Hajdú-Bihari Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-03 / 1. szám

Székely szőnyegek készülnek Baranyában A Baranya megyei MÉSZÖV tanfolyamot szervezett a bólyi asszo­nyok részére, akik székely szőnyegek készítését tanulják meg a tél folya­mán. A tanfolyamot a Székelyföldről ide származott Fábián Jánosné tart­ja. A szövetkezet nagyobb megrendelést kapott Kanadából, Mexikóból és az NDK-ból ilyen szőnyegek szállítására. Ezeken a népművész tanfolya­mokon képezik ki a baranyai asszonyokat, akik aztán elkezdik a székely szőnyegek készítését még a tél folyamán. Fábián Jánosné (fekete ruhában) a Baranya megyei asszonyok között, a tanfolyamon. (MTI fotó : Bajkor József felv.) III iiiiiiiii i| puli I iiiiiiiii min i|i!!!!!!!| iiiimiiiii mimmii miimmi iiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiii| m 11 lliiiliiid .1..........il..hä»..IBI Offenbach: Hoffmann meséi (kedd, 19­15). A három felvonásos opera közvetítése a Szegedi Nemze­ti Színházból. A francia származá­sú Jacques Offenbach a múlt szá­zad hatvanas éveiben vált európai hírű operettkomponistává; művei friss, könnyed, gunyoros hangjuk­kal, ragyogó eleganciájukkal már megszületésük után közvetlenül nagy sikert arattak, s ma is reper­toárdarabjai az operettszínházak­nak. Az operaszínpadot egyetlen művével hódította meg — élete utolsó, s halála miatt befejezetlenül maradt alkotásával —, a romanti­kus „Hoffmann meséi” daljátékkal, amelyet E. T. A. Hoffmann novel­lái nyomán írt, s az opera librettója is ezekből az elbeszélésekből ké­szült. A Hoffmann meséi már Of­fenbach halála után egy évvel — 1881-ben — színre került, s gyors sikerére jellemző, hogy — több eu­rópai fővároshoz hasonlóan — 1882- ben Budapesten is bemutatta az Operaház. Ezúttal a szegedi társulat előadásában láthatjuk. Oscar Wilde: Bunbury (szombat, 20.20). Komédia három felvonás­ban, közvetítés az Odry-színpadról, a Fővárosi Operettszínház előadá­sában. Oscar Wilde hét évtizede ír­ta meg darabját, a Bunburyt, vagy ahogy már szintén bemutatták a művet, a „Hazudj igazat!” címűt. A korabeli angol úri társadalom — a parvenü középosztály — szelíd, ironikus kritikájának készült, dehát azóta jócskán változott a világ, még a konzervatív angol világ is, úgy­hogy a darab ma is élvezhető vo­násai elsősorban azok a szarkasz­tikus megjegyzések, amelyekkel Wilde — általánosíthatóan s ilyen módon időtállóan — a hiúság, a parvenüség ellen szól. A darab re­mek szerepeket kínál a színészek számára, s mivel az eredeti mű már kissé poros volt, Petrovics Emil ze­néjével frissítették fel erre a bemu­tatóra, s versekkel, tánccal is kiegé­szítették a könnyed bájjal komoly dolgokról szatirikus ítéleteket alko­tó komédiát. A magyar tudomány nagy öregjei (vasárnap, 18.20). Portréfilm dr. Benedikt Ottó professzorról. Bene­dikt professzor — hasonlóan a leg­utóbbi adásban szereplő Hevesi Gyula akadémikushoz — beírta ne­vét az elmúlt fél évszázad magyar történelmébe. A Tanácsköztársaság időszakában Kun Béla titkára volt, majd az emigrációban töltött tizen­két év során az Osztrák Kommunis­ta Párt Központi Bizottságában dol­gozott, a politikai bizottság tagja is volt. E munkája mellett szerzett diplomát, s 1932-től már szakmájá­ban dolgozott a Szovjetunióban. 1955-ben tért haza Magyarországra, s ettől kezdve vezeti az Automati­zálási Kutatóintézetet. A műszaki tudományokban, az elektronizálási kutatásokban folytatott munkája mellett két nagy jelentőségű talál­mánya tette ismertté nevét világ­szerte. A. Gy. ÍRTA BODROGI SÁNDOR — Az a baj — mondta Jana szemrehányóan —, hogy túlságosan is elbízták magukat. — Saját szememmel láttam. Ott voltam a presszó­ban, amikor teázott. — Wocheck sohasem teázott a maga presszójában. Azt hiszi, hogy ezek a magyarok fejre estek? Nem számolnak azzal, hogy Wocheckért harc fog folyni? Azt hiszem lebecsülték ellenfelüket. Lépre mentek. Felbukkant egy