Hajdú-Bihari Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
Naidőszerűbb mint valaha: Világ proletárjai, egyesüljetek ! Gáspár Sándor elvtárs nyilatkozata Kzponti Sajtószolgálat munkatársa mkalmából felkereste Gáspár Sándor az MSZMP Politikai Bizottságának K OT főtitkárát, s néhány kérdésre Az alábbiakban ismertetjük Gásnak a kérdésekre adott válaszait. — Május 1 a nemzetközi munkásmozgalom nagy seregszemléjének napja. Milyen gondolatok jegyében ünnepüik az idei május elsejét a Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó szakszervezetek? — Hetvenhat esztendeje a nemzetközi proletariátus mindig közösen ünnepli ezt a napot. Hogy ebben a háromnegyed évszázadban mi minden történt — és éppen a munkásosztály ereje, alkotóképessége és nemzetközi szolidaritása jóvoltából —, azt nemhogy egy nyilatkozat, de egy többkötetes könyv is nehezen foglalhatja össze. Mégis: gondolataink ilyenkor végigvágtatnak ezen a 76 éven, benne a két világégés szörnyűségein, de azokból mindig hatalmasabban és győzelmesebben kikeülő nemzetközi munkásmozgalom útján is. Persze, szép ünnepi szóként is csenghet ez a megfogalmazás, mert a „hatalmas”, a „győzelmes” kifejezés nem mondja el azt is, mennyi engedés, küzdelem és véráldozat kellett a mi eredményekhez. Mert a tőke elleni küzdelem dédapáink kora óta egyre bonyolultabb ott, de egyre magasabb követelmények elé álltja a dolgozó milliókat . A hetvenhat évvel ezelőtti első közösen ünnepelt május elseje jelszavát a Kommunist Kiáltvány közismert zárósorát kell idézni tán legelsősorban: „Világ proletárjai egyeljetek!” Ez a jelszó születése óta mindig tuális, de nehéz lenne olyan időszakot kiálasztani a munkásmozgalom történetéből, melyben időszerűbb lett volna, mint napjaiban. A tőke nemzetközi méretekben ellenámadásokkal próbálja csökkenteni az új társadalmi rend előretörésének ütemét, és ezek az ellentámadások nem egy országban bombák hullásával, asszonyok és gyermekek napalm és gáz okozta halálával járnak, másutt lemészárolt munkások, értelmiségiek, kommunisták és szakszervezeti aktivisták tömegsírjait jelentik. Ezért a nemzetközi feszültség növelésére irányuló törekvések mindenütt ártanak a szocializmus ügyének , s mi május elsejét akkor ünnepeljük méltón és a mai helyzet adottságainak megfelelően, ha gondolataink központjába állítjuk az imperialista törekvések visszaszorítására, a dolgozó százmilliók harci szelleme erősítésére oly fontos egység kérdését. Magunkévá tesszük a Szakszervezeti Világszövetség VI. kongresszusának a nemzetközi helyzettel kapcsolatos állásfoglalását; nem nézzük tétlenül az USA és más tőkés hatalmak népelnyomó, a gyarmati rendszer konzerválására vagy új cégérek alatti restaurálására irányuló kísérleteit; a szolidaritás sokféle formájával, megnyilatkozásával állunk ki mindenekelőtt a vietnami nép, de az indonéz és minden más nép haladó erőinek oldalán. Május elseje, a nemzetközi munkásünnep a gyakran ismételt kifejezés szerint a munka ünnepe. De nem akármilyen munkáé. A zászlók és virágok ezen a napon azt az alkotó emberi munkát köszöntik, amelyet csak békében lehet végezni, és amelyet a békéért végeznek. A mi társadalmi rendünk építése — gondjaink és nem könnyedén megvalósuló új törekvéseink figyelembevételével is — az emberhez