Hajdú-Bihari Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
A 14 évesek sorsa Törvény: az egyszer már megíratlan riport nem írás többé, de váratlanul most az asztalomra került egy jelentés. A Debrecen Városi Tanács munkaügyi osztálya készítette, aláírója, tervezője Kiss Sándor osztályvezető. A jelentés az 1970. évben végzett általános iskolások „sorsát” kívánja mérni. S e sorsok — számokkal való — mérése mintha ráfelelne az orgonasíp hangjaira, s Milyen lesz fogadásuk ? A szülők „mindent megadni” ösztönével (s most alkalom szerint) csalódásával is, perelnünk nehéz lenne. S nyilvánvaló, hogy amíg nem dől el minden gyerek sorsa, addig a megnyugtatásnak szánt mondatok is csak ott hatnak, ahol nem kell már a megnyugtatás. Ám van valami, amit most, megkésetten és mégis idejekorán elmondhatunk: az üres keretek nyár végéig betelnek azokkal, akiket képességeik alapján nem fogadott a középiskola, a nagyobbnak hitt röptető erő. És az indulatok is elcsendesednek. Az olvasó most azt várja tán, hogy felsoroljam azokat a helyeket, ahová a túlméretezett szülői álmok miatt tanácstalan tizennégy évesek mehetnek. Ám úgy hiszem, hogy megteszik ezt helyettünk a hirdetések s az embertől emberig elérő hírek. Fontosabb dolog most azokhoz a vállalatokhoz szólni, amelyek ezeket az emberkéket fogadni készülnek. A munkát megszerettetni, a sokféle munka közben sokféle hivatás létét bizonyítani egyszeriben — mint minden nyáron — nagyon sok ember dolga lett, hiszen nem mindegy, hogy egy világra kíváncsi tizennégy évesnek megmutatok-e egy üzemet, s elmondom-e, hogy ott mi és miért történik, hogy hogyan állítom egy munkahelyre azt a fiatalt, tudja-e, hogy amit tesz, az része az egésznek, vagy csak egy helyre állítom, s dolgoztatom. A szülő? Sok szülő csalódhatott, de nagyon konokul hiszem, hogy ezt a csalódást csak megélni szabad, úgy élni, hogy abból a gyerek is értsen, a gyerek ellen való vétek. Jövőre... Azt pedig, hogy miként szól majd jövőre egy-egy végzős osztályban játszott orgonajáték, nem tudni még. Egy bizonyos: alakítani már lehet. S ha a társadalom összefogása hozott már ebben az évben is eredményeket (a szándék komolyságáról vall a jelentés), akkor jogos kérés a szülőkhöz is: kezdjük el azt a jövő évi nyarat már most, az idén. A gyerekekkel való jóízű beszélgetésekkel, a nyári munkahelyek megválasztásával s aztán szeptembertől a pedagógustanácsok kikérésével, elfogadásával. Nem lehet igaz, hogy a tizennégy éveseinknek hivatástudata legyen, de igaz, hogy bennük kedvet csinálni a mesterségekhez könnyen lehet. Ami a társadalomnak már most gondot érő, az a szülőknek is az. A társadalom és a szülők féltő szándékának egyetlen jussolója lehet minden nyugtalanságunk s örömünk forrása: a gyerek. Baartha Gábor Elkezdték. Hát persze, hogy elkezdték, mint minden nyáron. Senkit se rémítsen a cím: ők még csak a legfiatalabb krampácsolók. Művezetői engedéllyel zavarkodtunk: — Hányadikos vagy? — Hetedikes, illetve most már nyolcadikos. — Nehéz a munka? — Hű... Ez utóbbit többen mondták, de megkérdeztem, hogy nehezebb-e a munka, mint az iskola volt. Vége lett egyszeriben a „hüüü’’-nek. Mert most még ez a jobb. Jött a villamos. Félreálltunk. Nem tudom, hogy az utasok mit láttak odabentről, s mit tudtak az idekintről, de tény a villamosvezető, mintha a kormányt fogta volna, hogy akár ki is kerülje őket. A munkásokra mindkét oldalról egy-egy felnőtt vigyáz. A krampácsolás súlyos szerszámai sem egészen igazak: nem csákány, csak lapát, villa, gereblye. És ha véletlen egy érdekes bogár mászik, azt