Hajdú-Bihari Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

Naidőszerűbb mint valaha: Világ proletárjai, egyesüljetek ! Gáspár Sándor elvtárs nyilatkozata Kzponti Sajtószolgálat munkatársa mk­­almából felkereste Gáspár Sándor az MSZMP Politikai Bizottságának K OT főtitkárát, s néhány kérdésre Az alábbiakban ismertetjük Gás­­nak a kérdésekre adott válaszait. — Május 1 a nemzetközi munkás­mozgalom nagy seregszemléjének napja. Milyen gondolatok jegyében ünnepüik az idei május elsejét a Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó szakszervezetek? — Hetvenhat esztendeje a nemzetközi pro­letariátus mindig közösen ünnepli ezt a napot. Hogy ebben a háromnegyed évszázadban mi minden történt — és éppen a munkásosztály ereje, alkotóképessége és nemzetközi szolida­ritása jóvoltából —, azt nemhogy egy nyilat­kozat, de egy többkötetes könyv is nehezen foglalhatja össze. Mégis: gondolataink ilyen­kor végigvágtatnak ezen a 76 éven, benne a két világégés szörnyűségein, de azokból min­dig hatalmasabban és győzelmesebben kike­ülő nemzetközi munkásmozgalom útján is. Persze, szép ünnepi szóként is csenghet ez a megfogalmazás, mert a „hatalmas”, a „győzel­­mes” kifejezés nem mondja el azt is, mennyi engedés, küzdelem és véráldozat kellett a mi eredményekhez. Mert a tőke elleni küz­delem dédapáink kora óta egyre bonyolultabb ott, de egyre magasabb követelmények elé ál­ltja a dolgozó milliókat . A hetvenhat évvel ezelőtti első közösen ünnepelt május elseje jelszavát a Kommunis­t Kiáltvány közismert zárósorát kell idézni tán legelsősorban: „Világ proletárjai egye­ljetek!” Ez a jelszó születése óta mindig tuális, de nehéz lenne olyan időszakot ki­­álasztani a munkásmozgalom történetéből, melyben időszerűbb lett volna, mint napja­iban. A tőke nemzetközi méretekben ellen­­ámadásokkal próbálja csökkenteni az új tár­sadalmi rend előretörésének ütemét, és ezek az ellentámadások nem egy országban bombák hullásával, asszonyok és gyermekek napalm­ és gáz­ okozta halálával járnak, másutt lemé­szárolt munkások, értelmiségiek, kommunis­ták és szakszervezeti aktivisták tömegsírjait jelentik. Ezért a nemzetközi feszültség növelé­sére irányuló törekvések mindenütt ártanak a szocializmus ügyének , s mi május elsejét akkor ünnepeljük méltón és a mai helyzet adottságainak megfelelően, ha gondolataink központjába állítjuk az imperialista törekvé­sek visszaszorítására, a dolgozó százmilliók harci szelleme erősítésére oly fontos egység kérdését. Magunkévá tesszük a Szakszervezeti Világszövetség VI. kongresszusának a nemzet­közi helyzettel kapcsolatos állásfoglalását; nem nézzük tétlenül az USA és más tőkés ha­talmak népelnyomó, a gyarmati rendszer kon­zerválására vagy új cégérek alatti restaurálá­sára irányuló kísérleteit; a szolidaritás sok­féle formájával, megnyilatkozásával állunk ki mindenekelőtt a vietnami nép, de az indonéz és minden más nép haladó erőinek oldalán.­­ Május elseje, a nemzetközi munkásünnep a gyakran ismételt kifejezés szerint a munka ünnepe. De nem akármilyen munkáé. A zászlók és virágok ezen a napon azt az alkotó emberi munkát köszöntik, amelyet csak békében le­het végezni, és amelyet a békéért végeznek. A mi társadalmi rendünk építése — gondjaink és nem könnyedén megvalósuló új törekvése­ink figyelembevételével is — az emberhez egyedül méltó, a békét védő és a nemzedékek jövőjét szolgáló, alkotó tevékenységhez tarto­zik.