Hajdú-Bihari Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-07 / 82. szám

Április II. a költészet napja A Művelődésügyi Miniszté­riumnak és a Magyar Írók Szövetségének közös elhatá­rozása és együttműködése alapján a múlt évben rendez­ték meg először önálló ünnep­ként a költészet napját ápri­lis 11-én, József Attila szüle­tésnapján. A tavalyi ünnep­ségek azt bizonyították, hogy a legtöbb helyen nagy siker­rel járt a kezdeményezés, el­sősorban szellemi, de nem el­­hanyagoltható könyvforgal­mazási sikerrel is. A költészet napja ez évi ünnepségsorozatát tehát az el­múlt évi tapasztalatok jegyé­ben készítette elő a rendező bizottság. Az idei ünnepséget emeli az a tény, hogy­ ha­zánk felszabadulásának 20. évében és József Attila szüle­tésének 60. évfordulóján kerül megrendezésre. A Művelődésügyi Miniszté­rium és a Magyar Írók Szö­vetsége 1965. április 11-én este 7 órakor Budapesten a Zeneakadémián rendezi a költészet napjának reprezen­tatív ünnepségét, amely egy­úttal megemlékezés lesz Jó­zsef Attila 60. születésnapjá­ról is. Ugyanakkor a mai magyar költészetből váloga­tott szemelvények alapján ki­bontakozik az elmúlt 20 év magyar költészetének képe is. A költészet napjának másik központi eseménye lesz a versbarátok körének Debre­cenben szervezett ünnepsége, melyre 1965. április 11-én dél­előtt 11 órakor kerül sor a Csokonai Színházban. Az ün­nepségen a nemzetközi hírű debreceni Kodály kórus, bu­dapesti előadóművészek és a debreceni KPVDSZ József Attila irodalmi színpad tag­jai tolmácsolják a műsor egyes számait. Ez alkalom­mal József Attila, Áprily La­jos, Benjámin László, Bényei József, Boda István, Fodor András, Garai Gábor, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Kiss Tamás, Simon István, Váci Mihály, Vészi Endre költemé­nyei kerülnek bemutatásra. A debreceni ünnepségre meghívták Váci Mihály Kos­­suth-díjas és Vészi Endre József Attila-díjast is. Dél­előtt 9 órára a vasárnap is nyitvatartó Csokonai Köny­­­vesboltba várják a debreceni irodalmi élet számos képvise­lőjét, ahol kötetlen író-olva­só találkozó lesz és a részt vevő költők dedikálják mű­veiket. A költészet napja jelentő­ségét tovább növelik azok a különleges kiadványok, ame­lyek ez időpontban jelennek meg. A Tavasz Magyarorszá­gon című antológiában a Szépirodalmi Könyvkiadó lí­ránk 20 esztendős fejlődésé­nek kiemelkedő alkotásait gyűjtötte egy kötetbe. Hason­ló célkitűzéssel készült a Móra Ferenc kiadó Mai ma­gyar költők antológiája című kötete is. A Magvető Kiadó gondozásában jelent meg A történelem futószalagán című kiadvány, amely a magyar antifasiszta lírából nyújt ér­tékes válogatást. Ez alkalom­mal is megkapják a versbará­tok körének tagjai az illet­ménykötetet, amely Szép ma­gyar versek 1964 címmel jele­nik meg, de árusi forgalomba nem kerül. A központi kiadványokon kívül legjelentősebb költőink egész sorának jelenik meg válogatott kötete a költészet napja alkalmából. Tavaszi halászat a Hortobágyon Vízre szálltak a halászok a Hortobágyi Állami Gazda­ság halastavain, megkezdődött a tavaszi nagy lehalászás. Áp­rilis elejétől számítva, né­hány hét alatt több mint 100 vagon halat szednek ki a vízből. Ebből mintegy 35 va­gonnal három hónap alatt folyamatosan szállítanak a fő­városi és debreceni csarno­kokba. A tavaszi nagy leha­lászás jelentős részét az „utánpótlás” adja. Vagon­­számra van szükség az iva­dékokra a tavak betelepítésé­hez. Az ivadékok egy részét a hortobágyi tavakban neve­lik tovább,­­­e emellett jelen­tős ment­­rét szállítanak több állami gazdaságba és termelőszövetkezetbe