Hajdú-Bihari Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-16 / 271. szám
EAJDÚ-BIRARI Világ. t/AJáldŐJufal, egyuűlfifekf Jff XXXV. évi., m. Kim IMlBl «Bilik Vra:5o füléi gl^liiSpj flfjf * raj 1937. NOVEMBER 16. Jféjkm xJg|||L tudós íróm JtitmiH Pionírok Püspökladányban Szovjet úttörőket fogadott a püspökladányi Petri-telepi általános iskola úttörőcsapata. A vendégek nevében Anna Ivanovna Zsukova köszöntötte a pajtásokat. Majd a Pravda és a Népszabadság közös kiadásában megjelent ,,Jó szerencsét, Magyarország!” című képeskönyvvel ajándékozta meg a csapatot. A vendéglátók nevében Buka Barnabásné igazgató mondott köszönetet. Az üdvözlések után a pajtások népi hímzésű terítékkel kedveskedtek a pioníroknak. Ezt követően közös játékra került sor — írja Nagy István tudósítónk. ÖREGEK NAPJA Polgáron, a Petőfi Termelőszövetkezetben megrendezték az öregek napját. Oláh Sándor, a termelőszövetkezet elnöke köszöntötte a idős embereket. ★ Tiszacsegén a négy termelőszövetkezet rendezésében tartották meg az öregek napját. A szövetkezetek vezetői köszöntötték a megjelenteket. Hatvan idős ember részvételével öregek napját tartottak Bihardancsházán is. Az idős embereket Herceg Imre községi tanácselnök üdvözölte és köszöntötte, majd ★ Pénzbírság a vásárlók megkárosításáért A Polgári Járási Népi Ellenőrző Bizottság október folyamán ellenőrzést végzett a járás területén a szövetkezeti vendéglőkben. A tapasztalat nem mindenütt volt kedvező, sőt — sajnos — súlycsonkítást például majdnem mindenütt találtak. Ugyancsak azt tapasztalták, hogy sok helyen nem tartják meg az egészségügyi előírásokat, a polcokon elhelyezett árukon nem tüntetik fel a fogyasztói árat, az italt hitelesítetlen poharakban szolgálják ki. Az ellenőrzés során feltárt bizonyítékok alapján a szabálysértési hatóság több italbolt vezetőjét jelentős összegű pénzbírsággal sújtotta. Ezer forint pénzbírság fizetésére kötelezték Tóth Istvánt, a tiszagyulaházi italbolt vezetőjét, Lakatos Józsefet, az egyeki 6. számú, Horváth Bélát, az újszentmargitai italbolt vezetőjét, Dudás Jánost, a folyási italbolt vezetőhelyettesét 800— 800 forint pénzbírsággal sújtották, míg Katona Istvánnát, a görbeházi italbolt vezetőjét 700 forint bírság fizetésére kötelezte a szabálysértési hatóság. //£0l'ftl'C'n' ^ídfolstokfor ... Camea rúzs, Camea kölni főoszlopokon tízezerszámra Szőke haj, szabályos, szép arc, látható ugyanaz az arc, ugyan Az utcán, házak falán, hirde az a plakát. Ki a plakát modellje? Megkerestük „Cameát”. Budapesten lakik a Belvárosban. — Hivatásos fotómodell? — Nem. Elvégeztem az egyetemet, biológia—földrajz szakos tanárnő vagyok. A szobában példás rend, a falakon festmények — az ő képei. A sarokban kislánya, Laura alszik. — Még egyetemista koromban voltam először fotómodell. Jól sikerültek a próbafelvételek, s azóta már több reklámkiadványon, plakáton „szerepeltem”. — Fárasztó dolog fotómodellnek lenni? — Meg lehet próbálni, órák hosszat kell állni a tűző lámpák előtt, és itt nincs helye a fáradtságnak. A fénykép mindenről árulkodik. Az arcvonásoknak mindig frissnek, üdének kell lenni. — Nem zavarja, hogy gyakran találkozik a saját arcképével? — Már megszoktam. Nagyon kevesen ismernek fel. — Mivel tölti a szabad idejét? — Most sok is, kevés is van belőle. Kislányom általában leköti egész napomat. De ez kedves elfoglaltság. Szeretek