egyedül méltó, a békét védő és a nemzedékek jövőjét szolgáló, alkotó tevékenységhez tartozik. A SZOT és a KISZ Központi Bizottsága április elején felhívással fordult a dolgozókhoz az MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére kibontakozó munkaversennyel kapcsolatban. Ez a felhívás a korábbi hasonló felhívásoknál konkrétabb versenycélokat szorgalmaz. Hallhatnánk-e Gáspár elvtárstól valamit a kongresszusi munkaverseny eddigi tapasztalatairól? — Az idei munkaverseny — benne a pártkongresszusunk tiszteletére bontakozóban levő versenymozgalom — lényeges vonásairól már több nyilatkozat hangzott el, merőben újat mondani nem lehet róla. Néhány fontos vonásra mégis fel kell hívni a figyelmet. Ilyen például az, hogy az 1966-os termelési feladatokat az üzemekben — műszaki konferenciák, termelési tanácskozások ezrein — alaposan és gondosan tanulmányozták, megvitatták, kitűnő javaslatokkal egészítették ki. Táviratok, levelek hosszú sorát idézhetném, amelyek azt bizonyítják, hogy a szaktanács és a KISZ felhívása éppen a feladatok alapos ismerete révén találhatott ilyen széleskörű visszhangra. — Hogyan tovább? A verseny — vele a tervteljesítés — sorsa szerintem most már elsősorban a gazdasági vezetők kezében van, hiszen az ismert feladatok (a termelékenyebb munka, a takarékosabb gazdálkodás, a jobb minőség, az exportfeladatokra irányítandó nagyobb figyelem) csak a munka jobb megszervezésével és folyamatos anyagellátással teljesíthetők. Igen fontosnak tartja a szaktanács annak — a szocialista elosztási elvből fakadó — alapgondolatnak az érvényesítését, hogy magasabb anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljön az, aki többet és jobbat ad a társadalomnak. Meggyőződésünk, hogy a hazánkhoz, rendszerünkhöz, a haladás gondolatához hű dolgozó milliók megértik és átérzik a versenymozgalom jelentőségét, valóra váltják az egész népünk javára végzett, a maguk javuló életét is szolgáló, valamennyiünk érdekeit és békénket munkáló erőfeszítések céljait. Kívánom mindazoknak, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy jó erőben, egészségben teljenek munkanapjaik és derűs, szép ünnepük legyen az 1966-os május elseje. Miben látja a termelés, a munkaverseny segítésén túl a szakszervezetek legfontosabb és legidőszerűbb feladatait, különös tekintettel a dolgozók érdekvédelmére? — Szakszervezeti mozgalmunk az MSZMP megalakulása, a konszolidáció évei óta fokozatosan a helyére került, tevékenységi területe megnőtt, jogai ugyanígy szélesedtek. Bízvást elmondhatjuk, hogy a szakszervezetek megkérdezése nélkül úgyszólván sehol sem döntenek. Ez jó is, de nemcsak jó. Örülünk a növekvő jogköröknek és a velük együtt jelentkező felelősségnek, hiszen mindkettő a nép érdekében végzett munka mutatója. De nem örülünk annak, hogy — kis túlzással szólva — néhol még a postás feladatkörét is a szakszervezeti bizottságokra ruházzák. Ez kissé sok a megtiszteltetésből. Rajta kell lennünk, hogy pontosabban meghúzzuk a szakszervezeti munka határait, s ez nem lesz könnyű feladat, de meg kell birkóznunk vele, különben tényleges teendőinktől vesszük el az energiát, az időt, üzemi nyelven a „kapacitást”. Pedig a következő években igen nagy feladatok teljesítését várja el tőlünk népünk, pártunk — joggal. — Ezekről