Hajdú-Bihari Napló, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-30 / 204. szám

TÍZEZREK RÉSZVÉTELÉVEL Kongresszusi verseny a mezőgazdaságban „Vállaljuk, hogy a IX. pártkongresszus tiszteletére a 18 mázsás májusi morzsolt ku­korica helyett 50 mázsa csö­ves nyerst termelünk” — ol­vasom a hajdúböszörményi Béke Termelőszövetkezet nö­vénytermelőinek elnek felaján­lását. Aztán tovább lapozgatva a sok versenyvállalás között ezt olvasom: „Az 1020 hízott sertéssel szemben vállaljuk, hogy 1100 kövér sertést adunk át a felvásárlási szerveknek” — írják a berekböszörményi Szabad Föld Tsz sertéste­nyésztői. De ne idézzük tovább a vál­lalásokat, hiszen akkor mind­azon mezőgazdasági üzemek — termelőszövetkezetek, gép­javító állomások, állami gaz­daságok — nevét fel kellene sorolni, amelyeknek dolgozói vállalást tettek, csatlakoztak a kongresszusi munkaverseny­hez. Csak a megye termelőszö­vetkezetei közül 122-ben hatá­rozott úgy a 30—35 ezer em­ber — gépesek, állattenyész­tők, növénytermesztők —, hogy jobb munkát végez eb­ben az évben. 123 brigád a szocialista címért A megye mezőgazdaságában hagyománya van már a kü­lönböző versenyeknek. Verse­nyeznek minden évben a leg­jobb közös gazdaságok, melyik kerül be az ország legjobb termelőszövetkezetei közé. Versenyeznek évek óta a kom­­bájnosok azért, hogy ki taka­rítja be a legtöbb gabonát. És még sorolhatnám tovább azo­kat a versenyeket, amelyek minden esztendőben megis­métlődnek. Olyan széleskörű munkaverseny azonban évek hosszú sora óta nem bontako­zott még ki a megye mező­­gazdaságában mint most Az előbbiekben már említettük, hány termelőszövetkezet s hány ezer ember tett felaján­lást De ezt még tovább is foly­tathatnánk: a szocialista bri­gádok kongresszusi felaján­lásaikkal. Ha ugyanis azt mondjuk az iparban, hogy a kongresszusi verseny kezde­ményezői, élenjárói a szocia­lista brigádok voltak, akkor ezt nyugodtan elmondhatjuk a mezőgazdaságiól is. Az elmúlt esztendő végén a megye ter­melőszövetkezeteiben 33 olyan brigád dolgozott amely el­­nyerte a megtisztelő szocialista címet és oklevelet Ez év tava­szán — amikor megjelentek az első versenyvállalások a IX. pártkongresszus tiszteleté­re — már 92 brigád s több mint 1600 ember határozott úgy, hogy elnyeri a szocialista brigád címet. S végeredmény­ben mi történt? Ahogy teltek a hónapok, ahogy szélesedett a kongresszus tiszteletére in­dított versenymozgalom, úgy alakultak újabb és újabb bri­gádok. A kongresszusi ver­seny tehát nemcsak a munkák végzéséhez adott nagyobb len­dületet, hanem ahhoz is, hogy szélesedjen a szocialista brigá­dok mozgalma. S ennek is kö­szönhető az, hogy már a me­gye termelőszövetkezeteiben 123 brigád (több mint 2150 ember) dolgozik azért, hogy teljesítse kongresszusi fel­ajánlását, elnyerje a szocialis­ta brigádoknak járó címet Inkább szerényebben Mire tettek vállalást a ver­senyző szövetkezetek, szövet­kezeti tagok? A tervek teljesí­tésére, a hozamok növelésére és a költségek csökkentésére. És természetesen arra, hogy idejében végeznek az összes mezőgazdasági munkákkal, egy-egy részfeladattal. S ez megint nem kis dolog. Mindenki előtt ismert, mi­lyen óriási nehézségek előtt állt a megye mezőgazdasága kora tavasszal, de bizonyos ér­telemben nyáron, az aratási munkák idején is. Több mint százezer hold földet borított belvíz és még május közepén is ezer és ezer holdak voltak szárítatlanok, vetetlenek. A kongresszusi verseny jegyé­ben