Hajdú-Bihari Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

Népművelés a könyvtárakban debreceni könyvtárak A Könyvtáros című folyóirat egyik múlt évi száma harag06 glosszát közöl egy „Falusi települé­seink kulturális ellátottsága” című, a Népművelési Értesítőben megje­lent tanulmány miatt. A glossza azt kifogásolja, hogy az említett tanul­mány a falusi népművelés objektu­mainak számbavétele során figyel­men kívül hagyta a könyvtárakat, csupán a könyvek számával mérte a falvak olvasói ellátottságát. Az írás egyik részlete a könyvek össze­ge és a könyvtár közötti — úgy gondolom — alapvető különbséget fogalmazza meg. „A kettő között ugyanis minőségi különbség van: a könyvtár egyben az olvasásnak és tájékozódásnak szervezett műhe­lyét, olvasók közösségét, könyvek forgalmát és a könyvtáros műkö­dését is jelenti. Vagyis az iskola utáni kulturálódás alapintézmé­nyét.” Ezt a néhány sort azért érdemes idézni, mert kiindulópontot szol­gáltat a Debrecen könyvtárügyével kapcsolatos vizsgálódáshoz, felhívja a figyelmet a könyvtári munkának azokra a területeire, melyek egy ilyen vizsgálódás szempontjai le­hetnek. Teljes áttekintésre termé­szetesen nincs lehetőség, csak a legkézenfekvőbb kérdések futólagos vizsgálatáról lehet szó, melyhez az alkalmat és az adalékokat a Deb­receni Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága előtt elhangzott beszá­moló és Kertész Gyulánéval, a Deb­receni Városi Könyvtár igazgatójá­val folytatott beszélgetés szolgál­tatja. Debrecenben 1952-ben megszün­tették és 1961-ben ismét megszer­vezték a városi könyvtárat. A két évszám közötti időben a Megyei Könyvtár volt hivatva Debrecen város lakosságának olvasói igényeit kielégíteni. Az idők folyamán nö­vekvő feladatokkal, Debrecen és a megye egyidejű ellátásával azonban ez a könyvtár csak nehezen tudott megbirkózni. Ezért is válhatott szükségessé a városi könyvtár is­mételt létrehozása, annak ellenére, hogy a Megyei Könyvtár ma is el­lát városi feladatokat. Amikor a Debreceni Városi Könyvtár ismét működni kezdett, 30 könyvtári egységgel, 19 ezer kö­tet könyvvel rendelkezett és 3600 olvasója volt. Ma könyvtári egysé­geinek száma 39, és százezer könyv áll a több mint tízezer beiratkozott olvasó rendelkezésére. A fejlődés különösen 1965 óta vált szinte ro­hamossá, ami mindenekelőtt a Deb­receni Városi Tanács V. B. művelő­désügyi osztálya támogatásának kö­szönhető. Sokat tesznek emellett a kerületi tanácsok a könyvtárháló­zat fejlesztéséért, ugyanakkor Deb­recen nagyüzemei is évenként tá­mogatják hozzájárulásaikkal a könyvtárügyet. A fejlődés, az eredmények rész­letezése helyett azonban haszno­sabbnak tűnik, ha néhány olyan je­lenségre figyelünk fel, melyek nap­jainkban jellemzik Debrecenben, a könyvtárak és az olvasók kapcso­latát. Ezek közül talán első helyen lehetne említeni, hogy az utóbbi években létrehozott, korszerű és esztétikus berendezésű könyvtári egységek vonzóerejével magyaráz­ható az olvasótábor növekedése. (Új Élet parki könyvtár, Cegléd ut­cai könyvtár, József Attila telepi klubkönyvtár). A régi, korszerűtlen berendezésű és kevésbé esztétikus környezetű könyvtárakban viszont csökken, vagy legjobb esetben stag­nál az olvasói létszám. A népműve­lési objektumok vizsgálatakor gyak­ran hangoztatott, a vonzó környe­zet kialakításának fontos elve iga­zolódik tehát a debreceni könyvtár­­hálózat munkájának gyakorlatában is. Itt kell szólni arról, hogy elké­szült Debrecen kulturális objektu­mainak fejlesztési terve, amely 1­975-ig