Hajdú-Bihari Napló, 1970. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-11 / 35. szám
NAPLÓ TARTOZIK ÉS KÖVETEL Az írónő milliós nyilvánosság előtt helyesbíti a Nyitott könyv műsorvezetőjének szavait. Elmondja, hogy nem tanítói, hanem tanári képesítése van. Hiúsági kérdés? Szerénytelenség a megérdemelt sikereket arató művésznő részéről? A kérdésekre igennel felelők szerint az írónő bizonyára szégyelli, hogy általános iskolában tanít. Esetleg legszívesebben le is tagadná, csakhogy képzettsége alapján minősítsék, mondjanak ítéletet róla. Közben megfeledkezik arról, hogy nem az iskolai végzettsége érdekli a nézőket, hanem a regénye, az önállósult valóság. A fentiek logikájából végső soron az következik, hogy a művész sokat ad a rangra, előítéletekre. Pontosan erről kell még szólni, az előítéletekről. Jómúltkorában egy ugyancsak fiatal és tehetséges írónőről egymás után többször is elmondták: mielőtt az első drámáját megírta volna, soha sem volt színházban. Miért volt annyira fontos ezt hangsúlyozni? Arról miért nem szóltak, hogy valószínűleg sok-sok drámát elolvasott, míg hozzákezdett volna írni a magáét. Mert melyik tény lényegesebb a hallgató, az olvasó számára? Körülbelül a harmadik: maga a mű! De ha már a szerzőről kell szólni, hát erősítsük meg az alacsonyabb műveltségi szintűek, az autodidakták, esetleg a dilettánsok önbizalmát? ! Hogy íme, hová jutott ez az egyszerű ember is! Mások előtt is tiszta az út, nyitva a kapu! Nem a múlt számít, de a jelen teljesítménye! S ha az ember eddig sem hiábavalóságokra pocsékolta az idejét, az nem baj, mégis a szebb: a porból felemelkedés. Egyenestvűen. Diadalmasan, szépen. Nos, azt hiszem, az írónő a szép fölemelkedés mítoszát akarta oszlatni, amikor tanár voltára hivatkozott. Tartozott ezzel az igazságnak, amit másoktól is joggal követelt. (Márkus) Ligeti Erika ÉS Nagy B. István Fiatal képzőművészek sorsa, pályájának alakulása nem kevésbé érdekes befutott, ldissebb társaikénál. Kevés, gyakorlatlan szóbeli megnyilatkozásaikban ezt maguk bizonyítják. Mondataikból még hiányzik a tapasztaltak kiforrott természetszemlélete, a megtett út kölcsönözte biztonság, az anyagismeret száz százalékos nyugalma. De elevenen él bennük az elismertetésért küzdő akarat minden élménye. Úgy hiszem, Ligeti Erika ezért annyira közvetlen, szívélyes és energikus, és Nagy B. István ezért csendes, szerény és egyszerű. Érdemes megszólaltatni őket. - Hogyan emlékezik vissza indulására? - kérdezem Ligeti Erika szobrászművésztől. - Apám számtantanár volt, én jó matematikus. Azt remélték, hogy én is matematikát fogok tanítani, sőt egy időben a vegyészet is vonzott. Nem sokáig. Apám bánatára, majd hamari belenyugvására a képzőművészet iránt érdeklődtem. Máig is csodálkozom, hogy milyen könnyen sikerült bejutnom a Képzőművészeti Főiskolára. Példaképem mindvégig apám. Mesterem és segítőtársam Szabó Iván, akinél a főiskolán hat évig tanultam. - A főiskola után rajzot tanított. - Igen, öt évig általános iskolában. Ez nehéz feladat volt számomra, de nagyon fontos is. Engem megtanítottak látni a vonalakat és az arányokat, de hogyan érjem el, hogy ezt meglássák a gyerekek is? Azok a srácok frissebb szemmel nézték a világot, ők is hatottak rám. Azt hiszem, azzal az öt évvel is közelebb kerültem a lényeghez. - Ha már a tanításnál tartunk, mi a véleménye, hogyan tanítsa a mester a tanítványát? - Természetesen nem direkt módon. Azt mondom, ahogy Szabó Iván tette. Lehetőleg mindig a növendék hangján és mindig csak javasolt, hol változtassunk az arányokon, mi nem jó. A többit ránk bízta. 