Hajdú-Bihari Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-03 / 1. szám
Székely szőnyegek készülnek Baranyában A Baranya megyei MÉSZÖV tanfolyamot szervezett a bólyi asszonyok részére, akik székely szőnyegek készítését tanulják meg a tél folyamán. A tanfolyamot a Székelyföldről ide származott Fábián Jánosné tartja. A szövetkezet nagyobb megrendelést kapott Kanadából, Mexikóból és az NDK-ból ilyen szőnyegek szállítására. Ezeken a népművész tanfolyamokon képezik ki a baranyai asszonyokat, akik aztán elkezdik a székely szőnyegek készítését még a tél folyamán. Fábián Jánosné (fekete ruhában) a Baranya megyei asszonyok között, a tanfolyamon. (MTI fotó : Bajkor József felv.) III iiiiiiiii i| puli I iiiiiiiii min i|i!!!!!!!| iiiimiiiii mimmii miimmi iiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiii| m 11 lliiiliiid .1..........il..hä»..IBI Offenbach: Hoffmann meséi (kedd, 1915). A három felvonásos opera közvetítése a Szegedi Nemzeti Színházból. A francia származású Jacques Offenbach a múlt század hatvanas éveiben vált európai hírű operettkomponistává; művei friss, könnyed, gunyoros hangjukkal, ragyogó eleganciájukkal már megszületésük után közvetlenül nagy sikert arattak, s ma is repertoárdarabjai az operettszínházaknak. Az operaszínpadot egyetlen művével hódította meg — élete utolsó, s halála miatt befejezetlenül maradt alkotásával —, a romantikus „Hoffmann meséi” daljátékkal, amelyet E. T. A. Hoffmann novellái nyomán írt, s az opera librettója is ezekből az elbeszélésekből készült. A Hoffmann meséi már Offenbach halála után egy évvel — 1881-ben — színre került, s gyors sikerére jellemző, hogy — több európai fővároshoz hasonlóan — 1882- ben Budapesten is bemutatta az Operaház. Ezúttal a szegedi társulat előadásában láthatjuk. Oscar Wilde: Bunbury (szombat, 20.20). Komédia három felvonásban, közvetítés az Odry-színpadról, a Fővárosi Operettszínház előadásában. Oscar Wilde hét évtizede írta meg darabját, a Bunburyt, vagy ahogy már szintén bemutatták a művet, a „Hazudj igazat!” címűt. A korabeli angol úri társadalom — a parvenü középosztály — szelíd, ironikus kritikájának készült, dehát azóta jócskán változott a világ, még a konzervatív angol világ is, úgyhogy a darab ma is élvezhető vonásai elsősorban azok a szarkasztikus megjegyzések, amelyekkel Wilde — általánosíthatóan s ilyen módon időtállóan — a hiúság, a parvenüség ellen szól. A darab remek szerepeket kínál a színészek számára, s mivel az eredeti mű már kissé poros volt, Petrovics Emil zenéjével frissítették fel erre a bemutatóra, s versekkel, tánccal is kiegészítették a könnyed bájjal komoly dolgokról szatirikus ítéleteket alkotó komédiát. A magyar tudomány nagy öregjei (vasárnap, 18.20). Portréfilm dr. Benedikt Ottó professzorról. Benedikt professzor — hasonlóan a legutóbbi adásban szereplő Hevesi Gyula akadémikushoz — beírta nevét az elmúlt fél évszázad magyar történelmébe. A Tanácsköztársaság időszakában Kun Béla titkára volt, majd az emigrációban töltött tizenkét év során az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságában dolgozott, a politikai bizottság tagja is volt. E munkája mellett szerzett diplomát, s 1932-től már szakmájában dolgozott a Szovjetunióban. 1955-ben tért haza Magyarországra, s ettől kezdve vezeti az Automatizálási Kutatóintézetet. A műszaki tudományokban, az elektronizálási kutatásokban folytatott munkája mellett két nagy jelentőségű találmánya tette ismertté nevét világszerte. A. Gy. ÍRTA BODROGI SÁNDOR — Az a baj — mondta Jana szemrehányóan —, hogy túlságosan is elbízták magukat. — Saját szememmel láttam. Ott voltam a presszóban, amikor teázott. — Wocheck sohasem teázott a maga presszójában. Azt hiszi, hogy ezek a magyarok fejre estek? Nem számolnak azzal, hogy Wocheckért harc fog folyni? Azt hiszem lebecsülték ellenfelüket. Lépre mentek. Felbukkant