is meg lehet nézni a sínek mellett a fűben. A lassító villamos biztosan behozza a késést. És a cigány szebb ott, ahol már rendbetették. S az már felnőtt világ, ahogy a szerszám nyelére támaszkodva néha visszanéznék, s széles mozdulattal megtörlik a homlokukat. Ha kérdezed, azt mondják, hogy az iskola azért csak nehezebb, pedig iskola ez is. És azt hiszem, nagyon jó iskola nekik. .. ogona sípjaiVÁBBTANUILÁSRÓL sikerüljen , ík, kérdéseimre csak a számok ... mondott felállt, aki nemet mondott, az. Egy gyerek diktálta a számokat, a kérdéseket hadd mondom el: Ki tanul tovább? a kívánság fogalmazódott a válaszokban!) Ki ékezett oda, olyan szakmára, amit nagyon szeretni olyanra, amit a szülei tanácsoltak? Kinek vannak „befolyásos” ismerősei ott, ahová a szülei tanácsára jelentkezett? Ki az, aki nem szeretne tanulni, de tanulnia kell? Kinek, tanácsolt pályát a pedagógus, kinek ismerős, rokon? Ki választott úgy, hogy jövőjén üzemlátogatás, egy-egy foglalkozás megismerése segített? Ki választott a barátai tanácsára, hogy együtt maradjanak? Ki boldog, ha sikerül, ki boldogtalan, ki dühös? Ki nem lesz elkeseredve, ha nem sikerül? A gyerekek felálltak, leültek, s nevettünk is közben sokat, mert az osztály legjobb matematikusa egy padon állt, és onnan számolt. Ha ő felelt igennel, lábujjhegyre állt, s az osztálynak kellett észrevennie ezt a legkisebb orgonasípot. Jó játék volt? Jó és kedves is. Riportjá mégsem lett, mert negyven gyerek válaszaiból elsietett lett volna minden általánosítás. Csak Debrecenben az idén 2441-en végeztek az általános iskolák VIII. osztályában. Játékos vallomás Mit mondott el mégis ez a játék? Szülői „nyomásra” kedve ellen választott pályát. (Az osztályfőnök elmondta: ennél nagyobb azoknak a száma, akik nem képességeiknek megfelelően választottak, de a szülőkön sem fogott a tanács.) Tud a protekcióról 18. Nem tudja, milyen lesz a választott szakmája 14. Valami mást szeretett volna 6 gyerek. Széphangú az orgona, szép volt a gyerekőszinteség. Később még sokszor találkoztunk. Megszólítottak a villamoson, az utcán, elmondták, hogy most „roppant dühös” az osztály, mert technikumba jutott jó rendű gyerek, s ugyanonnan kitűnő esett ki. S most, hogy már jól előre vagyunk a nyárban, tudok a kiegyenesedett életekről, csalódásokról, a társak sorsán kiéleződött kárörvendő „pedigek”-ről.„Pedig volt ismerőse, biztosra ment, most nem érti...” (Ugyanakkor máshonnan tudok kétségbeesett szülőkről, akik akkor még nem hajlottak a gyereket jól ismerő pedagógus szavára, s most ők a megbántottak. Ha igaz is, hogy a következő években, 1975-ig egyre fogy a végzős gyerekek száma, s 1975-ben várhatóan már csak 1850 gyerek végez, e számokkal nem csökken arányosan a gond, ez az évről évre visszatérő „belpolitikai izgalmunk”. Nem csökken, hiszen a csalódott szülő a gyermekét súlyozza önmaga csalódottságával — feleslegesen, s az „ügyes” szülő már most hozzákezd a protektorkereséshez, s az orgonasípjátékban olyan őszinte gyerekeknek már most tanítgatják az illő, de ami ennél is kártékonyabb, a hasznosnak ítélt válaszokat, készítgetik őket a magunk, ma még törvényszerűen átmeneti világunkhoz. (Ha kérdezik, azt mondd, hogy kicsi korod óta . . . Mondd azt, hogy ... És a szófogadó gyerek mindezt megtanulja lassan.) Emlékszem az osztályfőnök (és sok pedagógus) indulatára, amikor arról beszéltek, hogy a szülők ellen ők tehetetlenek. Az, aki nem őszinteségre neveli a gyermekét, a társadalom ellen nevel, az ellen a társadalom ellen, amit mi építünk. És a nevelő tehetetlen, a szülő