Hajdú-Bihari Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-277. szám)

1969-11-19 / 268. szám

Megkezdődtek a magyar-iráni tárgyalások Schweitzer Klára, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: kedden reggel kigördült Tehe­ránból a Losonczi Pál magyar el­nököt és kíséretét szállító gépkocsi­sor, hogy a magyar vendégek meg­tekintsék az Irán National nevű gépkocsiüzemet. Losonczi Pált Puyani, Irán budapesti nagykövete kísérte el útjára. Délután megkezdődtek a hivata­los tárgyalások a Szaad Abad pa­lotában, amely az iráni uralkodó­pár nyári lakhelye. Iráni részről megjelent Mohammad Reza Pah­­lavi sah, Aszfia államminiszter,­ Zahedi külügyminiszter, Payani, Irán budapesti nagykövete, Zelli, a külügyminisztérium politikai cso­portfőnöke és Ardalan, a külügy­minisztérium politikai osztályának vezetője. M­­agyar részről Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Tímár Mátyás­­miniszterelnök-helyettes, Házi Ven­cel külügyminiszter-helyettes, Széphelyi Zoltán, a Külügyminisz­térium osztályvezető helyettese és Várkonyi József teheráni magyar nagykövet vett részt. Este Losonczi Pál a Golesztán­­palotában fogadta Hoveida minisz­terelnököt és Zahedi külügyminisz­tert, majd Palbod művelődésügyi miniszter átnyújtotta a magyar el­nöknek a Perzsa enciklopédia első kötetét. Késő este a teheráni opera dísz­előadását tekintette meg a magyar elnök és kísérete. (MTI) Folyik a helsinki párbeszéd Kekkonen fogadta a két küldöttséget Pirityi Sándor, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Kedden délelőtt, magyar idő szerint 10 órakor, Helsinkiben az amerikai nagykövetség épületében megkezdődött a szovjet—amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tár­gyalások első munkaülése. Az el­nöki tisztet ezúttal Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai de­legáció vezetője látta el. A szovjet küldöttség élén Vlagyimir Szemjo­nov külügyminiszter-helyettes áll. A tárgyaló delegációk összetétele a találgatások első alapja.. A szov­jet küldöttségben két vezérezredes van: Nyikolaj Ogarkov és Nyiko­­laj Alekszejev. Előbbi a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese. Georgij Kornyijenko, a szovjet külügyminisztérium kollé­giumának tagja, Pjotr Plesakov, a rádióipari miniszter helyettese. Alekszandr Scsukin akadémikus­ról pedig úgy tudják, hogy kima­gasló elektronikai szakértő. Az egyelőre csonka amerikai küldöttségben Royal B. Allison re­pülő vezérőrnagy, a vezérkari fő­nökök egyesített bizottsága mellett működő különleges tanulmányi csoport vezetője, Paul Nitze (volt hadügyminiszter-helyettes), a kül­ügyminisztériumot képviselő ál­lamtitkári minőségben, Harold Brown, a „technikus”, a Kalifor­niai Technológiai Intézet igazgató­ja. Thompson, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete, aki szintén tagja az amerikai küldött­ségnek, a közelmúltban műtéten esett át és még nem érkezett meg Helsinkibe. Míg korábban két-háromhetes tárgyalásra számítottak, most nem zárják ki, hogy a karácsonyi szü­net után ismét Helsinkiben folyta­tódik az egyébként előzetes jellegű eszmecsere. Megfigyelők rámutat­nak, hogy ha a téma természete miatt amúgy is a szovjet és az amerikai nagykövetségeken ülnek össze a felek, akkor a Helsinki és Bécs vagy Genf közötti helyzeti különbségek, jelentősége