Hajdú-Bihari Napló, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
DEBRECEN ÉS A MŰVELŐDÉS Gondolatok egy pártbizottsági ülésről Felelősségteljes, a problémákat feltáró s a megoldás útjait kereső tanácskozás tanúja voltam a közelmúltban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Debreceni Városi Bizottsága vitatta meg Debrecen művelődési helyzetét. A felelősség, Debrecen szellemi értékeinek megbenülése, elterjesztése és növelése iránti igény már az előkértés során jelentkezett. A tnácskozás alapját képező jelet,test ugyanis nagyarányú elemző—felmérő munkaanyagából állították össze. A termésben csaknem hatvan művelési szakember vett részt, aztatás, népművelés, művészet élet legjobb képviselői. Ezzel az előzetes tájékozódással azt érte el a városi pártbizottság, hogy a részjelentésekből Debrecen szellemi életének szinte minden gondja kirajzolódott, s a továbbfejlődés lépcsőfokait is kollektív feleősség határozta meg. A pártbizottsági ülést, a vita hasznos, szenvedélyes és körültekintő jellegét rekonstruálni nehéz lenne. Néhány — mind a jelentésben, mind a vitában központi helyet elfoglaló — kérdés továbbgondolása látszik inkább indokoltnak. A DEBRECEN az ország harmadik városa. Gyorsan fejlődő, iparosodó település, a technikai színvonal és a kulturálódás magasabb igényeit is kielégítő adottságokkal. Nagy kulturális hagyományai, a fejlődés üteme, a szocialista társadalom igénye, Tiszántúlra kisugárzó szellemi hatása jelzik azokat a követelményeket, amelyek Debrecen kulturális életével szemben fennállnak. De jelzik az elmaradott tanyák és kertségek is. És jelzik olyan tények, mint az ország más városainak kulturális helyzetével és eredményeivel való — számunkra szomorú — összevetés. Jelzi például az analfabéták száma. Debrecenben még az 1960-as népszámlálás adatai szerint is 3683 analfabéta élt, s csak a lakosság 21 százaléka végezte el az általános iskolát. TVT ILYEN követelményszintet jelent ez? Elsősorban azt, hogy Debrecen kulturális életének a legegyszerűbb formáktól a legmagasabb szándékú és szintű formákig ki kell terjednie, mert ez a társadalmi igény vele szemben. Alapfokúsmeretterjesztő előadások csakúgy hozzátartoznak Debrecen szellemi életéhez, mint mondjuk az Alföld országos jelentőségű vitái, vagy a Kodály kórus európai visszhangú művészi sikerei. Az új feladat elsősorban az emberekkel való foglalkozást, a művelődési munka kettős síkját jelöli és jelenti. Úgy eleget tenni a közművelődés alapvető és egyszerű igényeinek, hogy közben állandóan jelen legyen Debrecen és az ország szellemi életébena magasfokú művészeti munka is. Ehhez a sokoldalú művelődéshez sajnos Debrecen nem rendelkezik megfelelő objektív feltételekkel. A Megyei Művelődési Ház létrehozása, a Megyei Könyvtár felújítása, a Medgyessy terem elhelyezése, új külsőségi művelődési otthonok építése, új fiókkönyvtárak létesítése kétségtelenül javított a helyzeten, azonban a népművelési intézmények fejlesztése nem volt összhangban a városkép fejlődésével. A művelődési otthonok, könyvtárak, kiállítási helyiségek többsége korszerűtlen, nem alkalmas a követelményeknek megfelelő népművelési munka végzésére. Mégis, az objektív körülmények szűkös volta ellenére Debrecen szellemi élete, kultúrája, művelődése gazdag eredményekkel, sikerekkel dicsekedhet. Úgy is fogalmazhatnánk, a művelődés tartalmi szintje gyorsabban fejlődött, mint lehetőségei. A viszonyítás módjától persze sok függ. Ha Pécs történetileg is más indíttatású, Miskolc teljesen iparosodott, vagy Szeged látványos hagyományokra épülő művelődéséhez viszonyítunk, Debrecen marad leghátul a százezres városok között. De ha Debrecen történetének fordulóihoz, a korábbi helyzethez viszonyítunk, akkor büszkék lehetünk arra, hogy például csak a város közművelődési könyvtáraiban évente 25 000 beiratkozott olvasó van, vagy hogy az egy főre jutó könyvvásárlási keret az országos 70 forinthoz képest nálunk 150 forint. A KULTÚRA, a művelődés tartópilléreit