­­ A SZOT és a KISZ Központi Bizottsága április elején felhívással fordult a dolgozókhoz az MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére kibon­takozó munkaversennyel kapcsolat­ban. Ez a felhívás a korábbi hasonló felhívásoknál konkrétabb verseny­­célokat szorgalmaz. Hallhatnánk-e Gáspár elvtárstól valamit a kong­resszusi munkaverseny eddigi ta­pasztalatairól? — Az idei munkaverseny — benne a párt­­kongresszusunk tiszteletére bontakozóban le­vő versenymozgalom — lényeges vonásairól már több nyilatkozat hangzott el, merőben újat mondani nem lehet róla. Néhány fontos vonásra mégis fel kell hívni a figyelmet. Ilyen például az, hogy az 1966-os termelési felada­tokat az üzemekben — műszaki konferenciák, termelési tanácskozások ezrein — alaposan és gondosan tanulmányozták, megvitatták, kitű­nő javaslatokkal egészítették ki. Táviratok, le­velek hosszú sorát idézhetném, amelyek azt bizonyítják, hogy a szaktanács és a KISZ felhí­vása éppen a feladatok alapos ismerete révén találhatott ilyen széleskörű visszhangra. — Hogyan tovább? A verseny — vele a terv­teljesítés — sorsa szerintem most már elsősor­ban a gazdasági vezetők kezében van, hiszen az ismert feladatok (a termelékenyebb mun­ka, a takarékosabb gazdálkodás, a jobb minő­ség, az exportfeladatokra irányítandó nagyobb figyelem) csak a munka jobb megszervezésé­vel és folyamatos anyagellátással teljesíthe­tők. Igen fontosnak tartja a szaktanács annak — a szocialista elosztási elvből fakadó — alap­­gondolatnak az érvényesítését, hogy magasabb anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljön az, aki többet és jobbat ad a társadalomnak. Meg­győződésünk, hogy a hazánkhoz, rendszerünk­höz, a haladás gondolatához hű dolgozó mil­liók megértik és átérzik a versenymozgalom jelentőségét, valóra váltják az egész népünk javára végzett, a maguk javuló életét is szol­gáló, valamennyiünk érdekeit és békénket munkáló erőfeszítések céljait. Kívánom mind­azoknak, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy jó erőben, egészségben teljenek munkanapjaik és derűs, szép ünnepük legyen az 1966-os má­jus elseje.­­ Miben látja a termelés, a mun­kaverseny segítésén túl a szakszer­vezetek legfontosabb és legidősze­rűbb feladatait, különös tekintettel a dolgozók érdekvédelmére? — Szakszervezeti mozgalmunk az MSZMP megalakulása, a konszolidáció évei óta fokoza­tosan a helyére került, tevékenységi területe megnőtt, jogai ugyanígy szélesedtek. Bízvást elmondhatjuk, hogy a szakszervezetek meg­kérdezése nélkül úgyszólván sehol sem dönte­nek. Ez jó is, de nemcsak jó. Örülünk a növek­vő jogköröknek és a velük együtt jelentkező felelősségnek, hiszen mindkettő a nép érdeké­ben végzett munka mutatója. De nem örülünk annak, hogy — kis túlzással szólva — néhol még a postás feladatkörét is a szakszervezeti bizottságokra ruházzák. Ez kissé sok a meg­tiszteltetésből. Rajta kell lennünk, hogy pon­tosabban meghúzzuk a szakszervezeti munka határait, s ez nem lesz könnyű feladat, de meg kell birkóznunk vele, különben tényleges teendőinktől vesszük el az energiát, az időt, üzemi nyelven a „kapacitást”. Pedig a követ­kező években igen nagy feladatok teljesítését várja el tőlünk népünk, pártunk — joggal. — Ezekről is