is néhány gondolatot Világos, hogy a politikai nevelőmunkán javítani kell — az sem titok, hogy a termelést jobban segíteni az üzemi demokrácia szélesítésével, újabb százezrek aktivizálásával lehet csupán. S amilyen mértékben a vállalati hatáskörbel fokozódnia kell a szakszervezeti munka hatékonyságának is. Ezért a vállalati tervek kialakításába és a megvalósítás előkészítésébe sokkal több felelősséggel és kezdeményező erővel kell beleszólnunk. Az új irányítási rendszernek az a módszere, hogy az irányítás jogkörének jelentős részét decentralizálja, egyúttal a felelősség decentralizálását is jelenti. Egyszerű példával: ma még oda lehet állni egy üzem munkásai elé azzal, hogy „nincs nyereség, mert nem kaptunk anyagkiutalást”, de egy-két év múlva már nem lehet a felső irányításra tolni a felelősséget — nem lesz kibúvó. Ez a követelmény az egész évi munka olyan szervezését igényli, hogy a végén ne legyen szükség kibúvókra. Sok lesz a tennivalónk a szociális helyzet, a munkásvédelem, az üzemegészségügy javításában , és ha valamit általában az elkövetkező hónapokról mondhatunk, az az, hogy ideje lesz a saját feladatokat tudatos, alapos felmérésének, megismerésének minden beosztásban és minden területen. Nincs olyan vezető — a gyárak igazgatóitól a szakszervezeti bizalmiakig és a művezetőktől a szakmák mozgalmi vezetőiig —, aki az új tennivalók állandó tanulmányozása nélkül megállhatná a helyét. — Befejezésül kívánok még egyszer olvasóiknak — új feladataik teljesítésében — eredményes munkát, sok örömet és személyes boldogságot* C. h Rezsnyai Zoltán: MÁJUS 1 A Meszesbrigád A Szakszervezetek Hajdú- Bihar megyei Tanácsának elnöksége bronzkoszorús jelvénnyel tüntette ki Szabó Sándor bőrgyári szocialista munkabrigádját. Nehéz szag üli meg az Országos Bőripari Vállalat debreceni üzemének meszesrészlegét. Az öreg műhely gerendatetőzetén fénycsövek világítanak. Délelőtt tíz órakor... A húsológép előtt halomba gyűlik az áztatott bőr. Kén, ammóniaszag terjeng a levegőben. Csúszós, szinte ragacsos a talaj, pedig újra és újra mossák. Szívós, kemény emberek munkahelye ez. — A legkeményebbeké — mondja Méhes János igazgató. — Ide nem lehet jönni akármilyen fizikummal. Csak hétórás a munkaidő. De azt mondom, még ez is sok. És tudom, hogy lesz még kevesebb is. Lesz? Kevesebbnek kell lennie. Ezért dolgozunk, azt alapozzuk. A meszesekkel, Szabó Sándor brigádjával együtt. Nézem a vállalásokat. Például vállaljuk a kénnátrium csorgás nélküli adagolását. A sósav gazdaságos felhasználását. Tudják, hogy mivel dolgoznak? — Hat általános. Ennyi az átlagunk. Nekem, meg még egy társamnak már regvan a nyolc is — mondja Szabó Sándor. — Volt közöttünk egy fiú, elvégezte a technikumot, aztán el is ment tőlünk. Hozzáteszem, hogy korban meg az átlagos harmincon vagyunk túl. Azt vallom, a követelményeket az adottságokhoz kell igazítani. Itt a hozzáértésre, a szakértelemre van szükség. A politikai oktatás mellett a szakismeretek tökéletesítésére. Ebből nálunk senki nem marad ki. Az igazgatói irodában láttam egy kimutatást. Az utóbbi három esztendő előrehaladásáról szólt. Az adatok szerint 1963- ban 1100 tonna különböző bőrárut készített az üzem, 1965- ben már 1365 tonnát. A három év alatt két és fél százalékkal javult a