egy Wocheck, mindenki láthatta őt, mint ahogy minden hal láthatja a folyóba dobott horog végén a csalétket. De hát mi nem vagyunk halak. Meggyőződésem, hogy tervük elkészítésekor nem a tényből, hanem a látszatból indultak ki... — Milyen tényre gondol? — Arra, hogy a tudós, mióta az eszét tudja, kísérletező munkát folytatott. Talán most egyik napról a másikra teázással tölti az idejét? Inkább abból kellett volna kiindulniuk, hogy melyek az ország legnagyobb vegyipari üzemei és gyárai. És hogy közülük melyek foglalkoznak műtrágya és növényvédő szer kísérleteivel. — Én orvos vagyok, és nem trágyaszakértő... — Másodsorban orvos, így mondja: elsősorban az ODESSZA katonája, és mint ilyentől, sokkal több hozzáértést, gondolkodást és sokkal megfontoltabb cselekezdeteket várunk ... Én most elmegyek a szállodába, ahol szobát vettem ki. Azt hiszem, a leghelyesebb az lenne, ha este 10-kor a bárban találkoznánk. Ne az asztalomhoz üljön, de ha tud, kérjen fel táncolni! Azután majd valamit megbeszélünk. Figyelmeztetem, eszébe ne jusson a magyar elhárítást értesíteni. Engem lebuktathat, és Schirmbaumot is akasztófára juttathatja, de mindezt büntetlenül tenni — ebben ne reménykedjen !... .. . Amikor Schirmbaum megtudta a siófoki ház címét, kocsiba ült, és visszarobogott az üdülőtelepüléshez. Néhány kilométerrel az üdülőhely előtt, az országút oldalán árnyas fák és bokrok idilli környezetében leállította a motort. Körülnézett, és úgy látta, nagyszerű rejtekhelyre bukkant. A bokrok között kellőképpen álcázva elrejtette a kocsit. Ezután gyalog folytatta az útját. Késő este érkezett meg a villához. Kaput nyitott, besietett az épületbe. Gömöry doktor víkendháza három helyiségből állott, a ház fölé padlásteret is kiképeztek. Schirmbaum észrevette, hogy a padlásra két út vezet, az egyik az előszobából nyíló ajtón át, a másik pedig egy hosszú létra felhasználásával, valószínűleg azért, hogy ha a házban senki sem tartózkodik, a kéményseprő akkor is el tudja végezni a sürgőssé vált munkálatokat. Schirmbaum nem volt igényes, és e pillanatban a minél nagyobb biztonságot a kényelemnél is fontosabbnak tartotta. Amikor a szerszámos kamrában egy jó gumimatracra is bukkant, úgy döntött, hogy a padláson alszik A kőbaltától az atomreaktorig Technikatörténeti könyveinkről A tudományos-technikai forradalom korában élünk. Már-már a közhelyszerűség határát súrolja ez a megállapítás, de mindenki érzi, tapasztalja igazságát. Ma már az emberi tevékenység legnagyobbrészt technikai jellegű, életünknek szinte minden pillanatában találkozunk — közvetve vagy közvetlenül — az egyik vagy másik technikai eszközzel, jelenséggel. A gyorsan szaporodó találmányok ámulatba ejtik a szemlélőt (aki egyúttal felhasználójuk is), a tudomány termelőerővé válik, a technika egyre nagyobb hatással van a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésre. Hosszú, tekervényes út vezetett idáig, amíg az ember az első, kezdetleges kőszerszámoktól eljutott a csodálatos és félelmetes technikai vívmányokig, a hatalmas automata gépsorokig, a civilizációt fenyegető hidrogénbombákig, a kozmoszt ostromló űrhajóig stb. Könyvkiadásunk jóvoltából bárki megismerkedhet ezzel az érdekes folyamattal, a sokszor rejtelmesnek tűnő múlttal. A technika történetével foglalkozó könyveink száma az utóbbi években tetemesen megnövekedett — s ami külön öröm, többségük szerzője magyar. Van közöttük elmélyült tudományos munka és a szélesebb olvasórétegeknek szánt ismeretterjesztő mű, átfogó szintézis és egy-egy részterület fejlődését bemutató kiadvány — tehát a szakemberek, a mérnökhallgatók, a technikumi diákok és az érdeklődő „laikusok” egyaránt találnak maguknak megfelelő olvasmányt. Egyetemes technikatörténet kettő is jelent meg. 1964-ben a Kossuth Kiadó tette közzé a négy szovjet tudós — Csernisev, Oszmova, Suhargyin és