is. Tizenhárom ország 41 filmjét mutatják be a tavaszi hónapokban A debreceni mozikban ápri­lis első hetében már bemutat­tak három új magyar filmet, amelyek közül kettő felszaba­dulásunk 20. évfordulójára ké­szült dokumentumfilm volt. Még két magyar játékfilmet ígér a második negyedév programja. A tizedes meg a többiek című filmet Dobozy Imre írta és Keleti Márton rendezte. A vígjáték főszere­peit Sinkovits Imre, Darvas Iván, Pálos György, Major Tamás formálja. A modern, szatirikus vígjátéknak, me­lyet Révész Imre rendezett, Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula alakítják főszerepeit. A film címe: Nem! A kalandfil­mek kedvelői kétrészes válto­zatban nézhetik meg a mozik­ban A Tenkes kapitányát. Csehszlovákia felszabadu­lásának 20 éves évfordulójára hazánkban is bemutatásra ke­rül néhány új csehszlovák já­tékfilm. Ezek közül kiemelke­dőnek ígérkezik Az ötödik lo­vas, a félelem. Számos világhírű filmmel ismerkedhet meg a néző a ta­vaszi hónapokban. Amerikai filmváltozatban láthatják az Anna Frank naplója című is­mert történetet. A második világháború befejezésének év­fordulóján kerül bemutatásra Ki volt dr. Sorge? Ugyancsak a fasizmus vádirata lesz A mi világunk vége című film, amelynek rendezője az emlé­kezetes Utolsó állomás alkotó­ja, Wanda Jakubowska. Az elmúlt évi cannes-i fesztivá­lon nagy sikert aratott az amerikai Egy krumpli, két krumpli, amely egy vegyes­házasság történetében a faji gyűlölet ellen emel vádat. Amerikai filmen ismerkedhet meg a néző Hemingway No­­bel-díjas kisregényének hősé­vel. Az öreg halász és a ten­ger főszerepét Spencer Tracy játssza. Változatos műfajú alkotások képviselik a szovjet filmgyár­tást. Bemutatásra kerül a Hurrá, nyaralunk!, A színész­nő szerelme, a Muhtár, hoz­zám!, A játszma véget ér, az Égbolt a sivatag felett, a Fe­hér karaván, a Hol vagy, Makszim?, a Harc a banditák­kal. Vittorio de Sica Szemet sze­mért című gyilkos szatírája is látható lesz, a főszerepben Al­berto Sardival. A másik olasz vígjáték címe Többgyerekes agglegény, amelyben számos világhírű színésszel találko­zunk. Az amerikai filmek közül az Egy amerikai Párizsban című film számíthat a legnagyobb sikerre, Gene Kelly játssza a főszerepet. Ezenkívül francia, görög, spanyol, bolgár, román filmeket is műsorra tűznek. Két felújításra váró film is érdeklődésre tarthat számot: a svédek Egy nyáron át táncolt című művészfilmje és a szelle­mes francia Kellemetlenke­dők, amelyben Noel­ Noel játssza a főszerepet. Megkezdte működését a debreceni kisipari szövetkezetek üzemi orvosi rendelője Április 6-án, kedden átad­ták rendeltetésének a debre­ceni kisipari termelőszövetke­zetek új üzemorvosi rendelő­jét Debrecenben, a KISZÖV Széchenyi utca 8. szám alatti székházában. A 24 debreceni kisipari termelőszövetkezet üzemi or­vosi rendelője eddig a Me­gyei Tanács I. számú Rende­lőintézetének épületében, az alagsorban kapott helyet. Az egy helyiség már szűknek és korszerűtlennek bizonyult. A KISZÖV kezdeményezésére a debreceni kisipari termelő­­szövetkezetek vállalták, hogy saját erőből új üzemi orvosi rendelőt létesítenek, így ala­kították át és rendezték be — csaknem 50 ezer forint költséggel — a debreceni KISZÖV-székházban a két rendelő- és egy váróhelyiség­ből álló orvosi rendelőt, ahol két orvos végzi a kisipari szövetekzeti tagság üzemorvo­si ellátását. Találkozás a város felszabadítójával Hajdúszoboszlón (Tudósí­tónk­tól) Ivan Fjodorovics Kuc ve­zérőrnagy már jó ideje tart­ja a barátságot a hajdúszo­­boszlói Hőgyes Endre gimná­zium tanulóival. A másodikos diákok nyomozták