minőség. Jórészt ennek köszönhető, hogy tavaly több mint kétmillió forinttal túlteljesítették a termelési érték tervét. — Mivel járultak hozzá a meszeseik ? — Mivel? —kérdezte vissza Gócs Mihály, a szakszervezeti bizottság titkára. — Hát úgy, hogy a meszesüzem kezdi az egész munkafolyamatot. Ha itt hiba adódik, az végigkíséri a gyártást, egészen a cipő elkészítéséig. A brigádtagok mondták el, hogyan lehet a nyersbőrt gazdaságosan kidolgozni, milyen a tökéletes áztatás, húsolás. Azt is megtudtam, hogy a debreceni gyár szocialista szerződést kötött a Duna Cipőgyárral, hiszen oda küldi termékeinek 80 százalékát. A nagy cipőgyár pedig nem küld átvevőket Debrecenbe, neki elég a bőrgyári, belső ellenőrzés. S az egész onnan indul, a nehézszagú, öreg meszesrészlegből, Szabó Sándoréktól. A kérdésre, hogy tudják-e, mivel dolgoznak, megkaptam a meggyőző választ. Az élet... .vadnak nehéz pillanatok. Előfordul olyan eset, amikor az ember pillanatnyilag úgy érzi, minden összedől körülötte. Az a lényeg, ne maradjon ilyenkor magára. A társtalan ember önmagát is emészti. Kiss István brigádtag két éve volt nehéz helyzetben. Akkor először. A Béllegelőn lakik, s a tavaszi esőzés után egy napon arra ébredt, hogy az alattomos víz végez kis házával. Három kisgyermeke van. A vállalat vezetősége és a brigád segített. Nyár végére már állt az új ház fala. Sok munka van benne, sok áldozatkészség. — Lehet, hogy most el is vész — mondja Kiss István. — Most tavasszal újra ránk tört a belvíz. Az meg nem lehet, hogy én mindig ide forduljak a vállalathoz, meg a brigádhoz. Az I. kerületi Tanácsnál voltam, azt ajánlották, vegyek telket. Na de most az is víz alatt ál. És az óra is felül van a százezren. Erre én nem vállalkozhatok. — Valamit azért csak kitalálunk — mondják neki társai. Valamit kitalálnak. Ez is vigasz. Kiss István nem érezheti magát társtalannak. Bizonyosra veszem, hogy az I. kerületi Tanács is megpróbál valamit tenni. A két közösség együtt már többre jut. Dél felé jár. Szabályosan könnyezem. Az ammónia és ez a nehéz szag megtette a hatását Tóth János, a húsológép egyik kezelője vigasztalóan nézve már a négyszázadikhoz közeledik. Egy műszakban átlagosan négyszáz-négyszáztíz nyersbőrt engednek át társával a gépen. — Körülbelül nyolc tonna lehet — mondja kérdésemre. Tóth János a debreceni munkásőr zászlóalj lövésze. Kiváló munkásőr kitüntetést kapott. Parancsnoka Méhes János, az igazgató, a század kiváló rajának parancsnoka. Immár tizedik esztendeje végzik önként vállalt szolgálatukat. Együtt egy rajban. — Nem sok? Hiszen a szolgálat is eléggé nehéz. — A munkásőrségtől sem válnék meg — mondja. — A szakmában meg már 23. éve dolgozom. A brigádtagok közül tíz már egy évtizede együtt dolgozik. Ismerik, jól ismerik, megbecsülik egymást. Január elsejével két újabb dolgozó állt be hozzájuk: Popovics Miklós és Hajzer László segédmunkások. — Belválnak a brigádban — Brigádtagok máris. 1962-től immár negyedszer nyerték el a szocialista címet és most a bronzkoszorús jelvényt. A kollektíva ítélte meg nekik. A bőrösök ítélete, a kollektíva elismerése nem ért méltatlant. Becsülettel, tisztességgel, igyekezettel megdolgoztak érte a meszesek. Sütő Gyula is? # o MAJVÓ MIRÁMI V NAPLÓ ^:: rrzmrnsmgggga 3. oM«U — 1966. május .