jelentő alapfokú művelődési munka szervezete és tartalma a városban kialakult és sokrétű, a felnőttek esti iskoláitól a tszbérletekig terjed. Ez a folyamat magyarázza, hogy a munkásosztály és a parasztság túlnyomó többségében is kialakult az az igény, amelyre a magas szintű tömegkultúra épülhet Mert a magas színvonal, nemzetközi vagy országos rang is jelen van ebben a városban. A Kodály kórus, a táncegyüttesek, a József Attila irodalmi színpad a műkedvelésből, az Alföld folyóirat nagy jelentőségű országos nézőpontú vitái, a színház — különösen az opera — egyes produkciói, fiatal grafikusaink országos sikerei azt jelzik, hogy Debrecen élénk kapcsolatot tart az ország művészeti életével, s nem szakadt le tőle. Mi jelent elsősorban problémát? Az elkövetkezendő idők a művelődési munka kevéssé látványos, de alapvetően meghatározó és nagyon jelentős hétköznapjai lesznek. Amikor a politikai hatalom birtokában levő tömegek elérnek odáig, hogy a szellem birodalmát is a legnagyobb mélységekig meghódítsák. Amikor az ízlés, szemlélet alakítása válik a népművelés és művelődés elsődleges funkciójává, annak a módszernek keresése, hogyan lehet valóban közkinccsé tenni az egyetemes értékeket, saját értékeinket. Debrecenben a keresők 34 százaléka ipari dolgozó. A város munkásosztálya az elmúlt tíz esztendőben létszámban és szakmai, politikai műveltségben, felkészültségben is megerősödött. A létszámbeli gyarapodás azonban azt is eredményezte, hogy kispolgári szemléletű elemek kerültek a munkásosztály soraiba, s a szocialista szemlélet megszilárdítása ezért jelent nagy feladatot. Mára azonban ott tartunk, hogy üzemeinkben van a művészetnek értő és befogadó bázisa, s e bázisra építve lehet szélesíteni a kört. Helyesen mondotta a pártbizottsági ülésen a városi nőtanács titkára: meg kell tanítani a munkásokat és a munkásokból lett vezetőket arra, hogyan hódíthatják meg a művészetet, hogyan válhatnak értőivé, élvezőivé, s hogyan építhetik be szemléletük, világnézetük fejlődésébe. A város művelődési életének egyik központi kérdése a szocialista tudat kialakítása, fejlesztése, a munkásosztály műveltségi színvonalának emelése, a művészet és munkásosztály egymásra találásának elősegítése. A Megyei Művelődési Ház már ennek megfelelően hozta létre a központi Tóthfalusi Sándor munkásklubot, ezt szolgálja a munkásszállások, üzemi művelődési házak munkájának javítása is. Az igény megvan, soha nem látott igény van. Ennek korszerű kielégítése az egyik fontos feladat. Jp’BBEN igen nagy szerepe van a város értelmiségi rétegeinek, diákságának. Debrecenben kb. 15 000 diák tanul És az a baj, hogy ezek a rétegek nem vesznek részt elég intenzíven a város művelődési életében. Nincs meghatározó és befolyásoló szerepük a műsorpolitikában, az eseményekben; műveltségük, szakértelmük nem jelent szellemi erőt is a városban. Az is igaz — ahogy a pártbizottsági ülésen elhangzott —, hogy nem használja ki megfelelően a város az itt élő értelmiség, diákság szellemi potenciáit. De az is igaz, hogy az értelmiség nem is igyekszik véleményét, energiáját közösségi célok érdekében felajánlani olyan mértékben, ahogyan erre szükség lenne. Mondok egy példát. Sok értelmiségi ismerősömnek az a véleménye, hogy nem járnak itt színházba, mert értéktelen műveket játszanak, mint a „Mária főhadnagy”, ,,A potyautas” és így tovább. Ugyanakkor Debrecenben a Sirály csaknem megbukott, sok értékes és komoly mű ment a színházban félházak előtt, mert Debrecen értelmisége és ifjúsága nem kereste fel ezeket az előadásokat. Most a propaganda hibáiról nem beszélek — szándékosan. Arról van ugyanis szó, hogy egyfajta kulturális sznobság is kialakult már a város egyes rétegeiben, saját munkánk, saját eredményeink lebecsülése. Miután most következik a kulturális forradalomnak talán legnehezebb szakasza, amikor a megszerzett és nagy tömegekhez eljuttatott műveltség- és ismeretanyagot az ember szellemébe és szemléletébe kell beépíteni, a hatásfokát