Hajdú-Bihari Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-03 / 1. szám
Az újév és a nagyvilág Moszkva. Az SZKP Központi Bizottsga, a Szovjetunió Legfelsőanácsának Elnöksége és azovjetunió Minisztertanácsa 7 új esztendő alkalmából zenetet intézett a szovjet néphez. Bevezetőben emlékeztet ara, hogy az 1967-es év a szövet hatalom 50 éves jubileumnak esztendejeként vonult be történelembe, legyen az új a béke éve „Az új esztendőt köszöntve baráti üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük a szocialista országok népeinek, a kommunista és munkáspártoknak, a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságnak, a fiatal nemzeti államok népeinek, mindazoknak, akik harcolnak az imperializmus és a gyarmati rendszer igája ellen. Kívánjuk, hogy a testvéri, bátor vietnami nép érjen el döntő sikereket az amerikai agresszorok ellen, hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcában. Legyen az új esztendő a béke, a demokrácia, a nemzeti függetlenség és a szocializmus erői újabb győzelmeinek éve a reakció és a háború erői ellen vívott harcukban” — fejeződik be a szovjet vezetők újévi üdvözlete. (TASZSZ) esztendő Szihanuk figyelmeztetése Norodom Szihanuk herceg, aambodzsai államfő a francia „Europe Numero 1” rádióállomásnak adott nyilatkozatában megismételte az Egyesült Államokhoz intézett figyelmeztetést: ha Kambodzsát agresszió éri, nem marad más választás, minthogy segítségért fordul barátaihoz — a Szovjetunióhoz, Kínához és Franciaországhoz — s fokozott anyagi támogatást kér tőlük. A kambodzsai államfő kereken cáfolta azt az amerikai állítást, hogy a DNFF utánpótlási támaszpontokkal rendelkezik Kambodzsa területén. Óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy betörjön az országba, mert az „általános konfliktust” eredményezhet. (MTI) De Saulie megbélyegezte a vietnami agressziót De Gaulle francia köztársasági elnök hétfőn, az új esztendő első napján az Elysée-palotában beszédet mondott a diplomáciai testület fogadásán. Beszéde válasz volt monsignore Bertoli pápai nuniciusnak, a diplomáciai testület doyenjének üdvözlésére. A francia államfő ezt az alkalmat is megragadta arra, hogy a legkeményebb szavakkal megbélyegezze az Egyesült Államok vietnami háborúját. A háborút „abszurd konfliktusnak” nevezte, amely „vérrel mocskolja be és megbotránkoztatja világunkat”. A vietnami konfliktusról VI. Pál pápa december 8-i üzenetével összefüggésben szólott és nagy elismeréssel méltatta a pápának a béke érdekében kifejtett tevékenységét De Gaulle kitért az Új-Delhiben sorra kerülő nemzetközi kereskedelmi és fejlesztési értekezletre. Világos, hogy az ideológiát, rendszerek és törekvések vetélkedésein túl ez a vállalkozás feltételezi az államok együttműködését. Világos, hogy a szervezett együttműködés megköveteli a Vietnamban és a Közel-Keleten kirobbant fegyveres konfliktusok rendezését. Végül világos, hogy a kívánt szint eléréséhez olyan erőfeszítésre van szükség, amely magában foglalja a szembenálló tömbök megszüntetését. (MTI) Újévi fogadás az Elnöki Tanács elnökénél A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői az újév alkalmából kedden jókívánságaikat fejezték ki Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. Az Elnöki Tanács fogadásán részt vettek Gáspár Sándor és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnökei, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. A fogadás szívélyes légkörben zajlott le. (MTI) Elkeseredést harcol Szanaa környékén Genf (MTI) A nemzetközi Vöröskereszt hétfőn este kiadott közleménye szerint a jemeni főváros, Szanaa környékén elkeseredett harcok folynak a köztársaság hívei és a királypártiak között. A harcokban több polgári személy is életét vesztette. A jemeni hadsereg hétfőn támadásba