született a derecskei járás szövetkezeteiben az a jelszó, hol „minden területen ter­melni”. Nem kell hangsúlyoz­ni, milyen nehézséget jelentett ebben az időben a földek megművelése. Elsüllyedtek a szántó traktorok, bedugultak a vetőgépek csoroszlyái. S a földek minden járásban — né­hány száz hold kivételével — megkapták a szükséges műve­lést. A termelési tervben előírt feladatokat teljesíteni — mondhatnák sokan — köteles­ség. Igen, nagyon sok helyen bizonyára születhettek volna tetszetősebb felajánlások is. De mit érne vele az ország, a me­gye, ha teljesítése elmaradna? Legyenek szerényebbek a vál­lalások — mint ahogy legtöbb esetben azok is —, de ösztö­nözzön, ragadjon magával mindenkit. Biztató kilátások Sokan felteszik a kérdést: megmutatkozik-e a mezőgaz­daságban, a termelőszövetke­zetekben ez a most folyó szé­leskörű kongresszusi munka­­verseny? Egy szóval is lehetne erre válaszolni: feltétlenül. Az, hogy viszonylag idejében el­vetették, megkapálták a nö­vényeket, a kongresszusi ver­senynek is betudható. Az, hogy augusztus közepére be­fejeződött az egész megyében a kenyérgabona betakarítása — pedig volt olyan hely is, ahol az aratás idején 200 mil­liméter csapadék hullott le —, annak is betudható, hogy az állami gazdasági, gépjavító ál­lomási kombájnosok mellett 110 szövetkezeti kombájnos is neves vetélkedést, versenyt folytatott. De az eredménye­ket másban is le lehet már mérni. Abban is, hogy mennyi árut adtak eddig a szövetkeze­tek a népgazdaságnak és ab­ban is, milyen lesz a most be­takarni­ó növén­yek átlagter­mése. És ez utóbbiról szintén el lehet mondani: a kilátások biztatóak. A mezőgazdaság más körül­mények, más adottságok kö­zött termel, dolgozik, mint az ipar. Az iparban szinte na­ponta, hetente értékelhető: miképpen, hogyan áll a ter­melés, mennyi valósult meg a versenyvállalásból. A mező­­gazdaságban — legalábbis, ami a növénytermelést illeti — nem ilyen könnyű a hely­zet. Igazából csak az őszi munkák végén, a betakarítás és a vetés elvégzése után le­het értékelni, milyen volt a mimika, milyen eredménye­ket hozott a verseny. Csak ak­kor lehet igazán körültekin­tően lemérni, mennyit termett a föld, mibe került egy mázsa termény előállítása, mennyibe került egy hold föld megmű­velése. És ez a nagy munka — az őszi betakarítás, szántás-ve­tés — még hátra van, szövetkezetek tagjai előtt az elkövetkezendő hónapokban is van feladat bőven. Nem is so­roljuk fel mindet, mert né­hány adatból is látnivaló: ha valamikor szükség volt a jó szervezett munkára, az élénk versenyszellemre, akkor most az őszi hónapokban valóban szükség van. Hogy miért? Mert alig két hónap leforgása alatt be kell takarítani — csak a fő feladatokat hangsúlyoz­zuk — mintegy 220 000 hold termését, meg kell mozgatni mintegy 110 000 vagon ter­ményt, el kell végezni 175 000 hold vetőszántását és vetését, és november végéig még mindezen munkák mellett 220 000 hold föld mélyszántá­sáról is gondoskodni kell. A szövetkezeti gazdák tud­ják, aszerint boldogulhatnak, amilyen eredményeket a kö­zös gazdaságokban elérnek. Ha jó a munka, idejében végzik el a tennivalókat, akkor nem­csak a terméseredményeken látszik meg, hanem a mun­kaegységek értékén is. És ez — a munkaegység értékének emelkedése — már egymagá­­ban is ösztönző. Mégis azt kell mondani: az an­yagi ösztönzés mellett nem szabad elfeled­kezni az erkölcsi ösztönzőkről sem. A dicsérő szavakról, azoknak az embereknek a munkájának