1964-ben Derkovits-ösztöndíjat kaptam, s aztóta „szabadúszóként” dolgozom. Szentendrén van műtermem és lakásom, itt élek családommal. Hódmezővásárhely volt az első önálló bemutatkozásom színhelye, ide ma is szívesen ellátogatok. Megrendelés után dolgozom, igen nagy szórakozással. Húsz plakettből néha csak ötöt tartok meg. Gimnáziumi matematika tanárnőm egyszer azt mondta, hogy lusta vagyok. Ez örök hajtóerőm. - Nagyobb szoborterv vagy az absztrakt nem foglalkoztatja? - Három nagyobb szobrom van, részben még ezután öntik. A kisplasztikát - szobrokat, érméket - közvetlenebbnek, jobban sajátomnak érzem. Fizikai, szellemi lehetőségeimnek ez inkább megfelel. Az absztrakthoz nincs kedvem. Úgy érzem, amit most csinálok, abban van annyi érdekesség, ami életem végéig elég lesz. A jó absztrakt ritka, ráadásul az értékelés is labilis. , - Debrecent hogy fogadta? - Először vagyok itt, de most sincs idő megnézni a várost. Máskor is eljönnék-e? Ha hívnak, természetesen. Nagy B. István színgazdag képei tartósan lekötik a szemlélő figyelmét s többször a vásznak elé csalják a nézőt. Elemezni kell Nagy B. István képeit. Hogyan került Debrecenbe első kiállítása? - Ligeti Erikával Pestre startoltunk ezzel az anyaggal. Mivel ott csak az év végére kaptunk terminust, ezért először ide jöttünk. - Kérem, mondjon valamit indulásáról, kezdeti élményeiről. - Egész eddigi tevékenységemet egy búvó patakhoz hasonlítanám, amely most bukkan a felszínre. Hatéves korom óta rajzolok. Kezdetben a színek és játékok összerakása volt az egész. Az iskolás évek kötelező feladatai háttérbe szorították ambícióimat. Túl jó tanuló voltam, a külső követelményeket anynyira komolyan vettem, hogy nem maradt erőm a belső indítékok felszínre hozására. Pedig a tanár is elsősorban tanítványa saját világát szeretné megismerni. Így aztán elég későn léptem az önálló felfedező útra. A színek után a zene jelentette a legnagyobb élményt. - Nem érzi magát öregnek vagy elkésett fiatalnak? Első önálló kiállítása már közelebb találja a negyvenhez. - Nem. Habár ez a kiállítás öt évvel ezelőtt is megtörténhetett volna. Az azóta eltelt időszak: tapogatózás, erőgyűjtés. Úgy érzem, szükségem volt rá, hogy most már én is a közönség elé merjek állni képeimmel. - Mi foglalkoztatja a festészetben? Melyek elméleti, módszertani problémái? - A tudati és tudatalatti jótékony képformáló szintézisét szeretném megvalósítani. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy a tudatalatti képformáló erőket a tudatos, tartalmi szándékkal szeretném egyesíteni. Kicsit bonyolult? Még valóban az elején tartok. Kezdeti képeim eldöntött, tudatos képek voltak, ma már ezt a szintézist gyakorolom. Mindemögött kell lennie etikai szándéknak is: hasznos legyen a művészet az embernek. A képek fizikai felépítése szintén problémám. A háttér és a tárgy együttesét, a térben lezajló mozgást, dinamikát figyelem. Mindkét eset reális: a háttér és a tárgy is lehet mozgásban és nyugalomban. A zsámbéki kompozíció képei statikus részét képviseli. A téma kilencszer tér vissza itteni festményein. Mi az eredete és lesz-e folytatása? - Zsámbék Pesttől huszonhét kilométerre fekvő helység, régi templomához szívesen kirándulok. Számomra a magyar történelem és kultúra nagyságát, kicsiségét, romosságát jelenti. Színben is, háttérben is egyszerű, kifejező motívumot ad. Nem tudom, hogy fogom-e folytatni. - Több képét, mintha egy ablakba