olvasni, és szívesen megyek színházba. — Mire vágyik? — Tanítani szeretnék mihamarabb. Ahol eddig tanítottam a gyerekek mindig nagyon szerettek. S mintegy bizonyítékul előkerül egy nagy paksaméta levél, valamennyi girbe-gurba gyerekkézírás. B. L •Kevesen ismernek fel” Bélyegkiállítás Hajdúhadházon A hajdúhadházi művelődési otthon bélyegszakköre kiállítást rendezett Külön meg kell említeni a szép és értékes gyűjtemények kiállításáért Kállai István, Bára László, Lengyel Árpád, Takács János gyűjtők nevét, akik Nyíregyházáról küldték el gyűjteményüket Hajdúhadházra. A kiállítás nagy sikernek örvend a községben — írja Mihály Sándor tudósítónk. a párt- és tömegszervezetek vezetői beszélgettek az idős emberekkel. A helyi termelőszövetkezet ebéddel kedveskedett az öregeknek. Azoknak az öregeknek, akik betegségük miatt nem tudtak jelen lenni, úttörők és kiszesek vitték lakásukra az ebédet — írják tudósítóink. 7 millió forint értékű könyv Jó munkát végzett az idén az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek könyvhálózata. A könyvesboltok dolgozói és a bizományosok — a társadalmi szervek segítségével, valamint a szövetkezetek vezetőinek hatékony közreműködésével — október elejéig csaknem hétmillió forint értékű könyvet juttattak el a falusi olvasókhoz. A könyvforgalom ez év októberéig 32,5 százalékkal volt magasabb mint az elmúlt év azonos időszakában. A legjobb eredményt a berettyóújfalui szövetkezet dolgozói érték el. A községben az egy lakosra jutó könyvforgalom 20,55 forint. Vietnamban járt munkatársunk riportsorozata Milyen ez a háború? Hányszor megfogalmazódott bennem ez a kérdés, amikor készültem a Vietnami Demokratikus Köztársaságba! A csaknem 14 000 kilométeres repülőút során is volt időm töprengeni, hiszen csak odamenet több mint 25 órát töltöttem a levegőben. Próbáltam összerakni a 44-es időkből megmaradt emlékfoszlányokat. A bombázásokat, a pusztításokat. De milyen emlékei lehetnek egy olyan embernek a háborúról, aki abban az időben mindössze 5—6 éves volt? Elbeszélések? A szemtanú hiteles története? A filmek, regények? Rám ezek, csupán az áttételes — gyakran megszépített — valóság erejével hatottak. Amikor egyáltalán hatottak. Gondolataimban tehát a háború kérdőjelei sorakoztak. Akkor is, amikor felszálltunk a kínai határvárosból, Nanningból. Az IL—14-es típusú géphez hasonló kínai gép utaskísérőjétől már megszoktuk, pontosabban elviseltük, hogy szinte egész úton Mao Ce-tung-idézetekkel szórakoztatott bennünket. Most is — talán azért, hogy szerencsés leszállásunk legyen — odaállt a pilótafülke bejáratához, szembe az utasokkal. Elővette a piroskötésű kiskönyvet ... S ebben a pillanatban megszólalt a rádió. A pilóta közölt valamit. S már fordították is több nyelven: — Szíveskedjenek eloltani a fejük fölött levő kis lámpákat! Kérem, ne gyújtsanak cigarettára Hanoiból kaptuk a jelentést, a közelben légiharc folyik. Perceken belül visszafordulunk... * Hárman voltunk európaiak a gépen. A fegyverszüneti bizottság egyik lengyel tagja, Szabó L. István, a Népszabadság hanoi tudósítója és én. Egymásra néztünk. Mi lesz most? Tekintetünk ezt árulta el. De nem volt idő tovább fűzni a gondolatokat. — Nézzenek jobbra! — közölte a kísérőnk. Tőlünk alig húsz kilométerre a vietnami és az amerikai gépek igen. Néhány ezer méter magasban mások az arányok. A húsz kilométeres távolság