Wocheck, mindenki láthatta őt, mint ahogy minden hal láthatja a folyóba dobott horog vé­gén a csalétket. De hát mi nem vagyunk halak. Meg­győződésem, hogy tervük elkészítésekor nem a tény­ből, hanem a látszatból indultak ki... — Milyen tényre gondol? — Arra, hogy a tudós, mióta az eszét tudja, kísérle­tező munkát folytatott. Talán most egyik napról a má­sikra teázással tölti az idejét? Inkább abból kellett vol­na kiindulniuk, hogy melyek az ország legnagyobb vegyipari üzemei és gyárai. És hogy közülük melyek foglalkoznak műtrágya és növényvédő szer kísérletei­vel. — Én orvos vagyok, és nem trágyaszakértő... — Másodsorban orvos, így mondja: elsősorban az ODESSZA katonája, és mint ilyentől, sokkal több hoz­záértést, gondolkodást és sokkal megfontoltabb csele­­kezdeteket várunk ... Én most elmegyek a szállodába, ahol szobát vettem ki. Azt hiszem, a leghelyesebb az lenne, ha este 10-kor a bárban találkoznánk. Ne az asztalomhoz üljön, de ha tud, kérjen fel táncolni! Az­után majd valamit megbeszélünk. Figyelmeztetem, eszébe ne jusson a magyar elhárítást értesíteni. Engem lebuktathat, és Schirmbaumot is akasztófára juttat­hatja, de mindezt büntetlenül tenni — ebben ne re­ménykedjen !... .. . Amikor Schirmbaum megtudta a siófoki ház cí­mét, kocsiba ült, és visszarobogott az üdülőtelepülés­hez. Néhány kilométerrel az üdülőhely előtt, az or­szágút oldalán árnyas fák és bokrok idilli környeze­tében leállította a motort. Körülnézett, és úgy látta, nagyszerű rejtekhelyre bukkant. A bokrok között kel­lőképpen álcázva elrejtette a kocsit. Ezután gyalog folytatta az útját. Késő este érkezett meg a villához. Kaput nyitott, besietett az épületbe. Gömöry doktor víkendháza három helyiségből állott, a ház fölé padlásteret is kiképeztek. Schirmbaum ész­revette, hogy a padlásra két út vezet, az egyik az elő­szobából nyíló ajtón át, a másik pedig egy hosszú lét­ra felhasználásával, valószínűleg azért, hogy ha a ház­ban senki sem tartózkodik, a kéményseprő akkor is el tudja végezni a sürgőssé vált munkálatokat. Schirmbaum nem volt igényes, és e pillanatban a minél nagyobb biztonságot a kényelemnél is fonto­sabbnak tartotta. Amikor a szerszámos kamrában egy jó gumimatrac­ra is bukkant, úgy döntött, hogy a padláson alszik A kőbaltától az atomreaktorig Technikatörténeti könyveinkről A tudományos-technikai forra­dalom korában élünk. Már-már a közhelyszerűség határát súrolja ez a megállapítás, de mindenki érzi, tapasztalja igazságát. Ma már az emberi tevékenység legnagyobb­részt technikai jellegű, életünknek szinte minden pillanatában talál­kozunk — közvetve vagy közvetle­nül — az egyik vagy másik tech­nikai eszközzel, jelenséggel. A gyorsan szaporodó találmányok ámulatba ejtik a szemlélőt (aki egyúttal felhasználójuk is), a tudo­mány termelőerővé válik, a techni­ka egyre nagyobb hatással van a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésre. Hosszú, tekervényes út vezetett idáig, amíg az ember az első, kezdetleges kőszerszámoktól eljutott a csodálatos és félelmetes technikai vívmányokig, a hatalmas automata gépsorokig, a civilizációt fenyegető­­ hidrogénbombákig, a kozmoszt ostromló űrhajóig stb. Könyvkiadásunk jóvoltából bár­ki megismerkedhet ezzel az érde­kes folyamattal, a sokszor rejtel­mesnek tűnő múlttal. A technika történetével foglalkozó könyveink száma az utóbbi években teteme­sen megnövekedett — s ami külön öröm, többségük szerzője magyar. Van közöttük elmélyült tudomá­nyos munka és a szélesebb olvasó­rétegeknek szánt ismeretterjesztő mű, átfogó szintézis és egy-egy részterület fejlődését bemutató ki­advány — tehát a szakemberek, a mérnökhallgatók, a technikumi diákok és az érdeklődő „laikusok” egyaránt találnak maguknak meg­felelő olvasmányt. Egyetemes technikatörténet ket­tő is jelent meg. 1964-ben a Kos­suth Kiadó tette­­ közzé a négy szovjet tudós — Csernisev, Oszmo­­va, Suhargyin és Zvorikin — által