csökken. Kedden délután Urho Kekkonen finn köztársasági elnök fogadta a a szovjet és az amerikai küldött­ség vezetőit. Ez a találkozó túlnő az udvariassági formalitáson, hi­szen Finnország aktív részvevője akar lenni minden olyan­­erőfeszí­tésnek, amely a nemzetközi béke és biztonság érdekeit szolgálja. Az AFP jelentése szerint a Hel­sinkiben folyó szovjet—amerikai tárgyalások­ első munkaülése ked­den délelőtt másfél óra hosszat tartott és helyi idő szerint 12.35 órakor ért véget. (MTI) Karjalainen­, a vendéglátó Finnország külügyminisztere fogadást adott Helsin­kiben a szovjet—amerikai tárgyalások résztvevőinek tiszteletére.­A képen: a kül­döttségek vezetői (balról) Szemjonov (szovjet) és Smith (USA) a találkozó sike­rére emelik poharaikat. (Telefoto — AP—MTI—RS) LAPZÁRTA BUDAPEST (MTI). Dr. Nureddin Atasszi, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke és miniszterelnöke hazánk fe­lett átrepülve táviratban üdvözölte az Elnöki Tanács elnökét, AMMAN (MTI). Kedden reggel tűz­harc bontakozott ki a Jordán folyó két partján állomásozó izraeli és jor­­dániai alakulatok között. Ammani ka­tonai szóvivő szerint az izraeliek tü­zet nyitottak a Turkmanijah közelé­ben tartózkodó jordániai csapatokra. Jordániai részről a tüzelést viszonoz­ták. BONN (MN­): Kiesingert választot­ták meg elnökké a CDU kongresszu­sán. Kijelentette: ..ha a pártelnök, ak­kor egészen az”, de egyben értés­re adta, hogy a pártelnökség tagjai kö­zött bizonyos munkamegosztást vezet­­nek be. Közelebbit erről nem közölt. Ugyanakkor szavaiból kitűnt: lemon­dott eredeti tervéről, arról, hogy .,ár­nyékkormányt” alakítson. VATIKÁN VAROS (AFP). Elhagyta a kórházat Stefan Wyszynski lengyel bí­boros, akin október végén kisebb mű­tétet hajtottak végre. A lengyel egy­házi vezető,­ aki a püspöki szinódusra érkezett az olasz fővárosba, december elején tér vissza hazájába. TOKIO (AEP): Robbanószerkezettel ellátott dinamitrudakat fedezett fel a rendőrség az­ éjszakai órákban a joko­­hamai amerikai főkonzulátus épületé­nek bejáratánál. A robbanószert ha­tástalanították. A rendőrség baloldali diákokat vádol a merénylet előkészí­tésével. ADDISZ ABEBA (AP): Öngyilkos lett Takele Volde-Havariat, az olaszok ellen vívott etióp szabadságharc egyik hőse, akit a rendőrség felforgató tevé­kenység vádjával akart őrizetbe ven­ni. Volde-Havariat ellen több ízben emeltek már hasonló vádat, és bör­tönbüntetését Hailé Szelasszié császár csak két évvel ezelőtt engedte el ér­demeire való tekintettel. RÓMA (MTI): Szerdán, november 19-én, a szakszervezetek egységes ál­lásfoglalásának megfelelően, Olaszor­szágban általános sztrájkot tartanak. Az ipari munkások, a felesbérlők, a mezőgazdasági dolgozók, a kereske­delmi és­ állami alkalmazottak, a ma­gántisztviselők, továbbá a tanítók 24 órán át sztrájkolnak majd, összesen mintegy 20 millió dolgozó lép sztrájk­ba. DAMASZKUSZ (TASZSZ): Damasz­­kuszban, kedden nyilvánosságra hoz­ták a Proletár Egység Olasz Szocia­lista Pártja küldöttségének szíriai lá­togatásáról és az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (BAATH) politikai bizottságának tagjaival tartott tárgya­lásairól szóló közleményt. A két párt ismét leszögezte annak szükségességét, hogy fokozzák az erőfeszítéseket az imperializmus elleni harcban. YOKOHAMA (TASZSZ): Yokoha­mában kedden