ki lépés­ről lépésre a város felszaba­dulásának történetét, amit krónikaként leírva el is jut­tattak Moszkvába. Meghívás is érkezett a város felszaba­dításáért folytatott harcok pa­rancsnokának, a városi párt­­bizottság, a városi tanács és a gimnázium tanulói hívták, ünnepeljen velük április 4-én. Vasárnap délelőtt az ünne­pi tanácsülés és a koszorú­zási ünnepség után érkezett meg a vendég az iskolába, ahol a tanuló ifjúság képvi­selői és a levelező-partner II. E. osztály tanulói fogad­ták. Ivan Fjodorovics Kuc több mint két órát töltött a diákok körében, s ezalatt minden percben záporoztak felé a kérdések. Örömmel fe­­lelgetett rájuk. Elmondotta, hogy örül, mi­vel eleget tehetett a meghí­vásnak, s találkozhatott a szoboskai fiatalokkal. Mesélt a város felszabadításáról, a környéken folytatott harcok­ról és Debrecen felszabadítá­sáról Azokra a helyekre, ahol akkoriban járt, már nem emlékszik olyan pontosan, de az embereket — ahogy mon­dotta — nem felejti el soha. Emlékezik azokra a magyar asszonyokra, akik a sebesült szovjet katonákat gondozták, s azokra a férfiakra, akik so­kat segítettek a felszabadítók­nak. . Egy kedves barátját temet­te el Hajdúszoboszlón. A sírt a diákok megtalálták, de csak most tudták meg, hogy a hantok alatt Mihail Kula­kov százados nyugszik. A beszélgetés után a vezér­őrnagy megtekintette az isko­la történelem szakkörének ki­állítását, s azzal az ígérettel búcsúzott, hogy a jövőben is válaszolni fog a II. E. osz­tály tanulóinak leveleire. Márton Zsuzsa M­egkezdődött a vegyszeres gyomirtás A Biharkeresztesi Állami Gazdaságban a hét elején munkához láttak az őszi ka­lászosokban a növényvédő gé­pek, megkezdődött a vegysze­res gyomirtás. Azokat a táb­lákat választották ki elsősor­ban, ahol nagyobb mérvű a gyomosodás, ahol a kedvező, napos időjárás beköszöntésé­vel lehetőség nyílt a munká­latokra. A termelőszövetke­zetekben és állami gazdasá­gokban készen állnak a gé­pek s a jövő hét folyamán már általánossá válik a mun­ka. A megye állami gazdasá­gaiban és termelőszövetkeze­teiben több mint százezer holdról irtják ki a gyomot vegyszerrel. Ha az elmúlt esz­tendők többlettermését vesz­­szük — bár ez nem választ­ható el kizárólagosan az egyéb termésfokozó ténye­zőktől — általában másfél mázsával magasabb átlagra lehet számítani. Vagyis ez azt jelenti: az idejében és gondosan végzett vegyszeres gyomirtással annyival több kenyérgabonát tudnak beta­karítani, amennyi a három hajdúvárosnak csaknem egész évi kenyérszükségletét fedezi. Nyereménybetétkönyv­sorsolás Az Országos Takarékpénztár kedden Budapesten tartotta a nyereménybetétkönyvek 1965. első negyedévi sorsolá­sát. A március 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyeremény betétköny­vek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye — számvégződése — az alább felsorolt számokkal megegye­zik, az 1965. első negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Nyeremény A nyereményösszeget a be­tétkönyvet kiállító takarék­pénztári fiók vagy postahiva­tal április 17-től fizeti ki. I­l­k. (MTI) Számvégződés százalék 056 25 060 25 098 200 113 25 116 25 151 25 258 25 375 25 379 25 386 25 509 100 521 25 530 50 532 25 623 25 653 25 655 25 671 25 694 25 756 25 792 25 826 50 882 25 923 25 971 25 Úttörő kulturális szemle a Csokonai Színházban A Magyar Úttörők Szövet­ségének Debrecen városi el­nöksége nagyszabású kulturá­lis díszbemutatót rendezett a Csokonai Színházban hétfőn, április 5-én hazánk felszaba­dulása huszadik évfordulójá­nak tiszteletére. Az ünnepi szemlét úttörő harsonások