meghatározza a könyvtári létesítmények fejlesztését is. A fej­lesztési terv azonban a könyvtáro­sok véleménye szerint nem minden­ben felel meg egy olyan fejlődő nagyváros igényeinek, mint ami­lyen Debrecen. A terv ugyanis fő­ként klubkönyvtárak létrehozását tartalmazza, melyek inkább a kis települések olvasói igényeit képesek kielégíteni, a nagy­városokban pe­dig az erők szétforgácsolásához vezetnek. A Művelődésügyi Minisz­térium kidolgozta a nagyvárosok adottságainak leginkább megfelelő könyvtártípusok tervét, de a fej­lesztési terv ezt nem veszi figye­lembe. A minisztériumi irányelvek szerint a városokban inkább a na­gyobb méretű könyvtárak alkalma­sak az olvasók igényeinek kielégíté­sére, melyek a következő könyvtári tapasztalatokon alapulnak: Napjainkban a könyvtárak olva­sóinak nagy része tanul, a könyv­tár szolgáltatásait tehát mindenek­előtt információszerzés céljából ve­szi igénybe. Ebből két dolog követ­kezik. Az egyik, hogy megnőtt a könyvtárakban a kézikönyvekből álló gyűjtemények szerepe, a má­sik, hogy fokozódott a „helybenol­­vasás” igénye. (A lakásviszonyok is ezt az igényt erősítik.) Ezek a je­lenségek a könyvtáros személyét is előtérbe állítják, hiszen egyre je­lentősebbé válik a tájékoztató, a könyvajánló tevékenység. A kis könyvtárak azért nem fe­lelhetnek meg ezeknek a felada­toknak, mert nem áll rendelkezé­sükre kellő mennyiségű kézikönyv, szakkönyv, a helybenolvasás lehe­tőségei is korlátozottak vagy egyál­talán nem léteznek. Ugyanakkor a könyvtár sem tud megfelelő szak­mai segítséggel közreműködni. A nagyobb könyvtárak viszont na­gyobb gyűjteményeik, olvasóter­meik és tájékoztató szolgálatuk ál­tal jelentős segítséget képesek nyúj­tani a tanulni, művelődni, nyugodt körülmények között szellemi mun­kát végezni kívánó olvasóknak. Ar­ról nem is beszélve, hogy a hely­benolvasás következtében sokkal nagyobb a könyvek forgási sebessé­ge, sokkal többen jutnak hozzá egy­­egy közkedvelt könyvhöz, és a könyvek sokkal kevésbé rongálód­nak. (A Debreceni Városi Könyvtár könyvbeszerzése jelenleg évenként 16 ezer kötet, s ezzel szemben mintegy 8 ezer kötetet kell ugyan­csak évenként elhasználódás miatt szanálni.) A következetes könyv­ajánló tevékenység a szakmai se­gítségen kívül az általános olvasá­si kultúra fejlődését is nagymérték­ben elősegíti. Egyéni feltételezés, de a kis könyvtárak, a klubkönyvtárak lé­tesítéséhez való ragaszkodás talán annak a népművelési elvnek a könyvtárak területére történő át­­vetítéséből fakad, hogy a korszerű népművelés a rétegekre, a kis cso­portokra, közösségekre kíván erő­teljesen hatni. Ez az elv pedig nem mond ellent a nagy könyvtárak lé­tesítésének, hiszen a könyvtárak­ban is folyik ezen az alapon nép­művelés. A Debreceni Vámosi Könyvtár egységeiben rendszeresen tartanak úgynevezett rétegfoglalko­zásokat, melyek elsősorban a gyer­mek és ifjúsági korosztályt érin­tik. A Központi Gyermekkönyvtár foglalkozásai a mesén és filmvetí­téseken túl a legkülönbözőbb szak­területek ismeretterjesztő formáit ölelik fel. Tartottak foglalkozást többek között a babonaságról, a néphagyományokról, letűnt mester­ségekről, zenéről, egészségügyi kér­désekről. Ugyanígy a KISZ korosz­tályt érintő és érdeklő kérdések is szerepelnek a programban a lé­lektani tájékoztatástól a színházlá­togatásig. Emellett a könyvtár az olvasói igények optimális kielégítése érde­kében rétegfelméréseket is végzett. Az ipari tanulók körében végzett felmérés érdekes tapasztalattal járt. Idézet a beszámolóból: „A