megtartották a japán­­szovjet­ szakszervezeti találkozó első plenáris ülését. Pimenov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, a szovjet küldöttség vezetője beszámolót tartott. ,,A leninizmus — a nemzetközi munkás- és szakszervezeti mozgalom egységéért és összeforrott­­ságáért vívott harc zászlaja” címmel. BAKU (TASZSZ): A hivatalos láto­gatáson a Szovjetunióban tartózkodó Cevdet Sunay török köztársasági el­nök kedden Bakuba, szovjet Azer­bajdzsán fővárosába érkezett. AUCKLAND (Reuter): Keith Ho­lyoke, Új-Zéland miniszterelnöke Aucklandban tartott választási gyűlést. A tömeg megostromolta a városházát. Az épületen belül és kívül egyaránt heves összecsapásokra került sor a tüntetők és a kivezényelt rendőrök között. 30 személyt letartóztattak. BAGDAD (MTI). Horváth József, a Magyar Népköztársaság bagdadi nagy­követe átadta megbízólevelét Ahmed Hasszán al-Bakr iraki köztársasági el­nöknek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. NOVEMBER 19. Atasszi-Gomulka Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára, Marian Spychalski, az­ Államtanács elnöke és Józef Cy­­rankiewicz miniszterelnök hétfőn este Varsóban ünnepi fogadást adott a Nureddin Atasszi vezetésé­vel hivatalos lengyelországi látoga­táson tartózkodó szíriai párt- és ál­lami küldöttség tiszteletére. Az ün­nepi fogadást megelőzően Nured­din Atasszi és a kíséretében levő személyiségek látogatást tettek Ma­rian Spychalski államelnöknél, majd pedig Wladyslaw Gomulkánál, a LEMP KB első titkáránál és Jó­zef Cyrankiewicz miniszterelnök­nél. Az Atasszi vezette szíriai kül­döttség kedden reggel Gdanskba ér­kezett. (MTI) Apró Antal fogadta a mongol tervbizottság elnökét Apró Antal, a Minisztertanács el­nökhelyettese kedden fogadta B. Rincsenperzsét, a Mongol Népköz­­társaság tervbizottságának elnökét, a magyar—mongol gazdasági és műszaki tudományos együttműkö­dési kormányközi bizottság mongol tagozatának elnökét. A szívélyes hangú megbeszélésen ott volt dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági bi­zottság magyar tagozatának elnöke és Zsamcin Bolod, a Mongol Nép­köztársaság budapesti nagykövete is. A B. Rincsenperzsének, a Mon­gol Népköztársaság tervbizottsága elnökének, a magyar—mongol gaz­dasági és műszaki tudományos kor­mányközi bizottság mongol tagoza­ta elnökének vezetésével hazánk­ban tartózkodó mongol delegáció kedden elutazott Budapestről. A vendégeket a ferihegyi repülőtéren dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első he­lyettese, a kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke, Zsam­cin Bolod, a Mongol Népköztársa­ság budapesti nagykövete, valamint a bizottság magyar tagozatának tagjai búcsúztatták. (MTI) Tudósok Tíztagú szovjet atomtudós-kül­­döttség érkezett hétfőn az Egyesült Államokba, hogy két héten keresz­tül tanulmányozza az atomenergia békés felhasználásával kapcsolatos amerikai intézményeket és beren­dezéseket. A küldöttség látogatását januárban amerikai delegáció vi­szonozza Moszkvában. (AP) Meghalt Joseph Patrick Kennedy Hyannisporti otthonában kedden meg­halt Joseph Patrick Kennedy, a világ egyik leghíresebb dinasztiájának alapí­tója. A 81 éves Kennedy szombaton szívrohamot kapott, s ez okozta kedden bekövetkezett halálát. Az ír bevándorló családból származó Kennedy édesapjának Bostonban