felvonulása nyi­totta meg. Ezek után az úttö­rő kulturális szemle városi bemutatójának legjobb szólis­­a és csoportjai lépte­k­­ fel Nagy sikere volt a Bányai Júlia általános iskola kórusá­nak, a Féterfia utcai általá­nos iskola énekkarának, a Si­­monffy Emil Állami Zene­iskola zenekarának, a Füvész­­kert utcai általános iskola szavalókórusának, az Új Élet parki általános iskola és az úttörőház tánccsoportjának. Több mint 200 kis úttörő lé­pett színpadra ezen az estén a zsúfolásig megtelt színház­teremben. — A Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem vegytani inté­zetében ma, április 7-én, dr. Both György egyetemi tanár nyilvános előadást tart „A fe­hérjék szerkezete” címmel. Az előadás reggel 7.50 órakor kezdődik. — Sziámi ikreknek adott életet egy nantesi-i asszony. A két lány mellkasánál nőtt össze. A csecsemőket a nan­­tes-i kórházban helyezték el. (AP) Átmenetileg felhősebb idő A Szovjetunió és Lengyel­­ország felől délnyugatnak tar­tó kései hideghullám meg­tört a Kárpátok hegyláncain. Délnyugat- és Közép-Európa egy részéről legutóbb már erős felhősödést, kisebb eső­zéseket jelentettek a megfi­gyelők. A meteorológusok szerint átmenetileg felhősebb lesz az idő, főleg délnyugaton kez­dődnek kisebb esőzések. A keleti-délkeleti szél időnként megélénkül. Szerdán hajnal­ban országosan plusz 4,plusz 9 fokos minimumokra kell szá­mítanunk, de az északkeleti vidékeken helyenként fagy­­­okig hűl a talajközeli leve­gő. A szerdai maximumok előreláthatólag 15—20 fokig emelkednek. (MTI) — Várható időjárás szerda estig: Változó­­ mennyiségű felhőzet, északkeleten több, délnyugaton kevesebb napsü­téssel. Néhány helyen kevés eső. Mérsékelt, helyenként élénkebb keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok kö­zött. (MTI) — Kedd reggel Szalonikitől 105 kilométernyire összeütkö­zött egy munkásokat szállító autóbusz egy teherautóval. 11 ember meghalt, 31 megsebe­sült. — A Magyar Televízió áp­rilis 7-én, szerdán délután 13 óra 55 perces kezdettel hely­színi közvetítést ad a Sport­csarnokból, a Tyereskova— Nyikolajev űrhajós házaspár tiszteletére rendezendő nagy­gyűlésről. (MTI) — Negyven személy meg­halt és húsz megsebesült, amikor Brazíliában egy Barra Piraiból Trés Riosba tartó tehervonat összeütközött egy személyvonattal. (AP) Moziműsor Ifjúsági bérletek a tavaszi szünidőben minden filmre érvényesek. VIO DU.: 3/44, 3^8: A kőszívű ember fiai I—I. rész) új magyar film, 4 órás előadás, dupla helyárral. Via DE.: i/410, i/412, i/42: Hurrá, nyaralunk!, új szovjet filmvígjáték. APOLLÓ DE.: i/410, i/42: A kőszívű ember fiai I—II. rész. APOL­LÓ DU.: 6, 1/49: A Milady bosszúja, francia film. METEOR: du. 3 és 7: A kőszívű ember fiai I—I. rész. HUNGÁ­­RIA: 5, 7: A kettétört amulett, színes NDK film. KLINIKA: 5 és 7: Éjfélkor, magyar film. MÁV JÁRMŰJAVÍTÓ: 3/47: Korzikai testvérek, olasz—francia film. Dolgozókat alkalmaznak Azonnali belépéssel alkal­mazunk stabil kazánfűtői ké­pesítéssel kazánfűtőt debre­ceni munkahellyel, továbbá ugyanilyen képesítéssel ka­zánfűtőt hortobágyi munka­hellyel. Jelentkezni lehet: Debreceni Tejüzem, Postakert u. 2. Álmosd egyszemélyes, juta­lékos italboltjához vezetőt azonnali belépésre felveszünk. Erkölcsi és működési bizo­nyítvány szükséges. Jelentkez­ni bagaméri fmsz elnökénél lehet. Segédmunkásokat felve­szünk Fémfeldolgozó Ktsz. Vígkedvű Mihály utca 50.