írt A technika története című mű­vet. Egy évvel később az Akadémiai Kiadó gondozásában látott napvi­lágot A technika fejlődése az ős­kortól az atomkor küszöbéig című munka, amelynek Andai Pál a szerzője. A két könyv szerencsésen egészíti ki egymást. A szovjet szer­zők munkája az átfogóbb, Andai egyes ágazatokról (pl. híd- és mélyépítés, mezőgazdasági techni­ka) szándékosan keveset ír. Az ókor és a középkor technikájával ő, az új- és legújabb korral szovje­tek foglalkoznak részletesebben. Andai elősorban a technikai eljá­rások alapjainak kialakulását és a lényeges felfedezések keletkezését világítja meg, a másik könyv írói pedig a társadalmi-gazdasági ösz­­szefüggések és az egyes technikai ágak közötti kölcsönhatások kimu­tatására fordítottak nagy gondot. Természetes, hogy Andai a ma­gyar, a szovjet szerzők pedig az orosz és szovjet vonatkozásokat emelik ki. Mindkét könyvnek eré­nye, hogy sok kultúrtörténeti ada­lékot közöl. A kiadókat és a szer­kesztőket dicsérik a kötetvégi idő­rendi táblázatok, névmutatók és bibliográfiák. A technikai találmányok és az ezekkel kapcsolatos fizikai, ké­miai felfedezések történetéről szól Horváth Árpád 1966-ban megje­lent Korok, gépek, feltalálók cí­mű könyve is. Ez azonban — szem­ben az előbbiekkel — az ismeret­­terjesztés céljával készült. Ez is a kezdetektől, az ősember szerszá­maitól indul ki, és végigvezeti az olvasót a technika fejlődésének je­lentősebb állomásain, egészen nap­jainkig, a műanyag, a sugárzások és az atom korszakáig. Horváth Árpád nem törekedett teljességre, csupán érdekes képeket villant fel. Színes tablót, mozaikot rajzol, betekintést nyújt a technika, a felfedezések világába. Sajátos szándék vezette Sebők Ferencet a mérnöki alkotás törté­netét összefoglaló művének meg­írásakor. A barokkosan hosszú cím már árulkodik: Változatok egy bolygóra, amely rendületlenül fut­ja a pályáját a világűrben, miköz­ben lakói azon munkálkodnak, hogy felszínét minél otthonosabbá formálják. Az 1967-ben kiadott kö­tet központi kérdése: mit tett az ember, hogy a föld felszínét meg­hódítsa és kellemes, nyugodt lak­hellyé változtassa. A szerző erre keresi a választ. Eközben ír a he­gyek ostromáról és az alagutak­ról, a folyami hajózásról és a fo­lyószabályozásról, a közúti közleke­désről és a vasutakról, a tengerek kincseinek kiaknázásáról és a vé­dőgátakról, a kutakról és a mun­kába fogott vizekről, a hídépítés­ről s végül a viharok, földrengé­sek, fertőzések stb. elleni védeke­zésről — pontosabban ezek törté­netéről. Sebők Ferenc munkája tartalmát tekintve átmenetet jelent a külön­böző technikai ágazatok történeté­vel foglalkozó művekhez. Ezeknek a száma olyan magas, hogy puszta felsorolásuk is meghaladná e cikk terjedelmét. Éppen ezért kiválasz­tottuk a közlekedés és az egyes közlekedési eszközök fejlődéséről szóló könyveket, s mint jellegzetes példákat mutatjuk be őket. A Mi­nerva zsebkönyvek között, 1967- ben jelent meg Czére Béla és Nagy Ernő A legyőzött távolság című munkája. Röviden és élvezetes formában összefoglalják mindazt, amit egy átlagműveltségű ember­nek a közlekedés eddigi történeté­ről és jövőbeni lehetőségeiről tudni kell. Még 1959-ben látott napvilá­got Petur László könyve, A nagy kaland. A hajózás regényét írta meg a fiatalok (főleg gyerekek) számára, de bő ismeretanyaga miatt a felnőttek is szívesen olvas­gatják. Középszintű ismeretter­jesztő mű a német Wissmann sok adattal teletűzdelt írása, A repü­lés története Ikarosztól napjainkig, amely 1964-ben jelent meg a Tán­csics Kiadónál. Jellegében hason­ló ehhez az ugyancsak német szer­ző, Wille tollából származó, A ko­csitól a gépkocsiig című kötet. (Ezt is a Táncsics adta ki, 1967- ben.) Az autózás történetéről 1968- ban is megjelent egy könyv. Hor­váth Árpád írta, s a címe: A gép­kocsi regénye. A cím félrevezető: szó sincs regényes feldolgozásról, s az autók közül is csak a katonai