elismeréséről, akik valóban a legtöbbet te­szik annak érdekében, hogy a szövetkezet minél jobb ered­ményeket érjen el. A kongresszusi munkaver­senyben eddig kiemelkedő szerep hárult a szocialista brigádokra és a gépekkel dol­gozó emberekre. Az elkövet­kezendő hónapokban ismét a szocialista brigádoknak kell élenjárni, példát mutatni. És a traktorosoknak. Hogy miért? Mert az ő munkájukon, pél­damutatásukon, szorgalmukon múlik az elsősorban, hogyan lesz elvégezve a sok-sok ten­nivaló. Újból hangsúlyozzuk: na­gyon nagy munka, feladat előtt áll még a mezőgazdaság. A 30—35 ezer szövetkezeti gazda, aki részt vesz a megyé­ben a kongresszusi versenyen — de a többiek is — már ed­dig is bizonyítottak. Bizonyí­tottak a tavaszi munkák jó végzésével és az aratás idejé­ben való befejezésével. Igazá­ból azonban akkor lesz ered­ményes ez az év, és akkor lesz teljesítve a vállalás, ha idejé­ben a magtárba kerül a ter­més. Rácz Béla KAP 0 inul t •*»•«»■.«»—»- I NAPLÓ A oldal — 1966, augusztus 30. Tovább a nyári lendülettel A n­apokban — amikor a já­rási és városi tanácsok főag­­ronómusai értékelték a szö­vetkezetek eddigi munkáját, és megbeszélték a következő hó­napok tennivalóit — egyik így nyilatkozott: — A mi járásunkban most az a cél, hogy az aratás ide­­jén tapasztalt munkalendü­letet, versenyszellemet az őszi munkák idején is fenntartsuk, sőt — ha lehet — fokozzuk. S ennek érdekében máris történ­tek újabb kezdeményezések. A telekházi Táncsics, az egyeki Petőfi és Kossuth, a tiszacse­­gei Rákóczi Termelőszövetke­zetek — hogy csak néhányat soroljunk fel — vállalták, hogy a kongresszus tiszteleté­re (és nem utolsósorban a jö­vő évi jó termés érdekében) október 20—25-ig befejezik az őszi kalászosok vetését. A mezőgazdasági termelő­ AZ ÚJ MECHANIZMUS PROPAGANDISTÁINAK 4. Miben lesznek önállóak a vállalatok " gazdasági mechanizmus " reformja lényegesen meg­változtatja a vállalatok helyze­tét, működésük feltételeit. Az új gazdasági viszonyok szük­ségessé és lehetővé teszik a vál­lalatok önállóságának, döntési hatáskörének és felelősségének növelését. Itt azonban nem a jelenlegi önállóság és hatás­kör egyszerű mennyiségi foko­zásáról van szó, hanem arról, hogy a vállalatok önállósága és felelőssége új tartalommal telítődik. A vállalatok tulajdonosa a szocialista állam, vezetőit — az igazgatókat — az állam neve­zi ki. A vállalatok önállósága az új mechanizmusban sem abszolút korlátok nélküli ön­állóság, hanem olyan cselekvé­si szabadság, amelynek kere­teit és alapvető irányzatait az állam szabja meg, összhangban a népgazdasági terv célkitűzé­seivel. A vállalati önállóság ép­pen olyan irányítási eszköz a gazdasági hatékonyság, a ra­cionális gazdálkodás és ennek révén a társadalmi méretű gyarapodás szolgálatában, mint a gazdasági mechanizmus más eleme. Ezért az állam meghatározza — a közvetlen tulajdonosi jogokból fakadó ténykedésén túl (vállalatok alapítása, megszüntetése, ösz­­szevonása stb.) — azokat a szabályokat is, amelyek alap­ján (és amelyeknek megfele­lően) az állam és a vállalat „osztozkodik” a tiszta jövedel­men, továbbá azokat az elve­ket, amelyek alapján a válla­latok a maguk részét felhasz­nálhatják.