­ Belső ellenőrt mérlegképes képesítéssel azonnali belépés­sel felveszünk. Gépállomás, Vámospércs. Az ÉM Debreceni Beton­­árugyár (Hámán Kató utca 3.) nehéz fizikai munka végzésé­re férfi segédmunkásokat fel­vesz. Autószerelő segédlevéllel és gépkocsivezetői jogosítvány­nyal rendelkező dolgozót — anyagbeszerző munkakörbe felvesz az Autójavító Kisz Debrecen, Széchenyi utca 24. szám. A Nyíradonyi Fesz azonna­li felvételre keres mérlegké­pes főkönyvelőt, hálózati el­lenőrt, fiókboltvezetőt, bolti eladót. A felvételre jelentke­zők hozzák magukkal bizo­nyítványaikat. Jelentkezni le­het: Nyíradony, Lenin tér 4. szám alatt. Vasbetonszerelőket, ácsokat, kőműveseket vidéki munkára felvesz a Közúti Üzemi Vál­lalat Barna u. 3—5. Munkaügyi vizsgával ren­delkező bérelszámolót alkal­maz a Fémfeldolgozó Ktsz. Vígkedvű Mihály utca 50. Nagy gyakorlattal rendel­kező építőipari technikust azonnali belépésre keres a Hajdúszoboszlói Építőipari Ktsz. Kossuth u. 4. Fizetés megegyezés szerint. ” ­ Hatvanöt ember súlyo­san megsebesült hétfőn a Buenos Aires-i repülőtérhez vezető főútvonalon, amikor három autóbusz, két teher­autó és két személygépkocsi a csúcsforgalomban összeütkö­zött. Tűz ütött ki, amelynek következtében két autóbusz és egy személygépkocsi tel­jesen elégett . A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei elnöksé­ge április 5—7 között egész­napos továbbképző tanfolya­mot tart a városi és járási vöröskeresztes szervezetek re­szortfelelősei részére. Április 5-én, hétfőn a közegészség­­ügyi, az ifjúsági és véradó felelősök vettek részt a tanfo­lyamon. Április 6-án az egészségügyi felvilágosító pro­paganda, a családvédelmi és a mezőgazdasági, április 7-én pedig az oktatási és család­­védelmi felelősök, valamint a társadalmi bizottságok felelő­seinek továbbképzésére kerül sor. — Helyreigazítás. A Napló április 4-i számában megje­lent „Hajdúhadház” című cikkbe nyomdai hibából hely­telen adatok kerültek be. A helyes adatok: az egy tag­ra jutó jövedelem 1962-ben 6112 forint, 1964-ben 9928 forint, az egy szántóegységre jutó gazdasági eredmény 1962-ben 911, 1964-ben 1331 forint. SxitoVax". m­űsor Ma 7-kor Márta. Thuróczy-bérlet Csütörtökön 7-kor Márta, bérletszünet. Pénteken 7-kor Peer Gynt, bérletszünet. Előadások a Hungária kamaraszínházban: Pénteken 7-kor Sosem lehet tudni* Szelvénybérletek beválthatók! % — Dr. Kontsek Béla nőorvos újból rendel. Vörös Hadsereg útja 26/A. (x) 296 — Gépíró és gyorsíró Iskolába a dol­gozók esti tagozatára a beiratkozások megkezdődtek. Jelentkezés április 1-től 30-ig. Vörös Hadsereg útja 8. szám, dél­előtt 8-tól 12-ig. (x) MH 238 — A Debreceni Termelőszövetkezetek fin­álló Közös Vállalkozása felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy az 1965. évre érvényes fühérbárcák kiosztását április hó 8-val megkezdi. (x) 3028 Eladta a bérbe vett stráfkocsit A félévi szabadságvesztésre ítélték Kiss László Debrecen, Sze­­pességi utca 12. szám alatti lakos egy rendbeli csalás vád­jával került a bíróság elé. Kiss László a Vásártér előtti téren megismerkedett Pál Já­nos monostorpályi lakossal, aki stráfkocsit akart vásárolni Debrecenben. Kiss megígérte Pál Jánosnak, hogy kerít ne­ki egy eladó stráfkocsit, s el­vezette egy udvarba, ahol volt egy stráfkocsi, melyet Kiss László egy másik fuvarostár­sával vett bérbe a tulajdonos­tól. Kiss és Pál meg is egyez­tek az „eladó” stráfkocsi árá­ban. A vevő 9500 forintot ajánlott fel a kocsiért, s 2000 forint előleget ki is fizetett. Később kiderült a csalás, és Pál feljelentést tett a rendőr­ségen. A megyei bíróság másodfo­kon Kiss Lászlót 6 hónapi sza­badságvesztésre ítélte csalá­sért. Az ítélet jogerős. MáJBÚXU£*­ * NAPLÓ mwx&vm/viv.jy fliA«’’.'-- -*k­r-TT MitfégwmJ 5* oldal — 1965. április T.

Next