Zvorikin — által írt A technika története című művet. Egy évvel később az Akadémiai Kiadó gondozásában látott napvilágot A technika fejlődése az őskortól az atomkor küszöbéig című munka, amelynek Andai Pál a szerzője. A két könyv szerencsésen egészíti ki egymást. A szovjet szerzők munkája az átfogóbb, Andai egyes ágazatokról (pl. híd- és mélyépítés, mezőgazdasági technika) szándékosan keveset ír. Az ókor és a középkor technikájával ő, az új- és legújabb korral szovjetek foglalkoznak részletesebben. Andai elősorban a technikai eljárások alapjainak kialakulását és a lényeges felfedezések keletkezését világítja meg, a másik könyv írói pedig a társadalmi-gazdasági öszszefüggések és az egyes technikai ágak közötti kölcsönhatások kimutatására fordítottak nagy gondot. Természetes, hogy Andai a magyar, a szovjet szerzők pedig az orosz és szovjet vonatkozásokat emelik ki. Mindkét könyvnek erénye, hogy sok kultúrtörténeti adalékot közöl. A kiadókat és a szerkesztőket dicsérik a kötetvégi időrendi táblázatok, névmutatók és bibliográfiák. A technikai találmányok és az ezekkel kapcsolatos fizikai, kémiai felfedezések történetéről szól Horváth Árpád 1966-ban megjelent Korok, gépek, feltalálók című könyve is. Ez azonban — szemben az előbbiekkel — az ismeretterjesztés céljával készült. Ez is a kezdetektől, az ősember szerszámaitól indul ki, és végigvezeti az olvasót a technika fejlődésének jelentősebb állomásain, egészen napjainkig, a műanyag, a sugárzások és az atom korszakáig. Horváth Árpád nem törekedett teljességre, csupán érdekes képeket villant fel. Színes tablót, mozaikot rajzol, betekintést nyújt a technika, a felfedezések világába. Sajátos szándék vezette Sebők Ferencet a mérnöki alkotás történetét összefoglaló művének megírásakor. A barokkosan hosszú cím már árulkodik: Változatok egy bolygóra, amely rendületlenül futja a pályáját a világűrben, miközben lakói azon munkálkodnak, hogy felszínét minél otthonosabbá formálják. Az 1967-ben kiadott kötet központi kérdése: mit tett az ember, hogy a föld felszínét meghódítsa és kellemes, nyugodt lakhellyé változtassa. A szerző erre keresi a választ. Eközben ír a hegyek ostromáról és az alagutakról, a folyami hajózásról és a folyószabályozásról, a közúti közlekedésről és a vasutakról, a tengerek kincseinek kiaknázásáról és a védőgátakról, a kutakról és a munkába fogott vizekről, a hídépítésről s végül a viharok, földrengések, fertőzések stb. elleni védekezésről — pontosabban ezek történetéről. Sebők Ferenc munkája tartalmát tekintve átmenetet jelent a különböző technikai ágazatok történetével foglalkozó művekhez. Ezeknek a száma olyan magas, hogy puszta felsorolásuk is meghaladná e cikk terjedelmét. Éppen ezért kiválasztottuk a közlekedés és az egyes közlekedési eszközök fejlődéséről szóló könyveket, s mint jellegzetes példákat mutatjuk be őket. A Minerva zsebkönyvek között, 1967- ben jelent meg Czére Béla és Nagy Ernő A legyőzött távolság című munkája. Röviden és élvezetes formában összefoglalják mindazt, amit egy átlagműveltségű embernek a közlekedés eddigi történetéről és jövőbeni lehetőségeiről tudni kell. Még 1959-ben látott napvilágot Petur László könyve, A nagy kaland. A hajózás regényét írta meg a fiatalok (főleg gyerekek) számára, de bő ismeretanyaga miatt a felnőttek is szívesen olvasgatják. Középszintű ismeretterjesztő mű a német Wissmann sok adattal teletűzdelt írása, A repülés története Ikarosztól napjainkig, amely 1964-ben jelent meg a Táncsics Kiadónál. Jellegében hasonló ehhez az ugyancsak német szerző, Wille tollából származó, A kocsitól a gépkocsiig című kötet. (Ezt is a Táncsics adta ki, 1967- ben.) Az autózás történetéről 1968- ban is megjelent egy könyv. Horváth Árpád írta, s a címe: A gépkocsi regénye. A cím félrevezető: szó sincs regényes feldolgozásról, s az autók közül is csak a katonai