szépirodalom olvasásánál feltűnő a mai irodalom iránti érdeklődés a klasszikusokkal szemben, míg évek­kel ezelőtt fordított volt a helyzet. A szakirodalom területén magas érdeklődés mutatkozik a politikai szakkönyvek iránt. Legmagasabb a műszaki könyvek olvasásának for­galma. A tanyai olvasók olvasmá­nyainak felmérése hasonló tapasz­talatokat nyújtott, mindössze annyi eltéréssel, hogy a szakirodalom ro­vására a gyermek- és ifjúsági iro­dalom kölcsönzése dominál.” Az említett példák talán valóban bizonyítják, hogy a könyvtári ellá­tottságot nem lehet a könyvek ösz­­szegével mérni, hiszen a könyvtár amellett, hogy a könyvet az olvasó rendelkezésére bocsátja, még igen sokrétű népművelési tevékenységet is végez: az olvasásnak és tájékoz­tatásnak szervezett műhelye, az ol­vasókat közösséggé fogja össze, és mindemellett a könyvek forgalmát, a könyvtáros működését is jelenti. És valóban reális követelménynek látszik az is, hogy a kis könyvtá­rak helyett a városok nagy könyv­tárakat kapjanak, mert ezekben az említett tevékenységet sokkal haté­konyabban lehet végezni Magyari Vilmos Megjelent az Alföld szeptemberi száma Irodalmi és művelődési folyóira­tunk szépirodalmi rovatában az elmúlt hónapban közölt Baráth Lajos: Sortűz című kisregény be­fejező részét közli, valamint Te­­mesi Ferenc: Leves kanál nélkül. Lajta Kálmán: Otthon megtalál elbeszélését találhatjuk a széppró­za rovatban. A gazdag versanyag szerzői: Ágh István, Füzessy Ma­riann, Béres Attila, Kalász Már­ton, Izes Mihály, Aczél Géza, Ács Jenő, Gulyás Imre, Udvaros Pé­ter, Darázs Endre, Kiss Benedek, Rudnai Gábor. Az Eszmecsere rovatban jelent meg Molnár Tivadar: Pártrendszer és demokrácia című értekezése. Az Alföld kiemelkedő írása Ba­ta Imre: Németh László utolsó kí­sérlete című tanulmánya, amely az életmű sorozatban megjelent regényciklus megszületését, és ab­­bamaradását vizsgálja, esszé­igé­nyességgel. A másik tanulmány Kis Pintér Imréé, aki Bizonyosság vagy bizonytalanság címmel Csoó­­ri Sándorról írt reflexiókat. A Népművelés rovatban Elek Sán­­dorné a közművelődés intézmény­­hálózatának jelenbeli problémáit veti fel. A Művészet rovatban két hajdú­­szoboszlói tárlatról is szó esik, Tóth Endre az I. Országos Vázlat­­kiállítás jelentőségét méltatja, ifj. Tóth Béla pedig Kass János tár­latát elemzi. Haits Géza Martyn Ferenc tihanyi gyűjteményes ki­állításáról számol be, Ablonczy László a szegedi Színház ősbemu­tatójáról, Mocsár Gábor: Mindenki városa című szatirikus játékáról írt színházi krónikát. Vass József, Balogh László, Simon Zoárd, Hor­­pácsi Sándor, A. Molnár Ferenc, Bitskey István, Kardos Pál újon­nan megjelent könyveket recenzál­­nak. A Hónapról hónapra rovatban Nyirkos István egy Finnországban megjelent magyar versantológiá­ról írt ismertetőt, Magyari Vilmos a Maróthi György kórus fennál­lásának 20. évfordulója okán az öntevékeny művészi együttesek múltjáról és jelenbeli helyzetéről írt meditatív sorokat, Csorba Csa­ba, a világjáró székely ember, Mi­kó Imre regényes életrajzát is­merteti, Pálfy G. István az elmúlt idők tévéjátékairól írt összefogla­ló jelleggel, valamint a közelmúlt­ban bemutatott és vitát kavart Kodolányi János: Földindulás cí­mű tévédráma erényeit, s a be­mutató jelentőségét méltatta. Az illusztrációs anyag a Debre­ceni II. Nyári Tárlat anyagából való: Gerzson Pál, Somos Miklós, Illés Árpád, Móré Mihály, Kmetty János, Főnyi Géza, Nagy B. István, Kő Pál, Bársonyi Arany, Erdélyi Mihály és Orosz János munkáinak reprodukcióját közli az Alföld