási front megalakulásának évfordulóját a dél-vietnami néppel vállalt nemzetközi szolidaritás napjának nyilvánítja. (MTI) RÉSZLETEK A SAIGONI TEMETÉSRŐL Saigon (Reuter AP) A délvietnami fővárosban vasárnap a rendőrség mintegy száz embert tartóztatott le , jelenti a Reuter. A jelentésből kiderül, hogy hiába vezényelt ki a Tran Van Huangkormány több száz ejtőernyőst a szerdán meggyilkolt 15 éves fiú temetése rendjének biztosítására, a temetés lényegében mégis alkalmat adott a kormányellenes tüntetésre. A temetés idejére összegyűlt tömeg egyik része — főleg a diákok — utcai ülősztrájkot tartottak és három órán át hallgatták a kormány amerikabarát politikáját bíráló szónokokat. A rendőrség elsősorban az ülősztrájk részvevői közül tartóztatott le számos személyt.