kocs­mája volt. Joseph Patrick mint üzlet­ember nagy sikereket ért el a filmipar­ban és különböző ipari beruházásokkal. Huszonöt éves korában ő volt az Egye­sült Államok legfiatalabb bankelnöke. A II. világháború idején szerepet ját­szott a politikai életben is. Roosevelt el­nök 1938-ban az Egyesült Államok lon­doni nagykövetévé nevezte ki. (MTI) Kollektív büntetés - izraeli terror Rudnyánszky István, az MTI tudósítója jelenti. Az izraeli megszálló hatóságok, mint ismeretes, kollektív „bünte­tésben” részesítik azokat a csalá­dokat, falvakat és üzemeket, ame­lyeknek tagja, illetve lakosai és dolgozói között ellenállók vannak. Az eddig alkalmazott házrobbantá­sos megtorlást kiterjesztik, és az ellenállók hozzátartozóinak házait is lerombolják, sőt, több esetben a szomszédokét is felrobbantották. Gázában a katonai kormányzó az­zal fenyegetőzött, hogy az ellenál­lók családjának nemcsak házait rombolják le, hanem elpusztítják narancsültetvényeit is. A gázai övezetben a narancsligetek a lakos­ság fő megélhetési forrásai. Dajan egyik legutóbbi nyilatkozatában ki­fejtette, hogy a kollektív megtor­lás elrettenti a lakosságot az el­lenállók támogatásától, ezért alkal­mazása szükséges. Az izraeli kor­mány hétfőn megvitatta a kollek­tív megtorlás alkalmazásával ösz­­szefüggő kérdéseket. Ezt a politi­kát Dajan hadügyminiszter hirdette meg, és anélkül alkalmazza, hogy a kormány döntését kérte volna. Eban külügyminiszter bírálta Dajan eljárását és kijelentette: Da­jan nem veszi figyelembe, milyen képet alkot a nemzetközi közvéle­mény Izraelről. A kollektív megtorlásról folyta­tott izraeli vitához az Ahram meg­jegyzéseket fűz. Kifejti, hogy az arab ellenállás miatt Izrael kénytelen megszigorí­tani biztonsági intézkedéseit és ennek keretében került sor Dajan­­nak arra a bejelentésére, hogy a támadások körzetében tartózkodó arabokat cinkosoknak tekintik és kollektív büntetésben részesítik. Ez a politika megfelel annak az irányvonalnak, amelyet Izrael az 1967-es agresszió óta követ. Izrael a „fait accompli” gyakorlatát foly­tatja a megszállt területeken. Be­kebelez arab területeket, folytatja a mezőgazdasági kolonializálást, a megszállt körzetek gazdasági kiak­názását. A lakosság számára tűr­hetetlen helyzetet akar teremteni, hogy rákényszerítse az elmenekü­lésre — írja a lap. 174 őrizetes Jerry Wilson, az amerikai fővá­ros rendőrfőnöke hétfőn napipa­rancsban mondott köszönetet a washingtoni rendőröknek — akiket a világ legjobb rendőreinek neve­zett —, mert „kellő eréllyel léptek fel” a hét végi tüntetések részve­vőivel szemben. Közzétették a szombati letartóz­tatások mérlegét. Washingtonban a rendőrség 174 személyt vett őri­zetbe. Az összecsapásokban össze­sen 123-an sebesültek meg köny­­nyebben. Az őrizetbe vettek között van Philip Mart michigani demok­ratapárti szenátor felesége is. Szenvedélyesen óhajtjuk! A legutóbbi napok világszerte a Vietnam melletti szolidaritás jegyé­ben teltek el. Washingtonban és Londonban, Párizsban és Rómá­ban milliók emelték fel szavukat az amerikai agresszió ellen, s ez a világméretű demonstráció nem maradt hatás nélkül. Politikusok és ismert közéleti személyiségek csatlakoztak a dolgo­zókhoz, tüntettek és nyilatkoztak. Nyilatkozataikban egyformán vá­dolták a Nixon-kormányt a tömeg­gyilkossággal, a lelkiismeretlen