vagy koordinátarendszerbe helyezte volna. A Bolygónk, a Zsámbéki ablak, a Kompozíció, a Művész című képei bal oldalán látható a függőleges, vízszintes metsző. A kozmikus és amorf formák szigorú rendet követelő állapotait jelképezi. Egy olyan érzésemből született, hogy a világ mozgó jelenségeit csak egy kis helyről tudjuk érzékelni, de az átlagember még így sem részese a kozmosz felfedezésének. Ugyanakkor az előbb említett mozgó tárgyat is segít elhelyezni a térben, a téma balról jobbra való haladását, fejlődését fejezi ki. Ligeti Erika és Nagy B. István közös kiállítása egy küzdelmes, nem alkuvó, felfelé ívelő művészpálya jelentős eseménye. Lehetetlen további jó munkát és sikereket nem kívánni nekik. Rácz Péter BALLA LÁSZLÓ • CSÁKÁNYOSOK_ ___________________ Tévéjegyzet Téli uborka Szeretem az uborkát. Nyáron kovászolva, fanyaron, vagy salátának, pirospaprikával ízesítve. Télen üvegből, ropogósan, ínycsiklandó karikákra vágva. De az uborkaszezont nem szeretem. Sem nyáron, sem télen, sem a színházaknál, sem a televízióban. Mégis létezik, ismétlődik, nem lehet elkerülni. Utoljára a múlt héten volt hozzá szerencsém, a televízió jóvoltából. A téli uborkaszezon ritkább jelenség, kissé meglepett. Kezdődött szerdán este azzal a kékes fénnyel, amit olykor a boszszúság csal az arcra. Úgy tűnik, mintha megfáradt volna ez az izgalmasnak induló közös üldözési verseny. Többnyire kis kaliberű bűnözők pitiáner ügyeit tárgyalja a műsor, elég vontatottan, ráérősen. Családirtókra vágyom? Elvetemült rablógyilkosra? Dehogy! Azt szeretném, ha csakis közérdekű, vagy legalább érdekes, tanulságos eseteket válogatnának a szerkesztők, amelyekkel érdemes lekötni milliók figyelmét, s főként idejét. Attól tartok, szerencsésebb kevés érdekes, mint sok elnyújtott adást készíteni. Korai lenne szólni a Balzac-regényóriás francia tévé-adaptációjáról. Az első rész első perceiben félő volt; ez a vállalkozás sem több puszta illusztrációnál. S noha ennek ellenkezőjéről csak a további folytatások győzhetnek meg, annyi bizonyos, érdemes lesz nézni a sorozatot. Ha nem is adja (nem adhatja!) vissza teljesen a monumentális művet, kedvet csinál elolvasásáravagy újraolvasására.) Különösen szimpatikus az alkotók mértéktartó józansága: a széles sodrású, sokágú cselekményből csak Lucien Rubempre útját követik. Szerény, szürke összeállítás sikeredett William Sidney Porter, azaz O’Henry írásaiból. A századforduló amerikai írójának — akit leginkább Mikszáth Kálmánhoz lehet hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy a mi nagy palócunk két klasszissal jobb tengerentúli kollégájánál —, mondom: O’Henryvel nem először találkoztunk a képernyőn. Vérszegény történetecskéi láttán remélem, jó ideig utoljára. Szombaton Metróék félórája jelentette a tévé önálló produkcióját. Jól előadott számokat hallhattunk, ízléses csomagolásban. A késő éjszakáig tartó program legértékesebb darabja mégis Illés Endre könnyed, csípős, „irodalmi” vígjátéka, a Madách Kamara remeklő előadásában. A Nyitott könyv legfrissebb számának meghívottai Jókai Anna új regényéről beszélgettek. A dramatizált részletek közelebb vittek a könyvhöz, a róla folytatott eszmecsere eltávolított. Kritikusaink kialakuló vitájában az írónő percek alatt rendet teremtett, biztos kézzel ütötte ki valamennyit. A leningrádi Műkorcsolya EB színvonalas versenyeket hozott. Kőhalmi J. Ferenc ÉVE TÖRTÉNT 1945. FEBRUÁR 5-11. Az MKP nagygyűlése A hét első napján Dálnoki Miklós Béla, az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke rádión keresztül felszólította a szovjet csapatok ellen harcoló magyar honvédeket a céltalan és értelmetlen küzdelem beszüntetésére. Ezen a napon látogatta meg a magyar miniszterelnököt Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke — aki két nappal előbb érkezett Debrecenbe —, hogy tájékozódjon a magyarországi helyzetről. Egymás után érkeztek a hírek arról, hogy a külföldön élő magyarok is örömmel szemlélik a magyar újjászületés első lépéseit. Február 9-én kelt Károlyi Mihály levele, aki az Angliai Magyar Tanács nevében nyilatkozott. Az Új Szó — a "Vörös Hadsereg magyar nyelvű lapja — február 10-i száma pedig arról számolt be, hogy a franciaországi, belgiumi és svájci magyar függetlenségi mozgalmak párizsi központi bizottsága is együttműködési szándékáról biztosította az Ideiglenes Kormányt. Február 8-án megalakult Debrecenben a Magyar Írók Szövetségének előkészítő bizottsága. Gáborjáni Szabó Kálmán debreceni festőművész pedig megbízást kapott, hogy szervezze meg a Magyar Képzőművészek Szövetségét. Másnap a Magyar Demokratikus Nők Szövetsége tartott ülést, amelyen megválasztották az országos ideiglenes vezetőséget. Vasárnap, azaz 11-én az Aranybika dísztermében nagygyűlést rendezett a Magyar Kommunista Párt debreceni szervezete. A gyűlés szónoka Rákosi Mátyás, a párt főtitkára volt. Beszélt az addigi eredményekről: a fiatal magyar demokrácia első győzelme, hatalmas eredménye, hogy megindult a gazdasági élet, megkezdődött a munka a falun, rendbejöttek a klinikák stb., egyszóval új élet hajtott ki a romokon. A továbblépéshez azonban szükség van az ellenforradalmi kísérletek visszaverésére, a korrupció megakadályozására, az új demokratikus hadsereg megszervezésére. Nemzeti összefogást sürgetett az égető kérdések megoldására. A nagygyűlés a munkásság és a parasztság mozgósítására „Föld, Kenyér, Szabadság” címen röplapot adott ki. Már a cím is jelezte, mely problémákat állította előtérbe a párt: a földosztást, a termelés megindítását, a közélelmezési gondok enyhítését, hazánk teljes felszabadítását a hitleri iga alól. Újabb parasztküldöttségek jártak a kormánynál, hogy követeljék a földosztás minél előbbi megvalósítását. Február 6-án Esztár, Kismarja, Monostorpályi és Pocsaj, másnap Hajdúhadház és Téglás képviselőit fogadták a minisztériumban. A derecskei Nemzeti Bizottság már előbbre is tekintett: február 5-én körlevélben javasolta a járás községeinek, hogy alakítsák meg a földigénylő bizottságokat. A Hajdú megyei alispán aznapi rendelete pedig a termelési bizottságok megszervezésével foglalkozott. Hajdúböszörményben február 8-án népgyűlést rendeztek. Ezen az MKP kezdeményezésére követelték a malmok községesítését, ami a kenyérellátás szempontjából volt nagyon fontos. A hajdúdorogi Nemzeti Bizottság is a kommunisták indítványára hozott határozatot a mezőgazdasági munkabérek arányosításáról Ezen a héten egyébként két újabb községben alakult meg a Nemzeti Bizottság: február 5-én Mezősason, 6-án pedig Bihartordán. Debrecenben azzal kezdődött a hét, hogy lemondott Zöld József helyettes polgármester — aki a polgármesteri hivatalt is vezette —, helyére dr. Miszti Károly került. Február 8-án ismét megjelent — a felszabadulás után először — a Debreczen című újság, mint a Független Kisgazdapárt orgánuma. Ez volt a harmadik napilapja a városnak, a kommunista Néplap és a szociáldemokrata Népszava mellett. Bényei Miklós HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. FEBRUÁR 11.