szeptemberi száma. Az Európa újdonságai JUBILÁLÓ MESÉLŐ GLÓBUSZ - A HALHATATLAN NAPLÓJA - TITOKZATOS ŐSÖK ÜZENETE A betű, s annak őse, a betűkép, varázsos fonálként köt össze múltat és jelent, ősöket és utódokat, rég­volt s ma élő népeket. A jelek üze­netté válnak, évezredek távlatá­ból is közvetítik porrá vált, de gon­dolataikban élő elődeink hangját. Ahogy az a könyv is ezt teszi, me­lyet a sumér irodalom kistükreként állított össze Komoróczy Géza, s bo­csátott ki Fénylő ölednek édes örö­mében címmel az Európa Könyv­kiadó. A sumérok, Mezopotámia ős­lakói nem csak a laikus, hanem a szakember előtt is titokzatos népnek számítanak. Nem ismerjük elődei­ket, származásukat, nyelvük, kul­túrájuk eredetét. Föltűntek fényes csillagként az emberiség történel­mének egén, s merész ív befutása után lehullottak onnan. Örökségük azonban kimeríthetetlen. A fényké­pekkel illusztrált kötet is ezt iga­zolja. Lírai szépségű költemények, királyokhoz esdeklő sorok, bírósági tárgyalások drámai pillanatait föl­idéző dokumentumok, adószedők je­lentései egyaránt helyet kaptak a könyvben, s ez formálja ki végülis az egységes képet egy nagy kultúrá­jú, mélyen érző, valót és elvontat egyaránt kifejezni tudó népről. A varázsos fonál létezéséről ta­núskodik a kiadó másik újdonsága is, mely egyben csendes jubileum megtestesítője. A kárpát-ukrajnai népmesékből A vasorrú vidzsibaba címmel közreadott válogatás a ki­adó nemes vállalkozásának, a Né­pek meséi sorozatnak ötvenedik kö­tete. A sorozat a mesélő glóbuszt tárta az olvasó elé. Vogulok, néme­tek, vietnamiak, portugálok, törö­kök, örmények, eszkimók, finnek s más nációk legtermészetesebb kin­cse, a népmese vált így számunkra hozzáférhetővé. Felfedező út ez. Mert meghökkentően sok a közös vonás a legkülönfélébb népek me­séiben, s ugyanakkor megkapóan gazdag a különbözőségek tárháza­ is. A jubileumi kötet Finicicky Mihály fordításában és válogatásában nyújt át egy csokorra valót, a már meg­szokott szép köntösben a kárpát-uk­rajnaiak mesevilágából. Királyok és királykisasszonyok, talpraesett ván­dorok, ravasz tolvajok, urakon kifo­gó szegények lépnek elénk a kötet lapjairól, hogy egyéni sorsukon, ka­landjaikon túl valami mással, álta­­nosabbal is megismertessenek ben­nünket. A népmesék örök, s meg­­unhatatlanul variálódó igazságtevé­sével, a jó győzelmével a rossz fe­lett. Ahogy a népmesékben, úgy Tam­­misaare észt író Sötét sziklák cím­mel közreadott kötetében is sok ro­konvonást fedezhetünk fel a ma­gunk múltjával. Az észt irodalom klasszikusai Móricz Zsigmond-i té­mát dolgozott fel az 1933-ban már megjelent, s most Bereczki Gábor fordításában új hazai kiadást meg­érő regényében: a földéhséget. Kat­­ka Villa, a parasztlegény nemcsak a gazdag meg a szegény lány közötti választás miatt válik tragikus sor­sú, bukott hőssé, hanem azért is, mert becsület és becstelenség kö­zött kell döntenie. S olyan világban, ahol a becsületnek velejárója a ne­héz sors, a becstelenségnek meg a bőség. A lírai és drámai részleteket egyaránt magába foglaló kötet to­vább öregbíti a szerzőnek Orcád ve­rítékével című könyvével kiérde­melt itthoni sikerét. „Amikor egy emberben rendkívü­li szenvedély uralkodik el, mindaz, amit különleges körülmények kö­zött mond vagy tesz, mit sem bizo­nyít vele kapcsolatosan; életének egésze tanúskodik róla” — írja Stendhal egyik levelében. A vaskos kötetet, mely a Stendhal művei so­rozatban jelent meg, Bizalmas írá­sok címmel, Réz Pál válogatásában és fordításában, e gondolatnak