lendült a királypárti erők ellen. A fővárostól körülbelül 60 kilométernyire délnyugatra, nyolcezer katona — a légierő támogatásával — megrohamozta a hátráló ellenséget. Az ütközetben részt vett a korábban Adenben tevékenykedett FLOSY 500 parti- Johnson takarékossági akciót jelentett be Johnson amerikai elnök újév napján texasi birtokán sajtóértekezletet tartott, amelyen rendkívüli takarékossági intézkedéseket jelentett be az amerikai fizetési mérleg kiegyensúlyozására. Az elnök fontos nemzetközi kérdésekre vagy egyáltalán nem tért ki, vagy csak néhány szóban emlékezett meg róluk. A vietnami helyzetet mindössze annyiban összegezte, hogy elvitatta a hazafias erőktől a katonai győzelem lehetőségét, megismételte az amerikai kormány állítólagos tárgyalási készségét és homályos ígéretet tett rá, hogy az idei esztendő „közelebb visz a békéhez”. Az elnök hárommilliárd dollárt akar lefaragni az Egyesült Államok fizetési mérlegének deficitjéből. E cél elérésére az elnök tilalmat hirdet az új európai beruházásokra és általában a külföldi magánberuházások összegét egymilliárd dollárral akarja megkurtítani. Johnson felszólította az amerikai polgárokat, hogy az új esztendőben csökkentsék külföldi utazásaik számát, mert az amerikai turistáik külföldi kiadásai „nagy réseket vágnak” az amerikai fizetési mérlegbe. Johnson felszólította a NATO tagállamait is, a jövőben több pénzügyi terhet vállaljanak magukra, mert az Egyesült Államoknak túlságosan sokba kerül, hogy Nyugat-Európában számos hadosztályt tart Johnson a „nadrágszíj politika” részletezését egyébként kormányának vezető tagjaira bízta. Johnson elnök heves szavakkal cáfolta a Newsweek Magazin értesülését, amely szerint a pápa valósággal felelősségre vonta őt néhány nappal ezelőtt Vietnam miatt Az elnök azt is közölte, hogy a pápával folytatott megbeszéléseken egyszer sem merült fel a Vatikán „vietnami békemiszsziójának” terve, bár sok olyan lehetőségről tárgyaltak, amelyek esetleg ilyen lépésre vezetnének. Johnson egyébként még most sem jelentette be hivatalosan, hogy jelöltetni kívánja magét az idei elnökválasztáson. (MTI) Partizánok megsemmisítettek egy úszó amerikai támaszpontot Saigon (MTI) A DNFF fegyveres alakulatai a Ham Luong folyón megsemmisítettek egy úszó amerikai támaszpontot — jelenti a VNA-ra hivatkozva az AFP hírügynökség. A partizántámadás december 29-ről 30-ra virradó éjszaka történt. Az úszó támaszpont 10 hajója közül 15 megsemmisült. A harcokban 500 amerikai katona veszítetteletét, vagy sebesült meg. Ho Si Minh újévi üzenete Valamennyi hanoi újság címoldalán közli Ho Si Minh elnök újévi üzenetét A VDK elnöke üzenetében többek között megállapítja: „Az amerikai agresszorok az idén minden eddiginél kevésbé lesznek képesek arra, hogy megtagadják a kezdeményezést. Fegyveres erőink és népünk minden bizonnyal az eddigieknél még nagyobb győzelmet aratnak.” (MTI) Focit lenő Berlinben Berlin (MTI) Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke kedden feleségével együtt üdülésre a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett. Fogadtatására a berlini pályaudvaron megjelent Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke és Tömpe András, hazánk berlini nagykövete. Délben Willi Stoph miniszterelnök ebédet adott a magyar vendégek tiszteletére. Sikerült a fokvárosi szívátültetés Fokváros (MTI) A fokvárosi Groote Schuur kórház kedden, helyi idő szerint 16 órakor kiadott hivatalos közleménye szerint sikeresen befejezték azt a műtétet, amelynek során az 58 éves Philip Blaiberg fogorvos testébe átültették Clive Haupt 24 éves félvér textilmunkás szívét. Christian Barnard profeszszor, alá felesége társaságában előadókörúton volt az Egyesült Államokban és Angliában. hétfőn délelőtt, a tervezettnél korábban