a „gyermekemnek mindent megadok” jelszó bűvöletében a legjobbat akarja. Ha nagyobb számokkal is igaz lenne, ami hónapokata egyetlen osztályban nyugtalanítónak látszott, jen továbbtanulásra jelentkezett minden ezer ,és közül 913, de csak 833 tanult tovább. Idén a jelentkezések aránya, ha minimálisan is, de csökkent. Ez reálisabb pályaválasztási törekvéseket tükröz, s érződik benne, hogy egyes vállalatok (GÖCS, műanyagfeldolgozó) felkészültek e fiatalok fogadására, s a betanított munkási szint után a további képzés lehetőségeit is megadják. A tavalyihoz viszonyítottan 0,8 százalékkal csökkent a gimnáziumokba, 1,9 százalékkal a szakközépiskolákba jelentkezettek száma. Ezzel arányosan nőtt a szakmunkásképzésre való jelentkezés. A változás a fiúknál gyorsabb. Mindez arról vall, hogy történt — s nem is kevés történt — a pályaválasztás irányításában. Közös társadalmi erőfeszítés eredménye, ha kevesebb, százalékokban még alig kifejezhetően, a csalódott fiatal. Ezzel elmondtam azt is: ma, 1970-ben, ahogyan valamennyit csökkent a jelentkezők, úgy csökkent a csalódottak száma is. Ugyanakkor 1970-ben talán még élezettebben igaz, hogy míg a fiúknál egyes szakmák felvételi keretszámai betöltetlenek maradtak (a 108-as és a 109-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetekben 348 fiú és 7 lány), addig a lányoknál helyet találni volt nehéz. Ha megvallatnánk a szakmákat, amelyekben betöltetlen a keret, kiderülne, hogy igen rangos, nagy múltú, sőt jól kereső szakmák is vannak közöttük (kovács, járműszerkesztő lakatos, esztergályos, szíjgyártó, karosszérialakatos, cipész, híradástechnikaihálózat-szerelő). BEÉRETT A CSABAGYÖNGYE Egerben, a Szőlészeti Kutatóintézet üvegházában beértek a legkorábbi fajták, a Csabagyöngye és a Gárdonyi Géza fürtjei. Az utóbbi a nagyközönség előtt még kevéssé ismert fajta, sötétkék színű. A Csabagyöngye és a Médoc noir kereszteződéséből állították elő. Az intézetben a fotoriporter megörökítette azt a mozzanatot, amikor a beérett fürtről letépett szem nedvéből refraktométer segítségével állapítják meg a cukorfokot. (MTI- fotó : Kunkovács László felvétele) HAJDÚ-RTH-vv.. ............................. Nemzetiségek a nemzeti egységben A nemzetiségi lakosság körében végzett politikai munkának sokéves hagyománya van a népfrontmozgalomban. Az évek során gazdag tapasztalatok halmozódtak fel. Erről beszélt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának legutóbbi ülésén Bugár Jánosné is, a népfront főtitkárhelyettese. — Az együttműködés gyakorlata és eredménye attól függ — mondotta —, hogy a nemzetiségi szövetségek mennyire veszik igénybe a helyi népfrontbizottságok erejét, együttműködési hajlandóságát. Attól függ, hogy együttes munkájukkal mennyire szolgálják a lakosság egészének, benne nemzetiségi dolgozóinknak politikai cselekvési egységét, összességében és végeredményben egész dolgozó népünk szocialista nemzeti egységét. — Nemzetiségi politikánk legfőbb vonása, hogy elvi alapokon nyugszik. A nemzetiségek között nincs megkülönböztetés. Ugyanolyan gonddal, körültekintéssel és politikai felelősséggel gondoskodunk minden nemzetiségi dolgozó jó politikai, emberi közérzetéről, anyanyelvi és kulturális igényeiről, ha kisebb, ha nagyobb a lélekszámuk. Nemzetiségi politikánk elvi alapját és gyakorlatát sem a lélekszám nagysága, sem egyéb megkülönböztető szempontok nem befolyásolják. Szocialista nemzeti egységünk erősítése szempontjából is fontos, hogy minél jobb egyetértésben, kölcsönös megbecsülésben éljenek és dolgozzanak együtt a magyar és