en­gedve forgathatjuk. Mert valóban bizalmas írások ezek, a halhatatlan művész naplójegyzetei és levelei. Vallanak szeszélyről, hiúságról, ki­csinyességről éppúgy, mint tiszta és nemes érzelmekről, hideg tárgyila­gosságról s bántó elfogultságról. Ám a részletek végül is egésszé ke­rekednek, bizalmas közelségből mu­tatva őt. Az újdonságok közül kiemelt ötö­dik mű a Modern Könyvtár új köte­te, Vaszilisz Vaszilikosz­nak emig­ráns görög író Angyalképző című regénye. A Szabó Kálmán fordította munka valójában három, egymás­hoz logikailag kapcsolódó kisregény. Nehéz lenne a három közül bárme­lyik tartalmi ismertetése, mert a szerző modern szerkesztésű és hang­vételű művet tett az olvasó elé. Va­lóság és irrealitás keveredik, a napi élet tényei váltakoznak látomások­kal, ám végülis félreérthetetlen az eredmény: éles társadalomkritika. Fokozatokból felépülő kritika, mely elkalauzol a csúcsig. A növény, A kút című kisregények után az Angyalképzőig. S ha erről a csúcs­ról tekintünk vissza, akkor értjük meg igazán az alkotói szándékot, az embert nyomorító valóság nyers, sokoldalú bemutatását. M. O. Mi újság a középiskolákban? CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM Az iskolaév kezdete előtt keres­tük fel Papp Imre igazgatót, aki el­mondotta, hogy a Csokonai gimná­ziumban az utóbbi évek nehézségei után az első jelentős eredményeket már elérték, a bukások száma csaknem felére csökkent és több diák kapott jeles és jó bizonyít­ványt. Huszonhat osztályban 857 diák tanult az elmúlt tanévben, 173 érettségiző közül nyolcan jelesen tették le vizsgájukat. A tanulók kö­zel 40 százaléka vidéki, s 48 száza­lék a fizikai dolgozók gyermeke. Nyáron a balatonakali építőtábor­ban 120 lány dolgozott. A KISZ is­kolai szervezete a mozgalmi munká­ban kiváló diákoknak táborozást szervezett a Balaton mellett 60 fia­tal részvételével. Az orosz nyelv ta­nulásában kifejtett jó munkájáért egyhónapos szovjetunióbeli juta­lomtáborozást kapott Tóth Ilona és Vajda Mária. A KISZ vb tagjai Hajdúböszörményben egyhetes ve­zetőképző táborban kaptak tájékoz­tatást az új tanév mozgalmi felada­tairól. A nyári hónapokban a gim­názium épületében jelentős munká­latokat végeztek, korszerűsítették a fizikai és kémiai előadótermet. A most kezdődő tanévben 5 első osztály indul, köztük angol,német és orosz tagozat. A gimnázium ta­nulóinak jelentős része lány, de ezt az arányt 1974-re csökkenteni kí­vánják, arányos eloszlásra töreksze­nek. Ennek első lépése, hogy az el­ső osztályok közül négy koedukált. A legifjabb tanulók között is sok a vidéki. A kollégiumi igényeket nem tudják kielégíteni, a jelenlegi 100 férőhelyek kétszerese az igény. Az 1970—71-es tanév fő feladata a tanulmányi eredmények további javítása, a bukások számának csök­kentése. Ennek érdekében új mód­szerként a tanulószobai ügyeletet a KISZ látja el. A szakköri munka színvonalának emelése is az irány­elvek között szerepel. Ebben is nagy feladatot vállal a KISZ: a szakkö­rök szervezését, munkájuk össze­hangolását is elvégzi. Ebben a tan­évben is megrendezik a házi tanul­mányi versenyeket, melyek időpont­ja február-március hónap. A diá­kok örömmel fogadják ezt­­,a ver­senyzési módot, mely megismerteti őket az országos tanulmányi verse­nyek légkörével, ezenkívül tovább gyarapítja tudásunkat. Távolabbi célkitűzés, hogy a Csokonai gimná­zium is felzárkózzék a többi debre­ceni középiskolák tanulmányi szint­jére. Oltványi Tamás HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. AUGUSZTUS 30.

Next