­­Szólni kell arról is, hogy a köz vállalatok önállósága, döntési hatásköre nem egyszer s mindenkorra adott. A kör ez általános gazdasági helyzet, a piaci viszonyok és feltehetően az ágazati sajátosságoktól füg­gően is változik. A reformot követő időszakban az önálló döntések (és az ezekhez szük­séges eszközök) köre, a válla­latok választási szabadsága va­lószínűleg korlátozottabb lesz, mint később, amikor a piac — éppen a reform hatására — mentes lesz a nagyobb feszült­ségektől. Az önállóság hatá­rait, illetve korlátait tehát minden esetben a népgazdaság helyzetének komplex megítélé­se alapján vonhatjuk meg. Ebben a szabályozott közeg­ben a vállalat önállóan dönt az álló- és forgóeszközök, továbbá a szellemi kapacitások felhasz­nálásáról. A vállalat — ennek megfelelően — a jövőben ma­ga alakítja ki terveit, főleg a folyó termeléssel kapcsolatban,­ de fokozatosan mód nyílik ar­­­­ra is, hogy a központilag sza­bályozott határok között a fej­lesztés és a bővítés terveit is maga alakítsa ki.­­i­indenekelőtt tehát a helyi termelési- és üzletpolitika kialakítására vonatkozik a vál­lalati önállóság. Ennek kapcsán érdemibbé válik a tervezés, hi­szen a vállalatoknak érdekük lesz reálisan számításba venni a meglevő és az időközben gya­rapodó erőforrásokat. Lénye­ges, hogy a vállalatok olyan információs rendszert teremt­senek, amely a népgazdasági szintű jelzésekkel együtt elég­séges tényanyagot biztosít az ésszerű döntés és az optimális terv kialakításához. Ennek kap­csán a vállalatok a jövőben ön­állóan alakítják ki szervezetei­ket, ügyviteli rendszerüket stb. A vállalat fejlesztési alapjá­ból (és amortizációiból) kicse­rélheti elavult állóeszközeit, és fejlesztheti, bővítheti álló- és forgóalapjait. A vállalat maga dönti el, hogy avult berendezé­seit felújítja-e, vagy inkább újakat vásárol, az állóeszköz­gazdálkodás körébe tartozó döntések tehát lényegében vál­lalati hatáskörbe kerülnek. U­gyancsak a vállalat határoz­­ arról, hogy a részesedési alapból kifizetésre kerülő bér­­kiegészítéseket milyen arány­ban osztja szét a dolgozók kö­zött a vállalat össztevékenysé­­gére gyakorolt befolyásuk mér­tékétől függően. Dr. Varga György SEGÍT A KISZ A Borsod megyei KISZ- bizottság védnökséget vállalt a Borsodi Ércelőkészítő Mű építésénél. A pártkongresz­­szus tiszteletére felajánlot­ták, hogy az idén tízezer óra társadalmi munkával támo­gatják az ország nagyszabá­sú beruházását. A Lenin Kohászati Művek fiataljai ebből hatezer óra elvégzését vállalták, s ennek több mint a felét már telje­sítették is. Munkájukkal hoz­zájárulnak az új üzem épí­tőinek felajánlásához, ahhoz, hogy a mű már 1968-ban részlegesen megkezdhesse a próbatermelést. Délutánonként 20—30 kohászfiatal jelenik meg a Borsodi Ércelőkészítő Műnél, külön segítséget jelentenek ott, ahol a nyári szabadságolások miatt kevés az ember (MTI Fotó : Kovács László felv.) 120 évvel ezelőtt kezdődött a Tisza szabályozása 1846. augusztus 27-én tette meg Tisza­­dobnál az első kapavágást Széchenyi Ist­ván, s ezzel megindította azt a hatalmas munkát, melynek a Tisza szabályozása volt a célja. Századunk embereinek ez a mun­ka nem tűnik olyan rendkívülinek, mint amilyen a XIX. század társadalmi változá­sokkal terhes idejében volt. A Tisza szabályozási munkáinak vezeté­sére olyan személyiséget kellett találni, akinek társadalmi és politikai szerepe, te­vékenysége és állásfoglalása szinte ga­rancia volt a tervek megvalósítására, így esett a választás Széchenyi Istvánra. A bé­csi udvar 1845. május 1-én szólította fel Széchenyit a Közlekedési Bizottmány elnö­ki tisztségének elfogadására. Széchenyi tisztán látta, hogy népszerű­ségéből sokat veszít, ha a kormánytól fo­gad el