gépkocsik fejlődését mutatja be. Művelődéstörténeti szempontból is jelentős kiadvány Tarr László nemrégen közzétett tanulmánya, A kocsi története. A Corvina által gondozott, nagyon szép kötetből a kocsi több évezredes útját ismerhetjük meg — elsősorban a sok-sok rajz, fénykép segítségével. A szöveg szinte háttérbe szorul, pedig az is érdekes, főként kultúrtörténeti adatai miatt. Az illusztrációk bősége egyébként valamennyi ismertetett kötetre jellemző. Ez nagyon fontos és jelentős dolog, mert a képek vonzóbbá, szemléletesebbé teszik a könyvet, egy-egy találó rajz vagy fénymásolat sokszor jóval többet mond, hamarabb megérteti a problémát, mint a hosszadalmas magyarázat, így aztán könnyebben valósul meg a nemes szándék , a korszerű ismeretterjesztés is. Bényei Miklós Megjelent a Béke és Szocializmus A folyóiratban két cikk foglalkozik a szocialista országok gazdasági fejlődésével. Az egyik R. Brauer és J. Dugyinszkij közgazdászoknak a KGST tagállamainak gazdasági eredményeit összegező írása, a másik pedig Frantisek Hamour, a CSSZK kormánya elnökhelyettese és V. N. Novikov, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettese által adott interjú a két ország gazdasági együttműködésének jelenlegi helyzetéről és távlatairól. Pártunk megalapításának ötvenedik évfordulójával kapcsolatban Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára elemző cikkben vázolja fel pártunk történetét. Az Osztrák Kommunista Párt ötvenedik évfordulójáról F. Hexmann, a párt Központi Bizottságának tagja emlékezik meg. A folyóiratban több cikk foglalkozik a legidőszerűbb nemzetközi eseményekkel. Ezek közül megemlítjük M. Warnewska lengyel írónő vietnami útjáról szóló írását, valamint G. Hegelnek, az NSZEP Központi Bizottsága munkatársának Bonn revansista szellemű keleti politikáját taglaló írását. Több cikk foglalkozik az értelmiség és az ifjúság problémáival. V. Teitelboim, chilei testvérpártunk központi bizottsága politikai bizottságának tagja a latin-amerikai értelmiség és diákság helyzetéről ír. Az angol ifjúság politikai aktivizálódásáról és a mozgalmában felmerülő nehézségekről G. Bridges, a brit kommunista ifjúsági szövetség titkára számol be. A folyóirat gazdag anyagából megemlítjük még I. Nivens „A tudományos világszemlélet enciklopédiája” című cikkét, amelyben Engels „Anti-Dühring”-je megjelenésének 90. évfordulójáról emlékezik meg. majd. Minden meglepetésre felkészült: az előszobából a padlástér felé nyíló ajtót elreteszelte, széket állított mögé, a székre egy vödröt, a vödör tetejére pedig seprűnyéldarabokra támasztva néhány tányért helyezett. Ha bárki az ajtót megnyitotta volna, a seprűnyéldarabok odébb görögnek, és a tányérok eszeveszett csörömpöléssel a vödörbe zuhannak. Miközben mindezt elrendezte, megfordult agyában a gondolat: itt van néhány lépésnyire a rendőrőrszoba, bemegy, és jelentkezik, így megszabadulhatna az idegsejtjeiben bujkáló izgalomtól, a felelősségrevonástól érzett évtizedes félelme lecsapódik. De ha megteszi, akkor örökre el kell Janától búcsúznia. Most gondolatban az ő arcát látta. Ebben a pillanatban szinte nem a börtöntől félt és az akasztófától, hanem attól, hogy Janát soha többé nem látja. És úgy érezte, ez a bűnös és átkozott élet, amelyet eddig élt, és az a távoli lehetőség, amelyben e pillanatban bízott, nem áll egyensúlyban egymással. — Csak itt lenne Jana — gondolta, és ki is mondta félhangosan a gondolatát. És ebben a pillanatban kulcs csikordult a zárban... A budapesti szállóbeli bár selyemernyővel borított lámpái kevés fényt sugároztak. Jana fehér kisestélyit viselt. Az egyik ablakfülkében levő kanapén üldögélt és cigarettázott. Egy zongorista és egy dobos játszott a pódiumon dallamos muzsikát. A pincérek hangtalanul suhantak asztaltól asztalig. (Folytatjuk) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. JANUÁR 3.