néhány gondolatot Világos, hogy a politikai nevelőmunkán javítani kell — az sem titok, hogy a termelést jobban segí­teni az üzemi demokrácia szélesítésével, újabb százezrek aktivizálásával lehet csupán. S ami­lyen mértékben a vállalati hatáskör­be­l fo­kozódnia kell a szakszervezeti munka haté­konyságának is. Ezért a vállalati tervek kiala­kításába és a megvalósítás előkészítésébe sok­kal több felelősséggel és kezdeményező erővel kell beleszólnunk. Az új irányítási rendszer­nek az a módszere, hogy az irányítás jogkö­rének jelentős részét decentralizálja, egyúttal a felelősség decentralizálását is jelenti. Egy­szerű példával: ma még oda lehet állni egy üzem munkásai elé azzal, hogy „nincs nyere­ség, mert nem kaptunk anyagkiutalást”, de egy-két év múlva már nem lehet a felső irá­nyításra tolni a felelősséget — nem lesz kibú­vó. Ez a követelmény az egész évi munka olyan szervezését igényli, hogy a végén ne legyen szükség kibúvókra. Sok lesz a tennivalónk a szociális helyzet, a munkásvédelem, az üzem­­egészségügy javításában , és ha valamit­ álta­lában az elkövetkező hónapokról mondhatunk, az az, hogy ideje lesz a saját feladatokat tuda­tos, alapos felmérésének, megismerésének minden beosztásban és minden területen. Nincs olyan vezető — a gyárak igazgatóitól a szak­­szervezeti bizalmiakig és a művezetőktől a szakmák mozgalmi vezetőiig —, aki az új ten­nivalók állandó tanulmányozása nélkül megáll­hatná a helyét. — Befejezésül kívánok még egyszer olva­sóiknak — új feladataik teljesítésében — eredményes munkát, sok örömet és személyes boldogságot* C. h Rezsnyai Zoltán: MÁJUS 1 A Meszesbrigád A Szakszervezetek Hajdú- Bihar megyei Tanácsának elnöksége bronzkoszorús jelvénnyel tüntette ki Sza­bó Sándor bőrgyári szocia­lista munkabrigádját.­­ Nehéz szag üli meg az Or­szágos Bőripari Vállalat debre­ceni üzemének meszesrészle­gét. Az öreg műhely gerenda­tetőzetén fénycsövek világíta­nak. Délelőtt tíz órakor... A húsológép előtt halomba gyű­lik az áztatott bőr. Kén­, am­móniaszag terjeng a levegőben. Csúszós, szinte ragacsos a ta­laj, pedig újra és újra mossák. Szívós, kemény emberek munkahelye ez. — A legkeményebbeké — mondja Méhes János igazga­tó. — Ide nem lehet jönni akármilyen fizikummal. Csak hétórás a munkaidő. De azt mondom, még ez is sok. És tu­dom, hogy lesz még kevesebb is. Lesz? Kevesebbnek kell lennie. Ezért dolgozunk, azt alapoz­zuk. A meszesekkel, Szabó Sándor brigádjával együtt. Nézem a vállalásokat. Pél­dául­ vállaljuk a­­ kénnátrium csorgás nélküli adagolását. A sósav gazdaságos felhasználá­sát. Tudják, hogy mivel dol­goznak? — Hat általános. Ennyi az átlagunk. Nekem, meg még egy társamnak már r­eg­­van a nyolc is — mondja Szabó Sándor. — Volt kö­zöttünk egy fiú, elvégezte a technikumot, aztán el is ment tőlünk. Hozzáteszem, hogy kor­ban meg az átlagos harmincon vagyunk túl. Azt vallom, a kö­vetelményeket az adottságok­hoz kell igazítani. Itt a hozzá­értésre, a szakértelemre van szükség. A politikai oktatás mellett a szakismeretek töké­letesítésére. Ebből nálunk sen­ki nem marad ki. Az igazgatói irodában láttam egy kimutatást. Az utóbbi há­rom esztendő előrehaladásáról­ szólt. Az adatok szerint 1963- ban 1100 tonna különböző bőr­árut készített az üzem, 1965- ben már 1365 tonnát. A három év alatt két és fél százalékkal javult