kell jelentősen megnövelni, jelentősen megnőtt az értelmiség feladata is. A kérdés csak az, hogyan kapcsolódik be ebbe a bonyolult, nagy körültekintést és felelősségvállalást igénylő munkába, amikor még nem is látogatja a város művészeti rendezvényeit. A PÁRTBIZOTTSÁGI ülés ■£ap úgy foglalt állást, hogy szükség van Debrecen szellemi energiájának összefogására, egységes irányítására és felhasználására. A város igényli mindazt a szellemi többletet, azt a műveltséget, szemléletet, amivel az értelmiség rendelkezik. Igényli, mert Debrecen szellemi színvonala, műveltsége, kultúrája csak úgy fog tovább emelkedni, ha aktívvá válik ez a szellemi energia, s segít abban, hogy egyre nagyobb tömegek váljanak befogadóivá és értőivé is a művészeteknek, a művelődés által nyújtott lehetőségeknek. S ha a népművelők, a szakemberek és más erre hivatottak részéről ugyanolyan felelősséget tapasztalunk, mint a pártbizottság részéről megnyilvánult, az eredmény nem is maradhat el A vagongyári lakatos, az egyetemi párttitkár, az üzemi párttitkár vagy a szakszervezeti vezető és a nyugdíjas egyformán fogalmazott: előre nézzünk, a feladatainkra. Azok pedig vannak bőven. Bényei József SZABÓ LÁSZLÓ : GÉPGYÁR (LINÓ) Móré Mihály kiállítása Móré Mihály festőművész egyéni kiállításának megnyitására került sor április 28-án, pénteken a Képcsarnok Vállalat debreceni Medgyessy-termében. Ez alkalommal 13 festmény és 11 grafika került bemutatásra, valamennyi az 1966-os és 1967-es év termése, melyek Debrecenben nem szerepeltek még kiállításon. A kiállítást Boda István, a Hajdú-Bihar megyei Napló főszerkesztő helyettese nyitotta meg. Az V. „Béke és barátság“ hangverseny a Bartók-teremben A debreceni úttörő énekkarok V. „Béke és barátság” hangversenyét tartották meg április 29-én, szombaton délután Debrecenben A hangversenyen a csapókerti általános iskola, az Ady Endre általános iskola, a Vígkedvű Mihály utcai általános iskola, az Eötvös utcai általános iskola, a Hunyadi János általános iskola, a József Attila általános iskola, a Bocskai István általános iskola, a MÁV műhelytelepi általános iskola, a Kossuth gyakorló általános iskola és a Bányai Júlia általános iskola énekkarai szerepeltek. RÉGI FILMEK MOZIJA Nemrég Debrecenben járt Molnár István filmtörténész, a Filmarchívum vezetője, s a Művész mozi klubjában előadást tartott. Éltünk az alkalommal, felkerestük Molnár Istvánt, s néhány kérdésre választ kértünk a Filmarchívummal kapcsolatban, abban a reményben, hogy a mozilátogató, filmszerető közönséget érdekli a régi filmek sorsa. Elsőnek azt kérdeztük, mikor vetődött fel a Filmarchívum megteremtésének gondolata. — Már nagyon régen — kezdte a választ Molnár István — foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy a filmeket meg kell őrizni, el kell raktározni. 1910-ben már készültek Magyarországon is, hogy életre hívják a Mozgófényképek Múzeumát. Dániában már működött ilyen intézmény. 1912-ben kijelölték a helyet is a múzeum számára, végül nem lett a dologból semmi, mert sok pénzre lett volna szükség. 1945-ig lényegében véve Magyarországon szervezett filmgyűjtés nem is volt. Az MFI (Magyar Filmiroda) rendelkezett ugyan egy központi raktárral, ez azonban üzleti és nem történeti, művészi célokat szolgált. Ráadásul a második világháború alatt még ez az anyag is jórészt megsemmisült. A felszabadulás után, közelebbről 1948-ban Lajta Andor újra felhívta a figyelmet a szervezett filmgyűjtés fontosságára, de a gondolat nem kapott megfelelő támogatást. 1955-ben Lengyelországban hazánkat is felvették a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségébe. 