megbízást, azonban ezt az Alföld lakosságának jövője szempontjából mégis vállalta. Politikai függetlenségét úgy igye­kezett megőrizni, hogy munkájáért fize­tést nem fogadott el. Keserűen jegyzi meg naplójában: amint híre ment annak, hogy a kormánytól megbízást fogad el, kocsiját — miközben hazafelé utazott feleségével — kővel dobálták meg, amit az „első kézzel­fogható szeretetnyilvánítás”-nak nevezett. A szabályozás költségét hatmillió pen­gőforintra becsülték. A költségek első ré­szét Széchenyi nagy nehézségek árán tudta csak biztosítani 1846. augusztus 24-ére. A szabályozás munkái sem voltak zök­kenőmentesek. A szabadságharc ideje alatt kevés előrehaladás mutatkozott. Az­tán jött az 1855. évi nagy árvíz, amely esővel és széllel párosulva a gátat át­szakította. Ennek hatására a társulat el­határozta, hogy az árvízvédelmi töltéseket megerősíti a magasabb árvízszintnek meg­felelően. De az 1888. évi árvíznél kellett kiállni a töltésnek a legnagyobb erőpróbát. Az eddig észlelt legnagyobb árvízszinthez vi­szonyítva most 88 cm-rel volt magasabb a vízszint Tokajnál. A veszedelem idején többször dúlt szélvihar is, ami csak fokoz­ta az árvízveszélyt, töltésszakadás mégsem következett be. A magas víz azonban át­csapott a még kiépítetlen partokon, ezért a tiszadadai határban 7, a tiszalöki ha­tárban 11 helyen az átbukó víz mint­egy 200 000 hold területet elöntött. Ezek után ismét gátemelés és a magas partok kiépítése vált szükségessé, hogy a hasonló nagy árvizek levonulása esetén a kiöntést meg lehessen akadályozni. A Tisza szabályozása 1890-ben ért véget 3 millió 465 ezer köbméter föld beépíté­sével. Az ármentesítés után vált lehetővé az út- és vasúthálózat kiépítése is. 1891- ben megépült a Debrecen-Füzesabony, Debrecen-Tiszalök és Ohat-Pusztakócs— Nyíregyháza vasútvonal. A Debrecenből sugarasan kiinduló közutak nagy része is csak az érmentesítés után, századunkban épült meg. Ezzel megvalósult a régi Tisza völgyének az ország gazdasági életébe való bekapcsolása. A Tisza szabályozása nagy munka volt. Hatalmas erők összefogására volt szükség a megvalósításához. Többen életcéljuknak tekintették a szabályozási munkát, erejü­ket az árvizek elleni küzdelemre és az építési feladatokra fordították. A Tiszado­­bon 1865-ben felállított Széchenyi emlék­mű sorai nemcsak egy embernek, hanem a munkában részt vevő valamennyi mun­kásnak örök emléket állít: „Két hatalom versenge soká e róna leírásán. Emberi szorgalom és a vizek ős eleme, Széchenyi lett bíró, a Tiszát medrébe­­szorító,) Szózata s a nagy tér im szabad és a minek.” A küzdelem a víz és ember között nem fejeződött be még ma sem. Az árvizek el­len egész dolgozó népünknek ma is nagy erőfeszítéssel kell harcolni, és nagyobb árvízveszély esetén az egész ország meg­mozdul a sikeres védekezés érdekében. Az 1964. évi tiszai árvíz csak 11 cm-rel maradt alatta az eddigi maximális (1888. évi) áradásnak, de nagyobb kár nélkül sikerült a vízlevonulást biztosítani. A véd­­töltések emelése, erősítése 1846-tól nap­jainkig is tart, hogy biztonságot nyújtsa­nak dolgozó népünk alkotásainak. Köz­ben megépült a Tiszalöki Vízlépcső is, mely a régi zabolázatlan folyót az ember szolgálatába állította, eljuttatván éltető vizét hazánk legszárazabb területére. Ott, ahol 40 évvel ezelőtt még vízre szomja­zott a föld, ember és állat, ma 90 000 hol­don öntözéssel termelünk, melyhez a vizet a megszelídült Tisza szolgáltatja. Szűk I.-Szabó L

Next