a minőség. Jórészt en­nek köszönhető, hogy tavaly több mint kétmillió forinttal túlteljesítették a termelési ér­ték tervét. — Mivel járultak hozzá a meszeseik ? — Mivel? —kérdezte vissza Gócs Mihály, a szakszervezeti bizottság titkára. — Hát úgy, hogy a meszesüzem kezdi az egész munkafolyamatot. Ha itt hiba adódik, az végigkíséri a gyártást, egészen a cipő elké­szítéséig. A brigádtagok mondták el, hogyan lehet a nyersbőrt gaz­daságosan kidolgozni, milyen a tökéletes áztatás, húsolás. Azt is megtudtam, hogy a deb­receni gyár szocialista szer­ződést kötött a Duna Cipő­gyárral, hiszen oda küldi ter­mékeinek 80 százalékát. A nagy cipőgyár pedig nem küld át­vevőket Debrecenbe, neki elég a bőrgyári, belső ellenőrzés. S az egész onnan indul, a ne­­hézszagú, öreg meszesrészleg­ből, Szabó Sándoréktól. A kérdésre, hogy tudják-e, mivel dolgoznak, megkaptam a meggyőző választ. Az élet.­.. .vadnak nehéz pillanatok. Előfordul olyan eset, amikor az ember pillanat­nyilag úgy érzi, minden össze­dől körülötte. Az a lényeg, ne maradjon ilyenkor magára. A társtalan ember önmagát is emészti. Kiss István brigádtag két éve volt nehéz helyzetben. Ak­kor először. A Béllegelőn lakik, s a tavaszi esőzés után egy na­pon arra ébredt, hogy az alat­tomos víz végez kis házával. Három kisgyermeke van. A vállalat vezetősége és a brigád segített. Nyár végére már állt az új ház fala. Sok munka van benne, sok áldozatkészség. — Lehet, hogy most el is vész — mondja Kiss István. — Most tavasszal újra ránk tört a belvíz. Az meg nem lehet, hogy én mindig ide forduljak a vállalathoz, meg a brigádhoz. Az I. kerületi Tanácsnál vol­tam, azt ajánlották, vegyek telket. Na de most az is víz alatt ál. És az óra is felül van a százezren. Erre én nem vál­lalkozhatok. — Valamit azért csak kita­lálunk — mondják neki társai. Valamit kitalálnak. Ez is vi­gasz. Kiss István nem érezheti magát társtalannak. Bizonyos­ra veszem, hogy az I. kerületi Tanács is megpróbál valamit tenni. A két közösség együtt már többre jut. Dél felé jár. Szabályosan könnyezem. Az ammónia és ez a nehéz szag megtette a ha­tását Tóth János, a húsológép egyik kezelője vigasz­tal­óan­ nézv­e már a négyszázadikhoz közeledik. Egy műszakban át­lagosan négyszáz-négyszáztíz nyersbőrt engednek át társával a gépen. — Körülbelül nyolc tonna le­het — mondja kérdésemre. Tóth János a debreceni munkásőr zászlóalj lövésze. Kiváló munkásőr kitüntetést kapott. Parancsnoka Méhes János, az igazgató, a század ki­váló rajának parancsnoka. Im­már tizedik esztendeje végzik önként vállalt szolgálatukat. Együtt egy rajban. — Nem sok? Hiszen a szol­gálat is eléggé nehéz. — A munkásőrségtől sem válnék meg — mondja. — A szakmában meg már 23. éve dolgozom. A brigádtagok közül tíz már egy évtizede együtt dol­gozik. Ismerik, jól ismerik, megbecsülik egymást. Január elsejével két újabb dolgozó állt be hozzájuk: Popovics Miklós és Hajzer László segédmunká­sok. — Belválnak a brigádban — Brigádtagok máris. 1962-től immár negyedszer nyerték el a szocialista címet és most a bronzkoszorús jel­vényt. A kollektíva ítélte meg nekik. A bőrösök ítélete, a kol­lektíva elismerése nem ért méltatlant. Becsülettel, tisztes­séggel, igyekezettel megdolgoz­tak érte a meszesek. Sütő Gyula is? # o MAJVÓ MIRÁMI V NAPLÓ ^:: rrzmrnsmgggga 3. oM«U — 1966. május .

Next