1957-ben azután önálló jogi személlyé vált a magyar Filmarchívum is. Ime, ezek voltak az intézet alapításának legfontosabb mozzanatai. — Honnan gyűlt össze az anyag? — Részben a már említett Filmiroda anyagából. A filmhíradók anyagát körülbelül 80 százalékban sikerült öszszegyűjteni. Az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság filmanyaga például a Horthy-rendőrség hagyatékából került birtokunkba. És természetesen a társarchívumokból gyűlt az anyag nagy része. Külön meg kell említenem, hogy Filmarchívumunk több értékes filmet magánemberektől szerzett meg. Főleg mozisok, filmmel foglalkozó emberek vagy utódaik birtokában még ma is sok értékes filmanyag rejtőzik, amelyeknek a Filmarchívumban lenne a helyük. Nemrég például Miskolcon házbontás közben a tűzfalba beépítve találtak rá egy nagyon értékes filmtekercsre, amely a tanácsköztársaság idejéből származik. Egy volt mozis hagyatékából pedig egy próbafelvétel került elő Bajor Giziről. Az archívum nevében ezúttal is kérek mindenkit, hogy a régi filmeket engedje át — természetesen anyagiak ellenében — a Filmarchívumnak. Nemrég birtokunkba került egy 1896- ban készült Lumiére-anyag is, már valósággal porladt, szinte kockánként kellett kopírozni. — Hány magyar játékfilm található az archívumban? — Tegyünk különbséget a némafilmek és hangosfilmek között! Sajnos, a némafilmeknek alig 20 százalékával rendelkezünk, az 1930 és 1944 között készült hangosfilmek közül valamivel több mint 50 százalék a tulajdonunkat képezi. Az 1945 után készült filmek természetesen kivétel nélkül megvannak. — Említene néhány ritkaságot? — A maga nemében minden film ritkaságnak számít. Unikumnak nevezném azt az 1896-ban készült filmet, amely a millenniumi felvonulásörökítette meg. Nem kevésbé jelentős a Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításakor készült dokumentumfilm. — Az országban jelenleg száz filmklub működik 68 helységben, harmincezer klubtaggal. A klubtagság részére filmtörténeti ismeretterjesztés jelleggel válnak hozzáférhetővé a jövőben is az archív filmek — mondotta Molnár István. B. E. Csokonai emléke Hajdúhadházon A hajdúhadházi Vénkertszőlőben — néhány percnyire a vasútállomástól — szerény házikó húzódik meg az útfélen. Ez a kis nádfedeles ház megérdemelné, hogy nyilvántartásba vegye megyei műemlékvédelmünk, mert a népi hagyomány szerint egy időben (160—170 évvel ezelőtt) „múzsák tanyája” volt. A hajdúkerület főorvosa, doktor Földi János volt akkor a kis ház gazdája és oda vonult ki községi orvosi lakásából, ha el akart zárkózni a világtól és a múzsákkal akart társalkodni. Csokonai Vitéz Mihály gyakran vendége volt a kis háznak. A két „múzsakegyelt” jó barát a szőlővel befuttatott tornác alatt mondta el egymásnak álmait és csalódásait. A „Csoconai-pajtó”-nak nevezett kis ház hozzávetőlegesen 200 éves. Ma is úgy áll, mint Csokonai Vitéz és Földi János idejében. Eredetiek a gerendái, szarufái, csak a tetőfedő nádat kellett rajta 40— 50 esztendőnként megújítani. Az első világháború után nagyon roskataggá vált az öreg épület. Közel állt az összeomláshoz „Alátéglázással” sikerült a falakat megmenteni. A régi „szabadkéményt” lebontották és téglával megújították. A roskatag pajta „lakhatóvá” vált. Néhány évvel ezelőtt bele is költözött állandó lakásra egy sokgyermekes család. Hajdúhadház községben az utóbbi évtizedekben egyre inkább felébredt a felelősségérzet a régi emlékek megbecsülése és megmentése iránt. Ezt a célt szolgálja az a terv is, hogy a vénkerti „Csokonaipajtát” műemlékként gondozzák és benne a régi szőlőművelés és bortermelés eszközeit (szőlőnyitó és -fedő faeke, tölgyfaprés, taposókád, csobolyó, léhó, lopó, kerepelő, csikóbőrös kulacs stb.) helyezzék el. Indokolt ennek a tervnek mielőbbi teljesítése, mert Hajdúhadházon a Földi Jánossal kapcsolatos eredeti tárgyi emlékek megsemmisültek. Nyomtalanul eltűnt a sírja fölé helyezett „fekvő” feliratos sírkő; egykori lakóházát 1942- ben lebontották anélkül, hogy néprajzilag és műemlékileg fölmérték volna. Már csak a vénkerti „pajta” (présház) van meg. Véletlennek és „csodának” lehet mondani, hogy megmaradt. A ma élő nemzedéknek társadalmi kötelessége, hogy megbecsülje, megőrizze ezt a tárgyi emléket, mert hasonlókban igen szegények vagyunk. Nagy József ItUJBÚtmABt «SM» 9 NAPLÓ 5. oldal — 1967. április 30.