visszaérkezett Fokvárosba, miután értesítést kapott, hogy életveszélyes szívgyengeség lépett fel Blaibergnél, akit már három hete a Groote Schuur kórházban ápoltak. A súlyos szívbeteg műtét után elhunyt, mégis habozás nélkül késznek mutatkozott arra, hogy hasonló műtétnek vesse alá magát. A sebész és páciense tehát hétfőn felkészült a műtétre, csak még a donor hiányzott, akinek szívét átültetnék. Ekkor a véletlen lépett közbe: hétfőn délután a fokvárosi strandon agyvérzést kapott Clive Haupt, s életveszélyes állapotban szállították be a kórházba. Az orvosok egész éjjel küzdöttek életéért, reggelre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalember menthetetlen. Az elvégzett szövettani és vérvizsgálat kimutatta, hogy a szívátültetés sikeres végrehajtására remény van. Clive szíve kedden délelőtt, helyi idő szerint 10 órakor *■ «! A* orvosok és a kioperált szívet egy másik műtőbe vitték, ahol Philip Blaiberget addigra már előkészítették a szívátültetési műtétre, amely 11 órakor megkezdődött. Az ötórás műtét után a kórház közölte, hogy a műtét sikeresen befejeződött. Az AFP legfrissebb jelentése szerint Barnard professzor kedden délután közölte, hogy páciense „eszméletnél van és egészségi állapota igen jó ". Barnard professzor a Dél-afrikai Rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a mostani műtét még simábban folyt le, mint Washkansky december 3-i műtétje volt. Ezúttal az átültetett szív magától verni kezdett és nem volt szükség a szívműködés megindításához elektromos impulzusok- AZ ÉV ELSŐ MUNKANAPJÁN A debreceni székgyárban A Szak- és Kárpitosipari Vállalat debreceni üzemének udvarán szemmel is jól látható: alapanyaggal felkészült az üzem az új évre, kezdődhet az új, érdekes feladatok megoldása. — Már hetekkel ezelőtt készültünk erre a napra — mondta Barna Lajos, a gyár főmérnöke. — A mai nappal sok új vonás van már a termelés irányításában, szervezésében. Ésszerűbben osztottuk fel a főművezetők hatáskörét, nem területileg irányítanak most már, hanem a munkafolyamat szerint. Így a felelősség egyszerűbb lett, s a munka is szervezettebb lesz. A gazdaságosság fokozására is több intézkedés „lépett életbe” ezen a napon. Ilyen az is, mely a szerelőműhelyben a személy szerinti felelősséget helyezi előtérbe. A bedolgozott alkatrészek minden darabjáért az felelős ezután, akinek személy szerint az alkatrészeket kiadták. Az anyaggal való takarékosság miatt jött létre a hulladékfeldolgozó csoport, mely az üzemben értékes árucikkeket készít a fahulladékokból. Ez a csoport is ma kezdte meg működését. 1968. január 2. Az első munkanap, műszakváltás. A dolgozók elfoglalják munkahelyüket a kárpitosüzemben is, ahol az első műszakban már elkészültek az év első foteljét Alig lehet érezni, hogy kétnapos pihenő volt — mondja Balogh Béla művezető. — A létszám teljes, csak a csomagolóbrigádunk van szabadságon. Az első műszakban 62 Judit fotel és 10 Szirén típusú fotel készült el Nálunk önmeózás van: a fotelokat átnéztük, elfogadhatónak találtuk, s így már mehet is a kereskedelmi forgalomba. A Béke, a Szabadság és a Március 8 brigád tagjai jó munkát végeztek tehát az év első napján, s a délutáni műszakban dolgozó Kossuth brigád is elvégezte az aznapi feladatot A második műszak megkezdése előtt rövid brigádértekezletet tartott a művezető. Téma: a havi terv ismertetése, a problémák, a gondok megbeszélése volt A csomagolóműhelyben az első műszakban Kovács Zoltánná brigádja 598 exportszéket csomagolt be, melyek már indulhatnak is a megrendelőhöz, Angliába. Az első negyedévben egyébként — 27 cég megrendelésére — csaknem százezer széket készítenek exportra. A belkereskedelem részére a régi típusok mellett sok új típusú szék és fotel készül majd az üzemben már az első negyedévben. Láttam egy