nemzetiségi dolgozók és a különböző nemzetiségiek is egymással. A népek és ezen belül a szomszéd népek közötti barátság, a népek közötti baráti kapcsolatok ápolásában, erősítésében mi fontos összekötőkapocsnak ítéljük és úgy is kezeljük a nemzetiségi lakosságot. A Hazafias Népfrontnak, amelynek legfőbb célja a szocialista társadalom teljes felépítése és ennek érdekében szocialista nemzeti egységünk erősítése, jelentős feladatai vannak a párt és a kormány nemzetiségi politikájának megvalósításában. A népfrontban nemcsak folyamatosan tanulmányozzák a nemzetiségi kérdést, hanem mindent el is követnek annak érdekében, hogy nemzetiségi politikánkat megismerje a hazai és a határon túli közvélemény. Nemzetiségi politikánk egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit megvitatják a Hazafias Népfront honismereti bizotságában, megbeszélik a mozgalom apparátusával — természetesen szoros együttműködésben a nemzetiségi szövetségek vezetőivel és a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályával. A népfrontban abból indulnak ki, hogy a magyar és a különböző nemzetiségű lakosság közötti egyetértés, kölcsönös megbecsülés fejlesztése, a barátság ápolása hazánk különböző nemzetiségi lakosai, valamint a magyar és a szomszédos népek között mindnyájunk alapvető érdeke. Épp ezért a népfront nemzetközi kapcsolatainak ápolásába bevonják a nemzetiségi szövetségesek képviselőit is. A belpolitikai tevékenységben is szoros az együttműködés a Hazafias Népfront és a nemzetiségi szövetségek között. A különböző tervek egyeztetésén túl a népfront támogatja a nemzetiségiek arányos képviseletét az országyűlésben, a tanácsokban, s biztosítja az arányos képviselet a népfrontszervek minden szintjén. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának pl. tagja valamenyi nemzetiségi szövetség főtitkára. Az anyanyelvi művelődés ápolása érdekében a népfront nemcsak a nemzetiségi szövetségeket támogatja közvetlenül. A Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó művelődésügyi, iskolai kérdésekben jelzéseket, javaslatokat intéz a minisztérium nemzetiségi osztályához és az illetékes tanácsi szervekhez. A felsoroltak korántsem jelentik azt, mintha a népfront bábáskodna a nemzetiségi szövetségek felett. A népfront és a nemzetiségi szövetségek közötti viszony alapvetően és döntően politikai, tartalmi kapcsolódás. Valamennyi nemzetiségi szövetség „önálló társadalmi szervezet, amely politikai, társadalmi, kulturális tevékenységét az MSZMP politikája alapján, a Hazafias Népfronttal együttműködve fejti ki az adott nemzetiségű magyar állampolgárok alkotmányban biztosított nemzetiségi jogai területén” — mondják ki a nemzetiségi szövetségek alapszabályai. Ugyanezt a kapcsolatot rögzítette a Hazafias Népfront IV. kongresszusának állásfoglalása is, amely megállapította, hogy a társadalmi tömegszervezetek és mozgalmak — nem szervezeti, hanem tartalmi vonatkozásban — részesei a népfrontmozgalomnak, és a maguk működési területén végzett munkájukkal illeszkednek bele a nemzeti egységfrontba és a közös akciókba. Ez a munka tartalmából fakadó politikai kapcsolat egyre gyümölcsözőbb. A magyarországi nemzetiségi szövetségek tevékenysége hasznosan segíti nemzetiségi politikánk megvalósítását, szervesen illeszkedik a népfrontmozgalomnak a szocialista építést segítő munkájához. Ebben az értelemben nyilatkozott még a közelmúltban, Népszabadság-beli cikkében a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője, Kővágó László is. Magyarok és nemzetiségiek egyaránt örülhetnek ennek. J. R.