tö­megmészárlással, az értelmetlen háborúval. A tüntetések lezajlottak. Ma már valamivel csendesebbek az utcák, de a megmozdulás verte hullámok még nem ültek el. Egymás után adnak hangot vezető államférfiak a tüntetéssel összefüggő véleményük­nek. Persze, ki-ki a maga módja szerint teszi ezt. Nixon washingtoni rendőrfőnöke az egekig magasztalta rendőreit, az elnök pedig ismét nem riadt visz­­sza attól, hogy megsértse és meg­alázza népét. „Nem érdekelnek az utcán tolongok” — mondotta. „Aka­ratuk nem befolyásolhatja a kor­mány politikáját” — tette hozzá. VI. Pál pápa, szinte ugyanabban az órában, amikor Nixon ismét sú­lyosan megsértette Amerika népét, öt amerikai kormányzó előtt kije­lentette: „Elménket foglalkoztatja az a széles körű tüntetés, amely követeli a vietnami háború befeje­zését, mely évek óta katonai meg­oldás reménye nélkül folyik, és mindenekelőtt emberáldozatot kö­vetel. Úgy érezzük, és kijelentjük, hogy senki sem kívánja nálunk jobban e háború, minden háború megszüntetését, és szenvedélyesen óhajtjuk, hogy ez a háború minél előbb érjen véget.” VI. Pál pápa, akit az utóbbi idő­ben több bírálat ért konzervativiz­musáért, ebben a kérdésben mesz­­sze haladóbb annál az államfőnél, aki oly sokszor dicsekedett már a haladás iránti elkötelezettségével, s annyiszor tett ígéretet békés szán­dékai valóra váltására. Szenvedélyesen óhajtjuk! —mon­dotta a pápai visszhang a tömegek kórusára. S jó volna, ha Washing­tonnak füle volna erre a figyel­meztetésre. — sz — Az EAK nemzetgyűlése bizalmat szavazott a hadseregnek Favzi egyiptomi hadügyminiszter hétfőn a nemzetgyűlésben összegez­te a közel-keleti katonai helyzetet. Kifejtette, hogy az izraeliek az utóbbi időben sokkal több katoná­jukat vesztik az összetűzésekben, mint az egyiptomiak és ez az egyip­tomi hadsereg kitűnő harci szelle­mének köszönhető. Méltatta az EAK-nak nyújtott szovjet segítsé­get. „A Szovjetunió a lehető legna­gyobb­ mértékben együttműködik velünk és olyan modern felszerelé­sekkel lát el, amilyennel azelőtt soha nem rendelkeztünk — mon­dotta. Favzi beszámolójának meg­hallgatása után a nemzetgyűlés bi­zalmat szavazott a hadseregnek. Erről szóló határozat hangsúlyozza: minden áldozat a végső célt, a győ­zelmet szolgálja. (AP) APOLLO 12 A kedden, magyar idő szerint, a reggeli órákban végrehajtott újabb pályamódosítás nyomán az Apollo 12 olyan Hold­ körüli úgynevezett „parkolópályán” halad, amelynek a legtávolabbi pontja az égitest fel­színétől 122 kilométer, legközelebbi pontja pedig 101 kilométer. Ezen a pályán marad az űrhajó szerdán, magyarországi idő szerint, 5 óra 46 percig, amikor Conrad és Bean űrhajósok az Intrepid nevét viselő Hold­komp segítségével megkezdik leereszkedésüket az égi­test felszínére, amelyet magyar idő szerint, 7 óra 53 perckor érnek el. Richard Gordon ettől kezdve két társa visszatértéig egyedül kering majd a „Yankee clipper” fedélze­tén a Hold körül. A pályamódosítás után az űrha­jósoknak mielőtt nyugovóra tér­hetnek, még egy feladatot kell vég­­rehajtaniuk: Conrad és Bean még­­egyszer — ezúttal harmadszor — átrándul a parancsnoki kabinhoz csatolt Hold­kompra, hogy elvé­gezze az utolsó ellenőrző vizsgála­tokat a létfontosságú berendezésen és kijavítsa az esetleges üzemzava­rokat a szerdai zavartalan leeresz­kedés érdekében. (AP)

Next