gépkocsik fejlődését mutatja be. Művelődéstörténeti szempontból is jelentős kiadvány Tarr László nemrégen közzétett tanulmánya, A kocsi története. A Corvina által gondozott, nagyon szép kötetből a kocsi több évezredes útját ismer­hetjük meg — elsősorban a sok-sok rajz, fénykép segítségével. A szö­veg szinte háttérbe szorul, pedig az is érdekes, főként kultúrtörténeti adatai miatt. Az illusztrációk bősége egyéb­ként valamennyi ismertetett kö­tetre jellemző. Ez nagyon fontos és jelentős dolog, mert a képek vonzóbbá, szemléletesebbé teszik a könyvet, egy-egy találó rajz vagy fénymásolat sokszor jóval többet mond, hamarabb megérteti a prob­lémát, mint a hosszadalmas ma­gyarázat, így aztán könnyebben valósul meg a nemes szándék , a korszerű ismeretterjesztés is. Bényei Miklós Megjelent a Béke és Szocializmus A folyóiratban két cikk foglalko­zik a szocialista országok gazdasági fejlődésével. Az egyik R. Brauer és J. Dugyinszkij közgazdászoknak a KGST tagállamainak gazdasági eredményeit összegező írása, a má­sik pedig Frantisek Hamour, a CSSZK kormánya elnökhelyettese és V. N. Novikov, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettese által adott interjú a két ország gaz­dasági együttműködésének jelenlegi helyzetéről és távlatairól. Pártunk megalapításának ötvene­dik évfordulójával kapcsolatban Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára elemző cikkben vázolja fel pártunk történetét. Az Osztrák Kommunista Párt ötvene­dik évfordulójáról F. Hexmann, a párt Központi Bizottságának tagja emlékezik meg. A folyóiratban több cikk foglal­kozik a legidőszerűbb nemzetközi eseményekkel. Ezek közül megem­lítjük M. Warnewska lengyel író­nő vietnami útjáról szóló írását, valamint G. Hegelnek, az NSZEP Központi Bizottsága munkatársá­nak Bonn revansista szellemű kele­ti politikáját taglaló írását. Több cikk foglalkozik az értelmi­ség és az ifjúság problémáival. V. Teitelboim, chilei testvérpártunk központi bizottsága politikai bizott­ságának tagja a latin-amerikai ér­telmiség és diákság helyzetéről ír. Az angol ifjúság politikai aktivizá­lódásáról és a mozgalmában fel­merülő nehézségekről G. Bridges, a brit kommunista ifjúsági szövetség titkára számol be. A folyóirat gazdag anyagából megemlítjük még I. Nivens „A tu­dományos világszemlélet enciklo­pédiája” című cikkét, amelyben Engels „Anti-Dühring”-je megjele­nésének 90. évfordulójáról emléke­zik meg. majd. Minden meglepetésre felkészült: az előszobából a padlástér felé nyíló ajtót elreteszelte, széket állított mögé, a székre egy vödröt, a vödör tetejére pedig sep­­rűnyéldarabokra támasztva néhány tányért helyezett. Ha bárki az ajtót megnyitotta volna, a seprűnyéldara­­bok odébb görögnek, és a tányérok eszeveszett csö­römpöléssel a vödörbe zuhannak. Miközben mindezt elrendezte, megfordult agyában a gondolat: itt van néhány lépésnyire a rendőrőrszoba, bemegy, és jelentkezik, így megszabadulhatna az ideg­sejtjeiben bujkáló izgalomtól, a felelősségrevonástól ér­zett évtizedes félelme lecsapódik. De ha megteszi, akkor örökre el kell Janától bú­csúznia. Most gondolatban az ő arcát látta. Ebben a pillanat­ban szinte nem a börtöntől félt és az akasztófától, ha­nem attól, hogy Janát soha többé nem látja. És úgy érezte, ez a bűnös és átkozott élet, amelyet eddig élt, és az a távoli lehetőség, amelyben e pillanatban bízott, nem áll egyensúlyban egymással. — Csak itt lenne Jana — gondolta, és ki is mond­ta félhangosan a gondolatát. És ebben a pillanatban kulcs csikordult a zárban... A budapesti szállóbeli bár selyemernyővel borított lámpái kevés fényt sugároztak. Jana fehér kisestélyit viselt. Az egyik ablakfülkében levő kanapén üldögélt és cigarettázott. Egy zongorista és egy dobos játszott a pódiumon dal­lamos muzsikát. A pincérek hangtalanul suhantak asz­taltól asztalig. (Folytatjuk) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. JANUÁR 3.

Next