érdekes ülőalkalmatosság, a hengeipuft prototípusát is: sorozatgyártása január 3-tól kezdődik. Persze, akadnak problémák is az új év első napjaiban. Az árkalkuláció még nem történt meg, s így főleg a belföldi forgalomba kerülő székeket — míg be nem árazzák — a gyárban kell tartalékolni. A termelés mindenesetre zavartalanul indult az év első munkanapján a debreceni bútorüzemben. Az üzem kollektívája az előző években eredményesen dolgozott, a bízik abban, hogy a gazdaságirányítási reform első évében is sikereket ér el V. M. Az új évben a szocialista üzemrész címéri A debreceni 6. számú Autóközlekedési Vállalatnál a munkaverseny töretlen lendülettel folyik tovább az új évben is — írja tudósítónk, Szűcs Barnabás. Az év végi brigádvezetői értekezleteken több új kezdeményezés született a brigádok részéről, s különösen az autóbuszvezetőknek és -kalauzoknak kollektívái, 21 brigádja adta tanújelét, hogy 1968-ban gazdaságosabban, az utazóközönség igénye szerint kívánnak dolgozni. Értékes többek között a Május 1 brigád újabb kezdeményezése (1967-ben jelentős üzemanyag-megtakarítást vállaltak, és a felajánlást teljesítették), mely szerint a brigád tagjai 1968-ban is együtt dolgoznak, és élüzem szinten versenyt indítanak a szocialista üzemrész címért Ugyanakkor felhívták más üzemek, főnökségek brigádjait is: csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Az autóbuszforgalom 21 brigádja a brigádvezetői értekezleten csatlakozott a Május 1 brigád felhívásához, s vállalták, hogy jó munkafegyelemmel, a buszok gazdaságos üzemeltetésével, a balesetek csökkentésével kívánnak részt venni az ez évi munkaversenyben. 13 milliós túlteljesítés a mozőgépgyárban A Budapesti Mezőgazdaságigépgyár debreceni üzeméből szombaton elszállították az utolsó alkatrésztételt. Ezzel a jóhírű gyár teljesítette darabszámos termelési tervét is. A terv 93 millió forint értékre szólt, a gyári kollektíva pedig kereken 13 millióval adott többek A debreceni üzem a nagyüzemi mezőgazdaság biztos bázisa, növényvédő gépei, a Rapidtox Super gépcsalád hazánk határain túl is jó elismerést biztosított a gyárnak. Egy friss számvetés szerint az üzem 1961-től 1967 december végéig összesen 7535 darab nagyüzemi permetezőgépet készített el. Az évek során oda jutottunk, hogy a magyar mezőgazdaság most már csak hazai növényvédő gépet alkalmaz. Az export a múlt évben jelentősen növekedett, Debrecen több mint ötmillió forint értékben szállított Csehszlovákiába és az NDK-ba csávázógépeket, alkatrészeket. Egyébként a pótalkatrész-készítést a nagyüzemi gazdaságok igénye alapján csaknem megduplázták, így aztán a javítási gondok is szűnőben vannak. Termelékenységi tervét a vállalat 115,2 százalékra teljesítette, a nyereségterv teljesítésével biztosítható az elmúlt évi összegnek megfelelő részesedés és.Ami a kollektíva elismerését is kivívta: fennállása óta először az üzemben, éppen az eddigi teljesítmények alapján majd 200 000 forint jutalmat osztottak ki a munkások és az alkalmazottak között karácsonyra. Jövőre már megkezdik az NDK—Magyarország közötti együttműködés alapján az új, korszerű, modern növényvédő gépek kísérleti gyártását. A tervek szerint a KGST-tagállamokba és Nyugatra is szállítanak majd az új gépekből Csehszlovákia a Lednicében nemrég megtartott bemutató alapján 10 garnitúra nagyüzemi szőlőpermetező gépet és 10 garnitúra szőlőmetsző gépet rendelt tőlük. Jövőre egyébként 30 százalékkal növekszik a debreceni üzem exportja, Bulgária is belépett rendelőik sorába. Az üzem dolgozói felkészültek az új feladatok végrehajtására. Az átmenetet együttes terv alapján biztosítják. Az új esztendőt már 44 órás munkahéttel kezdik és január 8-án megtartják az első plusz szabad napot. utirleauar -NAPLÓ MWwo —------ b oldal 1908. január .