százméterekre zsugorodik össze. A ránk telepedő sötétségben jól kirajzolódtak a lövedékek nyomvonalai, a levegőrakéták tűzcsíkjai. Ez hát a háború? Nem. Ennél kevesebb. De ennél több is. Sokkal több. Miután az amerikaiakat gyorsan „kitessékelték” Vietnam légiteréből, folytattuk utunkat. Nemsokára megjelent alattunk Hanoi Repülőterén már ott várakoztak az indulásra kész utasok. Hiszen a gép csak rövid időt tölthet a földön. Gyorsan vissza kell repülnie Az amerikaiak minden percben megjelenhetnek. Itt a pillanatoknak, a perceknek rangos értékük van. Az emberek tucatjainak élete forog kockán. A kínai Nanningban is néha órákat, sőt napokat kell várni, hogy szabad legyen a légtér, és az utasszállító gép — hetente kétszer — be tudjon surranni Hanoiba. Egy háborús ország fővárosának repülőtere? Másként képzeltem. Vártam a sötétséget. Magam elé képzeltem az épületek lefüggönyözött ablakait. A visszafojtott mécseslángok mellett útleveleket vizsgáló határőrök , helyette? Egy modern épület fényárban úszva fogadott. Várótermében emberek sokasága itta a jégbe hűtött sört és limonádét. Egy cseppet sem titkolt kíváncsisággal fürkészgették, mi szél hozta ide ezeket az európaiakat. Elmondom az első benyomás okozta „csalódásomat” To Tuongnak, a kulturális kapcsolatok bizottsága osztályvezetőjének, akinek figyelmessége és kedvessége az otttartózkodásom három hete alatt aranyat ért. — Majd később tapasztalja — ad felvilágosítást —, más ez a háború, mint ahogy európai szemmel elképzelte. A repülőtér például állandó kapcsolatot tart határaink légvédelmi egységeivel. Már száz kilométerről is jelzik, ha az amerikaiak közelednek a főváros felé. S mire ideérnek, itt minden sötétségbe borul. Robog gépkocsink a főváros felé. Várom a híres, csaknem két kilométeres Long Bien hidat, amely 16 acéltesttel ível át a Vörös-folyón. Igaz, már korábban olvastam arról, hogy a légikalózok augusztusban egy négytonnás bombával kettészelték a hidat. De azóta... — Nem is igyekszünk a helyreállítással.. Az amerikaiak terveit ismerve újból bombáznák. S ez a közelben levő házak, utcák lakóira is veszélyt jelentene. Utolsó szavai már szinte elvesznek a duda hangjába, amely azt jelzi: indul a komp. Az utasokat és a gépkocsikat szállítja át a túlsó partra, a főváros szívébe. Álcázott terepjárók, magyar gyártmányú dieselek kúsznak fel a kompra, amelyet a duda felére pillanatok alatt elözönlik a gyalogosok. S a hatalmas úszó sziget lomha lassúsággal szeli a Vörös-folyó valóban vörös színű habjait. — Ez lesz a szobája — tessékel be Tu Tuong a Metropol szálló 136-os szobájába. A mennyezeten csaknem másfél méteres ventillátor kavarja a levegőt. De ez is csak valamicskét enyhít a 36 fokos meleg okozta bódulaton. Az ágyra már felszerelték a moszkitóhálót. Enélkül nem lehet aludni Vietnamban. A szúnyogok más méretűek mint nálunk. •— Ez is állandó kísérője lesz — nyom a kezembe egy katonai acélsisakot. — Meglátja, nagy hasznát veszi. És még egy. Elemlámpáját készítse ki! A légiriadó esetén kikapcsolják a villanyt Az óvóhely a szálloda udvarán van. Könnyen megtalálja. Minden nyíl oda mutat. Jöjjön, vacsorázzunk! Órámra pillantok. Éjfél. Odahaza még csak este hat óra van. Miközben lefelé megyünk, jól emlékezetembe vésem, merre mutat a nyíl. (Következik: A kétarcú Hanoi) Király Ferenc A bombázók közbeszólnak Egyszemélyes óvóhely Hanoi utcakép